Brassói Lapok, 1932. szeptember (38. évfolyam, 198-223. szám)

1932-09-01 / 198. szám

A VILÁGTÖRTÉNELEM LEGGIGÁSZIBB CSALÁSA Szent Hanon nem Napóleon halt meg, s nem őt temették az Invalidusok dómjába, hanem egy alter egóját Páris, augusztus 30. A színes ablaküvegen átszűrődik egy kósza fénysugár és misztikus sugárnya­lábokat vet Napóleon sírjára.. Az ezerszer refotograf­ált kép: A masz­­szív márvány-szarkofág, melyet csak egyetlen nagy N betű díszít... s a világ minden tájáról idevetődött idegenek, akik órákon át, némán, megilletődve, szinte lélegzetüket is visszafojtva ott ál­lanak a nagy Császár sírja előtt. Az a brosúra, amely most jelent meg és amelyet a párisiak már az első nap szétkapkodtak, Páris érdeklődését megint odairányította a Dome de Invalides nagy N betűs szarkofágja felé. A brosúra tör­ténelmi adatokkal, egykori tanúvallomá­sokkal, ha fényképmásolatban közölt ok­mányokkal, hatvannégy oldalon keresz­tül próbálja bizonyítani, hogy Waterloo után az angoloknak nem si­került az igazi Napoleont deportálni Szent Ilona szigetére és nem Napoleon volt az, aki a száműzetésben meghalt és akinek holttestét ma olyan mélysé­ges kegyelettel őrzik az Invalidusok dómjában. A brosúra szerzője Jean Romersa, mun­kája előszavában megemlíti, hogy csu­pán olyan bizonyítékokat közöl munká­jában, melyek ma is, mindenki által el­lenőrizhetők és e kézzel fogható bizonyítékok alap­ján nem marad más hátra, mint a Na­póleonról írott történelemkönyvek sür­gős kiigazítása. 1808-ban Napóleon rendőrminisztere Fouché, azzal bízta meg a legügyesebb emberét, Ledru-t, hogy keressen valakit, aki annyira hasonlít a császárhoz, hogy adott esetben, nagy parádék, nagy fel­vonulások közben a császár vele helyet­tesíthető legyen. Ledru, aki mindezeket egy lüttieni könyvkiadónál 1840-ben megjelent emlékiratában mondja el, megemlíti, hogy ezzel Fouché, két legyet akart egy csapással ütni. Ő volt megbíz­va a császár személyes biztonságának őrizetével és soha sem lehetett tudni, hogy mikor érkezik Angliából valaki, aki az angol kormány megbízásából merény­letet akar elkövetni Napóleon ellen, már pedig az ünnepélyes felvonulások alkal­mával bárki is könnyen oda férkőzhetett a császár közelébe, de másrészt maga a Császár is végtelenül unta azokat az ünnepélyes alkalmakat, amikor órákon keresztül ott kellett állania a táborno­kai között és a vég nélkül felvonuló tö­meg üdvözléseit viszonoznia kellett. SZEMTŐL SZEMBEN A HA­SONMÁSSAL Ledru emlékirataiban részletesen el­mondja, hogy néhány hónapi kutatás után tényleg sikerült is egy embert ta­lálnia, aki a megszólalásig hasonlított Napóleonhoz. Ezt az embert Francois- Eugéne Robeaud-nak hívták és Balei­­court nevű kis faluban Verdun közelében 1781. július 19-én született. Baleicourt vasúton négy órányira van Paristól, tessék odautazni és a város­házán bárkinek megmutatják a régi anyakönyveket — írja a brosúra szer­zője, — tehát az elsárgult könyv het­­vennyolcadik oldalán, a második sor­ban bárki elolvashatja a Francois Eugéne Robeaud születéséről szóló fel­jegyzést. Ledru a Napoleon hasonmását Rochalve ezredes segítségével találta meg, a 5-as számú Voltigeur ezredben szolgált és az ezredben, mindenki a „kis káplárénak nevezte s sokat bosszantották azzal, hogy mennyire hasonlít a nagy császárhoz. NAPOLEON A­­ KERESKE­DŐSEGÉD Amikor Ledru bejelentette főnökének, hogy megbízatása sikerrel járt, Fouché Gaját maga vezette Robeaud-t a császár elé. Fouché, aki különben is nagyon sze­rette a teátrális jeleneteket, a bemutatás előtt gondoskodott arról, hogy a császár mindennel meg legyen elégedve, úgyhogy, amikor Napoleon dolgozó szobájának aj­taja felnyílt és Robeaud megjelent az aj­tóban, Napóleon percekig szót sem tu­dott szólni a csodálkozásról. Ez a rejté­lyes alterego a megszólalásig hasonlított hozzá. Robeaud alacsony, kissé hízásra hajlamos termetén Fouché előrelátásból Napóleon egy díszruhája feszült, az olaj­­barna arc, a dacosan felvetett ajak, a boltozatosan homlokra simuló hajfürt szinte lenyűgöző hatással volt Napóle­onra. Percekig nézte az előtte álló em­bert. — Mi a neve? És meg sem várva a választ, már fel­adta a következő kérdést: ' B. L. 4. OLDALT — Mi a foglalkozása? Robeaud elmondta, hogy mielőtt be kellett vonulnia katonai szolgálatra, ke­reskedősegéd volt Párisban és gyakran megtörtént vele, hogy ismeretlen embe­rek a párisi bulevardokon utána kiabál­tak: Vive l‘Emphereur! Napoleon felkacagott: — Hm... tehát a bulevardok Napoleon­­ja És ez időtől kezdve egészen Napóleon bukásáig a kereskedősegédből avanzsált ál-Napóleon gyakran helyettesítette a hosszantartó és unalmas ceremóniák­­dalt a császárt, anélkül, hogy az ünnep­lő tömeg közül bárki is ész­rés­ette volna a misztifikációt. Napóleon bukása után teljesen nyoma veszett Robeaud-nak, a baleicourt-i városházai régi iratai között ma is, bárki elolvashatja azt a két elsár­gult okmányt, mely Robeaud eltűnésével foglalkozik. Az első okmányban Baleicourt polgár­­mestere a napóleoni harcok befejezésével 1816-os dátummal bejelenti, hogy a falu­ból eltűnt Francoise Eugéne Robeaud és kéri a rendőrhatóságokat, hogy a halottá nyilvánításhoz szükséges kutatásokat in­dítsák meg. A második okmányt a rend­őrminisztérium állította ki, melyben ér­tesíti a plgármestert, hogy Robeaud, volt 5-ik­­­oltigeur ezredbeli gránátosról sem­miféle adatot sem sikerült beszereznie. Robeaud tehát Napóleon bukásával egyidőben tűnt el. Hogy mi történt vele? Az alábbi bizonyítékok azt látszanak iga­zolni, hogy Robeaud vállalkozott a törté­nelem leggigászibb csalására és a valódi Napoleon helyett ő volt az, aki felszállt az angol Bellerophon naszádra és az el­vitorlázott vele Szent Ilona szigetére. Nyugodtan vállalkozott erre a nyaktörő kalandra, hiszen meg volt győződve ar­ról, hogy a császár újra visszaszerzi ha­talmát és akkor busásan visszafizeti majd neki az önfeláldozó szolgálatát. Az angol kormány szigorú vesztegzár alatt tartotta a Szent Ilona szigetét és csupán egyetlen ízben adott engedélyt egy nagyon gazdag és befolyásos angol hölgynek, hogy a bukott császárt szent­­ilonai száműzetése alatt felkeresse. Az angol hölgy Miss Maud Ellen Richie, lá­togatására részletesen beszámolt emlék­irataiban és a Napóleon kutatók előtt mindmáig rejtély volt a Richie-féle em­lékirat. Ugyanis Miss Richie feljegyzései között elmondja, hogy ő, aki igen jól ismerte a császárt, és még annak idején Párisban több ízben jelent meg előtte ki­hallgatásokon Szent Ilonán, az ott őrzött fogolyban nem ismerte fel a császárt és mélysé­ges csalódással távozott a szigetről. Sehogyan sem tudta önmagának meg­magyarázni, hogy a pár hónapos fog­ság nemcsak a nagy ember szellemét, de az arcvonásait is ilyen rohamosan megváltoztatta. de ! A tábornok parancsol, s a császár engedelmeskedik Szent Ilona sziget kormányzója rend­szeres naplót vezetett a szigeten történ­tekről és e naplóban ugyancsak van néhány részlet, mely idáig teljesen ért­hetetlen volt. A kormányzó feljegyzései szerint Bertrand tábornok, a­ki a „császárt" el­kísérte száműzetésébe — és aki úgy lát­­szik be volt avatva a személycserébe, — a szent-ilonai fogollyal állandóan fölényesen bánt és a „császár" minden alkalommal a legteljesebb tisztelettel válaszolt a tábornok kérdésére. Az an­gol kormányzó, többizben megjegyzi naplójában, hogy a két ember közötti viszony teljesen felcserélődött, a tá­bornok parancsol és a császár az, aki mindég vakon engedelmeskedik. De mindezen bizonyítékok elenyésznek a „veronai okmány" mögött, melyet a brosúra szerzője teljes egészében leközöl munkájában. Levélt amelyet csak 1932-ben szabad felbontani Josef Petrucci veronai ötvös 1928-ban Írásbeli nyilatkozatot helyezett letétbe a veronai városházán, mely ma már bárki számára hozzáférhető. Az ötvös mester ebben a nyilatkozatában elmondta, hogy 1816-ban a városukba költözött egy öt­ven év körüli ember, aki a megszólalásig hasonlított a nagy Napóleonhoz és a vá­roskában mindenki csak Bonaparténak nevezte. Ez az ember hét éven át a leg­­visszavonultabb életet folytatta, kerülte a társaságot és csak a legritkább esetben mutatkozott a nyilvánosság előtt. 1823. őszén a titokzatos idegen felkeres­te Petruccit, egy pecsétekkel ellátott leve­let adott át neki e szavak kíséretében: — Ha három hónapon belül nem jö­vök vissza, akkor küldje el ezt a levelet a francia királynak. Petrucci bevárta a három hónapot és mivel az idegen nem jelentkezett, tény­leg elküldte a levelet a megadott címre. Rövid idővel később megjelent nála a párisi titkos­rendőrség egy embere, fel­mutatta a szükséges felhatalmazásokat, magával vitte a titokzatos „Bonaparte"* minden ott maradt holmiját és távozása előtt százezer koronát fizetett ki Petruc­­cinak, azzal, hogy a történtekről senki előtt se beszéljen. De Petrucci úgy érezte, hogy nem vi­heti magával a sírba a nagy titkot és ezért írásban fektette le vallomását és azzal adta át a városka irattárában, hogy azt csak 99 évvel későbben, tehát 1932-ben szabad csak felbontani, ami­kor már semmi kár sem háramolhatik arra a városkára, ahol a nagy Napóleon utolsó éveit töltötte. ­ Sortűzzel ölték meg Schönbrunnban az igazi Napóleont És végül még két írásos bizonyítékot közöl a brosúra szerzője. Az egyik: Baleicourt falu hivatalos halotti köny­ve, amelyben a következő bejegyzés ol­vasható: Robeaud Francois Eugen, született Baleicourt. 1281. július 19. — meghalt Szent Ilona szigetén, angol területen.. Az utolsó sor, amely kétségtelenül a ha­lálozási dátumot és esetleg még más fel-j­­egyzést is tartalmazhatott, utólag olvas­­hatatlanná van téve. Valami ismeretlen kéz gondosan áthuzogatta a bejegyzett sort. A másik írásbeli bizonyíték — amely ugyancsak akadály nélkül bárki által hozzáférhető, — a bécsi állami levéltár­ban található. Karl Fridrich Arnstein államügyész napi jelentései között olvashatjuk az alábbi bejegyzést: 1821. szeptember 5. Tegnap egy ismeretlen férfi éjnek ide­jén be akart hatolni a schönbrunni kastélyba, átmászott a vaskerítésen és miután az őrség figyelmeztető kiáltá­saira nem állott meg, ezért az őrség sortüzet adott rá. Súlyosan megsebe­sült, a kihallgatásáról szó sem lehetett, igazoló írásokat nem találtunk nála. Az őrség vallomása szerint az ismeret­len halála pillanatáig a reichstadti herceg nevét emlegette. A francia kö­vetség, amikor reggel értesült­ az ügy­ről, azonnal közbelépett és kérte az ismeretlen egyén hullájának kiadatá­sát, ami meg is történt. * A Napóleon-dráma befejezése ezek sze­rint így játszódott volna le. Robeaud a császár helyett Szent Iloná­ra vitorlázik és a császár, amikor látja, hogy a régi hatalmát többé nem tudja visszaszerezni, elvonul egy csöndes vá­roskába, ahol bevárja, míg Robeaud 1823-ban meghal és így most már sem­mitől sem kell tartania. A Császár hiva­talosan meghalt és így ő szabadon utaz­­hatik bárhová. Első útja Bécsbe vezeti, a schönbrunni kastélyban fogolyént őrzött fiával akar beszélni, de egy buta puska­golyó pontot tesz a tragédia végére... (1.) ­ Lengyel segítségért német antiszemiták ellen Varsó, augusztus 30. A pártonkívüli zsidók kongresszusán, amelyen hétszáz delegátus vett részt, til­takozó határozati javaslatot szavaztak meg a német merényletek ellen, amelye­ket az évszázados lengyel­ területen élő zsidók ellen követtek el. A javaslat azzal a kívánsággal zárul, hogy a lengyel ál­lam megteszi a szükséges lépéseket a lengyel állampolgár zsidók ellen elköve­tett merényletek megakadályozására és megtorlására. FEJFÁJÁSOK idegzséba. Indue... rheumás fájdal­mak csakis a Dr. UN­ MUSCEL­­le ANTINEVRALGIC által gyógyíthatók Eredeti dobozban mely két kapszulát (ostyában) tar­talmaz. fenti eredeti jelzéssel Kap­ható gyógyszertárakban és drogé­riákban 17171 Gyanús körülmények közt leégett egy Iasi gyár Iasi, augusztus 30 Tegnap éjszaka hatalmas lángnyelvek csaptak fel Wechsler Hercu bőr­gyárá­­ban. A tűz pillanatok alatt harapódzott el és minden megfeszített munka dacára sem sikerült eloltani. A tűzvizsgálat so­rán megállapították, hogy a gyár egyik helyiségében benzintartályok voltak, a­melyeknek eredetére senki nem tudott felvilágosítást adni. Davidovics Emil éj­jeliőrt gyújtogatás gyanúja alapján le­tartóztatták. Kontármunkával rontják az árakat és teszik tönkre az adózó iparosok egzisztenciáját Arad, augusztus 30. E hó 2-án az egyik arad megyei útsza­kaszra nagymennyiségű kilométerkő szállítására kiírt pályázat fölött döntöt­tek. A pályázaton négy ajánlat szerepelt. Három ajánlkozó az előírás szerinti fel­tételeknek mindenben megfelelt, mert iparengedélye is volt és az iparkamará­nál is mégjegyeztetett, mint azt a parag­rafusok előírják. A negyedik pedig megkapta a munkát... Utóbbi egy lippai lakos, semmiféle iparűzésre nincs joga és a pályázatban egy kőfaragó munkás nevét is szerepeltette, akinek szintén nincs iparengedélye. A másik eset e hó 9-én ugyancsak az aradi megyeházán folyt le. Ezúttal híd­építésről volt szó. A legális pályázókon kívül a fahidak építésére Stan George és Negru Joan minden képesítés nélküli egyszerű paraszt famunkások is adtak be ajánlatot. A legális ajánlattevők tilta­koztak, majd tiltakozásuk elutasítása után visszaléptek a versenytől, mire az elnöklő alprefektus minden további nél­kül kiadta az egyik kontárnak a mun­kát. Nem kell különösebb ipari szakkép­zettség annak megállapítására, hogy a fenti esetekben Arad­ megye alispánja olyan iparűzőknek juttatott több száz­ezer lejt az adókból befolyó közpénzből, akiket a törvények szerint az iparűző tevékenységtől el kellett volna tiltania. Fenti megállapításunk egyszerű tör­vénysértés, ami gyakran előfordul a nap alatt még hatóságok részéről is. Nagy­ban komplikálja azonban az a körül­mény, hogy az alispán úr féltéglával veri saját hatósági mellét, mert mindkét eset­ben lényeges megtakarításokat sikerült elérnie a megye javára. Az első esetben a Tritthaler-cég 6.7, a Dan-cég 6.8, a Rossi-cég 1.5 százalékkal volt olcsóbb a megyei mérnöki hivatal által készített költségvetésnél, míg Kocsis Kálmán, a nyertes lippai kontárkőfaragó 17 száza­lékkal adott be olcsóbb ajánlatot. A má­sik eset még érdekesebb, mert itt az épí­tészek visszalépése miatt a két paraszt famunkás-kontár egymásra licitált és a nyertes 52 százalékkal vállalta olcsób­ban, tehát kevesebbért a félárnál a fa­hid­ak építését, mint azt a megyei mér­nöki hivatal szakszerű költségvetése meg­állapította. Napnál világosabb tehát, hogy a kon­tárok azért kapták meg a közmunkát, mert mint „adómentes“ iparűzők lénye­gesen olcsóbb megtakarításokhoz tud­ták juttatni a közt. De ha a dolgok ezzel a felháborító cinizmussal mennek tovább, mit gondol az alispán úr, miből fogják megfizetni a rájuk kirótt százezres adó­kat a törvényes alapon álló vállalatok és hogyha a megyei szállítások és más köz­munkák állandó elmaradása végül is csődbe taszítja az adófizető vállalkozó­­kat, miből fizeti meg a megye a kontár­­iparosok hallatlanul olcsó árait is? SZEPTEMBER 1.

Next