Brassói Lapok, 1932. szeptember (38. évfolyam, 198-223. szám)
1932-09-01 / 198. szám
A VILÁGTÖRTÉNELEM LEGGIGÁSZIBB CSALÁSA Szent Hanon nem Napóleon halt meg, s nem őt temették az Invalidusok dómjába, hanem egy alter egóját Páris, augusztus 30. A színes ablaküvegen átszűrődik egy kósza fénysugár és misztikus sugárnyalábokat vet Napóleon sírjára.. Az ezerszer refotografált kép: A maszszív márvány-szarkofág, melyet csak egyetlen nagy N betű díszít... s a világ minden tájáról idevetődött idegenek, akik órákon át, némán, megilletődve, szinte lélegzetüket is visszafojtva ott állanak a nagy Császár sírja előtt. Az a brosúra, amely most jelent meg és amelyet a párisiak már az első nap szétkapkodtak, Páris érdeklődését megint odairányította a Dome de Invalides nagy N betűs szarkofágja felé. A brosúra történelmi adatokkal, egykori tanúvallomásokkal, ha fényképmásolatban közölt okmányokkal, hatvannégy oldalon keresztül próbálja bizonyítani, hogy Waterloo után az angoloknak nem sikerült az igazi Napoleont deportálni Szent Ilona szigetére és nem Napoleon volt az, aki a száműzetésben meghalt és akinek holttestét ma olyan mélységes kegyelettel őrzik az Invalidusok dómjában. A brosúra szerzője Jean Romersa, munkája előszavában megemlíti, hogy csupán olyan bizonyítékokat közöl munkájában, melyek ma is, mindenki által ellenőrizhetők és e kézzel fogható bizonyítékok alapján nem marad más hátra, mint a Napóleonról írott történelemkönyvek sürgős kiigazítása. 1808-ban Napóleon rendőrminisztere Fouché, azzal bízta meg a legügyesebb emberét, Ledru-t, hogy keressen valakit, aki annyira hasonlít a császárhoz, hogy adott esetben, nagy parádék, nagy felvonulások közben a császár vele helyettesíthető legyen. Ledru, aki mindezeket egy lüttieni könyvkiadónál 1840-ben megjelent emlékiratában mondja el, megemlíti, hogy ezzel Fouché, két legyet akart egy csapással ütni. Ő volt megbízva a császár személyes biztonságának őrizetével és soha sem lehetett tudni, hogy mikor érkezik Angliából valaki, aki az angol kormány megbízásából merényletet akar elkövetni Napóleon ellen, már pedig az ünnepélyes felvonulások alkalmával bárki is könnyen oda férkőzhetett a császár közelébe, de másrészt maga a Császár is végtelenül unta azokat az ünnepélyes alkalmakat, amikor órákon keresztül ott kellett állania a tábornokai között és a vég nélkül felvonuló tömeg üdvözléseit viszonoznia kellett. SZEMTŐL SZEMBEN A HASONMÁSSAL Ledru emlékirataiban részletesen elmondja, hogy néhány hónapi kutatás után tényleg sikerült is egy embert találnia, aki a megszólalásig hasonlított Napóleonhoz. Ezt az embert Francois- Eugéne Robeaud-nak hívták és Baleicourt nevű kis faluban Verdun közelében 1781. július 19-én született. Baleicourt vasúton négy órányira van Paristól, tessék odautazni és a városházán bárkinek megmutatják a régi anyakönyveket — írja a brosúra szerzője, — tehát az elsárgult könyv hetvennyolcadik oldalán, a második sorban bárki elolvashatja a Francois Eugéne Robeaud születéséről szóló feljegyzést. Ledru a Napoleon hasonmását Rochalve ezredes segítségével találta meg, a 5-as számú Voltigeur ezredben szolgált és az ezredben, mindenki a „kis káplárénak nevezte s sokat bosszantották azzal, hogy mennyire hasonlít a nagy császárhoz. NAPOLEON A KERESKEDŐSEGÉD Amikor Ledru bejelentette főnökének, hogy megbízatása sikerrel járt, Fouché Gaját maga vezette Robeaud-t a császár elé. Fouché, aki különben is nagyon szerette a teátrális jeleneteket, a bemutatás előtt gondoskodott arról, hogy a császár mindennel meg legyen elégedve, úgyhogy, amikor Napoleon dolgozó szobájának ajtaja felnyílt és Robeaud megjelent az ajtóban, Napóleon percekig szót sem tudott szólni a csodálkozásról. Ez a rejtélyes alterego a megszólalásig hasonlított hozzá. Robeaud alacsony, kissé hízásra hajlamos termetén Fouché előrelátásból Napóleon egy díszruhája feszült, az olajbarna arc, a dacosan felvetett ajak, a boltozatosan homlokra simuló hajfürt szinte lenyűgöző hatással volt Napóleonra. Percekig nézte az előtte álló embert. — Mi a neve? És meg sem várva a választ, már feladta a következő kérdést: ' B. L. 4. OLDALT — Mi a foglalkozása? Robeaud elmondta, hogy mielőtt be kellett vonulnia katonai szolgálatra, kereskedősegéd volt Párisban és gyakran megtörtént vele, hogy ismeretlen emberek a párisi bulevardokon utána kiabáltak: Vive l‘Emphereur! Napoleon felkacagott: — Hm... tehát a bulevardok Napoleonja És ez időtől kezdve egészen Napóleon bukásáig a kereskedősegédből avanzsált ál-Napóleon gyakran helyettesítette a hosszantartó és unalmas ceremóniákdalt a császárt, anélkül, hogy az ünneplő tömeg közül bárki is észrésette volna a misztifikációt. Napóleon bukása után teljesen nyoma veszett Robeaud-nak, a baleicourt-i városházai régi iratai között ma is, bárki elolvashatja azt a két elsárgult okmányt, mely Robeaud eltűnésével foglalkozik. Az első okmányban Baleicourt polgármestere a napóleoni harcok befejezésével 1816-os dátummal bejelenti, hogy a faluból eltűnt Francoise Eugéne Robeaud és kéri a rendőrhatóságokat, hogy a halottá nyilvánításhoz szükséges kutatásokat indítsák meg. A második okmányt a rendőrminisztérium állította ki, melyben értesíti a plgármestert, hogy Robeaud, volt 5-ikoltigeur ezredbeli gránátosról semmiféle adatot sem sikerült beszereznie. Robeaud tehát Napóleon bukásával egyidőben tűnt el. Hogy mi történt vele? Az alábbi bizonyítékok azt látszanak igazolni, hogy Robeaud vállalkozott a történelem leggigászibb csalására és a valódi Napoleon helyett ő volt az, aki felszállt az angol Bellerophon naszádra és az elvitorlázott vele Szent Ilona szigetére. Nyugodtan vállalkozott erre a nyaktörő kalandra, hiszen meg volt győződve arról, hogy a császár újra visszaszerzi hatalmát és akkor busásan visszafizeti majd neki az önfeláldozó szolgálatát. Az angol kormány szigorú vesztegzár alatt tartotta a Szent Ilona szigetét és csupán egyetlen ízben adott engedélyt egy nagyon gazdag és befolyásos angol hölgynek, hogy a bukott császárt szentilonai száműzetése alatt felkeresse. Az angol hölgy Miss Maud Ellen Richie, látogatására részletesen beszámolt emlékirataiban és a Napóleon kutatók előtt mindmáig rejtély volt a Richie-féle emlékirat. Ugyanis Miss Richie feljegyzései között elmondja, hogy ő, aki igen jól ismerte a császárt, és még annak idején Párisban több ízben jelent meg előtte kihallgatásokon Szent Ilonán, az ott őrzött fogolyban nem ismerte fel a császárt és mélységes csalódással távozott a szigetről. Sehogyan sem tudta önmagának megmagyarázni, hogy a pár hónapos fogság nemcsak a nagy ember szellemét, de az arcvonásait is ilyen rohamosan megváltoztatta. de ! A tábornok parancsol, s a császár engedelmeskedik Szent Ilona sziget kormányzója rendszeres naplót vezetett a szigeten történtekről és e naplóban ugyancsak van néhány részlet, mely idáig teljesen érthetetlen volt. A kormányzó feljegyzései szerint Bertrand tábornok, aki a „császárt" elkísérte száműzetésébe — és aki úgy látszik be volt avatva a személycserébe, — a szent-ilonai fogollyal állandóan fölényesen bánt és a „császár" minden alkalommal a legteljesebb tisztelettel válaszolt a tábornok kérdésére. Az angol kormányzó, többizben megjegyzi naplójában, hogy a két ember közötti viszony teljesen felcserélődött, a tábornok parancsol és a császár az, aki mindég vakon engedelmeskedik. De mindezen bizonyítékok elenyésznek a „veronai okmány" mögött, melyet a brosúra szerzője teljes egészében leközöl munkájában. Levélt amelyet csak 1932-ben szabad felbontani Josef Petrucci veronai ötvös 1928-ban Írásbeli nyilatkozatot helyezett letétbe a veronai városházán, mely ma már bárki számára hozzáférhető. Az ötvös mester ebben a nyilatkozatában elmondta, hogy 1816-ban a városukba költözött egy ötven év körüli ember, aki a megszólalásig hasonlított a nagy Napóleonhoz és a városkában mindenki csak Bonaparténak nevezte. Ez az ember hét éven át a legvisszavonultabb életet folytatta, kerülte a társaságot és csak a legritkább esetben mutatkozott a nyilvánosság előtt. 1823. őszén a titokzatos idegen felkereste Petruccit, egy pecsétekkel ellátott levelet adott át neki e szavak kíséretében: — Ha három hónapon belül nem jövök vissza, akkor küldje el ezt a levelet a francia királynak. Petrucci bevárta a három hónapot és mivel az idegen nem jelentkezett, tényleg elküldte a levelet a megadott címre. Rövid idővel később megjelent nála a párisi titkosrendőrség egy embere, felmutatta a szükséges felhatalmazásokat, magával vitte a titokzatos „Bonaparte"* minden ott maradt holmiját és távozása előtt százezer koronát fizetett ki Petruccinak, azzal, hogy a történtekről senki előtt se beszéljen. De Petrucci úgy érezte, hogy nem viheti magával a sírba a nagy titkot és ezért írásban fektette le vallomását és azzal adta át a városka irattárában, hogy azt csak 99 évvel későbben, tehát 1932-ben szabad csak felbontani, amikor már semmi kár sem háramolhatik arra a városkára, ahol a nagy Napóleon utolsó éveit töltötte. Sortűzzel ölték meg Schönbrunnban az igazi Napóleont És végül még két írásos bizonyítékot közöl a brosúra szerzője. Az egyik: Baleicourt falu hivatalos halotti könyve, amelyben a következő bejegyzés olvasható: Robeaud Francois Eugen, született Baleicourt. 1281. július 19. — meghalt Szent Ilona szigetén, angol területen.. Az utolsó sor, amely kétségtelenül a halálozási dátumot és esetleg még más fel-jegyzést is tartalmazhatott, utólag olvashatatlanná van téve. Valami ismeretlen kéz gondosan áthuzogatta a bejegyzett sort. A másik írásbeli bizonyíték — amely ugyancsak akadály nélkül bárki által hozzáférhető, — a bécsi állami levéltárban található. Karl Fridrich Arnstein államügyész napi jelentései között olvashatjuk az alábbi bejegyzést: 1821. szeptember 5. Tegnap egy ismeretlen férfi éjnek idején be akart hatolni a schönbrunni kastélyba, átmászott a vaskerítésen és miután az őrség figyelmeztető kiáltásaira nem állott meg, ezért az őrség sortüzet adott rá. Súlyosan megsebesült, a kihallgatásáról szó sem lehetett, igazoló írásokat nem találtunk nála. Az őrség vallomása szerint az ismeretlen halála pillanatáig a reichstadti herceg nevét emlegette. A francia követség, amikor reggel értesült az ügyről, azonnal közbelépett és kérte az ismeretlen egyén hullájának kiadatását, ami meg is történt. * A Napóleon-dráma befejezése ezek szerint így játszódott volna le. Robeaud a császár helyett Szent Ilonára vitorlázik és a császár, amikor látja, hogy a régi hatalmát többé nem tudja visszaszerezni, elvonul egy csöndes városkába, ahol bevárja, míg Robeaud 1823-ban meghal és így most már semmitől sem kell tartania. A Császár hivatalosan meghalt és így ő szabadon utazhatik bárhová. Első útja Bécsbe vezeti, a schönbrunni kastélyban fogolyént őrzött fiával akar beszélni, de egy buta puskagolyó pontot tesz a tragédia végére... (1.) Lengyel segítségért német antiszemiták ellen Varsó, augusztus 30. A pártonkívüli zsidók kongresszusán, amelyen hétszáz delegátus vett részt, tiltakozó határozati javaslatot szavaztak meg a német merényletek ellen, amelyeket az évszázados lengyel területen élő zsidók ellen követtek el. A javaslat azzal a kívánsággal zárul, hogy a lengyel állam megteszi a szükséges lépéseket a lengyel állampolgár zsidók ellen elkövetett merényletek megakadályozására és megtorlására. FEJFÁJÁSOK idegzséba. Indue... rheumás fájdalmak csakis a Dr. UN MUSCELle ANTINEVRALGIC által gyógyíthatók Eredeti dobozban mely két kapszulát (ostyában) tartalmaz. fenti eredeti jelzéssel Kapható gyógyszertárakban és drogériákban 17171 Gyanús körülmények közt leégett egy Iasi gyár Iasi, augusztus 30 Tegnap éjszaka hatalmas lángnyelvek csaptak fel Wechsler Hercu bőrgyárában. A tűz pillanatok alatt harapódzott el és minden megfeszített munka dacára sem sikerült eloltani. A tűzvizsgálat során megállapították, hogy a gyár egyik helyiségében benzintartályok voltak, amelyeknek eredetére senki nem tudott felvilágosítást adni. Davidovics Emil éjjeliőrt gyújtogatás gyanúja alapján letartóztatták. Kontármunkával rontják az árakat és teszik tönkre az adózó iparosok egzisztenciáját Arad, augusztus 30. E hó 2-án az egyik arad megyei útszakaszra nagymennyiségű kilométerkő szállítására kiírt pályázat fölött döntöttek. A pályázaton négy ajánlat szerepelt. Három ajánlkozó az előírás szerinti feltételeknek mindenben megfelelt, mert iparengedélye is volt és az iparkamaránál is mégjegyeztetett, mint azt a paragrafusok előírják. A negyedik pedig megkapta a munkát... Utóbbi egy lippai lakos, semmiféle iparűzésre nincs joga és a pályázatban egy kőfaragó munkás nevét is szerepeltette, akinek szintén nincs iparengedélye. A másik eset e hó 9-én ugyancsak az aradi megyeházán folyt le. Ezúttal hídépítésről volt szó. A legális pályázókon kívül a fahidak építésére Stan George és Negru Joan minden képesítés nélküli egyszerű paraszt famunkások is adtak be ajánlatot. A legális ajánlattevők tiltakoztak, majd tiltakozásuk elutasítása után visszaléptek a versenytől, mire az elnöklő alprefektus minden további nélkül kiadta az egyik kontárnak a munkát. Nem kell különösebb ipari szakképzettség annak megállapítására, hogy a fenti esetekben Arad megye alispánja olyan iparűzőknek juttatott több százezer lejt az adókból befolyó közpénzből, akiket a törvények szerint az iparűző tevékenységtől el kellett volna tiltania. Fenti megállapításunk egyszerű törvénysértés, ami gyakran előfordul a nap alatt még hatóságok részéről is. Nagyban komplikálja azonban az a körülmény, hogy az alispán úr féltéglával veri saját hatósági mellét, mert mindkét esetben lényeges megtakarításokat sikerült elérnie a megye javára. Az első esetben a Tritthaler-cég 6.7, a Dan-cég 6.8, a Rossi-cég 1.5 százalékkal volt olcsóbb a megyei mérnöki hivatal által készített költségvetésnél, míg Kocsis Kálmán, a nyertes lippai kontárkőfaragó 17 százalékkal adott be olcsóbb ajánlatot. A másik eset még érdekesebb, mert itt az építészek visszalépése miatt a két paraszt famunkás-kontár egymásra licitált és a nyertes 52 százalékkal vállalta olcsóbban, tehát kevesebbért a félárnál a fahidak építését, mint azt a megyei mérnöki hivatal szakszerű költségvetése megállapította. Napnál világosabb tehát, hogy a kontárok azért kapták meg a közmunkát, mert mint „adómentes“ iparűzők lényegesen olcsóbb megtakarításokhoz tudták juttatni a közt. De ha a dolgok ezzel a felháborító cinizmussal mennek tovább, mit gondol az alispán úr, miből fogják megfizetni a rájuk kirótt százezres adókat a törvényes alapon álló vállalatok és hogyha a megyei szállítások és más közmunkák állandó elmaradása végül is csődbe taszítja az adófizető vállalkozókat, miből fizeti meg a megye a kontáriparosok hallatlanul olcsó árait is? SZEPTEMBER 1.