Brassói Lapok, 1933. szeptember (39. évfolyam, 198-223. szám)
1933-09-01 / 198. szám
_________________________ ___ ____ TOMCSA_SÁNDOR_RIPORT[R^KÉT GUZSALY Székelyföldi történet, amelyben a sepsiszentgyörgyi kiállításról is szó esik Székelyudvarhely, augusztus 11. ELÖLJÁRÓBAN Akadhat önök között talán olyan is, akinek fogalma sincs, hogy mi az értelme a jelentése ennek a guzsaly szónak. — Guzsaly — tetszenek mondani felhúzott szemöldökkel, — guzsaly — kóstolgatják e szó keleties zajlatát, — guzsaly — szagolgatják meg illatát, mert minden szónak más-más illata van, feltéve, ha az irodalom tényleg egy virágos kert és helytálló az a hasonlat, hogy szóvirág, meg szófüzér, melyekkel kongó, üres életünket próbáljuk feldisziteni. — Guzsaly — tetszenek mondani, — most már ígérem, hogy utoljára — és oda fordulnak a tükör alatt feketéző ügyvéd úrhoz, a keresztrejtvény-szakértőhöz, vagy az igen tisztelt férjükhöz, ki éppen most készült belezuhanni a rendes délutáni, provizórius, órácskányi halálba. — A guzsaly szivem? — vakargatja meg hétfői állát rosszkedvűen, csámcsogva a halál kellemes szendergéséből visszaszólított szerető férj, apa, rokon és cégtárs —i a guzsaly szivem, valami népszínmű, vagy mi a fityfene... És leejtve kezét, már bele is dermed az álom mindent — még a forgalmi adót is — megszépítő világába. Ezzel a szakszerű és kimerítő magyarázattal azonban nem elégedhetünk meg, mert itt két pátriárka kort ért, becsületben megkopott, jobb napokat látott, jóhiszemű, vidéki, naiv guzsaly oly szomorú, váratlan, megmagyarázhatatlan, annyira érthetetlen és értelmetlen tragédiájáról van szó, ami már szinte emberi. Nem eszközeiben és részleteiben, hanem értelmetlenségében. Mi is az a guzsaly? A guzsaly egy szövő-fonó szerszám és e nemben a lehető legegyszerűbb. Olyan még most is, mint ahogy az őskor primitív homályában megvillant egy ősanyánk agyában. Mert a guzsalyt csak nő találhatta fel. Nem, mert a szövés-fonás mindig a fehérnép dolga volt, nem, mert olyan egyszerű, hanem, mert annyira logikus, magától értetődő, mert másmilyen nem is lehet. Mert nincs benne fantázia — állítólag a nőben sincs, — mert a legegyszerűbb formába, a legjobban betölti hivatását és — last, not least, — mert renitens ősapáinkat, ha a kancatejből többet találtak felhörpinteni, a guzsallyal egybenjobb belátásra is lehetett bírni, — ha ugyan a nevezett élvezeti cikknek egyáltalán volt Valami afféle hatása, mint a jóféle Küküllő melléki boritalnak! De nem hiszem, mert akikor szász atyánkfiai nem szöllöt termesztetnének, hanem kancákat, a szöllőt hálás elismerésükképpen, előzékenyen és nincs kizárva, hogy minden ellenszolgáltatás nélkül, átengednék a székelyeknek. A guzsaly egy bot. A guzsaly egy 150—160 centi hosszú, ujjnyi vastag, gömbölyű bot. Ennek a botnak nyomják aztán fejébe a kender, vagy lenkóc-parókát és ebből pödörgetik fel az orsóra a fonalat. És itt az álmából visszaérdeklődött férjnek tényleg van valami igaza, mert a népszínműnek elmaradhatatlan tartozéka ez a bot, melyről a rákötött csepüs anyagot fonallá dalolják, meg mesélik, mely méreteinél fogva kitűnő harci eszköz is lehet családi zendülések leverésénél és melyet a székelyek igy hívnak, hogy guzsaly. A székelyek. Ezek a székelyek, melyek, — hogy átlendüljünk egy másik eszmekörbe, — nem bírják el az üres, halott, színtelen felületeket; legyen az az égboltozat, vagy egy ilyen guesalo. Az egyiket benépesítik Csaba királyfi hadával, mely ott vágtat a Tejúton, — tegnap éjjel Kicsid Emre látá is, hogy lerúgtak a csitkók egy pár csillagot, — másikat telepingálják virágokkal, karikákkal, madarakkal, színekkel, vonalakkal. Hiába, ez már egy rossz szokás, atavisztikus bűnözési hajlam, valami előre megfontolt szándék. Legalább is úgy látszik. És ebben az írásban éppen erről az „úgy látszik”ról lesz szó. A KÉT GUZSALY SZÜLETÉSE Ezelőtt ötven-hatvan, talán száz évvel is, egy friss — kenyér — illatú székely falucskában Sebők bá' az ekével bajlódott a csűr előtt. Úgy kellett legyen, hogy mégis tavasz lesz, mert tegnap estére atúrós puliszka mellé cikória volt. Szép fehér, kövér cikória, hát azért. Egyszer csak hallja, hogy az aszszony a tornácról, ahol a virágos cserepek földjét ásogatta egy kanál nyelével, hátrakiált: — Halláé, mennyen ki a Vágottba s ,hozzon két guzsalynak való fát. De az esze járón ott, nekem nehogy valami görbékkel álltson be! Lajika igazán csak az illendőség kedvéért szólt vissza, hogy „ne papolj", aztán kézit betörölte a harisnyájába, a lovaknak enni vetett, a tinót bekötötte, a fejszét karjára akasztotta s elindult a fáért. A szakadékokban még hó volt, de a fénylő ághegyeken már rigók napfürdöztek. És az asszonynak most az egyszer igazán nem lehetett panasza, mert Lajiba két olyan gyertyaszál guzsalynakvalóval jött háza, hogy a felszegben Balázs Ferusné el is akarta csalni tőle, dehát Lajibá odaadta volna-e?! JS nem azt még azelőtt harminc évvel se, pedig akkor Ferusnéért tulajdonképpen sok butaságot elkövetett Lajibá. De az már úgy van, hogy idővel a fehérnép nem ér meg még két guzsalynak való fát sem. Aztán Lajika még aznap délután szépenkifaragta őket s mivel Milick Están éppenfestette a kapuját, ő is bepingálta a guzsalyakat, úgy, ahogy az már a szívből jön: pirossal, kékkel, zölddel, sárgával. Igy született meg a mi két guzsalyunk. Ikrek. Ezelőtt ötven-hatvan, talán száz évvel is. A KÉT GUZSALY ÉLETE Istenem, milyen lehet a guzsaly élete falun ?! Nyáron inkább a sarokba voltak betámasztva, esős napokon ha elő elővették, na, meg akkor, mikor Lajika a pipáját kandászta ki velük a kanapé alól, hova a legenye unokája szokta eldugdosni. Hanem aztán törökbuza-fosztás után munkába fogták őket. Egész nap ott álltak bekötött fejjel a szoba közepén s eresztették magukról a fonalat. Téli estéken kalákába jártak, mert drága volt a gyertya. Ilyenkor pedig dideregtek, míg végigvitték őket a csikorgó hidegben. Különösen az fázott, amelyiket Biri vitt és még különösebben akkor, ha Birivel volt Gergő is. Ilyenkor alig is akarták a szegény guzsalyt bevinni a házba. Csak állt Biri, meg Gergő a térdig érő hóban, csak álltak, nézték egymást, mosolyogtak, suttogtak, hogy hogy nem fáztak az istenadták?!! Persze, egy ilyen guzsaly nem tudhatta, hogy Biri, meg Gergő akkor tulajdonképpen térdig rózsában, meg szagos szekfűben jártak és rémisztő melegük volt Egyszer Biri kezéből az egyik guzsaly ki is esett és majd megfagyott a hóban. Nemsokára aztán szekérre tették a két guzsalyt és úgy vitték nagy nótaszóval. — „Mi ez?" — kérdé suttogva az egyik guzsaly a másiktól. „Lakodalom“, — suttogta vissza emet. „Dehát azért én faggyak meg?" — apprehendált az első, így beszélgettek azon este, mert semmi dolguk nem volt, így éldegélt a két guzsaly. Hol majd megfagytak, hol szekérre tették és nótaszóval kisérték őket. És megfigyelték, hogy ilyen estéken mindig békét hagytak nekik... így éldegéltek csendben, éppen csak, hogy egyszer Rebiné, a Biri testvére, egy kicsit sikoltott s lezuhant guzsallyal együtt a földre. „Mi volt ez?", — kérdezte azon éjjel a kíváncsibb guzsaly. „Hát, — mondta a másik — jött a fejszés ember és kivágta Rebi nénit". „Én nem láttam semmi fejszést", — tudatlankodott az első. Mire a másik csak annyit mondott: „buta vagy“, így éltek s idővel a kezek fényesre koptatták a két guzsalyt s az idő lángjának füstje feketére marta őket. Már alig látszottak rajtuk az ifjúság szinei, melyeket Lajibá varázsolt rájuk. Lajibá! Hol volt ő már akkor, talán a faluban sem emlékezett rá senki, csak ez a két guzsaly. Híre megy a sepsiszentgyörgyi kiáltításnak Most né, a hónap elején, megint nyári tétlenségre volt kárhoztatva a két guzsaly. Mert szerettek dolgozni és szerették a társaságot Egyik vasárnap délután — feledni nemigen lehetett — csak beállít a tanító úr, hogy: „né Laji, (de már világért sem a régi!) le kéne kalákázni az árpámat. — „Hát hogyne tanító úr“, — így Laji, felülve a kanapén. Még beszélgetőnek egy kicsit, hogy mennyi ital kellene, meg miegymás, mikor előkerült egy Népújság. S mondja a tanító úr, hogy: „Node, igazán szép dolog lesz Szentgyörgyön" — s reákoppintott az újságra, ahol erről volt szó. — Tám pénzt osztnak", — törölt le egy széket Lajiné, dehát ő sem gondolta komolyan. — „Azt éppen nem, — ült le a tanító úr, — hanem székely kiállítás lesz." — „Nano" — rebbent meg Laji. — „Abbiza, — folytatta a tanító úr — s akinek saját készítésű párnája, hímzése, szerszáma, járma, vetélője, guzsalva s efféléje van, küldje be Szentgyörgyre, hadd lássa mindenki, hogy mit tud a székely.“ Aval aztán a tanító ur elment s Laji odamene a sarokba a két guzsalyhoz s aszondá nekik: — Ne osztán Szengyörgyre mennyetek bé a kiállításra. Ezt azért téve Laji így, hogy ha a tanító úr szemrehányást tenne neki, hogy a falu nincs képviselve a kiállításon, mindig mondhassa azt, hogy ő küldött két guzsalyt A két guzsaly összebeszél Még azon éjjel az egyik guzsaly meglökte a másikat: — Ilalládé, mit mond a Laji? — Mit no? — Hogy mennénk be Szengyörgyre a kiállításra. — Igen-e? — Így a másik, mert egy kicsit tényleg buta volt. — Ná, mennyünk-é? — Ersze baj lesz belőle, tesvér — aggodalmaskodott a butábbik, mert az már avval jár. Az első azonban megnyugtatta: — Mi bajunk lehetne. Az emberek nem olyan buták, mint te. Nem vétünk mi senkinek, nem gangoskodunk, csak szép csendesen odaállunk a többi közé. Egy úr a múltkor megnézett , azt mondta, hogy mi művészet vagyunk. S azt is mondta, hogy a művészet ott lebeg az Isten alatt és az emberek fölött. Hogy a művészet összehoz, melegít, testvérré tesz. Hogy a művészet a legnagyobb jó a világon, hogy a művészet olyan szép és olyan jó és olyan végtelen, szinte mint maga az Isten. Hogy aki a művészet ellen vét, az szidja az Istent... Szólj már ne! — Hát mennyünk, — szólt végre a butábbik, mert nemigen értette a dolgot. ÉS ELINDUL A KÉT GUZSALY 27-en, vasárnap reggel indultak és gyalog, mert most kinek van pénze szekérre, hogy ne mondjam ózóra, ezért csak a prefektus úr jár, választás előtt. A Küküllő mellett jöttek felfelé. Néha megálltak s meg-megnézték magukat a viz tükrében. Meg kell adni, szép két guzsaly volt. A fejükön friss fehér cseppsapka volt, egyiknek pirossal, másiknak kékkel átkötve. Ugyancsak sütött a nap. — Hej, meleg van, tesvér, — panaszolt a buta. — Nocsak gyere, — biztatta a másik, — ahajt ne már látom Udvarhelyet, onnét csak egy ugrás Szengyörgy. És mentek, mendegéltek... És déli harangszókor bent voltak Udvarhelyen. — Na látod, nincs semmi baj, — húzta ki magát az okosabb. — Várj csak, várj, — vakarta füle tövét a másik. — én érzek valamit. — Mert a buták mindig éreznek valamit. 1933. szeptember 1 EGY ÚR UDVARHELYEN MEGNÉZI A KÉT GUZSALYT Már a főutcán ballagtak, kissé fáradtan, kicsit éhesen, de aki a művészet nevében indul, annak nem szabad törődnie effélével. Hát ők sem törődtek. Pedig az emberek itt nagy házak előtt ültek, a nap elé ponyva volt húzva és az alatt ettek-ittak. Igaz, sokan voltak, akik se nem ettek, se nem ittak, csak pislogtak reá az ételre, de ezek nem emberek voltak, csak munkanélküliek. Egyszer csak, — éppen egy kirakatban igazgatták magukat, mert a város, az mégis csak város, amikor egy úr kezdi nézegetni őket. Nézegette, nézegette, egész közel hajolt,, úgy nézegette. Még valami üveget is tett a szeme elé. Biztosan, hogy jobban tudjon gyönyörködni. Ki is húzta magát a két guzsaly, hadd lássa az úr minél jobban őket. Mert a művészetnek csak egy célja van, hogy gyönyörködtessen és csak egy bűne lehet, ha nem hagyja magát bámultatni. Hacsak kivételesek juthatnak a közelébe. Mikor az ur kigyönyörködte magát, azt kérdezte, hogy „maguk kik". — Mi két székely gazsaly vagyunk, — felelé a bátrabb. — Szilagyörgyre igyekszünk a kiállításra. - — Na, akkor jöjjenek velem, — mondta az ur és megindult elől. Amint mentek át egy nagy piacon, csak meglöki a butábbik a másikat: — Vájjon hova visz münköt ez az ur, tesvér? Az okosabb fölényesen válaszolt: — Hova? Hát a kiállításra. — Mert tényleg úgy diktálja a józan ész. Egy nagy épület elé értek. — Befelé — mondta az ur. Mikor a kapu alatt menének, a butábbik csak megszólalt: — Na tesvér, úgy látszik, megérkezünk a kiállításra. Mire a másik csendesen elkáromkodta magát: ’ — Meg mi a rendőrségre...! Persze a buta ezt megint nem értette. Sőt az okos sem. " Sőt egyáltalán senki sem- . Ez az érthetetlenség Csimborasszója. Ki tudja azt megmászni! VÉGSZÓ A feleket aztán elbocsátották, de a két guzsaly ottmaradt. Csak úgy, mint otthon, betámasztva a sarokba. Csak... De hiába jön a törökbuza-fosztás, azután is ottmaradnak. Életfogytiglan. Most a buta mindig kérdi az okosat, hogy miért? Dehát tessék mondani: lehet valaki itt elég okos? Kezdődő érelmeszesedésnél a természetes „Ferenc József11 keserűviz úgy az alhasi pangást, mint a renyhe emésztést megszünteti és a magas vérnyomást leszállítja. A gyakorlati orvostudomány vezérei a Ferenc József vizet azért becsülik olyan nagyra, mert ez gyorsan és enyhe módon szabályozza a szervezetre annyira fontos gyomor- és bélrűködést. A cionista kongresszus és a munkásság Prága, augusztus 3. A nemzetközi cionista kongresszus ma további plenáris ülést tartott. Az ülés egyik szónoka, Waldmann bécsi delegátus felszólította a világ összes zsidóságát hogy , a hitlerizmus elleni harcban működjenek együtt az osztrák kormánnyal. Stephe amerikai delegátus kifejtette, hogy a zsidóság megdöbbenéssel állapítja meg a munkásság magatartásáról, hogy az idegenül áll szemben a zsidóság harcaival. Stephe beszédét több ízben éles közbeszólásokkal zavarták meg. ! látogassa meg olcsón Csertszlovámat! Prágai Mintavásár a csehszlovák ipar központi vására 1933 szept. 3-10-ig. 8 nap előnyös vásárlás. — A csehszlovák vasutakon 50%/o kedvezmény, úgy oda, mint visszautazásnál. — A román vasutakon 50% engedmény, a visszautazásnál. Az állandóan nyitva levő felvilágosítási és útba- Ingyenes vízum a vasútvonalakon, a Igazítás! szolgálat díjmentesen adja meg a befolyó-, tengervíz és légi vonalakon, szerzési források címeit augusztus 23 és szeptember 20 között. Felvilágosítást nyújt és vásárigazolványt kiszolgáltat a tiszteletbeli képviselet • BANCA ANGLO-CEHOSLOVACA $1 DE CREDIT DIN PRAGA — fiókja Bucuresti, Calea Victoriei No. 31. ' '