Brassói Lapok, 1936. január (42. évfolyam, 1-24. szám)

1936-01-01 / 1. szám

egyetem Könyvtára, fdti PAPOST Peren­c­­­ek tart 4910«? X.-. é.' Főszerkesztő: Szele Béla dr. Szerda * 1936. évi január 1 ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Belföldre, navonneot '-6 tej. Kézbesítéssel 6 lej, ugyanez Bragov Dao 70 lej. — Külföldre: negyedévenként 100 tej Magyarországra­. negyedévenként 12 pengő —­ HIR*­DETÉSEK dija hirdetési oldalon 5 lej, páros ,bal) szövegoldalon 5-50 lej páratlan (jobb) szövegoldalon 6 -ej cég.Ezekcen­méterenként Hirdetési dijak előre fizetendők. Szerkesztőség és dí­j adóhivatal: Brasov Str Regele Carol 56—58. Telefonszámok: kiadóhivatal 82., szerkesztőség 83 KLll. évfolyam­­­szám. A bor, a búza és a békesség Ma, az új esztendő első napján, ismét fel­hangzik a régi jó kívánság: ,,Bort, búzát, bé­kességet!“ Szép magyar szokás ez, a nép le­­törhetetlen derűlátásának megnyilatkozása, mely hitet, emberszeretetet és reménységet sugároz abba a formátlan ködhalmazba, ami­ből az idő múlásával lassan kialakulnak azok az anyagi és erkölcsi tényezők, amelyek maj­dan az elmúlt esztendőnek történelmi vázát adják. A bor jelenti az örömöt, a búza a ke­nyeret, a béke pedig a zavartalan munka le­hetőségét. így foglalta össze a nép gyermeki, tiszta ember- és világszemlélete az alkotó élet három legfontosabb feltételét 1936 január elsején gépiesen v erőtlenül hang­zik ez a kívánság. A szavak mögött az opti­mizmusnak már csak halvány szikrája pislá­kol, a hang elvesztette bátor, bizakodó csen­gését és a kézfogást, mely a kívánságot kí­séri, inkább m­egkapaszkodásnak érezzük, mint bátorításnak. Ne csodálkozzunk ezen. A bor, a búza és a békesség a mindennapi élet­ben az állandóan megismétlődő csalódások ár­nyát vonta arra az eszményképre, amit jelen­tett Előtör a búza csalt meg bennünket­­, nem a mezők aranyos kalászai, nem a föld, mely az édesanya soha nem változó szeretetével öleli keblére a falvak küszködő népét, nem az a búza, mely a fagyos rögök alatt is uj Élet csiráját hordja méhében. Bennünket az a láthatatlan búza csalt meg, amit üzleti köny­vekben hideg Számokká desztilláltak, ami a mennyiség és a minőség két malomköve kö­zött eddig ismeretlen, félelmetes anyaggá őr­lődött, amiből nem kenyér készül, hanem éhínség, milliók nyomorúsága. Mit is ért az egyszerű ember abból, hogy világpiaci árak, belföldi szükséglet, kiviteli lehetőségek. Ször­nyű, szemkápráztató kavargásnak tűnik fel előtte ama titáni garatnak a mélye, amibe be­hordja a maga kis búzatermését. Ő, aki elad, csak azt tudja, hogy a pénz, amit termése fö­­löslegéért kapott, nem elegendő arra, hogy gyermekeit télen cipőben járathassa iskolába, nem futja belőle petróleumra, gyufára, ruhára, új gazdasági szerszámokra. A fogyasztó pedig keserűen harap bele a fekete kenyérbe, amely sokszor hiányzik asztaláról s ha néha hozzá­jut, úgy 10—15 százalékkal magasabb áron kell megfizetnie, miként a hivatalos ,,maximá­ló*" rendeletekben olvassa. A termelő és a fo­gyasztó egyaránt tudja, hogy agrárállam va­gyunk — hiszen annyiszor haltja — s már-m­ár azt kezdi hinni, hogy nem előny ez, hanem átok, amely egyaránt sújtja azt is, aki a ke­nyérhez a búzát eladja és, aki megveszi. S hovatovább az lesz a helyzet, hogy maga az állami gépezet is súlyos, csaknem leküzdhe­tetlen tehernek fogja érezni azt, ami áldást, bőséget kellene, hogy jelentsen. Életeket és eg­zisztenciákat felmorzsoló malomkőnek, amit a gazdasági válság évekkel ezelőtt elvetett s m­ég ma sem tudja senki, hogy mikor és hol áll meg s kit hogyan talál meg, így állunk a búzával. Az illatos kenyérrel, amit szikla­kővé varázsoltak a világégés még mindig pusz­tító, gonosz szellemei. A borral sem állunk jobban. Az eszményi tor, a megnyugvás és az öröm mámora már rég elszállt a szivekből. Az a bor pedig, ami a nemes venyigéken terem újabb és újabb csa­­ódásoknak­ vált kútforrásává. Vannak vidé­kek, ahol hatalmas táblák maradtak leszűk­e­­eletlenül, mert a fuvar és a hordó többe­ké­nt, mint amennyit a bor ér. Régi, jómódú zöllősgazdák mentek tönkre máról holnapra. Sorba fulladunk, ami szimbolikusan szép ha­jl, a mindennapi életben azonban újabb és jobb termelő rétegek elsüllyedését jelenti. És­iért mindez? Nem elég zamatos Erdélyhegy- fja, vagy a Kiskörfőmente bora? Ezt kérdi a öllősgazda, aki, akárcsak a földműves, szin­­i nem tud arról, hogy a gyakorlatban mit mentenek a vámhatárok, mit jelent a külföldi ac és mit a bér­ítéli kvóta. Csupa olyan fo­­rlmok és meghatározások hálójában vergő- Tüzérségi elők é­zit^s az új angol külpolnikai fronton... miniinwin—cMa——«—B»—«iinimi)iiinM—BHMMwb—m—aap—mw—1 Idén addig nem kezd komolyabb munkába, amíg Laval a francia körDggek élén áll Laval expozéját lengyel—francia közeledés követi A görög király tüntető látogatást tesz Anglia máltai flottájának főparancsnokánál Paris, december Al. Laval nagy beszéde és parlamenti „sikere”­ után elcsendesedett a politi­kai élet. Az ifj ellenfél Eden, most ké­szülődik. Kifelé mi sem látszik a nagy harci felvonulásból, de semmi kétség, hogy Eden megkezdte földalatti dip­lomáciai munkáját és maga köré akar- t­ja azokat a hatalmakat is csoportosí­tani, melyek eddig az ellenpártól­ ál­lottak. Ehez persze idő kell és erre az idő kiválóan alkalmas is. Az ellenvéle­ményt ugyanis egyre jobban puhítja a harctéri helyzet, amely már hetek óta nem az olaszoknak, hanem az abesszineknek kedvez. Másképpen fog Olaszország beszélni és rögtön gyen­gébb kitartással fognak Olaszország szövetségesei szólani, ha Abessziniá-­­ ban a feketék visszafoglalják mind-­­­azokat a területeket, amelyeket az­­ olaszok eddig elhódítottak. De még ezenkívül is Ed°n nem kezdheti meg a maga diplomáciai tá­madását addig, amíg Laval a ítélvén áll. Laval végleges bukását be kell várni. Ennek a bukásnak rövidesen el is kell következni már A szombat esti bizalmi szavazat aránya azt mutatja, hogy a lavali politika napjai meg vannak számolva. Min­dössze huszon­egy szótöbbséget tudott La vel össze­kovácsolni és ezt a többséget sem kap­ta volna meg, ha már a költségvetést a Lancia kamara előbb megszavazza. A francia kamara elnöksége nagyon ügyes taktikával előbb a bizalmi sza­vazást rendelte el és csak azután a költségvetésit. Az ellenzék ugyanis költségvetés nélkül nem akarja átven­ni a kormányt, Lavai viszont bizalmi szavazattal már nem adja a hatalmat. A kormány átadásának időpontja így tehát elhúzódott, de nem esett kút­ba. A helyzet dinamikus ereje csak halasztásokat tűr, de a megoldás so­káig nem várathat magára. Edennek új és keményebb francia kormány kell és ezért vagy meg kell változnia Leválunk, vagy — A költségvetés megszavazása is azt mutatja, hogy a francia politikai élet pártjai most már szabadulni szeretnél­nek Lávaitól. Míg Lavalnak magának hatalmas ellenzéke volt és van, addig a költségvetés ellen mindössze tizen­heten szavaztak. Legyen meg m­inél előbb a költségvetés — mondják a pártok —, hogy ne legyen többé Lá­vák Imi nagy bcsittle is a világsajtó allasfontalasa Rómában természetesen egészen más­képpen állítják be Laval bizalmi ered­ményét, mint a Nyugat többi részeiben Az olasz sajtó a 20 szavazatnyi többség­gel elért bizalmi nyilatkozatból azt ol­vassa ki, hogy a francia nép nincs a szankciók párt­ján, hanem helyesli azt a lavasi poli­tikát, amely a békés megegyezést pártfogolta. Annyit azonban az olasz sajtó is beis­mer, hogy Eden hatalomra kerülésével most már hosszú ideig szó sem lehet ar­ról, hogy akár Anglia, akár pedig Fran­ciaország új béketervet dolgozzon ki. Lengyelország Laval beszéde nyomán ismét mosolygósabban figyel a francia politika irányára. A lengyel lapok sze­rint Laval maga is beismerte, hogy a megtorlások megszorításának politi­kája a helyes és így Lengyelország ismét közeledhe­tik a francia politikai front irányába. A berlini lapok meglehetős rokon­­szenvvel fogadták Laval nyilatkozatát, de megállapítják, hogy a beszéde nyo­mán elhangzott ellenzéki beszédek olyan kitételeket és fenyegetéseket tar­talmaznak, amelyek a német politika köreit joggal nyugtalanítják. Nagyon érdekes a Völkischer Beobachter cikke, amely Laval beszédének ismertetése kapcsán visszatér arra a francia sértő­döttségre, amelynek a kamarában is hangot adtak és amely Hitler Mein Kampf című könyvének egyik részlete miatt robbant ki. Hitler — mint jelen­tettük — néger keveredésű­ fajnak mi­nősítette a franciákat. A lap idevonat­­kozólag azt írja, hogy a könyv inkrimi­nált részéből nem lehet a mai Németor­szág felfogásaira és érzéseire következ­tetni. Könyvét Hitler még akkor írta, a­mikor a franciák a Ruhr-vidéket még megszállva tartották és egy Franciaor­szág ellenséges érzülete még ü­ejes súly­­­lyal nehezedett Németországra. A lap szerint nem egyenes, nem őszinte és nem becsületes eljárás, ha valaki ennek a könyvnek kiragadott részletéből akar a mai Németország francia érzelmeire kö­vetkeztetni. Nyilván felsőbb parancsra és azért is ma­­gy a Völkischer Beobachter, mert a német politika érdeke és célja a fran­cia megbékélést követeli. dü­nk, amik a nagy tömeg számára szinte­ szin­­te ismeretlenek, mintha láthatatlan korbácsok­kal vernék meztelen hátunkat, csak a suhogá­sukat halljuk, de nem tudjuk, honnan jönnek a csapások és milyen erővel tépik fel mezte­len bőrünket. A békesség szó falusi templomok harang­­csentít­ését idézik fel lelkünkben. Nem ez az érzésünk ma, amikor a békéről hallunk beszél­ni. Jajkiá­tásnak halljuk, félrevert harangok ijesztő sikoltozásának, szirénák rekedt üvölté­sének. Hol van a béke és micsoda egyálta­lán a béke a diplomaták háború utáni megfo­galmazásában? Ez a „béke“* mindent jelent, csak békességet nem. A béke nevében rontott rá Japán a tehetetlen kínai kolosszusra, a bé­ke nevében gyilkolják le az olasz bombák és gépfegyverek az abesszinek ezreit. És a béke az a szó, melynek varázslata alatt a „hideg és számító*' Albion kész fegyvert ragadni, ha erre az áldozatra is szükség lesz. Péké! Ez a „béke“ lángba fogja borítani Eu­rópát. Mintha őrültek házában élnénk, ahol a sza­vak és a fogalmak ellentétes értelmet kapnak. Maholnap oda jutunk, hogy az újévi jókivánt­ság bántó szatírává fonákul át, amelyet a tör­téne­lem úgy fog feljegyezni, mint korunk át-­­értékelési folyamatának egyik legjellemzőbb eredményét. Mégis egy boldogabb esztendőbe­n a nagy kiengesztelődés elkövetkezésébe vetett hittel ismételjük el a jókívánságot: Bort, búzát, békességet! De nem a tavalyi bort, nem a tavalyi búzát és nem a tavalyi békességet! Éden első „körkérdése“ Az új angol politika első látható te­vékenysége mindössze abban merült ed­dig ki, hogy az új külügyminiszter kér­dést intéztetett összes követségei útján az összes európai államokhoz. A követ­ségeknek az a feladatuk, hogy az egyes­­ európai államoknál az iránt tapogatódiz­­­­zanak, hogy mi a felfogásuk az együttes biztonsági szerződésekre vonatkozólag. Ez a „diplomáciai stílusban" tartott pa­rancs azt jelenti, hogy Eden össze akar­­ja kovácsolni a­z európai egységfrontot Olaszországgal szemben. Tisztában van Eden azzal, hogy a Hoare által elért eredmények rém !

Next