Brassói Lapok, 1938. június (44. évfolyam, 123-145. szám)

1938-06-01 / 123. szám

­ Huszonegy középiskola ifjúsága és nagyszámú érdeklődő közönség jelenlétében hangzottak el Giurgiu kerületi tanfelügyelő emberségessé­get hirdető szavai a brassói tankerület közép­iskoláinak tornaversenyén. Kétnapos lovagias­ságra nevelő küzdelmek után a tanfelügyelő szavai igazi társadalmi ünneppé avatták az ifjúsági záróünnepélyt. Pedig nem mondott többet, mint amennyit jelentős közoktatásügyi állásában mondhatott és nem mondott mást sem, mint amit mondania kellett. Mindössze egy kicsit melegebben hangsúlyozta ki ezúttal, hogy a tornaversenyre meghívást kaptak a kisebbségi középiskolák is, mert „nem szabad különbséget tenni az országban élő nemzetek és felekezetek között"*. A kijelentés melegség azonban ezúttal csodát tett: a diákság és a közönség viharos lelkesedéssel fogadta a tan­­felügyelői mondatot. Nemcsak a kisebbség diákok és a kisebbségi közönség, hanem a többségi is. S ez a lelkes rivalgás, amely őszintén és elemi erővel tört ki a szívekből mintha nehéz válaszfalakat rombolt volna ösz­­sze. Szép és felemelő bizonyíték volt ez arra, hogy a megértés a béke, a kiengesztelődés vágya él a szívekben s nem a gyűlölködés. Csak éppen utat kell nyitni ennek az ember­séges szellemiségnek. Csak éppen engedni kel­lene, hogy érvényesülhessen és építhessen.­­ Az országőrszervezet vezetősé­ge szép és úgy lelki, mint fizikai megnyilatkozásokban gazdag programot dolgozott ki a június 1-én kezdődő „országőr-hétre." E pro­gram keretében az országőröknek többek­özött közhasznú és jótékonysági mun­kát is kell végezniük. Figyelemreméltó nevelési célkitűzések ezek. Csak most pergett le előttünk egy másfajta „nevelés­nek” bírósági filmje s megtudhattuk be­lőle, mennyire ki volt szolgáltatva az or­szág fiatalsága egy olyan politikai szer­vezetnek, amely az ököl és a vérbosszú jegyében hirdetett új „erkölcsiséget”. Ez a szervezkedés már a múlté, az országős mozgalom pedig a maga duzzadó életere­jével, igazi keresztényi erkölcsösségével és emberséges célkitűzéseivel szemünk láttára növekszik, hogy a fiatal lelkeket a kötelességtudással és emberszeretettel telítse s igy maradandó eszményeket nyújtson az uj nemzedékeknek. Őfelsége bölcsesége, jövőbelátása, az ifjúság iránt érzett atyai szeretete teremtette meg az országőr-mozgalmat, amely most teszi le az első nagy vizsgát. Hisszük, hogy a vizsga eredményei méltók lesznek a Nagy Országőr új utat nyitó és új szellemet meghonosító elképzeléseihez. Soha időszerűbb nem volt az­ a szózat, amelyet a budapesti eucharisztikus kongresszus va­­___­sárnapi végetérte alkalmából XI­ I­sus pápa, továbbá az a beszéd, ame­lyet este legátusa, Paceli bíboros, a ka­tolikusokhoz és az egész világhoz inté­zett. Mert volt-e a modern történelemben korszak, amikor annyira tomboltak volna azok a szenvedélyek, amelyeknek leküz­désére Krisztus isteni példamutatást adott. Tombolnak ma a vád ösztönök, amelyeket egyes újpogány tanok és rendszerek szembeállítottak a krisztusi tanítás adta lelki fegyelemmel, önuralom­mal. A kereszténnyé, Krisztus hívévé lett embert is vissza akarják fejleszteni azzá a barbárrá, akinek nem volt semmi erköl­csi fékje, csak ökle és átatiasan önző ösz­tönei. A katolikus világegyház feje és ki­küldöttje most felrázta a még érző lelke­ket és lelkiismereteket, amikor odakiál­totta a világnak: bármit tesztek is, a sze­retet, az isteni szeretet és megértés je­gyében tegyétek, mert jaj, ha ezt a ne­mes önfegyelmező féket ledobjátok ma­gatokról. Akkor vége annak a nagyszerű emberi kultúrának, amelyet a keresztény­ség minden ember számára teremtett. Csak az mondhatja magát kereszténynek, aki a hétköznapokon is tartja magát a szere­tet, megértés és béke parancsaihoz. H­ovárcsín­ községi választások második vasárnapja is rendben telt el A SZUDÉTANÉMET VIDÉKEN MOST IS A HENLEIN-PÁRT, A CSEH KÖZSÉGEKBEN PEDIG BENES PÁRTJA ÉS A KOMMUNISTÁK NYERTÉK A LEGTÖ­BB ÚJ SZAVAZATOT • A VÁLASZTÁSOKKAL KAPCSOLATBAN TÖBB­MILLIÓT GYŰJTÖTTEK A HOVÉDELMI ALAPRA I­ prágai kormány tovább hangoztatja, hogy hajlandó messzemenő engedményekre a kisebbségek iránt Az USA is békére inti Középeurópát Prága, május 30. Vasárnap lefolyt a csehszlovákiai községi választások második részlete is, amelynek során összesen 2 ezer 740 községben választották meg az új ta­­­nácsot. A szudétanémet vidéken 823 községben volt tegnap választás. A választás általában rendben és nyugodtan folyt le. Rendzavarás csak a szudétanémet vidéken levő Eiben­­­bergben volt, ahol a szudétanémetek és a marxista munkáspártok hívei között fegyveres verekedés támadt, amelyben több lövést is leadtak s 1 henleinista súlyosabban, 3 pedig könnyebben meg­sebesült. A közbelépett csendőrök 75 verekedőt letartóztattak. Az eredmény ez alkalommal is nagy­jából ugyanaz volt, mint az előző va­sárnap: a szudétanémet vidéken a Henlein-párt túlnyomó többséget szer­­zett, magához hódítva a német szociál­demokraták és kommunisták szavaza­tainak igen jelentékeny részét. Ezzel szemben a cseh vidékeken megerősödött a kormánykoalíció pártjai közül az agrárpárt és a Benes-féle cseh szocia­lista párt, az ellenzéki pártok közül pedig leginkább a kommunisták. A szélsőjobboldal most is nagy vesztesé­geket szenvedett. Ül Ei ,ki ■ vra 910619 + e 3? e 4 oöuidcsipflaani XLIV. évfovam ■ . • Bra$ov — Szerda 121. szám Főszerkesztő: KACSO SÁNDOR 1918. Junim . Felelős szerkesztő: Kakassy Endre. — Laptulajdonos: Erdélyi Sajtóvállalat (Kahána Bernát). — (Bejegyezve: G. N­. 920/1938. Trib. Brasov.) _ Előfizetési árak: Belföldre havonként 66 lej, kézbesítéssel 74 lej, ugyanez Brașovban 70 lej. — Külföldre negyedévenként 360 lej. Magyarországra negyedévenként 12­0. — Hirdetések díja hirdetési oldalon 5,50 lej, páros (bal) szöveg­oldalon 6 lej, páratlan (jobb) szövegoldalon 7 lej, négyzetcentiméterenként. Hirdetési díjak előre fizetendők. — Szerkesztőség és kiadóhivatal: Brasov, Str. Reg. Carol 56-58. _ Tel. 82. A választások részleges eredményei A Havas prágai tudósítója szerint a most vasárnapi választások eredményei megerősítették az előző vasárnap mutat­kozott irányzatokat. Prágában tegnap a cseh nemzeti szocia­listák (A Benes-párt) és a kommunisták újabb 9 ezer szavazatot nyertek, míg a szélső­jobboldal 10 ezer, a Henlein-párt pedig 4500 szavazatot veszített az 1991- beli eredményhez képest. A Benes-féle cseh nemzeti szocialista párt a csehek lak­ta vidékeken is győzőként került ki, a­mennyiben átlag 22 százalékkal kapott több szavazatot, mint az előző községi választásokon. A szélsőjobboldaliak vere­sége úgy a községekben, mint a városok­ban óriási: a fasiszták előző szavazataik 75, a többi szélsőjobboldaliak pedig 20 százalékát veszítették el. A német többségű községekben a Hen­lein-párt általánosságban a községtaná­csosi mandátumok 67,25 százalékát kapta meg. E községek 2 ezer 505 mandátuma közül a Heinein-párté lett 1 ezer 897, m­íg a szociáldemokraták 185, a kommunisták 160, a cseh pártok pedig összesen 259 mandátumot szereztek. A Hlinka-féle szlovák néppárt eddigi szavazatainak 22, a német demokrata­ párt pedig 65 száza­lékát elvesztette. A szudétanémet vidék egyes helységei­ben a Henlein-párt az összes szavazatok 90 százalékánál is többet kapott: a rei­­chenbergi kerületben a német szavazatok 93, a friedlandi kerületben pedig 97 szá­zalékát. A Havas szerint Gabloncban és Liberecben, valamint más ipari centru­mokban az eddigi német szociáldemokrata és kommunista szavazatok kétharmad, sőt ennél is nagyobb részét most a Hen­lein-párt kapta meg . További megnyugvás Londonban és Párisban Egyébként a vasárnapi választáson a legnagyobb sikere a honvédelem javára rendezett gyűjtésnek volt. Minden szava­­zóhelyiségben perselyt állítottak fel, ame­lyek hamarosan megteltek és a nap fo­lyamán többször is ki kellett üríteni őket. Egyedül Prágában több mint egymillió cseh korona volt a gyűjtés eredménye, a­mi azt jelenti, hogy átlag minden lakosra egy-egy korona jutott. A választás nyugodt lefolyásán egyéb­ként elhatározóan hatott Hodza miniszter­­elnök szombat éjszakai rádióüzenete, a­mely hangoztatta, hogy a bizonytalanság és nyugtalanság korszakában Cse­hszlová­­kia a konstruktív építés szakaszába ju­tott el. — A német lakosság — mondta a mi­niszterelnök — igyekezzék az ország la­kosságának többi rétegeivel együtt jó­zanul keresni a megoldást. A kormány megmutatta, hogy világosan és erősen, sőt elszántan is tud cselekedni, ha szük­séges. Ugyanilyen gyorsasággal és fe­lelőséggel jár majd el a nemzetis­égi kérdés megoldásánál is. Londonban megnyugvást keltett a va-­­ sárnapi választás nyugodt lefolyása Az­­ angol közvélemény bizalkodóbban ítéli meg a csehszlovákiai helyzetet. A Sunday Times Németország terhére írja, hogy a feszültség mégis fennmaradt. Visz­ont Garvin az Observer-ben a németek mel­lett foglal állást és Prágát tartja hibás­­nak.­­­­ Az angol lapok általában megállapít­ják, hogy a vasárnapi választások sokkal nyugodtabb légkörben folytak le, mint az egy héttel ezelőttiek. A prágai kormány és a szudétanémet párt közti tárgyalások hír szerint eredménnyel biztatnak. A francia lapok szerint Prága ragasz­kodik ahhoz, hogy a kisebbségek ne szól­janak bele az állam felségjogait képező kérdésekbe, hajlandó viszont a következő engedményekre: a német nyelv bevezetése a közigazgatásba és igazságszolgáltatás­ba. Az iskolák, a közigazgatás és az álla­mi intézmények felett a német kisebbség költségvetési ellenőrzést gyakorolhat. A szudétanémet vidékeken új választásokat tartanak, hogy a szudétanémetek saját­­maguk közül választhassanak községi ta­nácsosokat. Az állami közigazgatásban megfelelő számaránnyal német tisztviselő­ket alkalmaznak. Prágának az a nézete, hogy nemcsak a szudétanémet, hanem a magyar és lengyel kisebbség kérdése is megoldható. A Párisba visszatért Osusky tolmácsolta Prága köszönetét Bonnet francia külügyminiszter vasárnap délután hosszas megbeszélést folytatott Osusky párisi csehszlovák követtel, aki reggel érke­zett vissza Prágából. Behatóan megtárgyalták a csehszlovákiai kérdést, azoknak az adatok­nak a megvilágításában, amelyeket Osusky hozott magával Prágából. Osusky hangsúlyoz­ta a prágai kormány megegyezési akaratát, rámutatva, hogy Prága hajlandó a legmesz­­szebbmenő engedményekre a jelenlegi nehéz­­ségek békés elhárítása érdekében. Rámutatott továbbá, miszerint a csehszlovák kormány nem engedheti meg, hogy a német kisebbség rá­erőszakolja az államra a maga felfogását a külpolitika és hadügy terén. Ez alkalommal Osusky kormánya nevében megköszönte Bon­­net-nek azt a támogatást, amelyet Franciaor­szág a szudétanémetek követelései következ­tében támadt nemzetközi válságban Csehszlo­vákiának nyújtott

Next