Brassói Lapok, 1938. június (44. évfolyam, 123-145. szám)
1938-06-26 / 142. szám
/938 tunms 26 i?. FUSTBALLIZMUS Irta: Gárdos Sándor Az elmúlt vasárnap én is részt vettem egy sportzsűron, ami legutóbb annyira divatba jött a műveit s félműveit családok otthonában. Ez alkalommal az olasz—magyar világbajnoki döntő mérkőzést szervírozták Párisból, Pluhár István mester előadásában, szendviccsel, teával, vagy talán inkább feketét parancsol*? Izgatottan figyeltük a mérkőzés menetét. Brávó Pluhár, vagy ahogy ő szokta bemondani kedélyes bizalmassággal, ha valamit jól csinálnak a „fiuk‘‘. brávó Pista, ezt ördöngősen idepasszoltad hozzánk, ezt a cudar muris meccset a párisi stadionból. Tisztábban látjuk innen Brassóból a helyzetet, mintha ott drukkolnánk a tribünön. Még azok is izgultak, akik azt sem tudják, fán terem-e a futball, vagy kenyérre kenve eszik. A gyerekek bömbölve ugrándoznak a rádió körül, a papa vérvörösen ordítja a takarékpénztári könyvelő fülébe: — Le kellene rúgni azt a Piolát, miért nem törik el a lábát?! A könyvelő helyeslőleg bólint. Valóban tenni kell valamit, mert ez az olasz középcsatár ugyancsak rugdossa a gólokat. Pár perc múlva egy gimnazista rikkant fel szakszerűen: — Hej, ha Turay is játszana, bezzeg nem ugrálna annyit az a nyavalyás Andreolo! Még a nagyanyó is letette a kötést s reszketeg fejét figyelmesen fordítja a hangszóró felé. Adott alkalommal aztán ő is megszólal: — Ejnye, ez a Zsengellér, ez a Zsengellér, mennyit hibáz . . . És rosszalólag csóválja a fejét. * Uzsonna és mérkőzés után szomorúan oszlott fel a gyászoló gyülekezet. Én is sokáig a lezajlott sportuzsonna hatása alatt állottam, no nem annyira a mérkőzés lesújtó eredménye miatt, mint inkább azért, mert Pluhár szuggesztív erejű szavai életem hőskorát, a diákéveket varázsolták elém. Az időben a sok unalmas latin memoriter s a kiállhatatlan cosinus tétel elől én is a futballrajongás szórakoztató őrjöngésében kerestem menedéket. Hallatlan izgalommal gyalogoltunk ki az Üllői-úti sporttelepre, ahol az FTC zöldfehér matadorai verekedtek az MTK kékfehér legénységével. Elakadt torkomon a lélekzet, ha Slózi karikalábáról az MTK-kapu felé pattant a labda. Diákkorom egy részét a futball töltötte meg eszmei tartalommal. Később, amikor a futballpályáról az újságírói pályára léptem, néha hivatalból kellett megjelennem a mérkőzéseken és ez a körülmény mérséklőleg hatott szenvedélyemre. Azután pláne elfajult a játék. Olyan mérkőzésekre kellett elmennem (ugyancsak hivatalból), ahol ekrazittal töltött gránátokkal lőtték a gólokat és noha aktív csatár (gyalogos) voltam, végleg elment a kedvem az olyan szamár játéktól, amelyben nem volt bíró, aki lefütyölte a faultokat (durvaságokat). Mikor pedig az ötödik félidőben, merengve felvonultunk a pályáról, mindenféle komolytalan s kicsinyes dologgal foglalkoztam. Meg akartam menteni a tönkrelövöldözött emberiséget, sok bajom volt a társadalmi renddel, azon is töprengtem néha, hogy mi lesz velem emberke, szóval ilyen haszontalanságokkal piszmogtam jó ideig. A sok nacionalizmus, szocializmus, marxizmus, aktivizmus és nimalizmus kissé megzavarták a fejemet és csaknem elfeledkeztem az élet tulajdonképpeni lényegéről: a futballizmusról, amely túlélte a világháborút, a forradalmakat, Középeurópa pusztulását és mikor már a kutya se törődött a többi „izmusokkal", íme, a futballizmus még ma is diadalmasan uralkodik a tömegeken szerte a világon.„ Mélyen szégyenkezve hűtlenségemen, undorodva fordultam el eddigi, kedvenc „izmusaimtól, és elhatároztam, hogy a legközelebbi alkalommal bűnbánóan, megtépett sarukkal zarándokolok el a sportpályára, régi gyönyörűségeim feledhetetlen színhelyére. Mert ennek a cudar, jövőtlen életnek csak egyetlen célja lehet már: a futball, a sport, az izmok, csontok és idegek héroszi, férfias küzdelme. — Heuréka! — kiáltok fel lelkesen — felfedeztem a minden bajok szérumát, a minden fájdalmak narkózisát, a futballizmust. Ép testben ép lélek! A tömegek megmérgezett, elsatnyult lelkét csak tömegsporttal lehet újra egészségessé tenni és ez a tömegsport nem lehet más, mint a futball! Avagy talán nem tömegsport-e az a lélekemelő jelenség, hogy 22 ember rugdalózik odalenn a zöld gyepen és 60 ezer ember a tribünökön önfeledten nézi ezt a gyönyörű küzdelmet*? . . . Azaz ... el, hagyjuk az okoskodást. * Jövő vasárnap mégis elmegyek a sporttelepre, hadd lássam, tudok-e még lelkesedni az ifjúkori ideálokért. Megtalálom-e a tribünön régi, békebeli ismerőseimet. Mi van-e Dugó Frici, aki idegbajos és akit orvosa már 20 évvel ezelőtt eltiltott a dohányzástól és a mérkőzések látogatásától, ő azonban minden vasárnap ott remeg a tribün előtt és az izgalomtól kétpercenként változtatja a színét. Nem bír szegényke egy helyen állni, úgy szaladgál a pálya melletti sétányon, mint a kerge birka, lábával, kezével fantasztikus szabadgyakorlatokat végez és szeme hipnózisban mered a labdára. Ilyenkor nem tanácsos megszólítani, mert goromba, mint a pokróc, de különben sem hallja, mit beszélnek hozzá. Hétköznap uzsorás a kis öreg és hidegvérrel vasalja be a vérfagyasztó kamatokat s ez alkalommal csöppet sem izgatott. Az áldozat, az igen. Szívélyesen üdvözlöm majd Drucker urat, á, van szerencsém, ön semmit sem változott. Most is úgy ül itt, mintha a halálos ítéletét várná, pedig semmi ok az aggodalomra, hiszen remekül állunk, már két góllal vezetünk, biztos győzelem. Hát ellenfelek ezek, Drucker úr? Egy ilyen pimf csapattól gyulladt úgy be, hiszen ezek talán dominózni tudnak, de futballozni, a . . . Fel a fejjel, uram, legyen férfi és percig se drukkoljon. Az igazságnak győznie kell! Drucker úr azonban válaszra sem méltatja formás kis szónoklatomat, a körmét rágja és arcának idegein a féltő aggodalom skálázik. Javíthatatlan borúlátó ő, aki a győzelem után is így remeg: — Jaj, biztos megóvják a mérkőzést, megsemmisítik az eredményt. Majd meglátjátok, nem ismeritek ti a zöld asztal sportpolitikáját. A sporthirlapírók páholyában bizonyára ott ágál még dr. Hangos, a lelkes sportbarát és hangulatalakító. A doktor úr szája pillanatra sem áll meg a mérkőzés folyamán, csak éppen a szöveg változik aszerint, hogy kedvenc csapata jól áll-e, vagy sem. Ha a csapat fölényben van, dr. Hangos ragyogó arccal gyártja az elbizakodott, vicces, gúnyos megjegyzéseket, ha ellenben szorul a kapca, a doktor úr legdühösebb ember a pályán. Ilyenkor magából kikelve ordítozik: — Hallatlan! Miféle bíró ez? Fuj, rúgd le a fejét a disznónak. Kiállítani, kiállítani! Pár perc múlva már diadalmasan bömböl: — Gól! Nem megmondtam*? Éljen a bíró, éljenek a játékosok, éljen a haza! * Sajnos, helyszűke miatt nem sorolhatom fel összes régi, futballpályai ismerőseimet, akik bizonyára ma is úgy maradtak ott a tribünön, ahogyan annak idején, jaj, nagyon régen elváltunk. Ezek a figurák mint valami tutankhamenek, megmeredtek az őrjöngésben és még ma is a futballizmus varázslata alatt lármáznak a tribünön. És talán nekik van igazuk, akik nem szívják mellre a dolgokat s az egész életet úgy fogják fel, mintha az durva, izgalmas futballmérkőzés volna — az elmebajnokságért. A szervezetben nehezen oldódó mérgek okozzák a reumát A húgysav lerakódások, amelyek az ízületekben kristályok alakjában összegyűlnek, legtöbb esetben a reuma okozói. Ha a legkisebb mozgásnál fáj a térde, ha fájnak a kezei és szúrást érez vállaiban, tudja meg, hogy a kellemetlen húgysavkristályok fészkelték be magukat és ezek okozzák a kibírhatatlan fájdalmakat. A húgysavkristályok nagyon makacsok. Gyakorlatilag kifejezve, nem oldódnak fel vízben, miért is 4000 liter víz nem elég arra hogy 100 gramot feloldjon. Mégis kétféle só, amely benne foglaltatik a Kruschen készítményben, képes ezen kristályokat eltávolítani. De a Kruschen sók hatása nemcsak erre szorítkozik; más sók, amelyek összetételében előfordulnak, elősegítik a vesék működését. Az így kiválasztot mérgek aztán könnyen eltávolíthatók. A Kruschen sók hatása könnyű és a reumatikusok megmentői. Tegyen egy hónapi kísérletet. Szedjen Kruschent és csodálkozni fog annak hatásán. A fájdalmak elmúlnak. Újból könnyen mozoghat tetszése szerint és nehézség nélkül. Jobban fogja magát érezni, mint bármikor. Nagy üveg ára 95 lei kis üveg 60 lei . ) íi olda C. A. Scott, a híres repülő, London-Bucuresti-London körrepülésre készül A román ipar az utolsó tíz évben olyan nagyot haladt, hogy a jövő a legteljesebb reményre jogosít. Újabb iparágakat honosítottak meg és az utolsó évek gyártmányai minőségileg igen magas színvonalon állottak. A petróleumipar, Romániának legrégibb és legfontosabb iparága, meglepő ritmusban fejlődött. Mégis mindeddig nem sikerült ezen iparágnak olyan kiváló minőségű olajat gyártania, amelyet teljes bizalommal használhatnak azok, akik motorjuk tökéletes olajozására törekszenek. Ma megváltozott a helyzet. Az Unirea társaság, amely a petróleumipar terén óriási eredményeket ért el, piacra hozott új olajat — „Noul Lukoil" néven —, mely teljesen egyenrangú az idegen gyártmányokkal, minden tekintetben. A laboratóriumi kísérletek, valamint Petre Cristea praktikus kísérletei bebizonyították ezt a kiváló minőséget. Ami azonban figyelemreméltó, az az a tény, hogy ezt az olajat Londonban is kipróbálták és a szakértők fentartás nélkül kiválónak minősítették. C. W. SCOTT NYILATKOZATA C. W. Scott, a híres repülő, aki a London— Ausztrália rekordot állította fel, a „Noul Luboil“-ról a következőkép nyilatkozott: ,„Mindig az volt a véleményem, hogy Románia a petróleumtermelő államok élén halad. Mégsem hittem, hogy Románia olyan kiváló olajat raffinál, mint a „Noul Luboil“. „Analizáltam a laboratóriumok jelentéseit a ,,Noul Lukoil"-t illetőleg, használtam motoromban és kijelenthetem, hogy minősége teljesen kielégített." „Egyike azon olajoknak, amelyek nemcsak az automobilok motorjait, hanem a repülőgépek motorjait is tökéletesen kielégítik. „Elhatároztam, hogy London—București— London körrepülési rekordot kísérelek meg és csakis „Noul Lukoil“-t fogok használni." Charles W. Scott s. k. Ez a nyilatkozat, amelyet a híres versenyrepülő és a rekordrepülések feltételeit alaposan ismerő szakember tett, világosan megmutatja a szóbanforgó készítmény értékét. De amellett, hogy megemlítjük egy olyan kiváló olajnak a technikai jelentőségét, mint amilyen a „Noul Lukoil“, még egy körülményre kell rámutatnunk: Romániában eddig sok idegen olajat árultak, noha országunk, amint azt C. W. Scott is mondja, egyike a legelső petróleumtermelő országoknak. A „Noul Lukoil” minősége segítségünkre lesz, hogy a jövőben ne kelljen külföldre küldenünk pénzt olyan termékekért, amelyeket itthon is gyárthatunk. „AMUNDSEN KORTÁRSA“ (A Dsida Jenő Apjának) Újságírók sablonos jóvoltából feltűnt az élet legőszintébb póza, az újságokban egyre-másra láttam a nevedet, ó, „Mater Dolorosa“, elmondták, hogy a szemed könnyben úszott, hogy felhők fölé emelted a lelked, elmondták azt, hogy szent átszellemülten az egektől a csodát követelted. Mindent tudok, a virrasztásos éjjele megrendültségét, tört hitet és végre, ha akadt egy-egy könnyebb perc, a boldog és földöntúli felnézést az égre, a mennyországnak minden puhaságát, mely ujjaidba gyűlt, ha betegednek selymes haját simogattad, e bűbáj erejétől mély sebek behegednek. Tudom, micsoda angyal-bizalommal vitted azt haza, akit halni küldtek, hisz meggyógyítják telefon, virágok, a biblia s a kedvenc tészták, sültek; ó, jól tudom, az Anyaság regéje sohasem élt valóbban, meghatóbban, ó, szinte hallom, amint égő, lázas fejed az oltár hűs kövére koppan. Döbbenetes a Mater Dolorosok jól ismert bár, felfoghatlan talánya, de mellette úgy hiányol a szivem egy árnyat, melynek nyomát sem találja; tán aprólékos kicsinyeskedés csak és, meglehet, jogtalan fáj, belátom, de merre van az „Amundsen kortársa", „Az én apám s a te apád, barátom"*? Ó, hol van, hol van a „kishivatalnok", zárszámadás és kötelesség rabja*? Mért kinéz, hogy a Pater Dolorosus fenkölt jelzőjét senkitől se kapja*? Robotja mögött ki tudja, mi éghet ily halkan, szürkén, ilyen láthatatlan*? A „debitun1 és „officium" mélyén milyen lehet a lebilincselt katlan*?! Én azt sejtem, e szintelen hős nélkül anya s hitves éjt-napot egybefűzve nem nézhettek vöneszelősen bizva a mind tompábban pislákoló tűzbe; minden csodák közt azt érzi a lelkem legijesztőbben felmérhetetlennek, ahogy egy férfi hivatalba indul, míg övéi a haldoklóhoz mennek. A hős, aki a süllyedő hajóról az „S. O. S."-jelt hívja, kiabálja, hisz az eszmében, hisz a technikában s remény is hajtja, nemcsak a szabálya, de mi hevítsen férfit, aki görnyed önt számoszlop fölött, amíg a gyermek, az imádott fiú, beteg szivének rebbenései legutolsót vernek*?! Ó, jaj, ezek a szívtépően szürke, emberfeletti gesztusok, amelynek csodáiról senki sem tud, hisz fénylő emlékoszlopot ezért nem emelnek, ezek az igazi csúcsteljesítmények-, az emberlélek biblikus rekordja, minek termését aranymagtárába az Úristen meghatottan behordja. Ne vegyék tőlem Mater Dolorosok és kishiszemü hitvesek rossz néven, hogy nem Róluk, de arról nőtt virág most egy távoli, halk poéta szivében, ki, mig mások résztvevően elbámulnak szivük gyémántján, millió karáton, én „Amundsen kortársát" siratom, ki „az én apám s a te apád, barátom”. Szálljon Hozzá e nagyon mélyről zengő néhány verssor — sok könny hullott a dalba és segítse, mikor köhögve indul a „huszfokos hidegben" hivatalba. Megsimogatom lágyan, szeretettel deres fejét, melyet elönt a bánat, s Rajta keresztül köszönöm a Sorsnak hatodik éve holt drága Apámat . . . BARD OSZKÁR