Brassói Lapok, 1938. július (44. évfolyam, 146-172. szám)

1938-07-03 / 148. szám

14 oldal B . fz.1938 júlus 3 VÁSÁR — Ha nincs véletlenül semmi dolgod — fogott gombon némi leereszkedéssel barátom, a franciás műveltségű entellektuel — úgy — és itt kis szünetet tartott, mielőtt a döntő gróf kimondta volna — úgy elkísérhetsz cipőt venni. Kis azon mód, ott az utcán, az üzleteik után futkosó üzletemberek, a randevúra siető szerelmesek, ácsorgó boltosinasok, szabaddélutános katonák és egy vásárlátogató iskoláscsoport közepette kifejtette, hogy „eme profán dolgokban való mélységes és elismert, sajnálatos járatlansága" indítja arra, hogy időmet elrabolja. Éa meg aztán „Te, ugyebár, kedves Barátom, ugyebár foglalkozásodnál fogva ugyebár, verzátus vagy az ilyen dolgokban", és míg zavartan dadogott, ellenvetésemet figyelembe sem véve, a cipőkereskedés felé sodort, Rimbaudról vetett oda néhány áradozó jelzőt. Négy óra lehetett középeurópai időszámítás szerint, amikor barátom, a franciás műveltségű européer és entellektüel „egy pár barna, de nem, inkább tudja olyan csokoládé árnyalatú" serró félcipő bemutatására ösztönözte a cipőkereskedés ösztövér segédjét. Lehetőleg negyvennégy és felesben, de halló, kedves mester,, ha az nincs, hát egye fene, jó lesz a negyvenötös is. A cipő megfelelő lett volna úgy formailag, bár megjegyzi, hogy tulajdonképpen nem ezt az árnyalatot szokta hordani és felém fordulva orrhangon Taine millióelméletét idézte, majd két mondat közben kijelentette, hogy tulajdonképpen mégis csak az a szélesorrú lyukacsos lenne a megfelelő, amit már az előbb is nézett, ejnye, segéd úr, hová is tette a ballábas cipőt. Igen, a ballábast, mein lieber Herr, ő már így szokta meg külföldön. Ekkor hozzávetőleges számítás szerint is js pár különböző színű és számú cipő bontotta a csatateret. Régi óra huszonötkor „na majd én, hagyja csak rám" kifejezéssel az arcán egy barnaegyenkötényes kiszolgáló kisasszony csatlakozott az ösztövér segédhez, míg barátom, a franciás műveltségű entellektüel ballábán egy mogyorósaii félamerikai szabásúval, jobb lában egy vörös serró félcipővel piruletteket csinált a szőnyegen. — A legjobb módszer a cipő kipróbálására — mondta, míg ösztönös kegyetlenséggel siklott el a tulajdonosnő arcán megjelenő világfájdalmas vonás fölött. Négy óra ötvenkor Márai Kabbalájából idézett hosszabb részleteket és a segéd úr véleményét kérdezte a sárga betétes negyvennégy háromnegyedes felől. „Az ember adjon alkalmat — úgymond —, hogy a kiszolgáló személyzet szabadon nyilvánítsa a véleményét. Hidd el, hogy gyakran az egyszerű embereknek is meglepő szépérzékük van. Például Dániában . . *‘ A mondatot nem fejezte be, mert Georg Brandesről vetett oda néhány találó megjegyzést: míg a segéd a havi kétezerötszázra gondolt, nyelt egyet, megtörölte a homlokát, aztán odanyilatkozott, hogy „a sárgabetétes valódi nubuk kéremássan", majd kisvártatva hozzátette, hogy „az igazi Ízlés azonnal meglátszik, akárki akármit is mondjon ". Félhatkor forgalmi akadályt képeztek a körülöttünk felhalmozódott cipőjegyek. Barátom, a franciás műveltségű és világszemléletű entellektüel, Wilde Reading) balldáját idézte Kosztolányi fordításában, míg a tulajdonosnő parancsot adott, hogy „több vevőt ma már igazán felesleges beengedni és Lujzika kisasszony, itt van a raktárkulcs".. . Hat órakor hordani kezdték a cipőket. Vett ott barna, félbarna, csokoládészinti, krémszínt), sárga, meggy vörös és bordóvörös, alacsony sarkú és saroktalan, francia, félfrancia és amerikai szabású. Minden színben és minden számban. Csak egyedül olyan rém volt, amilyent barátom, a kifinomult ízlésű és franciás műveltségű européer óhajtott volna. Fél hétkor távoztam egy hátsó ajtón, míg barátom a kínai költészetről beszélt különös tekintettel Li-Tai-Pe-re, aki, mint széles kör-iben köztudomású, Krisztus előtt a hatodik században élt. Nyolc előtt tíz perccel jelentette ki barátom, hogy „mégis csak ám a félbarna serró lyukacsosat veszi öthuszért, amit a segéd ujj legeslegelején volt szíves mutatniUgyanakkor pedig elegáns mozdulattal részletfizetéses könyvecskét nyújtott át a tulajdonos Edeck. Középeurópai időszámítás szerint nyolc óra előtt nyolc perccel repült ki az üzletből barátom, a franciás műveltségű entellektüel. Laer József Buziás gyógyfürdő (Ko'äule,m) Természetes, páratlan szénsavas, radioaktív sós, vasas forrásvizekkel. Biztos gyógyhatás és vérkeringési zavaroknál, szervi elhizéses érelmeszesedés. SZÍV id veszegesség baj, vérszegénység, izemcsuz, hólyaghurut és kimerülések esetén. Metrooroncán a változásos zavarok, fertőző betegségek, mérgezések nyomán WUI IfClCJfaCy fellépett idegbajok (Tabes) eseteiben a legjobb eredménnyel Ivókúrák, szakszerű orvosi kezelés. Kitűnő konyha. Elsőrangú szállodák. Diétás penziók mérsékelt árakkal. Modern napfényes szabad uszoda. A CFR. vonalain utazási kedvezmény. Állandó katonazene. Pausálárak az „Europa“ utazási irodák útján. Fürdőidény május 15-től október 1-ig. Prospektust, felvilágosítást szívesen küld: Muschong Buziási Gyógyfürdő Rt. Fürdőigazgatóság, Buziás, Bánát. ERDEI FERENC ÍRJA: „Nem szabad menekülni. A futás sem a menekülőn, sem az elhagyotton nem segít soha. Feszüljön csak a tagadás és buzogjon csak a vér, emelkedésre így lesz majd elég erő valaha. Nem lehet parasztországot építeni. Ha egyszer paraszt egy ország, akkor ott épolyan naptalan az ég, mintha fölötte volna egy másik, amelyik elveszi tőle a fényt. Az építés és a szabadság ott kezdődik, ahol a világ nem paraszt. De hiszek az emberben, aki paraszt. Hiszem, hogy paraszt emberekkel lehet országot építeni. A lázadások szüntelen sora megtanított arra, hogy ok van itt a tagadásra és ugyanezek az okok a hitnek is elég támasztékai. Hiszem azt, hogy az az emberfajta, mely épséggel kibírta a sötétben lappangás századait, képes arra is, hogy romlatlan ösztönnel építsen akkor is ha napvilágra kerül. Amikor feléő iskolás koromban gyakorta együtt szorgoskodtam apámmal a mezei munkában, urak és parasztok egyformán megütközve kérdezték tőlem: — Mi akarsz hát lenni tulajdonképpen? — Én nem akarok itr lenni tagadtam és állítottam aképpen. — Szóval paraszt — vették tudomásul a kérdezők és értetlenül mentek tovább. Akkor nem értettem még: a világot tagadtam, amely ur és paraszt s embernek törekedtem, aki túl van ezeken.” (Erdei Ferenc: Parasztok. (Athenaeum kiadás.) AZ UTÓD írta: Kemény Simon Most már mindenki láthatta a házban, hogy János bácsi a végét járja. Hatodik napja nyomja már az ágyat és megpróbálta már minden lakó minden csodaszerét, egyik sem tudta meggyógyítani. Ivott törkölyt fokhagyma levéve, rakott a mellére vöröshagymaszeleteket, szívatta magát piócával, borogatta torkát trágyalével, gargalizált éjfélkor főzött gombák levével, szive fölé rakta pincei pókok hálóját s az utolsó napon orosz teát ivott rengeteg rummal, de sem a láz nem múlt el róla, sem a köhögés nem enyhült. Szegény öreg gyakran fulladozott, nyilvánvaló volt mindenki előtt, hogy haldoklás az, ami vele történik. Két vaslábával, háborút látott huszáruniformisával, hetyke, taréjszerű piros sipkájával soha többé nem fog megjelenni az elegáns belvárosi utcában, abban a kicsiny fülkében amely egy ékszerüzlet kirakata végén adódott neki. Olyan volt ő ott, mint a háborús rokkantság eleven szobra: élethű, szomorú, vádolt és megható szobor. Némán állott reggel tíztől este hétig azon az erkölcsi talapzaton, amelyet harctéri szenvedései és súlyos sebesülése épített alája. Estére minden nap megtelt pénzzel a tarisznyája. Ennél jobb posztja egyetlen koldusnak sem volt a városban. A nagy ócska külvárosi házban senki sem élt jobban, mint ők. Az esteli vendég kapott egy-két pohár jó bort, szalonna kolbász, friss cipó mindig volt az asztalon és János bácsi szivart dugott minden látogató szájába. Így aztán érthető az izgalom és aggodalom, amely a lakókat hatalmába kerítette amikor ilyen súlyosan megbetegedett. Mihelyt Juliska néni, a felesége, látta, hogy nem használnak az orvosságok, azon kezdett gondolkozni, hogy mit csináljon, ha meghal az öreg. Napszámba, gyárba, mosókonyhába nem akart menni, ez természetes. Mikor már nagyon sokat gondolkodott hiába, s a beteglátogatókkal is eredménytelenül tárgyalt a nagy kérdésről, azt gondolta, hogy legjobb lesz megkérdezni Jánost. — Te ember, aztán mit csinálok én, ha te megtalálsz halni? János az orrára húzott dunyha alól ravaszul, félszemmel nézett a feleségére. — Az ám, hogy mit csinálsz? A beteg nem tudott volna felelni rögtön, mert ő is ezen rágódott már napok óta, de hát a férfi nem válaszolhat azonnal egy asszony kérdésére, mint valami alantas a felebbvalójénak. Hallgatott hát egy sort, aztán eltűnődve kérdezte: — Hogy mit csinálj, ugye? — Éppen az, hogy mit kezdjek — ismételte most már türelmetlenül Juliska néni. — Hát én, mint ember, azt gondolnám, hogy add el a lábamat asszony. Kis szünetet tartott. — Add el a két lábamat, mert ez drága kincstári jószág, meg a posztomat is add el, mert az én tulajdonom, úgy add el, hogy aki megveszi, minden este leadja a keresetinek a felét. Olyan lesz az neked, mint a nyugdíj a tiszturak özvegyeinek. Az asszony elgondolkozott a tanácson és olyan jónak tartotta, hogy nem tudott szívből ellen szólni. Érezte, hogy jó a gondolat, de nem tudott vele mit csinálni — Aztán ki venné meg? _ — Keresni kell rá valakit. Például ott van az Alagút Kálmán. Ezt már megértette az asszony és abban maradtak, hogy Juliska néni elmegy az alaguthoz és estére elhívja a Kálmánt. Este nyolc ómkor nagy kopogással meg is érkezett az alaguttól Kálmán. Szegénynek még gyermekkorában vágta el a villamos a két lábát, akkor mind a kettőt amputálni kellett térdben. Kapott ugyan két durva falábat, pléh véggel, hogy ne kopogjon, de mert alkalmatlannak érezte magát a munkára, koldus lett belőle. Juliska néni leültette Kálmánt a beteg ágya mellé és egy nagy bögre rumos teát nyomott a vendég kezébe. János bácsi rendelkezett. — Asszony, üssél rántottét a Kálmánnak. Aztán, hogy fölényét megőrizze, elővett egy cigarettát, azt nyomogatta, lapitgatta s messziről kezdte a szót. Érdeklődött Kálmántól, hogy jó-e az egészsége s milyenek a viszonyok az alagútnál? Az panaszra fogta a dolgot. Rossz a helyzet, nincs pénze az embereknek. — Persze, hogy nincsen Budán. Hiába, Pest, az csak Pest. Itt mégis csak több az ember, meg könnyebb a pénz. — János bácsi könnyen beszél az uniformisban, a kincstári lábbal, meg avva a finom poszttal. — Hát éppen ez az — mondta nagy nyögéssel János és akármilyen beteg volt is, érezte, hogy a tárgyalásnak ennél a nehéz pontjánál meg kell vakarnia a fejet. Aztán már könnyebben folytatta. Ezt, amit most mondtál, én így mindenestül el akarnám adni jelenleg. Eladó a fölszerelés is, meg a poszt is. És szépen elmagyarázta a dolgot Kálmánnak, aki közben gusztussal falta a zsíros rántottat és gondolkozott. Mikor a tányért kenyérbéllel tisztára törölte, megkérdezte : — De jó-e nekem az a fölszerelés? — Meg kell próbálni — nyögte János bácsi. Juliska néni már hozta is a kincstári vaslábakat, meg a huszárblszt. A vaslábakat hamarjában Kálmán térdéhez csatolta, ráadta a huszárblúzt és fejébe nyomta a kis piros sipkát. Kálmán mind a két kezébe botot vett és járkálni kezdett a szobában. Az asszony izgatottan nézte és meg volt elégedve. — Mintha csak magára szabtak volna. Kálmánnak azonban hibát kellett keresni. — Szorít ez a mundir, vág a hónom alatt. — Nem baj az, Kálmánka, van itt egy ügyes szabó a házban, magához igazítja egy óra alatt. Lent'kon esik-s katona lett volna. — Fődolog e megegyezés, — nyöszörgött János bácsi — az a fő, hogy megértsük egymást. Elmondta, hogy mit kér, mik a feltételek Kálmán visszaült az ágy mellé. — Sok az, János kicsi. : élezni . Én dolgozok, én szenvedek, sok az leadni tiken set felét. Járos nehezen lélekzett, hosszukat köhögött és lehunyta a szemét. — Nem a, nem sok az. — Sok — ismételte Kálmán, — mert hova jövök én akkor még a koszttal, a kvártéllyal, a mosással? A beteg annyira oda volt, annyira kimerült a sok beszédtől és a visszafojtott izgalomtól, hogy nem tudott felelni. Juliska néninek kellett megmenteni a helyzetet. — Hát tudja, ha a jó Isten elveszi a szegényt, hát én olcsón kiadnám magának ezt a szobát. Jó lesz nekem a konyha is Aztán úgyis főzök magamnak, mosnom is csak kell, mindegy már az akkor, ha egygyel többnek teszem is. Megférhetünk egymással, ha éppen akarunk. Kálmán a szeme sarkából végignézett Juliska néni gömbölyű alakján. Egy titkos pillantást röppentett kipirult arcára amelyen most szemérmes, leányos mosoly bujkált. Félig bajusza alatt magának mormogta, félig feleletképpen mondotta Kálmán. — Hát nem mondom, ha éppen megvár az emberben a jóérzés, össze lehet férni... miért ne lehetne... Juliska néni kihúzta magát, s átfuttatta arcán az önbizalom kis mosolyát, aztán a vaskályhához lépett s nagy csörömpöléssel két lapát szenet hajított a tűzbe Ebben a cselekedetben, amelyet széles mozdulattal hajtott végre, volt női kacérság, volt biztatás és bizalom, szóval a ravasz női számításnak olyan komplikációja, amely egy ilyen egyszerű asszonynál szinte csodálatos. ESZTERGAPADOK Norton és revolver rendszerrel. Prés, szhaping és gyalugépek, *arc, lyukasztó és fúró gépek. SZIVATTYÚK, kompresszorok, ventillátorok, gőzkazánok, vacuum szivattyúk. BENZINMOTOROK, Diesel-motorok, Szállítóberendezések és mindennemű technikai felszerelés. INGINER MAXIM BRANISTEANU Bucuresti Bulev. Bratianu 22*TbL&91.92* URNEN SUVA legszebb helyén úri penzió, elsőrangú erdélyi konyha, folyóvíz, kényelem. Szobákat idejekorán biztosítani. »Vila Miramare« Carmen Sylva, vagy Bucuresti. Telefon 40-414. Pensiunea Favorit.