Brassói Lapok, 1939. július (45. évfolyam, 147-171. szám)

1939-07-30 / 171. szám

­ 1939. stcffm 30 táborába, ahol a sebesülteket kötözte. A gyászos csata után Reichenberger úr ki­kereste Petőfi Sándor holttestét, levágta a költő koponyáját, egy zsákba tette és hazavitte lakására, Balázsfalvára. Így kezdődik a legenda, amelyet Ba­­lázsfalván ma is mindenki ismer. Szatmá­ri dr Enyedy Lajos, balázsfalvi magyar ügyvéd néhány hónappal ezelőtt kelt le­velében ezt írja: „Legyen szabad értesítenem, hogy a Petőfi koponya jelenleg is a s­örög ka­tolikus főgimnáziumban van és nagyon büszkék arra. Vigyáznak is nagyon a koponyára. Reichenberger egyébként nem volt se­bész orvos, sem osztrák, hanem a görög katolikus érsekség és gimnázium orvosa. A magyar csapatok ellen behívott orosz csapatok segítségére berendelték neve­zett orvos urat is szolgálatra. A seges­vári csata után hazajött és hozott ma­gával egy csomagot, de senkinek sem mondotta, hogy a csomag mit tartal­maz. Később preparálta és csak annyit tett meg, hogy egy cédulára ráírta: „re­­belis magyar tiszt koponyája" és a cé­dulát a koponyára ragasztotta. Halála után a család eltávozott in­nen és a koponyát átadták a gimnázi­umnak, amelynek Reichenberger orvosa volt. Az én véleményem az, hogy a kopo­nya valóban a Petőfié. Nevezett orvos látva később a nemzet elkeseredését, nem mert előállani a dologgal, mert félt a megsemmisítő felzúdulástól és a ke­gyeletsértés vádjától és attól, hogy meg­­szentségtelenítést fognak rá, különösen, hogy nem volt született magyar. Élnek itt öreg tanárok, akik talán többet tud­nának mondani. Jó volna eljönni ide, és felkeresni őket...” Ennyit tudnak Balázsfalván a koponya történetéről. Régi könyvtárakban talált jegyzetek, évtizedes kutatások, komoly tudósok pedig így semmisítik meg a ba­lázsfalvi Petőfi-koponya történetét: KÉRI GYULA ÉS DOMSA C. FLAVIUS KUTATÁSA BALÁZS­FALVÁN Harminchét évvel ezelőtt, 1902-ben egy budapesti újságíró vetődött el Balázsfal­vára. Cikksorozatot irt a Petőfi emlékek­ről, járt Erdődön, Költőn lefényképezte a Teleky-kastélyt, a híres somfát és a völ­gyet, ahol „még nyílnak a kerti virágok”, jár­t a segesvári sokon, ahol elvérzett ti­zenkétmillió magyar szabadsága, azután Balázsfalvára utazott, hogy megnézze azt a koponyát, amelyről a környéken annyi mesét, legendát beszéltek. A koponyát lefényképezte, azután pesti lapjában megírta nagy feltűnést keltett cikkét: Petőfi Sándor koponyája Balázs­falván nyugszik. A cikk bejárta a magyar főváros irodalmi köreit és néhány héttel később a Petőfi Társaság kérésére Wlas­­sics miniszter táviratot intézett a balázs­falvi görög katolikus érsekhez és kérte a koponya szigorú őrzését. A Petőfi Társa­ság pedig Balázsfalvára küldte Kéry Gyulát ,a Petőfi ereklyék híres tudósát, hogy vizsgálja meg a koponyát és igye­kezzék megállapítani az igazságot. Kéry Gyula pedig Balázsfalván felku­tatott mindenkit, aki tudott a koponya eredetéről. A magyar tudós tanulmányairól hallva, jelentkezett Reichenberger szász orvos unokája is, aki ennyit mondott a kopo­nyáról : — Néha, mikor nagyapám berúgott, a koponyából ivott. Mikor kérdeztük, kié a csontváz, azt válaszolta, hogy egy láza­dó magyar tiszté. Egyszer pedig nagy­anyám. Reichenberger orvos felesége el­árulta, hogy a koponya Petőfi Sándoré. — Miért nem hozta nyilvánosságra a titkot a család? — kérdezte Kéry Gyula az unokától. — Nagyanyám azt mondta: „A magya­rok meg­incselnének érte.” Kéry Gyula azután felkérte Domsa C. Flaviust, a román gimnázium rajztaná­­rát, hogy készítsen rajzokat a koponyáról. A rajzokat a Petőfi ereklyék európai hí­rű tudósa felhozta Budapestre és bemutat­ta a tudományos körökben. Itt azután megállapították, hogy rajzok után a ko­ponya eredetét nem lehet megállapítani és ezért a csontvázat a balázsfalvi román gimnázium két tanára, Chetianu Ambrus és Bonfiu Ottokár Budapestre hozták és bemutatták Török Aurel dr egyetemi ta­nárnak, a koponya­tan híres tudósának, dr Semnyer Willibaldnak, a jeles antropo­lógusnak és Jókai Mórnak. A koponyát később megnézte Lanka Gusztáv, egy ré­gen elfelejtett magyar író, Petőfi Sándor jóbarátja is. És ők négyen így mondták el a véleményüket: TÖRÖK AURÉL DR EGYETEMI TANÁR: „A KOPONYA NEM PETŐFIÉ” Elsőnek vizsgálta meg a koponyát Tö­rök Aurél dr egyetemi tanár, a koponya­tan híres tudósa, aki a következő véle­ményt nyújtotta be a Petőfi Társaság ve­zetőségéhez: „A kérdéses koponya vizsgálatánál nagy fontosságot kell a bal szemfog medre jellegének tulajdonítani, mint­hogy köztudomású, hogy Petőfi felső bal szemfoga kijjebb állott a fogsornál. Tüzetes vizsgálat után kiderült, hogy a szemfog medre semmiféle rendellenessé­get nem mutat. Így tehát az egyedüli bizonyíték, amely szerint a koponya Petőfié lenne, teljesen hiányzik. Én e koponyát olyannak tartom, amelyet az illető Reichenberger tanuló korában, vagy később vásárolt, vagy kapott, a mely asztala díszéül szolgált, minthogy az orvosnak tudományát hirdető bútor­darab". Lanka Gusztáv, Petőfi barátja ezt írta a Vasárnapi Újság 1902-iki évfolyamának egyik számában: „Petőfit, midőn hírneve és dicsősége tetőpontján állott, nálam jobban alig is­merhette valaki. Mikor még Szendrey Juliskának még csak udvarlója volt, va­lahányszor Erdődön megjelent, mindig nálam volt szálláson. Amiről a koponya talán megismerhető volna, annak való­diságát bizonyíthatná, csak a baloldali kissé görbülten kihajló szemfog és a mellette fekvő jelentékenyen kisebb fog igazolhatná, amelyről Petőfi előttem sokszor tréfásan úgy nyilatkozott, hogy ha a természet e két fogat barátságosan kiegyenlítette volna, a legtökéletesebb fogsorral dicsekedhetnék. A koponya megvizsgálása után azonban ezeket a jellegzetes jeleket nem lehet felfedezni." Dr Semayer Willibald, a budapesti egyetem antropológusa ezt mondta a ko­ponyáról: „Semmi sincs a koponyán olyan, ami annak határozottan ellene szólna, hogy az ne lehetett volna Petőfié." Közben több, mint három évtized telt Antinevralgic Dr. HANU-MUSCEI Az egyedüli szer grippa, mig­rén, nevralgia stb. ellen. Csak eredeti dobozokban kapható, két-két tablettával, amelyek az orvos aláírásával vannak ellát­va. Kapható minden gyógyszer­­tárban és drogériában, él és a magyar tudományosság megállapí­­totta, hogy a balázsfalvi gimnáziumban őrzött csontváz nem Petőfi Sándor kopo­nyája. Legjobban jellemzi talán a legendát Jó­kai Mór, aki egyik cikkében ezt írta a Reichenberger történetről: ,,Kedves ismerősömnél, Kazinczy Gá­bornál láttam egyszer egy asztaldíszítő koponyát, amelyről el kellett hinnünk, hogy az Batu kháné volt. A balázsfalvi koponya is Batu kháné lesz." n­­i. 13 oldal Petőfi utolsó éjszakája egy székelykeresztúri vendéglő istállójának szénaágyán? Lázár Márton vendéglős nagy titka, amelyre csak halála után derülhetett fény Ifja László Zoltán A halhatatlan szellem újból és újból testet ölt a nép lelkében és gondolatvilágában. Mi magyarázná meg különben, hogy Petőfi Sándor alakját is annyi legenda veszi körül. Annyi bizonyos, ma sem tudjuk minden kétséget ki­záróan, hol halt meg Petőfi Sándor. Ha csak gondolatban is — évről-évre elzarándoklunk a fejéregyházi síkra s a költőről való kegyele­tes megemlékezés julius utolsó napját csodá­latos ünneppé teszi. Milyen különös akarata a sorsnak, annyi év után sme tudni pontosan, hol hevernek a költő porai. Petőfi kitörölte- Haldokló huszár­a 1902 julius 12. Ezen a napon halt meg Szé­­kelykereszturon Lázár Márton vendéglős, a Haller grófok „kuktája“. Halála után 14 nap­pal Bálinth Dániel keresztúri temetkezési vál­lalkozó kezébe került a „Szegedi Híradó" jú­lius 27-iki száma, amelyben Gömöri Ferenc Szegedre került székelykeresztúri volt postás nagy feltűnést keltett nyilatkozata jelent meg. Gömöri kijelentette, hogy Petőfi Sándor a fe­jéregyházi síkról hozott sebével Székelyke­­resztúron halt meg. Gömöri nyilatkozata nyo­mán egészen új megvilágítást kapott a Petőfi­­legenda. A postás Gömöri szomszédja és jó barátja volt Lázár Márton vendéglősnek. Munkája vé­tetlenül él népünk lelki világában , míg éle­te utolsó napjainak rejtélye nem oldódik meg, legendája mindig vissza fog térni. Petőfi halálával kapcsolatban eddig még nem ismert adatok kerültek napvilágra nem régen Bálinth Dániel sz­éke­l­y­ke­resz­túri temet­kezési vállalkozó nyomtatott füzete révén. Bá­linth szerint Petőfi — miután megsebesült két huszár társaságában Székelykeresztúrra vergődött és ott hal­t meg egy vendéglős is­tállójában. Ott is temették el, keresztúri istállóban geztével Gömöri gyakran elidőzgetett Lázár kocsmájában. Egy este az ivóban Petőfiről esett szó. Lázár Márton, aki már idős ember volt, hirtelen kezébe temette arcát és hango­san zokogni kezdett. Félre vonta barátját, Gö­­mörit és eskü alatt fogadtatta meg vele, hogy mig él, senkinek se szóljon arról, amit elmond neki. Lázár Márton nyelve feloldódott s elme­séléséből különös történet bontakozott ki. — A segesvári csata rémséges éjszakáján — mondotta Lázár — vak szolgám jelentette, hogy két huszár és egy honvédtiszt a vendéglő istállójában keresett menedéket. A huszártiszt súlyos sebesült volt. A huszárok többször vit­tek vizet sebe kimosásához, de minden hiáb valónak bizonyult: a honvédtiszt reggelre meg­halt. Lázár esküdött, hogy aki meghalt az istálló szalmaágyán, Petőfi Sándor volt. Az azelőtti napokban is személyesen találkozott vele. Lázár Márton az istálló mögé temette el a honvédtisztet. Ez a telek jelenleg Walter Fe­renc vendéglős tulajdona. Telt, múlt az idő. A vendéglő forgalma lassan megnövekedett s a szekerek részére a vendéglős uj szint akart építeni. Lázár ekkor kihantolta a koporsót és a telek hátsó végében levő kertbe temette el, Róza nevű leányával, aki egyébként még ma is él. Lázár Róza később Papp Mózes unitá­rius gimnáziumi igazgató előtt is megismételte, hogy Petőfit ők hantolták ki és temették el újból. És egy napon Lázár Márton meghalt . . . Gömörit többé már nem kötelezte esküje , napvilágot láthatott nyilatkozata a „Szegedi Híradóban". Talán örök homály fogja fedni, hogy Lázár Márton vendéglősnek miért kellett egész éle­tén át hallgatnia arról, hogy ő temette el Pe­tőfit. Olyan hírek is voltak, hogy Lázár ki­fosztotta a haldokló Petőfit, akinél, mint élel­mezési tisztnél, nagyobb értékek voltak. Talán szégyene késztette Lázárt arra, hogy nagy tit­kát magával vigye a sírba. Petőfi csontjai Wertheim- Bálinth Dániel — mint emlékiratában írja — a „Szegedi Híradó“-ban olvasott cikk nyomán Szakács Ferenc betfalvi ácsmesterrel és négy társával, Fazakas Pál állami tanítóintézeti ker­tésszel és Horváth Lajos tanítóképzéssel fel­keresték azt a helyet, amelyet Gömöri Petőfi sírhelyéül megjelölt a Walter-féle vendéglő kertjében. Reggel 9 órától délután 2-ig pen­gett a kapa és az ásó. A hantolásnak közben híre ment a kisvárosban s a feltárás munkája közben megjelent a kertben Gálffy Kálmán akkori főszolgabíró, Jakabházi Sámuel főbí­ró, Jakabházi Gábor főjegyző, Lengyel Árpád dr. orvos, Balogh Róza tanítónő, Lázár Róza, Lukács Ferenc pénzügyi felügyelő, Wild Jó­zsef órás és mások. — Két óra után néhány perccel az ásó vasa kemény tárgyban akadt meg — írja Bálinth Dániel — s azon a helyen, amelyet nyilatko­zatában Gömöri megjelölt, megtaláltuk Petőfi csontjait ... A koponyát és a csontokat Szé­kely László dr. katonaorvos lefényképezte s azzal biztatott, hogy vállalja a további teen­dőket. A városi hatóságok azonban a csonto­kat tőlem elvették és néhány hétig Wertheim­­szekrényben őrizték. Egy napon aztán azt mondták: „a dolog már elévült, s azzal egy ládába helyezték a csontokat és kitették a raktárba. Felforrt a lelkem . . . Balázs Miklós­­városszolga — ma is él !— eljött hozzám. Zo­kogtunk ... A csontokat pedig kivittük a te­metőbe és eltemettük . . . „IGAZA VAN, URAM, EZEK PETŐFI HAMVAI" A csontok kihant­olása után néhány nappal Bálinth Dánielt felkereste Sipos Sándor akkor 80 éves öreg, egykori „futkosóhat is“ s kije­lentette: — Igaza van, uram, igaza van, azok a ham­vak Petőfi hamvai! Ennek a beszélgetésnek tanúja volt Szász Ferenc budapesti állami igazgatótanító is Az öreg Sipos Sándor a következőkkel iga­zolta azt a feltevést, hogy Petőfi valóban a székelykereszturi vendéglő istállójában halt meg: — Mint székelykereszturi fiu és „futkosóhű­­tös‘‘ halála előtti napon én igazítottam útba Pető­fit Székelykereszturom. Vargha Zsigáék palotájába mentünk. (A palota ma Gyárfás Pál tulajdona.) Másnap Héjasfalva mellett láttam Petőfit, egy szekér lajtorjájához támaszkodva. Nemsokára jött két huszár, akik Petőfit Ke­­resztur felé hozták. Hogy mi lett aztán velük, nem tudom. Sietve menekültem, mert óriási volt a lárma ... a borzalmas csatazaj . . . Szentül hiszem, hogy beértek Keresztúrra . . . Itt véget ér Bálinth Dániel emlékirata. Még idézi 1902 október 25-ike emlékét, a temetés napját. — Bánatos őszi nap volt. Vecsernyére ha­rangoztak éppen, amikor családi sírboltomban eltemettem Petőfit . . . Akkor 8 éves kisleá­nyom, később férjezett Adleff Richárdné, gyász fátyollal áthúzott nemzeti szinű szalagot kö­tött a koporsóra, melyet aztán nyolc tanítóké­­pezdei növendék örök pihenőre helyezett. Köz­ben pedig a harangok tompán, ünnepélyei zúgtak . . .* Várjon ki tudná megmondani, derül-e fény rá valaha, hogy Bálinth Dániel s a székely kisváros lelkes kis társasága, kit hantolt el abban a családi sírboltban? Annyi bizonyos, amit tettek, szent hittel tették és lelküket megtisztult boldogság töltötte el, hogy nyu­godt pihenést biztosítottak a fiatalon megtört, fáradt testnek. frissít, üdít!

Next