Bridzsélet, 1968 (10. évfolyam, 1-12. szám)

1968 / 1. szám

A BUDAPESTI BRIDZS EGYESÜLET TÁJÉKOZTATÓJA Darvas Róbert Kupa FŐISKOLAI BAJNOKSÁG 1967. nov. 23-án és 24-én rendezte meg a BBE, a hagyományos, Darvas Róbert Kupát, a magyar főiskolai csapatbajnokságot, valamint a II. Nemzetközi Ifjúsági csapat- és pá­ros versenyt. A rendező gárda igen komoly propagandamunkája ered­ményesnek bizonyult, mert az eddig mindig részt vevő két pécsi csapat nélkül is 21 csapat nevezett. A vi­déket Miskolc kettő, Veszprém egy csapattal képviselte, míg a nemzet­közi jelleget a Stefan Michalsky vezette krakkói fiatalok és a ha­zánkban tanuló indiai diákok csa­pata képviselte. Igen örvendetes volt az „első bálos”, valamint a már nem aktív csapatok nagyszámú résztvétele. (Lorenz, Szathmáry, Za­kariás stb.) A BBE háznagya, Fülöp Miklós megnyitó beszéde után sorsolással kialakított 3 csoportban kezdődött a küzdelem. A csoporton belül kör­­mérkőzéses formában 8—8 partit játszottak a csapatok. Mint minden versenyen, itt is akadt meglepetés bőven. Kellemes meglepetésnek szá­mított néhány, „nem jegyzett” csa­pat jó szereplése, akik majdnem vé­gig esélyesek voltak a döntőbe ju­tásra. (Lorenz, Gundel, Fizikus stb.) Kellemetlen meglepetésnek számí­tott a papírforma szerint esélyes Lévai-csapat szereplése, még dön­tőbe sem jutottak. Két napi kemény és izgalmas küzdelem után mindhá­rom csoportból 2—2 csapat jutott a döntőbe. Feltüntetve az egymás el­len elért és magukkal vitt ered­ményt is, ezek a következők: Csepeli—ELTE 6:0 +26 Kraków—Ihrig 3:3 +2 Műegyetem—Miskolc 1:5 — 6 A hat csapat közül csak a hátul álló három csapat volt jogosult a Darvas Kupában részt venni és egy­más elleni eredményeik alapján döntötték el a helyezéseket. A selejtező szépségdíjas partiját az igen jól szereplő Csepeli-csapat kapitánya, Csepeli Miklós produkál­ta.

Next