Bridzsélet, 1996 (38. évfolyam, 1-5. szám)

1996 / 1. szám

ERTDZSÉLET * D2 Chemla & treff királlyal támadott, majd foly­ V AKB543 tatta a treffet, ütött a tízes. Perron most meg­* D2 hívta szingli káróját, s a felvevő előtt tisztán * D95 állt a kiosztás. Pikket hívott a dámához, amit Perron kiengedett, majd újabb pikkett játszott az asztalról, amire Nyugat ismét kicsit tett, felvevő pedig impasszt adott a tízes ellen. Miután ugyanis Perron nem hívta meg a harmadik treffet, Cayne csaknem biztosra vehette, hogy Keletnek nincs magas, felüllopást, s így a buktatást ígérő pikkje, nyugodtan impasszt adott. A zárt teremben a franciák elbukták a felvételt. Ennek ellenére ők lettek az elsők ebben csoportban Dél-Afrika, Indonézia és Hollandia előtt. A négy közé jutásért már 96 leosztásos mérkőzéseket vívtak. A franciák mindössze három IMP-vel nyertek Kína ellen, alighanem ez volt a legizgalmasabb mérkőzés az egész tornán. Kanada Dél-Afrikát, Svédország Hollandiát, az USA II. pedig Indonéziát búcsúztatta a további küzdelmektől meggyőző fölénnyel. Kína hosszú utat tett meg rövid néhány év alatt, amíg méltó ellenfele lett a Bermuda Kupáért harcba szálló többi csapatnak. A negyeddöntő mérkőzésen is sokáig vezettek a franciák ellen, csak utolsó néhány leosztásban elszenvedett balszerencse ütötte el őket a továbbjutástól. Ezek közül az alábbi 12 pontot hozott a franciáknak: 83. leosztás, Kely­beliben, osztó Dél. * ^ A feladat: eltalálni a káró fekvését. Észak a *­D5432 treff tízessel indult, amit ütött az ász, követke­. KQQ 79 ..­zett két menetadó,majd kőr ász-kőr bubi. Ütött a dáma. Dél lehívta a treff királyt, majd hívott egy kis kárót. Chemla — látván, hogy Észak­nak eddig mindössze kör királya és pikk bubija volt, úgy vélte, hogy inkább káró ásza lesz, semmint dámája. A bubit tette és nyert. A kínaiak nem találták el a káró fekvését. (Meglehet, a magyar élmezőny valamelyik játékosa ellen Chemla is bukott volna, mert az utóbbi egy-két évben talán egyszer-kétszer, ha előfordult, hogy az első ötven valamelyike harmadik helyen király vezetésű hatos színnel és külső ásszal gyenge kettest licitált volna.) * KB9874 É—Dbeliben, osztó Dél. Aliért: V 2 Ny É K D * AKB8 Perron Cayne Chemia Burger *63 IV * A1053 ---------- * 6 2* 2* passz 3v * 109 w E i. v D876 passz 3* passz 4* * 4 yD ♦ 1097653 körpassz * AB 10742 -----— * K8 * ^"7 Aliért: Ny K K D V K108642 Perron Rong Chemla Shao * Al()8 passz ^ . passz 2♦* passz 2v* 953 “ " * AR ' passz passz kontra passz * KB7 Ny K ♦ 96 passz 3* passz * B54 P Laim 3* Passz 4* korPassz A 9 *multi 5

Next