Bridzsélet, 2002 (44. évfolyam, 1-6. szám)

2002 / 1. szám

_ ________BRIDZSEBET A Keleten levő negyedleges adu dáma, tízessel könnyű elbánni, ha a pikk királlyal kezdünk. Nyugat négy aduja ellen csak a pikk ász kezdés a nyerő. A következő partiban ismét alapköve­telménynek kellett megfelelni: „lementett gémet már nem lehet elbuktatni!” Más kérdés, hogy a buktatás nem sikerült. A 3 káró licit öregesnek tűnik a mai vi­lágban. A 3 kör, amely az adott lapot jel­zi, zárt minor színnel, szerencsésebb len­ne. A kedvező szkórhelyzetben hatos színnel is szokták alkalmazni a három ká­rót, így nem került szóba a mentés, de nem ez volt a baj. A káró indulást Kelet ütötte és hoszszas tűnődés után treffet hí­vott. A gyilkos hívás a kör lenne, de ez Keleten nehezen látható. A kör hívás el­buktatja a felvételt a treff ász után is - már persze akkor, ha Nyugat megüti az első pikket és újra kört hív. Azonban nem ez történt. Nyugat treffet hívott Kelet esetleges pikk bubijában bízva, de ez hi­bás elképzelés, mert treffet az adu ász után is lehet hívni. A kör hívásra a felvevő tehetetlen. Egy kárót ugyan ellophat, de egy vesztő kárója kiadó, mert a treff ki­rályra nem dobhatja el. Mindössze négy pár játszott 7 kört az alábbi partiban. 7 pikket is mondtak pá­ran és nem nyerték el méltó büntetésü­ket. A licit „öreges”: négy ászos ászkérdés és királykérdés. Északnak csak azt kell fel­tételeznie, hogy partnere négy kis aduval nem ad kulcslicitet. Aki öt ászos ászkér­dést játszik, annak könnyű dolga van, hi­szen az adu dáma kérdésre adott pozitív választ a pikk király jelzésével lehet meg­adni. A játéknál arra kell ügyelni, hogy a pikk elosztás lehet rossz, így az asztali ká­rokat el kell lopni a kézben. A következő parti az első játéknapon volt, amikor saját csapattársait intézi el az ember. Jelen esetben fiatal csapattársaim engem intéztek el. Igaz, könnyű dolguk Osztó: Nyugat / ált. mans. ♦K874 VAKD7 4AKB ♦A5 ♦D1032 1 ]♦­VB64 ny . ¥9832 4108 49764 ♦K864 ___|----* 109732 ♦AB965 ¥105 40532 ♦DB Osztó: Észak / É-D deliben ♦76 VADB1086 49 ♦K1074 ♦A10 -----|-----443­492 H¥ ¥743 4106 NT R 4AKD8532 ♦AB86532 ___I___^9 ♦KDB9852 VK5 4B74 ♦D A licit: É K D Ny IV 34 3* 4^ 4V passz 4^ körpassz ♦D65 VAKBIO ♦AK73 ♦K4 ♦ 1092 -----|-----4B3­­9742­­3 ♦D854 1,1 R VB 1096 ♦32 _______♦DB10876 ♦AK874 VD865 ♦2 ♦A95 A licit: D f 14 24 2V 3V 44? 4 szán 5V 5 szán 64 7V

Next