BUKSZ - Budapesti Könyvszemle 4. (1992)

1992 / 4. szám - VITA - Klima Gyula: Az Angyali Metafizika ördögi buktatói. Válasz Borbély Gábor és Geréby György bírálatára (BUKSZ, 1992. Nyár, 166-178. o.)

KLIMA - FORDÍTÓI VÁLASZ­ mények lényege nem azonos létezésükkel, azaz amit szubsztanciális predikátumaik bennük megjelölnek, nem azonos azzal, amit a létige a tamási distinkció első értelmében bennük megjelöl. (Vö. 25-26. old.) Ezért a létezés és a lényeg, noha elválaszthatatlanok, azaz nincs és nem is lehet létezés lényeg nélkül és vice versa, aminek következtében a „létezik”, illetve „létező” ebben az értelemben minden létező esszen­ciális predikátuma, mégis külön elgondolhatok, azaz el tudjuk gondolni, hogy mi egy ember, illetve mi egy főnix anélkül, hogy a létezésükre gondolnánk, noha nem tudjuk elgondolni, mi egy ember anélkül, hogy egy eszes állatra gondolnánk, hiszen az ember eme definíciója éppen az ember esszenciáját jelöli, ugyan­úgy, mint maga az „ember” szó. Még rövidebben: abból, hogy valami ember, következik, hogy ez a vala­mi létező. (Ami persze nem volna igaz, ha a „létező” az ember akcidentális predikátuma lenne.) De abból, hogy egy emberre gondolok, nem következik, hogy egy létezőre gondolok, jóllehet az következik, hogy egy eszes állatra gondolok. Ez Szent Tamás érvének alapja. 5. A BEVEZETŐ „INTERPRETÁCIÓS STRATÉGIÁJA" S ha már ezzel úgyis elérkeztünk a kötet, illetve a bevezető tanulmány általános „interpretációs straté­giájának” problémájához, hadd reflektáljak röviden a szerzők néhány, ide vonatkozó általános kritikai meg­jegyzésére. (Jóllehet, eme reflexiók megtételének lehetősége önmagában egyáltalán nem ösztönzött volna írásra.) A szerzőkkel örvendetesen egyetértünk abban, hogy a filozófiatörténetet „fosszilis észleletek lom­táraként” kezelni legalábbis általában eléggé érdekte­lenné tenné a tárgyat, de ami rosszabb ennél, ráadá­sul lehetetlenné is teszi a történeti anyag valódi elsajátítását, sajátunkká tételét, abban az értelemben, hogy képesek legyünk a történeti anyag fogalmait sajátjainkként használni és újragondolni. A bevezető tanulmányban amellett érveltem, hogy ez a fajta igazi elsajátítás csak akkor lehetséges számunkra, ha képe­sek vagyunk a történeti anyag fogalmait meglévő fogalmaink segítségével „újraépíteni” (rekonstruál­ni). A tanulmányban ezért arra vállalkoztam, hogy ehhez az elsajátítási folyamathoz adjak valamelyes segítséget, vagy ha mást nem, legalább egy „kezdő lö­kést”, megmutatva, hogyan tartom elképzelhetőnek ezt a fogalmi rekonstrukciót. Javaslatom az volt, hogy mivel a skolasztika (erősen szisztematikus) és a mo­dern filozófia (abszolút eklektikus) fogalomkészletei között iszonyú szakadék tátong, amennyiben a leg­egyszerűbb alapfogalmak értelmezése is radikálisan eltér, s így ugyanannak a szónak az egyik filozófián belüli értelmezése értelmetlenségnek minősül a másikban (lásd például a „létező” értelmezését Szent Tamásnál, illetve mondjuk Quine-nál), ezért vissza kell mennünk az olyan elemi kérdések megtárgya­lásához, melyek arra vonatkoznak, hogyan is vi­szonyulnak szavaink a velük jelölni kívánt dolgokhoz. E kérdések intenzív tárgyalása napjaink analitikus filozófiájára jellemző. Ezért tartottam tehát szük­ségesnek Szent Tamás alapvető metafizikai téziseinek egy analitikus, „pre-metafizikai” tárgyalását, olyan tárgyalásmódot is., amelyik nem dönt egyetlen ilyen metafizikai tézis igazságáról sem, mert ennek eldön­tése további, részletes metafizikai érvelés tárgya, de megadja legalább igazságuk lehetőségét, amennyiben ebben a pre-metafizikai diskurzusban újraépítjük azt az általános fogalmi keretet, amelyben ezek a tézisek nem számítanak nyilvánvaló abszurditásnak. Bírálóim szerint (ha jól értem őket) az ilyen meg­közelítés legalább kétféle veszélyt rejt magában. Először is annak veszélyét, hogy ez az általános fogal­mi rekonstrukció Szent Tamás szemantikai s ezzel együtt metafizikai elméletét abszolút konzisztensnek és támadhatatlannak tünteti fel. A másik fő veszély ebben a tárgyalásmódban bírálóim szerint „a törté­neti szempontok háttérbe szorulása”, amennyiben ebben a történeti anyag pusztán az általános elmélet illusztrációját szolgálná, anélkül, hogy az érzékeny volna a történeti anyag sokféleségére. Az első aggállyal kapcsolatban először is azt kell mondanom, hogy az a kevés és rendkívül általánosan, formálisan értelmezett szemantikai alapelv (a szup­­pozíció és a szignifikáció megkülönböztetése, a pré­dikáció inherencia-elmélete s az általános terminusok szignifikációjának ezen elmélet által megkövetelt értelmezése), amelyet a bevezető felhasznál, ebben az általános értelmezésben az Ockham előtti középkori gondolkodás paradigmatikus és általánosan elfoga­dott szemantikai keretelméletét nyújtotta, melynek elfogadása, de legalábbis ismerete volt az előfeltétele annak, hogy a különböző partikuláris szemantikai, metafizikai és teológiai nézeteltérések értelmesen megfogalmazhatók és diszkutálhatók legyenek. Ily módon persze ennek a forerelméletnek a rekonstruk­ciója nem fogja elrejteni sem Szent Tamás parti­kuláris elméleteinek inkonzisztenciáit (lásd például a reális relációkkal kapcsolatos bonyodalmakat a Sum­ma Theologiae fordításához írott 98. és 100. jegy­zetekben), sem azokat a nézeteltéréseket, amelyek Szent Tamás és más gondolkodók álláspontja között fennálltak, de amelyek megfogalmazása előfeltételezi ezt a keretelméletet; ellenkezőleg, épp ez teszi lehe­tővé eme különböző álláspontoknak a modern olvasó számára is értelmes ütköztetését. De ugyanezért teljesen megalapozatlannak tetszik a másik aggály is. (Mellesleg amit bírálóim a meg­közelítés történeti érzéketlenségének „bizonyítására” elsőként felhoznak­­ (172. old.), hogy ti. a „termé­szetes teológia” kifejezés csak 1436 után vonatkoz­tatható a filozófiai istentanra, s ezért a fordító nyilván csak megközelítésének történeti érzéketlensége kö­vetkeztében vonatkoztathatja ezt a kifejezést Szent Tamás filozófiai istentanára­­, legalábbis groteszk. Okoskodásuk alapján ugyanis pusztán megközelíté­sük történeti közömbösségének tudható be, hogy

Next