BUKSZ - Budapesti Könyvszemle 4. (1992)
1992 / 4. szám - VITA - Klima Gyula: Az Angyali Metafizika ördögi buktatói. Válasz Borbély Gábor és Geréby György bírálatára (BUKSZ, 1992. Nyár, 166-178. o.)
KLIMA - FORDÍTÓI VÁLASZ mények lényege nem azonos létezésükkel, azaz amit szubsztanciális predikátumaik bennük megjelölnek, nem azonos azzal, amit a létige a tamási distinkció első értelmében bennük megjelöl. (Vö. 25-26. old.) Ezért a létezés és a lényeg, noha elválaszthatatlanok, azaz nincs és nem is lehet létezés lényeg nélkül és vice versa, aminek következtében a „létezik”, illetve „létező” ebben az értelemben minden létező esszenciális predikátuma, mégis külön elgondolhatok, azaz el tudjuk gondolni, hogy mi egy ember, illetve mi egy főnix anélkül, hogy a létezésükre gondolnánk, noha nem tudjuk elgondolni, mi egy ember anélkül, hogy egy eszes állatra gondolnánk, hiszen az ember eme definíciója éppen az ember esszenciáját jelöli, ugyanúgy, mint maga az „ember” szó. Még rövidebben: abból, hogy valami ember, következik, hogy ez a valami létező. (Ami persze nem volna igaz, ha a „létező” az ember akcidentális predikátuma lenne.) De abból, hogy egy emberre gondolok, nem következik, hogy egy létezőre gondolok, jóllehet az következik, hogy egy eszes állatra gondolok. Ez Szent Tamás érvének alapja. 5. A BEVEZETŐ „INTERPRETÁCIÓS STRATÉGIÁJA" S ha már ezzel úgyis elérkeztünk a kötet, illetve a bevezető tanulmány általános „interpretációs stratégiájának” problémájához, hadd reflektáljak röviden a szerzők néhány, ide vonatkozó általános kritikai megjegyzésére. (Jóllehet, eme reflexiók megtételének lehetősége önmagában egyáltalán nem ösztönzött volna írásra.) A szerzőkkel örvendetesen egyetértünk abban, hogy a filozófiatörténetet „fosszilis észleletek lomtáraként” kezelni legalábbis általában eléggé érdektelenné tenné a tárgyat, de ami rosszabb ennél, ráadásul lehetetlenné is teszi a történeti anyag valódi elsajátítását, sajátunkká tételét, abban az értelemben, hogy képesek legyünk a történeti anyag fogalmait sajátjainkként használni és újragondolni. A bevezető tanulmányban amellett érveltem, hogy ez a fajta igazi elsajátítás csak akkor lehetséges számunkra, ha képesek vagyunk a történeti anyag fogalmait meglévő fogalmaink segítségével „újraépíteni” (rekonstruálni). A tanulmányban ezért arra vállalkoztam, hogy ehhez az elsajátítási folyamathoz adjak valamelyes segítséget, vagy ha mást nem, legalább egy „kezdő lökést”, megmutatva, hogyan tartom elképzelhetőnek ezt a fogalmi rekonstrukciót. Javaslatom az volt, hogy mivel a skolasztika (erősen szisztematikus) és a modern filozófia (abszolút eklektikus) fogalomkészletei között iszonyú szakadék tátong, amennyiben a legegyszerűbb alapfogalmak értelmezése is radikálisan eltér, s így ugyanannak a szónak az egyik filozófián belüli értelmezése értelmetlenségnek minősül a másikban (lásd például a „létező” értelmezését Szent Tamásnál, illetve mondjuk Quine-nál), ezért vissza kell mennünk az olyan elemi kérdések megtárgyalásához, melyek arra vonatkoznak, hogyan is viszonyulnak szavaink a velük jelölni kívánt dolgokhoz. E kérdések intenzív tárgyalása napjaink analitikus filozófiájára jellemző. Ezért tartottam tehát szükségesnek Szent Tamás alapvető metafizikai téziseinek egy analitikus, „pre-metafizikai” tárgyalását, olyan tárgyalásmódot is., amelyik nem dönt egyetlen ilyen metafizikai tézis igazságáról sem, mert ennek eldöntése további, részletes metafizikai érvelés tárgya, de megadja legalább igazságuk lehetőségét, amennyiben ebben a pre-metafizikai diskurzusban újraépítjük azt az általános fogalmi keretet, amelyben ezek a tézisek nem számítanak nyilvánvaló abszurditásnak. Bírálóim szerint (ha jól értem őket) az ilyen megközelítés legalább kétféle veszélyt rejt magában. Először is annak veszélyét, hogy ez az általános fogalmi rekonstrukció Szent Tamás szemantikai s ezzel együtt metafizikai elméletét abszolút konzisztensnek és támadhatatlannak tünteti fel. A másik fő veszély ebben a tárgyalásmódban bírálóim szerint „a történeti szempontok háttérbe szorulása”, amennyiben ebben a történeti anyag pusztán az általános elmélet illusztrációját szolgálná, anélkül, hogy az érzékeny volna a történeti anyag sokféleségére. Az első aggállyal kapcsolatban először is azt kell mondanom, hogy az a kevés és rendkívül általánosan, formálisan értelmezett szemantikai alapelv (a szuppozíció és a szignifikáció megkülönböztetése, a prédikáció inherencia-elmélete s az általános terminusok szignifikációjának ezen elmélet által megkövetelt értelmezése), amelyet a bevezető felhasznál, ebben az általános értelmezésben az Ockham előtti középkori gondolkodás paradigmatikus és általánosan elfogadott szemantikai keretelméletét nyújtotta, melynek elfogadása, de legalábbis ismerete volt az előfeltétele annak, hogy a különböző partikuláris szemantikai, metafizikai és teológiai nézeteltérések értelmesen megfogalmazhatók és diszkutálhatók legyenek. Ily módon persze ennek a forerelméletnek a rekonstrukciója nem fogja elrejteni sem Szent Tamás partikuláris elméleteinek inkonzisztenciáit (lásd például a reális relációkkal kapcsolatos bonyodalmakat a Summa Theologiae fordításához írott 98. és 100. jegyzetekben), sem azokat a nézeteltéréseket, amelyek Szent Tamás és más gondolkodók álláspontja között fennálltak, de amelyek megfogalmazása előfeltételezi ezt a keretelméletet; ellenkezőleg, épp ez teszi lehetővé eme különböző álláspontoknak a modern olvasó számára is értelmes ütköztetését. De ugyanezért teljesen megalapozatlannak tetszik a másik aggály is. (Mellesleg amit bírálóim a megközelítés történeti érzéketlenségének „bizonyítására” elsőként felhoznak (172. old.), hogy ti. a „természetes teológia” kifejezés csak 1436 után vonatkoztatható a filozófiai istentanra, s ezért a fordító nyilván csak megközelítésének történeti érzéketlensége következtében vonatkoztathatja ezt a kifejezést Szent Tamás filozófiai istentanára, legalábbis groteszk. Okoskodásuk alapján ugyanis pusztán megközelítésük történeti közömbösségének tudható be, hogy