BUKSZ - Budapesti Könyvszemle 22. (2010)
2010 / 4. szám - PROBLÉMA - Apor Péter: A bizonyosság bizonytalansága. Elbeszélés és bizonyítás a Tanácsköztársaság históriájában, 1959-1965
A POR - BIZONYTALANSÁG módszerét követi: az eseményre vonatkozó adatok összegyűjtése nyomán értelmezi a történés egészét. A történeti vizsgálódás látszólagos célja a marxista elemzés: az egyes eseményekből a történelem egészének jelentésére kérdez rá. A történelem felidézésének hitelességét dokumentumszerű mozgóképrészletek hivatottak biztosítani. E képsorok jól érzékelhetően elválnak a kerettörténet látványvilágától: míg a százados vívódását bemutató jelenetek az 1960-as évekre jellemző fekete-fehér, gördülékeny felvételeken és viszonylag visszafogott, háttérbe szoruló színészi játékon alapulnak, a múltat felidéző képkockák többségükben töredezett, régies hatást keltő felvételekből és harsányabb, előtérben álló színészi produkciókból állnak. A film jól érzékelhetően azt a hatást kívánja kelteni, mintha az emlékező a múltat korabeli forrásokból - mintegy helyszínen fölvett dokumentumfilmekből - rekonstruálná. A hatóságok valóban ösztönözték olyan alkotások elkészítését e korszakról, melyek látszólag dokumentumfilmes technikákat alkalmaztak. Az 1963-ban elkészült, 1919 történetét is érintő, Elárult ország című dokumentumfilm alaphangját a kormányzó, Horthy Miklós és Gömbös Gyula miniszterelnök egymás mellé helyezett arcképei adták meg.20 A képsorokat a narrátor mondatai magyarázták, melyek Gömböst mint a katasztrófába torkolló német birodalmi szövetség kivitelezőjét mutatták be. A film ezután egy hirtelen vágással Francia Kiss Mihály 1957-es tárgyalásával folytatódott. A per felbukkanása Az eskü című filmhez hasonlóan 1956- nak mint a történeti rekonstrukció kiindulópontjának, illetve az 1919-es Tanácsköztársaság bukásának mint a magyar történelem fordulópontjának a rögzítésére szolgált. A történeti koncepció is hasonló maradt: Magyarországon az uralkodó osztályok a néptől tartva 1849 óta megalkuvó, áruló politikát folytattak, mely a német birodalmi imperializmus kiszolgálásához vezetett. A Tanácsköztársaság e társadalmi küzdelemként felfogott történelmi harc egyik jelentős epizódjaként jelent meg. Első pillantásra, semmi különös nincs ebben a gyakorlatban. Mintha a kommunista történészek ugyanolyan kérdések iránt érdeklődtek volna, mint bármely más történeti kutató, azaz hogyan alakult ki saját nézőpontjuk állapota? Milyen történeti folyamat vezetett el a jelen körülményeihez?21 A kommunisták úgy látták, hogy jelenüket a forradalom és ellenforradalom konfliktusa határozza meg. A történészek pedig úgy viselkedtek, mintha e harc történeti gyökereit kutatták volna. E szerzők úgy hitték, a magyar Tanácsköztársaságban fölfedezték e küzdelem archetipikus eseményét. Hogy választ találjanak kérdéseikre, e párthű tudósok a vizsgálódás módszerét igyekeztek utánozni, és úgy tettek, mintha olyan források után kutatnának, amelyek feltárhatják a múlt titkait. Munkálkodásuk során e propagandatörténészek úgy viselkedtek, mintha forrásaikat nyomokként használnák föl: úgy tettek, mintha a maradványokból a múlt eseményeire vonatkozó következtetéseket vonnának le, olyan benyomást keltve ezzel, mintha a bizonyítékok olvasása alakította volna elbeszéléseik formáját. A tragikus vég bizonyossága azonban különös szerepet rótt a történelmi forrásokra a Tanácsköztársaság ábrázolásaiban. Az Elárult ország című film vágástechnikáját éles snittek gyors váltakozása jellemzi, ami nem teszi lehetővé az elmélyült találkozást és szembenézést a bemutatott dokumentumokkal. Valójában e technika segítségével a film éppen a történelem átgondolt és alapos elsajátítását igyekszik megnehezíteni. A gyorsan váltakozó, rövid képsorok és az ezt a ritmust követő, egyszerű kijelentésekre építő narráció az érzelmek felkeltését célozza, a sebesen sorjázó, ellentétes képek az érzelmi azonosulás felé vezetik a nézőt az elnyomottakkal. A film így látszólag dokumentumfilm ugyan, valójában azonban propagandaalkotás, melynek fő célja a kritikai távolságtartás leépítése. Az érzelmi közelségbe hozott tárgy elfedi azt a tényt, hogy a film elfojtja az állításainak ellentmondó bizonyítékok hangját. Az eredeti képek felvonultatásának célja valójában nem más, mint az érzelmi közelség és a kritikai távolságtartás felfüggesztésének igazolása. Az Elárult ország a két világháború közötti időszak történetét a magyar politikáról és a német háborús készülődésről szóló, párhuzamba állított képsorok segítségével meséli el, ami lehetővé teszi, hogy kielégítő narrátori magyarázatok hiányában e történeti események párhuzamos történetek formájában jelenjenek meg. Az eljárás jellegzetes példája, amikor a nürnbergi pártnapok felvételeit és a díszmagyar öltözéket viselő Gömbös miniszterelnököt ábrázoló jelenet gyors, éles snittekben egymás után kerül. Az 1930-as évek magyar külpolitikája így különösebb magyarázat és indoklás nélkül közvetlen viszonyra lép a Hohenzollernek örököseként bemutatott német náci politika céljaival. Hasonló szerepet játszik a győri fegyverkezési programot megjelenítő jelenet és az Ausztria német birodalmi bekebelezését ábrázoló felvétel egymás mellé szerkesztése. A párhuzamos képsorok így 20 ■ Elárult ország. Rendezte: Bokor László. Hadtörténelmi Múzeum honvédelmi propagandafilm-gyűjteménye. HL 3058- 3060. OSA Archívum 64. VHS 21 ■ Rendszerint, az e kérdésekre adott válaszok fogalmazódnak meg történeti elbeszélések formájában. Ez az egyik központi érve Paul Ricoeur Time and Narrative című munkájának (1-3. k. University of Chicago Press, Chicago, 1984-1985. kül. 52-87. old.). Lásd még: Narrative Time. Critical Inquiry, 1980. 1. szám, ill. The Narrative Function. In: uő: Hermenutics and the Human Sciences. Cambridge University Press, Cambridge, 1981.274- 296. old. Ez utóbbi alapvetően a három kötet összefoglalása. Lásd még: Christopher R. Browning: German Memory, Judicial Interrogation, and Historical Reconstruction in Writing Perpetrator History from Postwar Testimony. In: Saul Friedlander (ed.): Probing the Limits of Representation: Nazism and the „Final Solution”. Harvard University Press, Cambridge,, 1992. 31. old., továbbá Hayden White korai írását: A történelem terhe. In: uő: A történelem terhe, 25-67. old.