Budapest, 1877. november-december (1. évfolyam, 1-46. szám)
1877-12-08 / 24. szám
Budapest. — Első évfolyam. 14. szám. Szombat, deczember 8. 1877 KÉPES POLITIKAI NAPILAP. MEGJELENIK Mindennap, a háború tartama alatt hétfőn 18. Egyes szám ára: helyben 3 kr., vidéken 4 kr. ELŐFIZETÉSI ÁR: Egész évre . . . I frt. I Negyedévre ... 3 frt. Fél évre .... 0 M Egy hóra .... 1 frt. fflRDETÉSEK: öthasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 12 kr., többszörnél 10 kr. SZERKESZTŐI IRODA : Sugár-ut 60. sz., hova a kéziratok küldendők.J KIADÓHIVATAL : megyeház tér 9. sz., hova az előfizetési pénzek és felszólamlások intézendők. Földünk legvirulóbb része, a keleti kontingens édene, melyről a költők legszebb dalaikat írják, hol a regény valósággá lesz s a ringó képzelet álma testesülést nyer,—Keletindia. Odavezetjük olvasóinkat. 13" Mióta angol befolyás emeli Keletindia földiparát, mióta e gyönyörű vidék boldogulása, termőképessége, gazdagsága Anglia érdekévé lett, azóta a föld népe mintegy megszokta a mivelsem-törődést, s a termékeny föld kiaknázását egészen az idegen gyarmatosokra bízza. Az angol telepítvényesek közvetlen az angol kormány alatt állanak, s termesztményeikkel csak Angolországba, vagy kormányengedély szerint másfelé is kiviteli kerskedelmet űzhetnek. Hogy az ily engedélyek kiadásával a maga érdekeire annyira féltékeny Anglia aztán vajmi fukarul jár el, az természetes, s helyében más állam is így tennne. Nagyobb baj, hogy a kormány minél kevesebbet törődik mostoha gyermekei, Keletindia népe életérdekeivel. Elég szép, — úgy hiszik Londonban — hogy e nyomorult koldus néptől adót nem követelnek, s fegyverszolgálatra nem alkalmazzák. Hát éljenek boldogul, ahogy tudnak. Hanem baj, hogy annyi sok szabadság mellett még sem tudnak megélni, s ez onnét van, hogy a gyarmatosítási engedélyekkel honosaik részére, kivált az utóbbi években, midőn az angol „többség“-szerzés elve keresztül ment a parliamentben, igen bőkezűleg bánt a kormány ; egyik angol kolónnia a másik után hagyta el az angol pártokat s ménék gazdagodni Keletindiába. Hogy ezzel lépést tart, ott a benszülöttek elszegényedése, az tiszta dolog. És nem is volna annyira lelkiismeretlen ténynek beszámítható, ha e körülménynyel nem járna az, hogy az új telepítvényesek természetesen a föld javát veszik birtokukba s a jogaikból kifosztott sárgabőrüek a bogáncs, meg a szamártövis tartójára szorittatnak. De az angol gyarmatminiszterium kapaczitásainak számvezetésein keresztül a boszszuló sors olykor keresztet húz. A viruló ország fölött égető hőség perzsel, pusztít, mely a földet ötnyi mélységben kiszárasztja s tökéletesen terméketlenné teszi. Akkor aztán beüt az éhség, mit először is a földnép érez meg, s mire tömegesen a gyarmatosított tartományokba vándorolnának segítség után, eddig már be is köszönt a borzalmak legiszonyubbja — az éhhalál így a jelen évben. Az aratás egy magot nem adott az egész messze birodalomban, s már februáris hóban ezerenkint tódult a nép a lakottabb tengerpartvidékekre, élelmet, segélyt nyerendő. Később aztán az a borzasztó hír jó, hogy Baher, Oude tartományokban teljes dühhel szedi már áldozatait az éhhalál. A távirati hír a londoni parliamentbe is utat talált s a kormány megdöbbent és nagylelkű lett. Két nap alatt gyorsvitorlájú hajóraj futott ki a Themse-ből, rakva élelemmel. Aztán 4 millió font sterling értékben, mint újabb szállítmány küldetett a vész színhelyére. Hanem azért a jég küzhödt volt a szabadban uton-útfélen ezerenkinti éhenholttak rohadó tetemeitől s julius hóban kiütött a mirigyes döghalál, mely átcsapott Perzsiába is, de szerencsére nemsokára megszűnt. Az éhség Keletindiában.