Budapest, 1904. május (28. évfolyam, 121-150. szám)
1904-05-26 / 145. szám
(8) 145. szám. „BUDAPEST A király déli egy órakor érkezett a palota elé Paar Ede gróf főhadsegéd kíséretében. Utána, egy másik udvari kocsin érkezett meg Apót báró parancsőrtiszt. Miután Hieronymi miniszter a fogadásra megjelenteket bemutatta, a király a középponti épület tanácstremébe ment, ahol a hálózat főmérnöke, Holzmann Károly várakozott. Szalay Péter elnök igazgató ott elmagyarázta a királynak a telefonhálózat átalakításának munkálatait, bemutatta a földalatti kábelhálózat rajzát és a kábelmintákat, ő felsége érdeklődéssel hallgatta az előadást, azután beirta nevét az emlékkönyvbe. Kolozsváry igazgatóhoz fordulva a király a következő kérdést intézte hozzá: — A palotát miért éppen ide építették ? — Mert a legtöbb előfizetője a Lipótvárosban van s igy kellett, hogy a közelében épüljön. — Államépület ? és mibe került ? kérdezte a király. — Állami épület felsége 1.200,000 koronát tett a költség. Az elnökigazgató ezután elmondta, hogy ez a telefon legnagyobb a világon, amennyiben 20,000 előfizetőre van berendezve. A király rendkívül érdeklődéssel hallgatta a magyarázatokat, majd a harmadik emeleten levő kapcsoló helyiségbe ment. Ő felsége meglepődve nézte ezt a nagyméretű helyiséget. Lekötötte figyelmét a nyüzsgő, mozgós munkájukat végző kezelők s tisztviselők munkája, ahol ott voltak a hálózat mérnökei, az ellenőrző személyzet. Itt a király érdeklődéssel nézte végig a kezelők soha nem szűnő munkáját s a villamos lámpák kigyuladását. — Sok beszélgetés van-e naponként? — Hetvenezer, felség — felett Szalay Péter. Igen nagy elismeréssel beszélt a király a berendezésről s közben megjegyezte, hogy miért van udvari helyiségben. Szalay elnökigazgató megmagyarázta ezután, hogy a csend okából. Itt azután bemutatták neki Matlovics Julia kezelőnőt, mint aki legrégebben van a telefon szolgálatában, 23 év óta s az ellenőrzéseket kezeli s hibákat veszi fel. — Mi a teendője ? — kérdezte a király. Magyarázat után érdeklődött Jakab Endre ellenőrtől, hogy sok-e a baj. A király nagy érdeklődéssel nézett még egyszer szét, azután lement a II. emeletre s megtekintette a kezelők öltözőjét, társalgóját. Itt azt kérdezte, hogy hányan vannak s kapnak-e ellátást is. A felvilágosításra megtekintette a Marconi-féle dróttalan távírót is. A hivatal lépcsőjén tovább haladva, átment a király a kísérleti helyiségbe, s megtekintette a raktárban dolgozó műszerészek munkáját is. A raktárban Lola Romulusz postafelügyelő fogadta a királyt. A kísérleti helyiségben megnézte a király a posztószakító készüléket, s a különféle rendszerű telefon-szekrényeket, miközben elmondta, hogy a katonaság milyen készüléket használ. A palota megtekintése után a király elbúcsúzott vezetőitől, s fogatán Budára hajtatott. Mikor a király kocsiba szállt, egy Schneidné nevű asszony kérvényt akart kocsijába dobni, de ebben egy rendőr megakadályozta. Daniczky Géza báró, Lehoczky Kálmán és Zelénszki Róbert valóságos belső titkos tanácsosok, Pallavicini Edéné őrgrófné és Zichy János gróf, mint az Örökimádás templom-egyesület elnöksége, Pap János görög keleti román püspök, Sommaruga Valdemár báró, Czekésius Aurél, Mihályi Viktor, Ottlik Iván és Rupp Imre miniszteri tanácsosok, Andrássy Sándor gróf és, Balassy Tibor kamarások, a 38. gyalogezred törzstisztjei, továbbá Frantsits Norbert főigazgató, Fináczy Ernő egyetemi tanár, Kroller Miksa apát, Grucsányi Gyula főfelügyelő, Pál Imre posta- és távíró-igazgató, Kerékgyártó István számvevőségi igazgató, Münnich Kálmán bányatanácsos, Institórisz Kálmán polgármester, Ott János dr. miniszteri segédtitkár, Breitner L. Zsigmond kereskedelmi tanácsos, Kronberger Lipót igazgató, Plechl Kálmán megyei főorvos, Röser Lujza, az országos gyermekóvó-egyesület alelnöke. A király holnap, csütörtökön délután rendes kíséretével külön udvari vonaton 3 óra 30 perckor Királyhidára utazik, hogy szemlét tartson a csapatok fölött. Onnan szombaton este érkezik vissza a fővárosba. fővárosi hírek. Budapest, május 25. A király Budapesten. A király, mint rendesen, ma is munkával töltötte a napot. Délelőtt 10 óráig hivatalos ügyek elintézésével foglalkozott, azután pedig általános kihallgatást adott. A kihallgatások végeztével rövid ideig pihent, délután egy órakor pedig megnézte a nagymező-utcai új telefon-központot. A kihallgatáson a következők járultak eléje: Gsekonics Endre gróf, Beniczky Ferenc főispán, Dániel Ernő báró, Erdély Sándor, Wlassics Gyula, Eszterházy Ferenc gróf, Pod A Kossuth-szobor helye. Tudvalevő dolog, hogy a Kossuth Lajos szobrát az új ország háza előtt levő téren akarják felállítani. A szobor elhelyezése azonban nagy nehézséget okoz, mert vagy a törvényhozás palotájára, vagy az alkotmányutcára ferdén fog állani. A Mérnök- és Építész- Egyesület szerette volna művészileg megoldani a kérdést s a szobor elhelyezésére pályázatot hirdetett. A kiküldött bírálóbizottság megállapította, hogy 10 szerző 11 tervvel pályázott. A tervek két csoportra oszthatók. Az egyik csoport a tér közepén, vagy az országháza, vagy az alkotmány utca tengelyében kívánja felállítani a szobrot, a másik mellőzi a középtengelyt s egy másik szoborművel kapcsolatosan kívánja a Kossuth-szobrot elhelyezni. A bíráló bizottság előadójának a jelentése szerint, ha a pályázat nem is döntötte el azt a kérdést, hogy milyen elhelyezés jobb, de kétségtelen, hogy egy szoborral lehetetlen elhelyezkedni azon a téren. Űrnapja. Június 2-át, Űrnapját a hagyományos fénnyel fogja megünnepelni a főváros kath. népe. Az ünnep napján a budavári Mátyástemplomban ünnepi mise és nagy körmenet lesz, amelyen ősi szokás szerint részt vesznek a kormány tagjai, a megye és a főváros, a hadsereg, az egyetemek képviselői s az iskolák is. Ünnepelt tanár. A tudományegyetemen Vécsey Tamás egyetemi tanár első éves hallgatói ma délelőtt szép ünneplésben részesítették tanárukat abból az alkalomból, hogy a tudós professzor negyven esztendei tanári működés után ma tartotta az idei iskolai évben utolsó előadását. Tanítványai nevében Spur László első éves joghallgató üdvözölte, mire Vécsey Tamás meghatottan mondott köszönetet az ünneplésért. Bérmálás a Ferencvárosban. A fővárosban az idei utolsó bérmálás május 31-én, a jövő kedden lesz a ferencvárosi plébániatemplomban. A szertartást dr. Kolin Medard felszentelt püspök végzi, aki június első felében megkezdi barma-körútját a felvidéki vármegyékben. Tinódi Sebestyén szobra. A népszínház előtt levő parkban a jövő hónapban kezdik meg a régi Ikres magyar hegedűs Tinódi Sebestyén emlékszobra talapzatának építését. A szobor, melyet Vezerédi Gyula szobrász mintája alapján a tiaraszülése ércöntőben ömöltek bronzba, már teljesen készen van. A lantos Mátyás korabeli revente-ruhát visel és kezében iamot tart. Egyszerű, nemes és magyaros alak, mely kitünően fog lesteni a Népszínház előtti térségen. A szobormű leleplezése ez év őszén lesz A bolgár diákok látogatása. A szadovai és plevnai kertészeti és szőlészeti iskola növendékei, akik, mint már hrtuák, néhány nap óta a fővárosban időznek, hogy az itteni és a vidéki kiválóbb kertészeteket tanulmányozzák, tegnap délután a m. kir. kertészeti intézetnek a ménesi utón levő gyönyörű telepét, látogatták meg. A vendégeket a tanári kar élén a távol levő igazgató helyett Győry István tanár fogadta s kalauzolta a szőlőtelepen, növény- házakban, gyümölcsöskertekben, a hajtató épületekben. Az intézet növendékei bemutatták a kertek különféle müvelését. A vendégek nagy élvezettel szemlélték a telepet, a munkálatokat". Innen Budafokra rándult ki a társaság az ottani kir. pincészeti és szőlészeti intézet megtekintésére. Itt a vendégeket Rácz István igaz,gató szőlészeti biztos kalauzolta s ugyancsak ő mutatta be a pince- és borkezelést. A növendékek ma a vár nevezetességeit tekintették meg, holnap pedig haza utaznak. Nyugalomba vonuló egyetemi tanárok. A budapesti tudományegyetemen az idei tanév befejezésével számos tanár vonul nyugalomba. A nyugalomba vonuló tudósok egytől egyig régi tanárai az egyetemnek s öreg koruk miat távoznak a katedra mellől, hogy helyeiket fiatalabb tudományos erőknek engedjék át. Nyugalomba vonulnak a hittudományi kar tanárai közül: Síila Dezső dr. és Kinger István dr., akik mindketten viselték már a rektori méltóságot; az orvostudományi kar tanárai közül Bakody Tivadar dr., a bölcsészettudományi karból Hatala Péter dr., Mayr Aurél dr., Shewrewk Emil dr. volt rektor és Vámbéry Ármin dr. Úgy értesülünk, hogy a budapesti királyi József-műegyetem és a kolozsvári tudományegyetem tanárai közül is egyidejűleg többen fognak nyugalomba vonulni. A margitszigeti rózsaünnep. A margitszigeti rózsaünnepély a tüdőbajosok szanatóriuma javára nagy arányokban készül. Sok olyan új látnivaló lesz itt, milyen még eddig Budapesten nem volt. Ilyen a regatta-díszfelvonulás a nyolc- és négyes evezősökkel, belevonva az ország összes evezős egyesületeit. Ez a felvonuló arányaiban nagyobb lesz, mint a bécsi volt. Érdekes látnivaló lesz a történeti élőképek csoportja, Magyarország legdicsőségesebb korszakát, Hunyadi Mátyás korát varázsolva vissza. A történelmi képeknek színhelyéül felépül a szigeten Vajda- Hunyad stilszerű vára. Itt zajlik le Nemes Mihály rendezésében Mátyás udvari élete, mely-nek öltözékeit a főúri világ nemes áldozatkészséggel ajánlja föl, az emberbaráti ügyet szolgálva, mely pompában feltűnő és egész vagyont reprezentál. A hölgyrendezőség véglegesen megalakult. Elnökké gróf Almássy Györgyné Zichy Lenke lett, társelnökké Bayer Béláné és Zsilinszky Mihályné. A hölgyrendezőségnek két- száz tagja van, akik Attila sátorvárosát, egy ötletes, szép, festői terv szerint épített kis tün- * dérvárost szállnak meg. József főherceg nem csak a szigetet engedte át az ünnep céljára, de az acsuthi park legszebb rózsáit küldi a höl-* gyeknek. Mély jóindulatot és nagy érdeklődést tapasztal az egyesület a társadalom minden, osztályában. Ebben a bikaviadaltól lázas napokban nem lesz érdektelen, hogy a szigeten lezajlik a bikaviadal paródiája is. Vidám lélekből fakadt, kacagtató ötletekkel mutatják be : a torreádort, az andalúziai öklelő bikát Nem lesz az ünnepnek egy perce sem, amikor nem lennének érdekes, vonzó és csábító néznivalók és művészelőadások. Hiszen valamennyi színháznak ünnepelt művésze és művésznője nemrves lélekkel s legjava művészetével áll az emíbermentés nemzeti munkájában. A margitszigeti rózsaünnepélynek jelentőségét ez a szent, emberséges cél adja. A rózsaünnepély június 2-án, űrnapján lesz. Fokrói-sofőr... A rendőrség ma egy előkelő családból való elzüllött gyógyszerészt tartóztatott le, aki barátjától néhány ékszert ellopott. A gyógyszerész N. I., egy fővárosi jómódú háztulajdonos, fia és 35 éves. Pár év előtt a Hangi-kioszkból egy leányt megszöktetett, de Fiuméban a sző-, kevény port elfogták és visszahozták Budapestre. Attól fógva a fiatalember ivásnak adta magát, amitől elméje is megzavarodott. Ilyen zavart elmével követhette el a lopást is, ami miatt ma a rendőrség fogházába s onnan valószínűleg elmegyógyintézetbe kerül. Az Egyetemi Kör bezárása. Egy kőnyomatos lap Értesítése alapján közöltük mi is, hogy az Egyetemi Kör pártolás hiánya miatt bezárják. Ma úgy értesülünk, hogy ez a hír nem felel meg a valóságnak, amennyiben a Körnek nem bezárását, hanem újjászervezését tervezik. A Kör helyiségeinek bérletét is épen most hosszabbították meg. Május 26.