Budapest - Köztársasági Ujság, 1918. október-december (42. évfolyam, 229-306. szám - 1. évfolyam, 1-37. szám)

1918-12-24 / 32. szám

­ A hadisegélyek fizetését február végén beszüntetik. A hadisegélyek kifizetésére vonat­kozóan a napilapok vasárnapi számában a hadügyminisztérium közleménye nyilván jó­hiszemű elnézésből nem a hadügyminisztérium által kiadott szöveggel látott napvilágot. A lapokban olvasható szöveg szerint ugyanis a hadisegélyek kifizetését február hónap végén csak a falusi lakosságnál szüntetnék be. Ezzel s­zemben az intézkedés úgy szól, hogy február hónap végével a hadisegélyeket úgy a falusi, mint a városi lakosságnál beszüntetik. Egyedül a még hadifogságban lévő vagy lakóhelyükre bármely okból­ vissza nem tért katonák hozzá­tartozó kapják február végén túl is a hadi­segélyt. .1 * — Halálozás. Ma temették el nagy részvét mellett a rákoskeresztúri izraelita temető rava­­talos csarnokából Opler Ignácot, a Délnémet Duna­­gőzhajózási Társaság igazgatóját. Adler Mór magánzó hetvennégy éves korá­ban elhunyt. Temetése december 24-én délelőtt féltizenkét órakor lesz az Újtemető halottasházá­ból. Az elhunytban Beregi Oszkár a Nemzeti Szín­ház művésze apósát gyászolja. Mazurek Gyula dr. nagyváradi püspöki titkár a háború, sebesülteinek ápolása közben szerzett gyilkos kór következtében harminchét éves korá­ban elhunyt. Szombaton temették. — Maradjon el az éjféli mise. Az éjféli m­ise szent kartc­­ony­i­péjének lgttebb misz­tériuma. Boldogabb időkben m­ég a gyermekek is megvártak az éjféli misére hívó harangszót. Most azonban, mikor tele vagyunk bánattal és aggodalommal s az utcai világítás egyenesen nyomorúságos, a tiep mívvány helyesen tenné, ha köz­b lépne az egyházi hatóságoknál, hogy az idén k­vet élesen ne tartsák meg a fő váró egyetlen tem­plomában se a szokásom éjféli­­ misét. Vann proterdens is rá, a nagyváradi egy­házmegyében az idén az egyházi hatóság intéz­kedő,­és­ minden templomban elmarad az éjféli finise.­­ — Tisztújitás az újságírók szabadszervezeté­ben. A budapesti újságírók szabadszervezete va­sárnap délután közgyűlést tartott, amelyen meg­választották az új vezetőséget. Végrehajtóbizott­­sági tagokul megválaszolták Göndör Ferencet, Bródy Ernőt, Gábor Andort, Gellért Oszkárt, Len­gyel Gézát, Magyar Lajost, Pók Ödönt, Kása Miklós dr.-t és Kemény Simont. Ellenőrök Pártos Bence, Révész Mihály és Passió Béla lettek. — A keresztényszocialista tanítók gyűlése. A Keresztény Sz­oi­alista Tanítók S­aksköve­zete vsárnap délelőtt nagygyűlést tartott a Szent Is Iváni T­ársulat dísztermében. Moravecz Lajos elnök megnyitójában fmrganyozta, hogy magyar nemzeti és vallásér kölcsi alapon álla­nok és ezen az alpon akarnék dolgozni és nevelni." Fehér József igaz­gat­ótanító indítvá­nyozta, hogy a szakszervezeten belül a­lakít­sák meg a fővárosi tanítók alosztályukat és köve­teljék, íogy a taná­cs ezt a szervezetet k­iterje­­ e­. A gyűlés ezt az indít­ványt elf­oge­dt­e. Többe­k hozzászólása után a nagygyűlés elfogadta a szakszervezet pont­okba foglalt kult­úrprogram­ját, bevezette a tantestületekbe a bizalmi­­rendszert és köteless­égévé tette az elnök­égnek, hogy ezt a programmot küldöttség útján ter­jessze a kultuszminiszter és a­ főváros köz­oktatásügyi tanácsa, elé. A küldöttséget Lo­vászte­r­­nézte, hétfőn déli,6+­1 forrásért . Jótékony ünnepély a Ferencvárosban.Szép karácsonyi ünnepély folyt le vasárnap délelőtt a Ferencvárosban Schmiedl Dániel nagyiparos és jó­tékonyságáról közismert felesége házánál, ahol hetven ferencvárosi szegény család gyermekei kaptak meleg ruhát és élelmiszereket. Ugyanekkor az alkalmazottakat is megajándékozták. Az ünne­pélyen Em­őd József dr. kerületi elöljáró vezetésé­vel a ferencvárosi társadalmi világ legtöbb tagja jelen volt, akik meleg elismeréssel adóztak a jóté­kony házaspárnak. —­ Diószüret a Rottenbiller-utcában. Hatal­mas társzekér nyikorgott végig, zsákokba szórt dióval megrakottan az István-uton. Amint az István-út és Rottenbiller-utca kereszteződésé­hez ért,, tetejéről leesett” egy diós zsák, felsza­kadt a zsák szája és csak úgy ontotta magából a csonthéjú diókat... Pillanat alatt hatalmas tömés­ vette körül a sárba ragadt dióhalmazt és megkezdődött a harc, a tülekedés a ritka kin­csért. Két perc alatt felmarkolták, zsebbe gyömöszölték a sok száz guruló diót. Sebaj, lesz mivel tölteni a szegény ember karácsonyi pat­kóit, meg az ünnepi kifliket. — öngyilkos hadnagy. A Gelért-hegyre vezető részen egy ismeretlen, 25 év körüli hadnagy mellbe­lőtte magát. A mentők a Rókus-kórházba vitték, ahol meghalt. 1. — Csökken a spanyol járvány Budapesten. Hivatalos jelentés szerint szombaton 58 vasár­nap 49 új spanyol megbetegedés volt a főváros terül­eti. A halálozások száma szombaton 11 vasárnap 12. A két napi statisztika a járvány örvend is: csökketé­t mutatja.­­— Hadifoglyok sorsa. A hadifogságban levő és internált véreink hazaszállítása tárgyá­ban hétfőn tartotta első ülését a hadügymi­nisztérium kezdésére megalakult állandó bi­zottság a hadügyminisztériumban. A hadügy­minisztérium hadifogoly csoportjának főnöke és szakreferense tájékoztatta a bizottságot az eddig tett intézkedésekről. Intézkedés történt arra nézve, hogy a magyar hadifoglyokat védő bizottságokat az orosz szovjet­ kormány támo­gassa. A kormány jegyzéket intézett az antant­­hoz, hogy hadifoglyaink sorsán addig is eny­hítsenek, m­íg azok hazaszállítása megkezdőd­hetik. A bizottság a hadügyminisztériumnak minden előterjesztését jóváhagyta. Intézkedés történt arra vonatkozólag is, hogy az Orosz­országból hazafelé igyekvő hadifoglyok a len­gyel földön akadálytalanul jöhessenek. Bécsből jelentik : A nunciatura közli, hogy az oroszországi foglyokkal nem lehet az össze­köttetést helyreállítani. — Nyugdíjas katonatisztek gyűlése. A nyug­állományú katonatisztek és katonai tisztviselők 29-én, vasárnap délután fél négy órakor, érdekeik megbeszélése céljából gyűlést tartanak a M.O. V. E. tanácstermében Vác­zi­ utca 38. szám alatt, az első emeleten. — Agyonlőtt birodalmi gyűlési képviselő. Marburgból jelentik : Girgtmayr Ferenc,volt birodalmi gyűlési képviselőt, mikor leitersbergi villájából kilépett, katonák agyonlőtték. Girst­­mayr­ nagynémet volt és a német és szlovén parasztság érdekeiért küzdött. Este egy itteni ká­véházban katonai járőr letartóztatott több német főiskolai hallgatót, akik a merényletről beszéltek. — A sziléziai kisvasutasok sztrájkba lép­tek. Gleiwitzból jelentik: Az Oberschlezische Wanderer jelenti, Myslowitzból, hogy a felső-sziléziai kis­vasutak alkalmazottai tegnap sztrájkba léptek. A sztrájk oka állítólag bér­vitákra vezethető vissza. Eddig még nem ju­tot­tak mege­gyezésre. — Szaktanácskozás a tisztviselő-kérdésről A városi alkalmazottak országos szövetségé­­nek tisztviselő szakosztálya nyilvános ankétet rendez a tisztviselő-kérdés alapos megoldásáról, amelyre meghívta a népkormány tapjait, és a fővárosi néptanácsot. Az ankét első előadói ülése december 26-án, karácsony m másodnapján délelőtt 11 órakor­­és a Váci­ utcai új Városháza nagytermében. , — Letartóztatott táncosnő. Schwarzenberger Malvin 18 éves táncosnőt, akit az éjjeli mulató­helyek közönsége Rédey Lola néven ismer, s aki legutóbb a Casinóban lépett fel, a rendőrség le­tartóztatta A táncosnő szűcsöket és előkelő divat­­üzleteket keresett, fel, ahol bundákat és ruhákat, csalt ki. A kiválasztott ruhákat magával vitette s azután a vele lévő üzleti alkalmazottat ügyesen eltávolitotta Legutóbb Molnár Gyula Rákóczi-uti üzletéből vitetett el két bundát 18.000 korona ér­tékben Kocsival ment el az üzletből a szolgával együtt, akit a bundák hazaszállításával megbíz­tak. Útközben megállíttatta a kocsit s a szolgát egy írással beküldte egy bankba, hogy hozzon ki pénzt a betétjéből. Mig a szolga a bankban járt, ahol Rédei Lola betétjéről nem tudtak semmit, a bundákkal elhajtatott. A táncosnő a margitszigeti nagyszállóban lakott, nagy lábon élt s volt neki még egy lakása a Tavaszmező­ utca 20. szám alatt, egy bábaasszonynál. A két lakás is a külömböző manipulációk miatt kellett Rédei Lolának. — A német bányászsztrájk. Berlinből jelen­tik : A dortm­undi bánya két tárná­jában tegnap megkezdték a munkát. A szr ájkálók száma ennek folytén tizrrhé+''"erre csökkent. — Lelőtte a feleségét. A Váci-út 146. számú házban Spanik István napszámos mellbelőtte a feleségét állítólag azért, mert az asszony, míg­ ő a harctéren volt, hűtlen lett hozzá. Az asszony élet­­veszélyesen megsérült. A merénylőt a rendőrség előállította. — Siketnémák gyűlése. A siketnémák vasár­nap általános nagygyűlést tartottak a régi képvi­selőházban, ahol érdekeik védelmére megalakítot­ták a Siketnémák Tanácsát. KÖZTÁRSASÁGI ÚTLAG 1918 december 24., kedd. Testvérgyilkos rendőr. Hat testvér harca.­­ Rémregény az Egyetem-téren. Ma délután valaki, aki nem mondotta meg a nevét, telefonon jelentette a főkapitányságnak, hogy az Egyetem-tér 5. számú házban két embert meggyilkoltak. Keresztessy Gyula rendőrtanácsos nyomban bizottságot küldött ki, amely a következő rém­históriát állapította meg: Az Egyetem­ tér 5. számú házban lakik Filák József 41 éves viceházmester Ferenc nevű öccsével, aki gyári munkás és Lajos öccsével, aki napszámos. A három Filák tegnap este vacsora után elment a József-utcában lévő Kovács-féle vendéglőbe, ahol a szesztilalom dacára, hat liter bort ittak meg. A korcsmából eltávozva elhatározták, hogy fel­keresik negyedik testvérüket, Filák János vasutast, akivel régóta haragban vannak és kibékülnek vele. A Filák testvérek ugyanis, akik hatan vannak, két párb­a szakadtak. Filák József, Ferenc és Lajos voltak az egyik párton, Filák János vasutas, György mészáros és István rendőr a másikon. A test­vérharc évek óta dúlt és végül ma tragédiával végződött. Tegnap éjfélre járt már az idő, amikor a há­rom részeg Filák beállított a vasutas Dandár­ utca 24. számú lakására, ahol ott tartózkodott Filák György is. A két testvér nem fogadta barátságo­­s­san a békülékeny Filákokat, összevesztek, majd Lajost és Ferencet összeszurkálták. A két Filák súlyosan megsérült, de nem men­tek kórházba, hanem az Egyetem­ tér 5. számú la­kásukon lefeküdtek. Ma délután öt óra tájban Filák István rendőr és Filák György mészáros beállítottak a tegnap összeszurkált testvéreik lakására, ahol a tegnapi látogatás folytatásaképen megtámadták az ágy­ban fekvő Filákokat. Az egész házat felriasztotta az ordítás, amely­­lyel a négy testvér egymásra rontott. Az össze­szurkált Filákok nem tudtak védekezni és ezt az állapotukat használták fel a testvérek a leszámo­lásra. Filák István rendőr szolgálati fegyverével két­szer fejbelőtte Józsefet. György pedig mészáros késé­vel többször megszúrta Ferencet, azután elmene­kültek. A két súlyosan sebesült embert a Rókus-kór­­házba vitték, ahol Filák József ma este 9 órakor meghalt. Ferenc haldoklik. Este tíz óra után jelentkeztek a gyilkos Fiá­­kok a főkapitányságon és jelentették, hogy meg­ölték a testvérüket- Am’k°r megkérdezték, hogy miért követték el e szörnyű bűnt, a rendőr így vá­laszolt : — Mert az a gazember, bitang bolseviki volt. ■ A két gyilkost őrizetbe helyezték 1 \ . SZÍNHÁZ,MŰVÉSZET * Az irodalmi és művészeti szaktanács ülése. A Nemzeti Tanács irodalmi és művészeti szakta­nácsa ma délután öt órakor Kernstock Károly el­nöklésével ülést t­artott. Székely Ferenc kifejti, hogy a kormány a szaktanácsokkal azt akarja el­érni, hogy szakemberekt­ől kapjon véleményt és­­ terveket.­­ Gábor Andor szerint a legfontosabb és legsürgősebb tennivaló az volna, hogy a kormány alkossa meg a művészetek minisztériumát, amely­nek hatáskörébe tartoznának mindazok az ágaza­tok, amelyek a szakbizottságban képviselve van­nak. Bálint Zoltán szükségesnek tartja egy oly fórum felállítását, amely az ország tudományos és művészi kultúráját felelősséggel vezesse. Legalább külön államtitkárt kellene kinevezni a miniszté­riumban. Több felszólalás és beható vita során felmerült indítványokat a következő határozatban összegezték: A Nemzeti Tanács meghívására alakult művészi szaktanács, melyben minden művészet ág képviselve volt, első és legfontosabb teendőnek tartja a művészetek minisztériumának haladék nélkül való felállítását, melynek élére szakember hívandó meg, úgy szintén a különböző szakmák osztályvezetőinek is szakemberek hivassanak meg. A minisztérium felállítása, illetve a miniszter ki­nevezése után a szaktanács készséggel bocsátja rendelkezésre munkáját az új minisztérium meg­szervezése és programm­­inak pontos megállapí­tása céljából. Ezt a határozatot egyhangúlag el­fogadták. * Hangversenyek. Karácsony hete rendkívül mozgalmas volt zenei életünkben. Rubinstein Erna Hubay Jenő iskolájában megtanulta a mesterfo­gásokat, de a természettől többet kapott. Sok temperamentumot, művészi át,érzést is hibái mel­lett is igen feltűnő jelenség hegedűművészeink sorában. A fiatal hegedűművésznőnek nagy volt a sikere. Picksteiner Soma szolid hegedűs, akinek szép mozzanatai voltak és a fogadtatásával meg lehetett elégedve. — Tomschynszky Mimi szintén megérdemelte a tapsokat és jelentékeny tehetség­ről tett tanúbizonyságot. A fiatal leány még fej­lődhet. — Kálmán György szimpatikus zongorás, de valami rendkívülit nem fedeztünk fel a játéká­ban. — Ligetiné Ádám Teréz iskolázott énekmű­­vészete a legkedvezőbb benyomást keltette. Sc­hul­mann-, Schubert-, Brahms- és Strauss-dalokat énekelt nagyon poétikusan. — A Hauser-Indig- Ipolyk­­on féle kamaranégyes társaság ismét, igen nagy műélvezetet szerzett. Haydn, Dohnányi és Beethoven kamaraműveit a lehetőségig tökélete­sen, nagy elmélyedéssel és stílusérzékkel adták elő. Valóban büszkék vagyunk erre a fiatal magyar kamarazene társaságra, a Zeneakadémia dísz­terme egészen megtelt és viharosan tapsoltak a művészeknek.

Next