Budapest, 1946. (2. évfolyam)
11. szám - LESTYÁN SÁNDOR: Pestalozziésa budai Angyalkert
ellenkező értelemben. Az orosz cár ordója, amit a szíve fölé tűzött. Napóleon hangtalan, megvető hátat fordítása, mikor Pestalozzi Párisban előterjesztette — még mint Bonaparte konzul elé — népnevelési terveit. Humboldt, Stein és Fichte elismerő, magasztaló levelei, amit Poroszországból küldtek neki. Svájc határain túl a jelzők is dicsőítették, amit honfitársai csúfolkodón ragasztottak neve mellé : »Pestalozzi, a neuhofi szegény, bolond«, »Pestalozzi, a birrfeldi pestis«, »Pestalozzi, a burgdorfi és yverduni embernevelő ál-apostol« . . . Neuhof, Birrfeld, Burgdorf, Yverdun : mind egyegy rövidebb-hosszabb állomása munkás életének... És most, nyolcvanéves korában, megint Neuhofban van. Számot vet mindennel, ami eddig történt . . . Népnevelő? Iskola-reformátor? Az első szociálpedagógus? A munkaiskola-rendszer áldozatos megteremtője? Didaktikus regényíró? . . . Nem. Ezek a szavak legfeljebb majd egy lexikonban adnak róla számot az utókornak . . . Emberbarát, aki iskolamester lett, hogy állványt építsen az »Igaztalanság Házához«, amit le kell rombolni. A művelt, háborús megrázkódtatásból magára eszmélt világ ebben az évben Pestalozzi Henrikre emlékezik, születése kétszázadik évfordulója alkalmából. A gyermek, aki Zürich egy szűk mellékutcájában, a Hirschengrabenen álló ház sötét, napfény nélküli szobájában jött a világra, immár régen a művelt világé. Róla szólván, számunkra talán legérdekesebbek magyarországi kapcsolatai, melyeket a kutató szorgalom csaknem hiánytalanul feltárt, úgy, hogy nekünk nem marad más, mint egy-két könyvben lapozgatni, s kiemelni onnan az idevágó fejezeteket. Pestalozzi Henrik magyarországi követe ama gróf Brunswick Terézia volt, akit Beethoven életrajzíróinak némelyike a muzsikus »halhatatlan szerelmesének« tart. Brunswick Teréz 33 éves korában ismerkedett meg Pestalozzival, Svájcban. (A Beethoven-ismeretség 20 éves korára esik.) A gondosan nevelt, gazdag grófkisasszony korának igazi gyermeke volt. Tehetségei közül először zenei hajlama bontakozott ki (Beethoven zongorára tanította), majd sokféle tudásvágya : irodalom-rajongása (verseket fabrikált német nyelven), földrajzi és természetrajzi búvárkodásai. (Növényt, ásványt gyűjtött.) Érzelmi világa — életrajzírói dr Czeke Marianne és dr. Révész Margit jól látják — a szentimentális romanticizmus felé hajlik. »A szabadság papnőjének képzeli magát, elvont eszmékkel foglalkozik, Plato az ideálja«. Ami azonban Brunswick Teréz életmunkájából igazán »halhatatlan«, az, hogy ő teremtette meg Budán az első magyarországi kisdedóvó intézetet. A Magyar Tudományos Akadémia őrzi Brunswick Teréz naplótöredékét. (»Félszázad életemből«). A németnyelvű kéziratot dr Petrich Béla lefordította. Ezt idézzük , a napló anyagával világítva meg Pestalozzi Henrik és Brunswick Teréz barátságát, ami a budai kisdedóvó felállítása előtt kezdődik, hiszen a grófkisasszony tanulmányútra ment Pestalozzihoz. »Feledhetetlen szép volt utunk a könnyű kocsiban a Rajna mentén, egészen Svájcig. Feledhetetlen órákat töltöttünk Müller G. professzor úrnál. A tanár úr kérve kért, keressük fel Pestalozzit s iskoláját. A legfeszültebb várakozással szívünkben csakhamar útra is keltünk Yverdun felé. Várakozásunkban nem is csalatkoztunk. Meg kell itt írnom, milyen hatást tett rám Pestalozzi alakja. Amit addig hallottam vagy olvastam felőle, mind olyannak tüntette fel előttem, mint aki hajlíthatatlan akarattal megáldva, magasan felette áll minden hétköznapi mértéknek. Testben is óriásnak képzeltem, szélesvállúnak, erősnek, amilyennek Platót gondoljuk. Elküldtük levelünket kastélyába, majd miután elrendezkedtünk szállásunkon, a »Vörös Ház«-ban, az ablakhoz álltunk s úgy lestük a két fiúval, hogy mikor jön a »várva-várt«. A két fiú, Brunswick Teréz húgának, Jozefinnek, gróf Deym Józseffel kötött házasságából született. Deym József gróf kalandos múlt után (párbajvétség miatt nevet cserélt és mint Müller József úgynevezett »Kunstgallerie«-t nyitott Bécsben, a Roten Thurmnál, s itt antik szobrok viasz-másolatait mutogatta, belépődíjért) 50 éves korában beleszeretett a szép Jozefinbe. 1799 nyarán volt az esküvőjük Martonvásáron, a Brunswick- kastélyban. Deymék Bécsben éltek, nagy zeneestélyeket rendeztek. Beethoven a ház barátja volt, több mint a ház barátja , »mindennapos vendég«, írja erről Teréz. Deym gróf 1804 elején halt meg, özvegye három árvával és egy jövevénnyel maradt, akit a temetéskor szíve alatt hordott. Az özvegy nagy súlyt helyezett két fiúgyermeke kitűnő nevelésére, Teréz — a nagynéni — teljesen osztotta nézetét, s maga is mindenben segítségére volt ezen a téren. Így történt, hogy amikor Pestalozzihoz utazott Yverdunbe — Johann Georg Müller schaffhauseni tanár szakavatott tanácsára — a fiúkat is magával vitte, az anyjukkal együtt. A két kis Deym gróf érthető izgalommal várta a Pestalozzival való találkozást, éppen úgy, mint anyjuk és Teréz nagynéni. A napló így folytatódik : »Egyszerre csak elkiáltja magát Fritz : »Ott jön Pestalozzi .'« Vékony kis emberkét pillantottam meg sovány lábszárakkal, lehajtott fejjel. Megbotránkozva mondtam : »Ez nem lehet Pestalozzi .'« Pedig ő volt az és minden testi gyöngeségén felül még kimondhatatlanul rút is volt —, de igen szeretetreméltó és mindenkinek a szívét meg tudta hódítani, legkivált azonban a tanítványaiét. Minden este hosszabb ideig maradt nálunk , svájci lapjaiból olvasott fel nekünk oly fenséggel a hangjában, hogy a szemembe kellett takarnom a kezemmel, amint mennydörögve ismételgette a refrént : »Helvetia nemtője« és határtalan fájdalommal siratta hazája sorsát. A szeretet tüze, amely lelkét ilyenkor átjárta, rám is átszállt ! De milyen hidegen fogadtak lelkesedésemmel otthon ! A kormány elvetette az egész módszert, mert Pestalozzi nem volt jezsuita.« Brunswick Teréz naplója az utolsó mondatokkal nagyot ugrik az események leírásában, mielőtt még yverdoni látogatásának részleteit befejezné. Lelkében olyan mély nyomot szántott az itthoni meg nem értés, hogy később sem tud szabadulni tőle. Ám Pestalozzitól nemcsak a nevelési elvekről hallott, azt is hallotta és azt is megtanulta, hogy ezekért az elvekért küzdeni kell. A gyenge nő ebben a küzdésben éppen olyan erősnek bizonyult, mint mestere, Pestalozzi, a testben törékeny férfi. A napló — az időbeli kiugrás után — visszatér a folyamatossághoz : »A mi fiaink rendesen eljártak az előadásokra. Én is velük tartottam. Reggel hat órakor (október s november havában) legalább százan voltunk együtt az imateremben. Azt látni kellett volna, hogy Pestalozzi milyenséggel és mennyi mélységgel tarta meg vallásos előadásait. A hallgatóság amfiteátrumszerűen vette körül. Fel s alá járt, intőbeszédet mondott 422