Budapest, 1946. (2. évfolyam)
1. szám - JÁNOSSY DÉNES: A Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményei 1945-ben
továbbá az Országos Széchenyi Könyvtár egyes osztályait magábafogadó Eszterházy-palotában, nemkülönben az Országos Magyar Természettudományi Múzeum Baross-utcai épületében a legsürgősebb munkálatok már befejezéshez közelednek, azonban a katasztrofális üveghiány miatt helyiségeink nagy része továbbra is kiлап szolgáltatva az időjárás viszontagságainak, belső berendezéseink pedig a további biztos pusztuljának. Különben is az üveghiány pótlása és bútoraink, tárolóink kárbahozása előtt nem is gondolhatunk rendszeres könyvtári, levéltári és múzeumi munkára, sem állandó kiállításaink megnyitására, pedig nemcsak a hazai tudományos kutatás kontinuitásának biztosítása, hanem egyúttal a közművelődés serkentésére irányuló feladataink is parancsolólag sürgetik, hogy nemzeti nagy közgyűjteményeink minél előbb időszerű színvonalon állhassanak az országos érdekek szolgálatában. Hogy a Magyar Nemzeti Múzeum történeti organizmusa ezeknek a feladatoknak minél tökéletesebben felelhessen meg, a hazai levéltárügy és könyvtárügy országos rendezésével is foglalkoztunk. Az előbbire vonatkozó és az Országos Levéltár által előkészített jogszabállyal tudományos köreink évtizedes sürgetésének óhajtottunk eleget tenni, hogy a háború pusztításai után megmaradt levéltárainkat a tudományos kutatás érdekében nyilvántarthassuk és működésüket ellenőrizhessük. E jogszabály a Magyar Nemzeti Múzeum önkormányzatát lényegesen kibővíti, amennyiben a táji egységekként felállítandó kerületi levéltárakat a Magyar Nemzeti Múzeum Tanácsa alá rendeli. Hasonló elgondolásból indult ki a könyvtárügy országos rendezésére vonatkozó, a vallás- és közoktatásügyi minisztérium által készített és a közelmúltban már megjelent kormányrendelet, mely a felállítandó Országos Könyvtári Központot önkormányzati szervezetünkbe illeszti be és a könyvtárközi kölcsönzések szabályozásával, illetve a nemzeti művelődés szempontjából jelentős értékű könyvek és nyomtatványok központi nyilvántartásának felállításával a korszerű könyvtártudományi elvek gyakorlati megvalósítására törekszik. Ha a hazai múzeumügy terén is módunkban lesz az előbbiekkel összhangban álló időszerű fejlődést biztosítanunk, akkor a Magyar Nemzeti Múzeum jól bevált önkormányzata elhivatottsága magaslatán töltheti majd be azt a feladatát mely nemzeti nagy közgyűjteményeink egységes szellemű tudomány-és művelődéspolitikai irányításán kívül szükségképen kell, hogy a hazai könyvtár-, levéltár- és múzeumügy országos ellenőrzésére is kiterjedjen. Midőn önkormányzatunk szükségszerű fejlődésének és országos arányú kiterjedésének útjait nagy vonalakban felvázoltam, nem mulaszthatom el, hogy meg ne emlékezzem a tudományos tisztviselők szolgálati viszonyainak a közeljövőben remélhető lényeges javulásáról. Ugyanis a vallás- és közoktatásügyi minisztérium a közszolgálati illetmények és nyugellátások rendezése tárgyában 2500. sz. alatt kiadott kormányrendelet értelmében a Magyar Nemzeti Múzeum Tanácsának bevonásával egy új státusrendeletet készített elő, mely az automatikus előlépésnek szociális elvén épül fel és a kezdő fizetési osztályt a tudományos fogalmazói karban a jelenlegi X. fizetési osztály helyett a VIII. fizetési osztályban állapítja meg. Egyúttal pedig a próbaszolgálat egységes szabályozásával és a szakvizsgák rendszeresítésével a tudományos intézményeknél nélkülözhetetlen szakképzett szukveszcenciát, illetve a megfelelő kiválasztást óhajtja biztosítani. Végezetül szólnom kell még közgyűjteményeink legnagyobb anyagi problémájáról, a nyomasztó helyhiányról. Budapest ostroma óta tagintézményeink közül egyedül a Magyar Országos Levéltár jutott épületének súlyos megrongálódása ellenére is némi férőhelyhez, midőn a Hadi Levéltárnak az épületből való évtizedek óta sürgetett kiköltözése megtörtént. Ha ez a férőhely már a hadműveletek előtt rendelkezésre állott volna, akkor az Országos Levéltár az 1934. évi VIII. tc. 12. §-a szerint reá háruló feladata értelmében már korábban átvehette volna megőrzésre az állami főbb hatóságok és hivatalok 32 évnél idősebb iratait, melyek azonban Budapest ostroma alatt, a történetkutatás pótolhatatlan kárára, sokhelyütt elpusztultak vagy súlyosan megrongálódtak. Többi tagintézményeink az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum kivételével — több emberöltő óta folyton súlyosodó és feladataikat most már teljesen megbénító helyhiánnyal küzködnek. Elsősorban kell itt említenem a Magyar Nemzeti Múzeum központi épületét, mely József nádor lankadatlan fáradozása folytán jórészt nemzeti áldozatkészségből egy évszázad előtt készült el és ezzel lehetővé vált, hogy a Múzeum nagynevű alapítójának, gróf Széchenyi Ferenc főkamarásmesternek a magyar nép egyetemes művelődésére felajánlott gyűjteményei — a példáján felbuzduló más nagylelkű mecénások ajándékaival és az időközi vásárlások anyagával együtt — az akkori viszonyok mellett európai színvonalú otthonra találjanak. De már egy félévszázad múlva, a millenium idején nyilvánvalóvá vált, hogy a Múzeum épülete az egyre jobban gazdagodó gyűjteményi anyag befogadására nem elegendő. Ennek folytán kulturális emlékeink jelentékeny részét muzeológiai szempontból alkalmatlan módon elraktározva kellett tárolnunk. Ez a bénító helyhiány kényszerítette aztán a Múzeum vezetőit a múltban a muzeális anyag részbeni decentralizálására, annak a központi épületen kívül való elhelyezésére. Míg azonban az Országos Képtár és az Iparművészeti Tár annak idején külön épületben nyert megfelelő elhelyezést és az Országos Széchenyi Könyvtár egyes osztályai az Eszterházypalotában találtak ideiglenes otthonra, addig a Történeti Múzeum Néprajzi Tára és a Természettudományi Múzeum európai viszonylatban is nagyértékű gyűjteményei szakszerű elhelyezés híján muzeológiai feladataiknak semmikép sem tudnak megfelelni és ez utóbbiak különböző épületekben decentralizálva a tudományos kutatásnak és a közművelődésnek mérhetetlen kárára teljesen bizonytalan jövőnek néznek elébe. A Természettudományi Múzeum férőhelyhiánya a közelmúltban tovább súlyosbodott, mert a tudományos kutatás érdekében egy embertani és egy általános csonttani osztályt kellett felállítania és gondoskodnia kell a Magyar Tudományos Akadémia épületében elhelyezett és a hadműveletek folytán beomlott Növénytárának megfelelő elhelyezéséről is. Ma, amikor az egész művelt világon a természettudományok intenzív művelése áll az érdeklődés központjában, a hazai tudományosságra igen nagy kár származnék abból, ha a jelenlegi tarthatatlan helyzet állandósulna és a beomlott akadémiai épületben, illetve a ládák tömegében kényszerülnénk porladni hagyni Természettudományi Múzeumunk több emberöltő munkájából létesült gyűjteményi anyagát. Ennek a halaszthatatlan feladatnak tudatában kezdtünk tárgyalásokat illetékes helyen, hogy egy, a hadműveletek idején megsérült, de múzeumi célra alkalmas középület bocsáttassék rendelkezésünkre a Természettudományi Múzeum különböző helyeken levő tárainak egységes elhelyezésére. Ennek a régóta vajúdó problémának sikeres megoldása esetén lehetségessé válnék, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum központi épületét, hagyományokban gyökerező rendeltetésének megfelelően, javarészt az Országos Magyar Történeti Múzeumnak adhassuk át és alkalom nyílnék arra is, hogy a már önálló múzeummá érett, egyedülálló gazdagságú Néprajzi Tárunk szakszerűbb elhelyezéséről is gondoskodhassunk. Sokan azt mondhatnák hogy a mai rendkívüli időkben csak közgyűjteményeink belső tudományos feladatainak megoldására és a jelenlegi múzeumi keretek fenntartására szorítkozzunk ; ne foglalkozzunk most tehát olyan muzeológiai problémákkal, melyeket majd kiegyensúlyozottabb viszonyok között kell megoldanunk. Akiknek azonban ilyen aggályaik vannak, azok figyelmen kívül hagyják, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum önkormányzati szervezetébe tartozó közgyűjteményeinknek fáklyavivő szerepet kell vállalniuk a megújuló magyar szellemiség kialakításában , erre kötelezi őket jelentős súlyuk, melyet vezető tudományos intézményeink sorában képviselnek. Muzeológiai anyagi problémáink ébrentartása tehát a Magyar Nemzeti Múzeum országos jelentőségének ismeretében reánk háruló kötelességünk, mely arra késztet, hogy a nehéz viszonyok ellenére is tervszerűen pótolni igyekezünk a korábbi békés időkben elmulasztottakat. Bár tudatában vagyunk annak, hogy hazánk újabb teljes összeomlása a magyarság életének alapjait rendítette meg, de tudatában vagyunk annak is, hogy elesettségünkből csak a magyar szellem évszázadok alatt megacélosodott erejével emelkedhetünk újra fel. Ha egy népnek szellemiekben oly nagy múltja van és földjének olyan gazdagsága, mint amilyenről közgyűjteményeink tanúskodnak, annak hinnie kell eljövendő szerepében, melyet sajátos kulturális jelentőségénél fogva a népek nagy családjában hivatva van betölteni. Ebben a rendíthetetlen hitben fordulok a Tanácsnak teljes ülésén összegyűlt tagjaihoz azzal a kérelemmel, hogy nemzeti nagy közgyűjteményeinket tudományos és közművelődési feladataik korszerű ellátásában nagyraértékelt szakismeretükkel és elismert tapasztalataikkal továbbra is támogassák. 39