Budapest, 1946. (2. évfolyam)

1. szám - JÁNOSSY DÉNES: A Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményei 1945-ben

továbbá az Országos Széchenyi Könyvtár egyes osztályait magábafogadó Eszter­házy-palotában, nemkülönben az Orszá­gos Magyar Természettudományi Múzeum Baross-utcai épületében a legsürgősebb munkálatok már befejezéshez közeled­nek, azonban a katasztrofális ü­veghiány miatt helyiségeink nagy része továbbra is ki­лап szolgáltatva az időjárás viszon­tagságainak, belső berendezéseink pedig a további biztos pusztuljának. Különben is az üveghiány pótlása és bútoraink, tárolóink kárbahozása előtt nem is gon­dolhatunk rendszeres könyvtári, levéltári és múzeumi munkára, sem állandó kiállításaink megnyitására, pedig nemcsak a hazai tudományos kutatás kontinuitá­sának biztosítása, hanem egyúttal a köz­művelődés serkentésére irányuló felada­taink is parancsolólag sürgetik, hogy nem­zeti nagy közgyűjteményeink minél előbb időszerű színvonalon állhassanak az orszá­gos érdekek szolgálatában. Hogy a Magyar Nemzeti Múzeum tör­téneti organizmusa ezeknek a feladatok­nak m­inél tökéletesebben felelhessen m­eg, a hazai levéltárügy és könyvtárügy orszá­gos rendezésével is foglalkoztunk. Az előbbire vonatkozó és az Országos Levél­tár által előkészített jogszabállyal tudo­mányos köreink évtizedes sürgetésének óhajtottunk eleget tenni, hogy a háború pusztításai után megmaradt levéltárain­kat a tudományos kutatás érdekében nyilvántarthassuk és működésüket ellen­őrizhessük. E jogszabály a Magyar Nem­zeti Múzeum önkormányzatát lényegesen kibővíti, amennyiben a táji egységekként felállítandó kerületi levéltárakat a Magyar Nemzeti Múzeum Tanácsa alá rendeli. Hasonló elgondolásból indult ki a könyv­tárügy országos rendezésére vonatkozó, a vallás- és közoktatásügyi minisztérium által készített és a közelmúltban már meg­jelent kormányrendelet, mely­ a felállí­tandó Országos Könyvtári Központot önkormányzati szervezetünkbe illeszti be és a könyvtárközi kölcsönzések szabályo­zásával, illetve a nemzeti művelődés szempontjából jelentős értékű könyvek és nyomtatványok központi nyilvántartásá­nak felállításával a korszerű könyvtár­tudományi elvek gyakorlati megvalósítá­sára törekszik. Ha a hazai múzeumügy terén is módunkban lesz az előbbiekkel összhangban álló időszerű fejlődést bizto­sítanunk, akkor a Magyar Nemzeti Múzeum jól bevált önkormányzata elhiva­tottsága magaslatán töltheti majd be azt a feladatát mely nemzeti nagy közgyűj­teményeink egységes szellemű tudomány-és művelődéspolitikai irányításán kívül szükségképen kell, hogy a hazai könyv­tár-, levéltár- és múzeumügy országos ellenőrzésére is kiterjedjen. Midőn önkormányzatunk szükségszerű fejlődésének és országos arányú kiterje­désének útjait nagy vonalakban felvázol­tam, nem mulaszthatom el, hogy meg ne emlékezzem a tudományos tisztviselők szolgálati viszonyainak a közeljövőben remélhető lényeges javulásáról. U­gyanis a vallás- és közoktatásügyi minisztérium a közszolgálati illetmények és nyugellátá­sok rendezése tárgyában 2500. sz. alatt kiadott kormányrendelet értelmében a Magyar Nemzeti Múzeum Tanácsának bevonásával egy új státusrendeletet készí­tett elő, mely az automatikus előlépésnek szociális elvén épül fel és a kezdő fizetési osztályt a tudományos fogalmazói karban a jelenlegi X. fizetési osztály helyett a VIII. fizetési osztályban állapítja meg. Egyúttal pedig a próbaszolgálat egységes szabályozásával és a szakvizsgák rend­szeresítésével a tudományos intézmények­nél nélkülözhetetlen szakképzett szukvesz­cenciát, illetve a megfelelő kiválasztást óhajtja biztosítani. Végezetül szólnom kell még közgyűjte­ményeink legnagyobb anyagi problémá­járól, a nyomasztó helyhiányról. Budapest ostroma óta tagintézményeink közül egyedül a Magyar Országos Levéltár jutott épületének súlyos megrongálódása ellenére is némi férőhelyhez, midőn a Hadi Levéltárnak az épületből való évtizedek óta sürgetett kiköltözése megtörtént. Ha ez a férőhely már a hadműveletek előtt rendelkezésre állott volna, akkor az Országos Levéltár az 1934. évi VIII. tc. 12. §-a szerint reá háruló feladata értel­mében már korábban átvehette volna megőrzésre az állami főbb hatóságok és hivatalok 32 évnél idősebb iratait, melyek azonban Budapest ostroma alatt, a törté­netkutatás pótolhatatlan kárára, sok­helyütt elpusztultak vagy súlyosan meg­rongálódtak. Többi tagintézményeink az Orszá­gos Magyar Szépművészeti Múzeum kivé­telével — több emberöltő óta folyton súlyosodó és feladataikat most már telje­sen megbénító helyhiánnyal küzködnek. Elsősorban kell itt említenem a Magyar Nemzeti Múzeum központi épületét, mely József nádor lankadatlan fáradozása foly­tán jórészt nemzeti áldozatkészségből egy évszázad előtt készült el és ezzel lehetővé vált, hogy a Múzeum nagynevű alapító­jának, gróf Széchenyi Ferenc főkamarás­mesternek a magyar nép egyetemes műve­lődésére felajánlott gyűjteményei — a példáján felbuzduló más nagylelkű mecé­nások ajándékaival és az időközi vásár­lások anyagával együtt — az akkori viszonyok mellett európai színvonalú ott­honra találjanak. De már egy félévszázad múlva, a millenium idején nyilvánvalóvá vált, hogy a Múzeum épülete az egyre jobban gazdagodó gyűjteményi anyag befogadására nem elegendő. Ennek foly­tán kulturális emlékeink jelentékeny részét muzeológiai szempontból alkal­matlan módon elraktározva kellett tárol­nunk. Ez a bénító helyhiány kényszerí­tette aztán a Múzeum vezetőit a múltban a muzeális anyag részbeni decentralizá­lására, annak a központi épületen kívül való elhelyezésére. Míg azonban az Országos Képtár és az Iparművészeti Tár annak idején külön épületben nyert meg­felelő elhelyezést és az Országos Széchenyi Könyvtár egyes osztályai az Eszterházy­palotában találtak ideiglenes otthonra, addig a Történeti Múzeum Néprajzi Tára és a Természettudományi Múzeum euró­pai viszonylatban is nagyértékű gyűjte­ményei szakszerű elhelyezés híján muzeo­lógiai feladataiknak semm­ikép sem tud­nak megfelelni és ez utóbbiak különböző épületekben decentralizálva a tudomá­nyos kutatásnak és a közművelődésnek mérhetetlen kárára teljesen bizonytalan jövőnek néznek elébe. A Természettudo­mányi Múzeum férőhelyhiánya a közel­múltban tovább súlyosbodott, mert a t­udo­m­ányos kutatás érdekében egy embertani és egy általános csonttani osztályt kellett felállítania és gondoskodnia kell a Magyar Tudományos Akadémia épületében elhe­lyezett és a hadműveletek folytán beom­lott Növénytárának megfelelő elhelyezé­séről is. Ma, amikor az egész művelt vilá­gon a természettudományok intenzív művelése áll az érdeklődés központjában, a hazai tudományosságra igen nagy kár származnék abból, ha a jelenlegi tartha­tatlan helyzet állandósulna és a beomlott akadémiai épületben, illetve a ládák töme­gében kényszerülnénk porladni hagyni Természettudományi Múzeumunk több emberöltő munkájából létesült gyűjte­ményi anyagát. Ennek a halaszthatatlan feladatnak tudatában kezdtünk tárgyalá­sokat illetékes helyen, hogy egy, a had­műveletek idején megsérült, de múzeumi célra alkalmas középület bocsáttassék rendelkezésünkre a Természettudomány­i Múzeum különböző helyeken levő tárai­nak egységes elhelyezésére. Ennek a régóta vajúdó problémának sikeres megoldása esetén lehetségessé válnék, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum központi épületét, hagyományokban gyö­kerező rendeltetésének megfelelően, java­részt az Országos Magyar Történeti Múzeumnak adhassuk át és alkalom nyílnék arra is, hogy a már önálló múze­ummá érett, egyedülálló gazdagságú Nép­rajzi Tárunk szakszerűbb elhelyezéséről is gondoskodhassunk. Sokan azt mondhatnák hogy a mai rendkívüli időkben csak közgyűjteménye­ink belső tudományos feladatainak meg­oldására és a jelenlegi múzeumi keretek fenntartására szorítkozzunk ; ne foglal­kozzunk most tehát olyan muzeológiai problémákkal, melyeket majd kiegyen­súlyozottabb viszonyok között kell meg­oldanunk. Akiknek azonban ilyen aggá­lyaik vannak, azok figyelmen kívül hagy­ják, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum ön­kormányzati szervezetébe tartozó köz­gyűjteményeinknek fáklyavivő szerepet kell vállalniuk a megújuló magyar szelle­miség kialakításában , erre kötelezi őket jelentős súlyuk, melyet vezető tudomá­nyos intézményeink sorában képviselnek. Muzeológiai anyagi problémáink ébren­tartása tehát a Magyar Nemzeti Múzeum országos jelentőségének ismeretében reánk háruló kötelességünk, mely arra késztet, hogy a nehéz viszonyok ellenére is terv­szerűen pótolni igyekezünk a korábbi békés időkben elmulasztottakat. Bár tudatában vagyunk annak, hogy hazánk újabb teljes összeomlása a magyar­ság életének alapjait rendítette meg, de tudatában vagyunk annak is, hogy elesettségünkből csak a magyar szellem évszázadok alatt megacélosodott erejével emelkedhetünk újra fel. Ha egy népnek szellemiekben oly nagy múltja van és földjének olyan gazdagsága, mint ami­lyenről közgyűjteményeink tanúskodnak, annak hinnie kell eljövendő szerepében, melyet sajátos kulturális jelentőségénél fogva a népek nagy családjában hivatva van betölteni. Ebben a rendíthetetlen hitben fordulok a Tanácsnak teljes ülésén összegyűlt tagjaihoz azzal a kérelemmel, hogy nemzeti nagy közgyűjteményeinket tudományos és közművelődési feladataik korszerű ellátásában nagyraértékelt szak­ismeretükkel és elismert tapasztalataikkal továbbra is támogassák. 39

Next