Budapest, 1966. (4. évfolyam)
6. szám szeptember - Faragó Vilmos: Fővárosi Művelődési Ház
FARAGÓ VILMOS | Fővárosi Művelődési Ház A Fehérvári utat keresztező vasúti töltés mögött lapos tetejű skatulyaépület áll,kezdetben textilszakszervezeti kultúrház volt, később SZOT-kultúrház lett, most, tavaly óta, Fővárosi Művelődési Háznak hívják. Mint minden kultúrház, ez is teljesít helyi feladatokat, mozit,, klubot, könyvtárat, szakköröket kínál Lágymányos és Kelenföld lakóinak, de ezzel együtt és ezen túl, a budapesti népművelés módszertani központjaként működik. Kérdés: mit értsünk budapesti népművelésen? Tulajdonképpen minden budapesti kulturális szolgáltatást. Színházakat, mozikat, könyvtárakat, iskolákat, múzeumokat, könyvkiadást, rádiót, televíziót, sajtót. Mindez azonban kívül esik a szorosan vett népművelés hatáskörén, hozzá csak egyetlen kultúraszolgáltató intézmény tartozik: a művelődési ház. Ebből pedig huszonhárom működik Budapesten. Van ezenkívül ötvenhat művelődési otthon, kétszázhúsz művelődési terem és vagy százötven klub. Összesen körülbelül négyszázötven intézmény. Hogy ebben a négyszázötven intézményben miféle népművelés folyik? Nem olyan, amilyet ötvenes évek elején kialakult képzeteink szerint sejtenénk. A magyarországi népművelés — de különösen a budapesti — hatalmas tartalmi-formai változásokon esett át. Nincs színjátszósdi. Helyette műkedvelő irodalmi színpadok vannak. (Az Óbudai Gázgyár művelődési otthonában halódik meg egy operettegyüttes, a Közlekedési Klub színjátszói pedig tovább erőltetik a háromfelvonásos színdarabokat — utolsó bemutatójukon negyven ember ült a nézőtéren. A színjátszók hozzátartozói. Nincsenek — vagy alig vannak — népi tánccsoportok. Helyettük társastánc-klubok működnek. Nincsenek „műsoros estek". Helyettük játékos-kötetlen klubestek vannak. Nincsenek kényszertoborzott hallgatóságú ismeretterjesztő előadások a nemzetközi helyzetről és Petőfi Sándor költészetéről. Helyettük ismeretterjesztő akadémiák vannak, közhasznú tanfolyamok és főleg: szakkörök. Rengetegfajta szakkör van. A helyismeretitől a galambászon át a bélyeggyűjtőig. Jórészt új formák ezek, a televízió konkurrenciája se ártott nekik. Sőt, a televízió konkurrenciája hívta életre őket. A tévé passzivitásra kényszerít, s a művelődési házakban most az aktivitás-igény csöndes lázadása zajlik: rengeteg ember akar játszani, hasznosítható ismereteket szerezni és társas életet élni. A színházakban, mozikban csökkent a látogatottság. Budapest művelődési házaiban, ahogy a tévé-előfizetők száma növekszik, úgy növekszik a látogatók, a szakköri-, könyvtári-és klubtagok száma. 1962-ben hárommillió látogató volt, 1963-ban négymillió, 1964-ben ötmillió, tavaly öt és fél. Az idén bizonyára több lesz. Illetve lenne. De több nem fér. JEgy hivatalos jelentés már tavaly „tetőzésről" beszélt: a főváros meglevő népművelési intézményeinek kihasználhatósága tovább nem növelhető. Mert igaz, hogy az intézmények száma négyszázötven, de ez a szám csak látszatra nagy. A jelen és a jövő a „kis formáké": a szakköröké, a tanfolyamoké, a kluboké. A művelődési termek pedig eleve képtelenek otthont adni a „kis formáknak", a művelődési otthonokban és házakban is kevés az alkalmas helyiség. Az igazán otthonos-lakályos klubhelyiség még kevesebb. A budapesti lakosság egyszerűen nem tud társas életet élni. Legfeljebb presszóban-kávéházban és „házibulin". Egyik sem elítélendő, de nem pótolja a társas klubéletet. Háromszázezer fiatal kóborol a város utcáin, s legalább ugyanennyi nyugdíjas vagy magányos ember él társtalanul. És Budapesten évek óta nem épült művelődési ház, a meglevők bővítésének-szépítésének keretei pedig rendkívül szűkösek. De rossz a telepítésük is. Az új lakótelepeknek és a peremkerületeknek, Óbudának, Újpestnek, Budafoknak, Csepelnek vagy Kispestnek nincs igazán használható művelődési háza, a színházakkal, mozikkal, szórakoztató intézményekkel zsúfolt hatodik kerületben viszont hat művelődési otthon áll egymáshoz közel. Ez hát a budapesti népművelés — dióhéjban. És ennek a népművelésnek vált módszertani központjává tavaly az a lapos tetejű skatulyaépület, a Fehérvári utat keresztező vasúti töltés mögött. Hogy nincs könnyű dolga Drucker Tibor igazgatónak és munkatársainak, az máris sejthető. A „kis formák" módszertanát kell — többek között — kikísérletezniük, miközben nekik is alig van alkalmas helyiségük. Ezerötszáz nyugdíjast tartanak számon a környéken, de a nyugdíjasok klubjában csak negyven-ötvennek jut hely, a különböző „hobby"-körök tagjai pedig egymás hegyén-hátán élik szakköri életüket. Szerencsére állnak már az új épületszárny falai, a módszertani munkát egyébként se kívánják centralizálni, máris építgetik a módszertani munka kerületi bázishelyeit. A gyermekfoglalkoztatás módszertani bázisa például a Danuvia Művelődési Ház lesz, a MOM Művelődési Házban a társadalmi vezetés, a József Attila Művelődési Házban a szocialista brigádokkal való foglalkozás, a Csiliben pedig a szakköri munka módszerei példásak. Dehát mit is jelent a budapesti népművelés módszertani központjaként működni ? A Fővárosi Művelődési Ház fiatal intézmény, munkaterve mégis impozáns. (Puszta létezése is az, hiszen egyszerre lévén szakszervezeti és tanácsi intézmény, elsőként példázza az egymással még sokhelyütt rivalizáló két nagyhatalom: a szakszervezeti és a tanácsi népművelés békés együttélésének lehetőségét. Emeljünk ki néhány mozzanatot a munkatervből: A Fővárosi Művelődési Ház munkatársai szociológiai vizsgálatokkal igyekeznek tudományos megalapozottságúvá tenni a népművelő tevékenységet. Kidolgozzák a népművelés hatásvizsgálatának módszereit, részt vesznek a fővárosi munkásság eszmei-politikai arculatára rákérdező nagy vizsgálatban, társadalmi szakbizottságaik bevonásával felmérik és elemzik a munkáskerületek kulturális ellátottságát. Ami a szakmódszertant illeti: segítően értékelik a művelődési otthonok