Budapest, 1967. (5. évfolyam)

10. szám október - Dr. Csorba János, Kécsy Ferenc, dr. Maksay László írásai

Javaslat egy városképi probléma megoldására (A Blaha Lujza téren építsék fel a Nemzeti Szalont!) Amióta a Nemzeti Színházat lebontották, a Blaha Lujza tér — sajnos— jellegtelen térré vált. Elvesz­tette hangsúlyát, alakja szabálytalan, környező épü­letei között nincs stílusösszhang, s­ egyik sem domi­nál annyira, hogy a tér vezérdallamává, főszereplő­jévé tudna válni. Ráadásul ez a tér nem elég kicsi ahhoz, hogy intim legyen, s nem elég nagy ahhoz, hogy monumentalitásával hathasson, illetve hatá­rozott jelleget kapjon. Mindezek következtében — naponta tapasztaljuk — súlyos esztétikai hiányér­zetet kelt; „kong" ez a tér. Holott, mint a város egyik legforgalmasabb terének, méltó esztétikai, városképi tartalmat kellene sugallnia. A Blaha Lujza térnek ezt a jellegtelenségét Antalffy Gyula és Granasztói Pál már szóvá tették a Magyar Nemzet hasábjain. Utóbbi javasolta, hogy — többek között — egy toronyház építésével pró­báljunk segíteni a tér esztétikai összhatásán. Öröm­mel olvastuk, hogy a főváros — a probléma fontos­ságára való tekintettel — pályázatot tűzött ki a tervezőirodák között a tér esztétikai rendezésére, megoldására. Mivel ez a kérdés nemcsak az építészek, hanem a közönség szívügye is, legyen szabad egy ja­vaslatot tennem, mielőtt a végleges tervek meg­születnek. Csupán a környező épületek alakításával nem le­het megfelelően megoldani a Blaha Lujza tér prob­lémáját, mert a tereknek fizikai és pszichológiai fó­kuszokkal kell rendelkezniük. Gondoljunk Róma vagy Párizs tereire, amelyek fókuszában rendszerint valamilyen kút, obeliszk vagy szobor áll. Nyilván­való, hogy leginkább egy monumentális szobor ké­pes — szellemi kisugárzó ereje révén — eszmei tartalmat, jelleget adni egy térnek. A Blaha Lujza téren azonban sem szobor, sem kút nem jöhet szá­mításba, mert a közlekedés rendje ezt nem teszi lehetővé. Itt csupán olyan megoldás lehetséges, mely a közlekedést, illetve a tér áttekinthetőségét nem zavarja. Ez szerintem csak egy levegőbe emelt hasáb lehet. Javaslatom: A Nemzeti Színház helyén, a Rákóczi úttal párhuzamosan helyezzenek két betonlábra egy lapos hasáb alakú, hipermodern üveg-alumínium termet, mely kiállítási helyiségként szolgálna. Alat­ta át lehetne látni, a közlekedést nem zavarná, sőt, a villamosra várakozókat megvédené az esőtől. Mi­vel a Nagykörút és a Rákóczi út sarkán állna, a ke­reszteződést is jobban kihangsúlyozná; a Rákóczi úttal párhuzamos vonalával a Rákóczi út sodrását, irányát is jobban aláhúzná — sőt, lapos tömbjével mintegy ellenpólusa lenne (föld fölötti jelzőjévé válna) a földalattinak. Legfőbb előnye pedig az len­ne, hogy olyan objektumot nyernénk benne, amely tömbjével fizikai fókusszá válna — szellemi fókusz­szá pedig azáltal, hogy a Nemzeti Színház helyén állva, mint Nemzeti Szalon a nemzeti kultúrát szol­gálná. Korszerű kiállítóhelyiségre Budapestnek úgyis múlhatatlanul szüksége van. Az Engels téri Nemzeti Szalon kiesése nagy vesztesége művészeti életünk­nek. A képzőművészeti kultúra és az idegenforga­lom is halaszthatatlanul követeli, hogy fővárosunk­ban végre felépüljön egy világvárosi igényeknek megfelelő, felülvilágításos kiállítóhelyiség. Az új Nemzeti Szalon megépítését tehát napirendre kell tűzni. Erre most megvan az alkalom. S hogy éppen ide, a Blaha Lujza térre építsük a Nemzeti Szalont, arra több okunk van. Ezen a he­lyen a kultúra szolgálata nemzeti hagyomány. (A Nemzeti Színház helyét a földön egy mozaiktábla jelezhetné.) Maradjon ez a tér továbbra is a kultúra szolgálója! S azért éppen a képzőművészeté, mert a forgalommal járó zaj ezt a helyet csak e művészeti ág propagálására teszi alkalmassá. Meg azért is, mert képzőművészeti kultúránk ismertetése van a legmostohább helyzetben. Irodalmunkat, zenén­ket számtalan lap, valamint a rádió, a televízió kel­lően népszerűsíti. Képzőművészeti lapunk viszont csak egy van. Legyen az új Nemzeti Szalon is egyik fóruma képzőművészeti közízlésünk fejlesztésének! Tapasztaljuk, hogy az állomásokon, átszállóhe­lyeken mindig sok a várakozó ember, aki nem tud­ja, mit csináljon az idejével. Részesítsük pozitív él­ményben őket! Tegyük lehetővé, hogy itt képző­művészeti alkotásokban gyönyörködhessenek. Nem hagyhatjuk kiaknázatlanul a nagy forgalmú pont kul­turális lehetőségeit. Szellemi góccá kell tennünk a Blaha Lujza tér sar­kát azzal is, hogy olyan hipermodern üveghasábköl­teményt építünk ide, mely már alakjával, újszerű­ségével is szenzációjává, városképi érdekességévé válhatna e térnek. Nyugati falán egy szobor vagy dombormű jelezhetné a tér névadójának jelentősé­gét. Az épület keleti falának sarkán, ott, ahol annak idején a nevezetes óra állt, egy órát kellene elhe­lyezni, alatta pedig egy falhoz simuló, várakozó mozdulatú, áhítatos női szoboralakot, mely kedve­sen jelezné, hogy ez volt — s talán marad — a fiata­lok találkozóhelye. (így ez a „hagyomány" sem menne feledésbe.) A Nemzeti Szalon tetejének egy részén (színes ernyők alatt) presszó működhetne, mely egyben a tér kilátójává, érdekes pontjává válhatna. A Nemzeti Szalonnal kapcsolatos javaslatomat a Képzőművészek Szövetségében is előadtam. Ők örömmel támogatják. Kérem, hogy az illetékes szer­vek is vitassák meg, foglalkozzanak vele. Nemcsak a Blaha Lujza tér esztétikai rendezésének problé­máját vinné közelebb a megoldáshoz, hanem kép­zőművészeti kultúránk ügyét is eredményesen szol­gálná. Dr. Maksay László Budapest közlekedése Júniusban a Fővárosi Tanács V. B. Közlekedési Igazgatósága szürke vászon kötésű ízléses köny­vet adott ki. A négy nyelvű, tömör szövegezé­sű, kevés, de jellemző évszámmal, statisztikai adattal és grafikonnal, bőséges és választékos képanyaggal ellátott 140 oldalas album ismer­teti Budapest közlekedését. A városfejlesztés és a közlekedés kapcsolatát, fővárosunk hídjait, gyorsvasúti, a már kiala­kult egyéb közlekedési hálózatát és csomópont­jait (Nagykörút, Kiskörút, Astoria, Blaha Lujza tér stb.), a városközpontot éppen úgy megis­merhetjük, mint a létesítmények tervezését (Baross tér, Hungária körút átépítése). A lakó­telepi és budai hegyi utak, a forgalomirányítás mellett a tömegközlekedés (villamos, troli­busz, autóbusz, helyi hajózás, fogaskerekű vas­út, BHÉV stb.) fejlődését is módunkban van áttekinteni, továbbá az országos úthálózat csat­lakozásait, a főváros idegenforgalmát, sőt ízelí­tőt kapunk a Budapestet érintő távolsági autó­buszközlekedésből, légiközlekedésből, a hajó­zásból és a vasúti közlekedésből is. A könyv gondos összeállítói közül Daczó József igazgatóságvezető, Nagy Rudolf főmérnök, Kiss Miklós és dr. Nagy Ervin neveit emeljük ki. A szerkesztés a szakavatott dr. techn. Szabó Dezső munkáját dicséri. A tetszetős, mérték­tartó grafikai munkát végző Simon Károly mel­lett a szebbnél szebb fényképek Domonkos Endre, Ratkó István és a Magyar Távirati Iroda munkatársai nevéhez fűződnek. Nagy kár, hogy ezt a szakemberek és a fővárost szerető nagyközönség részéről egyfor­mán érdeklődésre számot tartó albumot a nagy­közönség egyáltalán nem, sőt, a szakemberek közül is csak kevesen forgathatják. A kiadvány sajtó alá rendezése a Panoráma kiadó, a nyomtatás az Athenaeum Nyomda ki­váló munkája. B. B. 29

Next