Budapest, 1968. (6. évfolyam)
3. szám március - Vargha Balázs: Petőfi Pestje III.
36 II Magyar Nemzeti Múzeum történeti kiállítása II. Dávid Katalin írása — Gink Károly fotói A XIV. század a magyar középkori művészet gazdag korszaka. A fejlődés, mely az új stílustörekvésnek hazánkban otthont adott, már a XIII. század közepén megindult. A tatárjárás utáni újjáépítés idején jelentkezik nálunk a gótikus művészet és ez bontakozik ki az elkövetkező évszázadban, az Anjou-házból származó Róbert Károly és Nagy Lajos, majd Zsigmond uralkodása alatt. Történelmünknek olyan korszaka ez, mely a kulturális életnek szinte minden területén új eredményeket hozott: irodalmi, építészeti, művészeti alkotások egész sora bizonyítja gazdagságát. A gótikus művészet itthon is, mint Európa-szerte, elsősorban az erősödő vagyonosodásnak indult polgárság alkotása; az udvari műveltség mellett egy új társadalmi osztály kulturális erejét tanúsítja. A városi élet fellendülése, a kereskedelem megélénkülése, a különböző iparágak differenciálódása, a gazdasági élet újjáalakulása kedvezően éreztette hatását a művészet területén is. Az építkezések fokozottabb erővel indultak meg. Buda és Visegrád, tehát a királyi lakhelyek mellett várak, kastélyok és a városi paloták egész sora készül ezekben az évtizedekben. Az építészet hatására újjászületnek az alkalmazott monumentális művészetek, a freskók, az épületplasztika és az önálló szobrászati alkotások megmaradt emlékei szólnak a korszak nagy művészi energiáiról. A Magyar Nemzeti Múzeum kiállításán kiemelkedő alkotások reprezentálják e stílus hazai sajátosságait. A visegrádi palota XIV. századi kútja jelentős emléke a korabeli magyar kőfaragó művészetnek. Megmaradt töredékeiből e kiállítás alkalmából állították helyre. Az egyházi művészet gazdag emlékanyagából elsősorban a Szent László fejereklyetartót kell kiemelnünk, mely a legújabb művészettörténeti kutatás szerint Kolozsvári Mártonnak, a Kolozsvári szobrásztestvérpár idősebb tagjának alkotása. E művészek munkássága kiemelkedő értéke nemcsak a korabeli magyar, hanem az európai művészettörténetnek is. A tiszta, egyszerű formákkal mintázott herma a monumentalitás egyik nagyszerű példája. Mellette a kelyhek, templomi füstölők, edények, keresztek ötvösművészetünk magas színvonaláról, a magyar kézművesipar erejéről tanúskodnak. Ez a kulturális fejlődés vezet át a XV. századba, a két nagy mecénás király, Zsigmond és Mátyás uralkodásának idejébe, amikor az udvar már nemcsak a hazai művelődési élet központja, hanem jelentős szerepet vállal az európai egyetemes kulturális mozgalmakban is. A gótikával párhuzamosan jelenik meg a reneszánsz művészet, mely Mátyás udvarában uralkodó szerepet kap. Építkezéseinek ismert dátuma 1479. Ha ezt összevetjük az olasz reneszánsz évszámaival, azt tapasztaljuk, hogy Toscanától eltekintve Itália többi részében ugyanezekben az években terjed el, illetve honosodik meg az új stílus: Rómában a 60-as, Nápolyban a 70-es évek folyamán. Az urbinói herceg palotája egyidős Mátyás építkezéseivel. Mindez a korabeli magyar művészeti élet fejlődéstörténeti jelentőségét bizonyítja az egyetemes művelődéstörténet szempontjából. Vezető olasz mesterek és Európa-szerte híres humanisták dolgoznak Mátyás megbízásából; a környezetéből külföldre került magyar művészek és tudósok szintén elismert nagyságai a korszak kulturális életének. A kiállítás bemutatja azt a trónkárpitot, melyet Antonio Pollaiuolo tervei alapján szőttek a király megbízásából. A királyt és feleségét ábrázoló márvány relief ugyancsak reprezentatív bizonyítéka annak a művészeti kapcsolatnak, mely Itáliához kötötte a magyarországi reneszánsz művészetet. Az udvar pompájának káprázatos emléke az a talpas ezüstkulacs, mely a hagyomány szerint Mátyás tulajdona volt, valamint Mátyás hatalmas velencei üvegserlege. Mátyás mecénási tevékenysége nem maradt elszigetelt. Az általa pártfogolt művészeti irányzat országosan mind szélesebb körben terjedt a XVI. század első felében. A kiállítás gazdag ipar- és képzőművészeti anyaga: ötvöstárgyak, bútorművesség, textília, festmények, szobrok bizonyítják ezt. Egyben tanúskodnak arról, hogy a reneszánsz művészet nemcsak behálózta az egész országot, hanem sajátos helyi formák kialakításához vezetett. Báthory András Madonnája, 7526