Budapest, 1968. (6. évfolyam)
11. szám november - Dr. Soósné Gellért Klára: Emlékeim Korvin Ottóról
re, nagy kincsére, amin mindig saját kezűleg főzte a teát az egész társaságnak. Sok teasütemény gyűlt össze s más ennivalók, így mindenki kedvére ehetett-teázhatott. Ottó lakásán tovább folytak a megbeszélések: a végzett munka feletti kritika, az új feladatok kialakítása. De Korvin azt is megszavaztatta, hogy legyenek önálló irodalmi estjeink is. Elsősorban az Ady versekből szeretett csendes elmélyüléssel és átéléssel felolvasni. Külön élménynek számított a Korvin lakásán rendezett irodalmi összejöveteleinken Pallós Margit (Sallai Imréné, később Korvin titkárnője) versmondó tehetségében gyönyörködnünk. Egy alkalommal Hevesi Gyula munkánk minőségére tett valami panaszt. Visszakérdeztük: véleménye szerint hogyan lehetne jobban ? Hevesi egy tudományos elméleti folyóirat megindításáról álmodozott. És a pénz hozzá? Akkor felállt Rotthbart Mici, aki elmesélte, hogy gazdag szülei őt szívesen férjhez adnák, jelentős hozománnyal, megfelelő diplomáshoz. Az esküvő után a pénzhez is hozzá lehet jutni. Ő ezt a pénzt szívesen felajánlaná a folyóirat megindítására. Miután Hevesi volt a kezdeményező fél, a kollektíva, nagy nevetés közepette, rábízta a „feladat" végrehajtását. Hevesi komolyan vette a megbízást. A lánykérés, az esküvő megtörtént, így indulhatott meg az „Internacionale" című folyóirat! Utána elváltak. Hevesi Stern Jolánt vette el, Rotthbart Mici pedig Sinkó Ervin író felesége lett. SOHA OLYAN SZÉP IRODALMI ESTEN NEM VETTEM RÉSZT, mint a névházasság reggelig tartó „nászéjszakáján", amit az egész kollektíva megünnepelt! Egy csomó Ady vers került be a műsorba, amit a Galilei Körhöz írt. Ha jól emlékszem, Szép Ernőt is szavaltunk. Reggelig énekeltünk. Hja, ötvenegynéhány évvel fiatalabbak voltunk. . . A különböző felvitágosító körutakon szorosan összeforrott társaságban az irányító, az összefogó, a szívósan küzdő vezető Korvin Ottó lett. Ez a fizikailag gyenge,alacsony, hajlott hátú fiú, aki 25 éves korában akasztófán végezte életét, bámulatos akaraterővel, határozottsággal rendelkezett. Anélkül, hogy valaha is parancsolt volna, mindenki szó nélkül engedelmeskedett neki. Kifinomult arcú, szőke, kék szemű és halk hangú fiú volt. Az igazi formát, az igazi teendőket az 1917. évi oroszországi események mutatták meg. Megtaláltuk végre a célhoz, a proletárforradalomhoz vezető utat. Ez mindannyiunkból nagy lelkesedést és fokozott tettrekészséget váltott ki. Illegális röpcédulákat húztunk le, szétfutottunk vele a városba, üzemekben, kaszárnyákban szórtuk széjjel. Hadd idézzem egy ilyen röpcédula tartalmát: Munkástestvérek! Gondoljatok orosz testvéreinkre! Készüljetek a küzdelemre! Magyar munkások! Legyetek készen a proletárforradalomra! E jelben érkeztünk el az 1918 októberi őszirózsás forradalomhoz, amit Korvin Ottó már meghaladottnak tekintett. Kun Bélához csatlakoztunk. November 24-én alakult meg a Kommunisták Magyarországi Pártja. A Visegrádi utca 15. sz. helyiséget Sipos Erzsivel ketten, nagy buzgalommal takarítottuk ki. Tisztítószereink nem lévén, a szemben lakó Kassák Lajosékhoz kopogtunk be és kértünk-kaptunk tőlük segítséget. Aztán megindult a „Vörös Újság". Kun Béla, Hajdú Pál, Boros László, Tölgy László cikkeit én kopogtam le azon a gépen, ami most is látható a Visegrádi utcai múzeumban. Korvin Ottó a Belügyi Népbiztosságon teljesített szolgálatot. A politikai nyomozó osztályt vezette és számtalan ellenforradalmi összeesküvést leplezett le. Az ellenség természetesen rettegte és gyűlölte. A SORS KÜLÖNÖS IRÓNIÁJA, hogy a szelíd lelkű, ábrándozásra is hajlamos Korvinnnak milyen nehéz területen kellett megállnia a helyét. Korvin Ottó az embereket, állatokat szinte felhevült lélekkel szerette, védte. Gyermekkorát a Kárpátokban, egy fatelepen töltötte. Sokat mesélt arról, menynyire fájt neki, mikor az erdőben a hatalmas fákat irtották. A börtönben, a védekezése megfogalmazására adott papírokra a többi között, védekezés helyett, a következőket jegyezte: „Amint fekszem a hajnali órákban, végigvonul előttem egész múltam, évek és idők, néha cselekvések is, néha csak képek. . . Én volnék ma is az, aki sírva fakadtam, mikor először láttam sudár jegenyék irtását ? Én volnék-e, ki virágokat szedtem, ki élveztem az erdőt, hanyattfeküdve tisztásain. . . ? Teljesíteni akarván az álmokat, tudtam, hogy tenni akarok. Azt is tudtam, mit akarok tenni, így jutottam el a mozgalomba." S a lefogása! A bukás után Ottó nem akart menekülni. Szabadon járt-kelt, még csak nem is bújkált. Egy este egy Erzsébet téri padon üldögélt nyugodtan. A rendőrök felismerték és elfogták. A Margit körúti fogházba vitték és rettenetesen megkínozták. Én Budakeszin vettem ki egy nyári lakást. Ott bújtattam Tölgy Lászlót, a Vörös Újság szerkesztőjét és öccsét, dr. Soós Lászlót, a Vörös Őrség főparancsnokhelyettesét (akinek később Bécsben a felesége lettem), Pallós Margitot, Csillag Lászlót. Megkezdtük a hamis papírok gyártását és a bujdosók Bécsbe menekítését. Sipos Erzsit, Korvin feleségét, áldott állapotban internálótáborba vitték. Ottó kivégzését, a rengeteg külföldi közbelépés ellenére, december 29-ére kitűzték. Erzsit a szülés idejére kiengedték a táborból, és még néhány levelet tudott váltani Ottóval. Ottó nagyon örült, hogy gyermeke született. „Nem baj, hogy leány — írta Erzsinek—,a forradalom ügye nem fejeződik be az én halálommal, harcolni lányok is tudnak." A temetésre Erzsi makacsul el akart menni. Hálás volt, hogy odaadtam neki a télikabátomat. Neki nem volt. A temetés után visszakellett mennie az internálótáborba. Később a Szovjetunió kicserélte. Ma is ott él. Kislányuknak Sipos Mária lett a neve. Erzsi szülei örökbefogadták. Kitűnő tanuló lett belőle. Érettségi előtt megnyert egy tanulmányi versenyt és ezért állást kapott a Singer és Wolfner könyvkiadónál. 1944-ben férjhezment. Pár hónapos állapotos volt, amikor — szerencsétlenségére! — november 6-án villamosra szállt, hogy a Margit hídon átkeljen. A német fasiszták akkor robbantották fel a hidat.. . Dokumentumaim nem maradtak meg Korvin Ottótól. Néhány hozzám írt levelét nem mertem Bécsbe magammal vinni, s így elvesztek. De helyettük hadd ajánlhassam Balázs Béla méltatlanul elfelejtett szép versét: Legenda készül (Korvin Ottó emlékére) Soha még, soha még ilyen árva csatát. Meztelenül harcoltatok és a halálba Lelketek is egyedül szállt. Harcos elődök Árnya se várta ott körbe köszöntve kupával. Régi csaták muzsikája se gőzölt Búsharagos mámorsisakot fejetekre Roppant ősi legendák kürtje üvöltő Szörnyetegeként nem taposott utcákat elétek. Meztelen eszmével, jeges űrben, árva legelsők. Veletek hadak útján nem harcoltak az ősök. Ti világ árvái, őstelen hősök, jaj ti ezerszer hősök Meg kell halnotok itt, fegyvertelen árva legelsők. Nem diadal, de legenda virágzik itt a holnapi harcra. Dallá halnotok igy kell, mert csak a dal diadalmas. Nevetek csatabárdja hazúg majd és repülő lobogókon A ti véretek bíbora leng unokánknak előtte Hadak útján akkor harsogó lelketek árja Proletárseregek rohamát diadalra röpíti. Lejegyezte: Becsky Andor 11