Budapest, 1968. (6. évfolyam)

11. szám november - Dr. Soósné Gellért Klára: Emlékeim Korvin Ottóról

re, nagy kincsére, amin mindig saját kezűleg főzte a teát az egész társaságnak. Sok teasü­temény gyűlt össze s más ennivalók, így min­denki kedvére ehetett-teázhatott. Ottó laká­sán tovább folytak a megbeszélések: a vég­zett munka feletti kritika, az új feladatok ki­alakítása. De Korvin azt is megszavaztatta, hogy legyenek önálló irodalmi estjeink is. Elsősorban az Ady versekből szeretett csen­des elmélyüléssel és átéléssel felolvasni. Kü­lön élménynek számított a Korvin lakásán rendezett irodalmi összejöveteleinken Pallós Margit (Sallai Imréné, később Korvin tit­kárnője) versmondó tehetségében gyönyör­ködnünk. Egy alkalommal Hevesi Gyula munkánk minőségére tett valami panaszt. Visszakérdez­tük: véleménye szerint hogyan lehetne job­ban ? Hevesi egy tudományos elméleti folyó­irat megindításáról álmodozott. És a pénz hozzá? Akkor felállt Rotthbart Mici, aki el­mesélte, hogy gazdag szülei őt szívesen férj­hez adnák, jelentős hozománnyal, megfelelő diplomáshoz. Az esküvő után a pénzhez is hozzá lehet jutni. Ő ezt a pénzt szívesen fel­ajánlaná a folyóirat megindítására. Miután Hevesi volt a kezdeményező fél, a kollektíva, nagy nevetés közepette, rábízta a „feladat" végrehajtását. Hevesi komolyan vette a megbízást. A lány­kérés, az esküvő­­ megtörtént, így indulha­tott meg az „Internacionale" című folyóirat! Utána elváltak. Hevesi Stern Jolánt vette el, Rotthbart Mici pedig Sinkó Ervin író felesé­ge lett. SOHA OLYAN SZÉP IRODALMI ES­TEN NEM VETTEM RÉSZT, mint a név­házasság reggelig tartó „nászéjszakáján", amit az egész kollektíva megünnepelt! Egy csomó Ady vers került be a műsorba, amit a Galilei Körhöz írt. Ha jól emlékszem, Szép Ernőt is szavaltunk. Reggelig énekeltünk. Hja, ötvenegynéhány évvel fiatalabbak vol­tunk. . . A különböző felvitágosító körutakon szo­rosan összeforrott társaságban az irányító, az összefogó, a szívósan küzdő vezető Korvin Ottó lett. Ez a fizikailag gyenge,alacsony, hajlott hátú fiú, aki 25 éves korában akasztófán végezte életét, bámulatos akaraterővel, határozott­sággal rendelkezett. Anélkül, hogy valaha is parancsolt volna, mindenki szó nélkül en­gedelmeskedett neki. Kifinomult arcú, sző­ke, kék szemű és halk hangú fiú volt. Az igazi formát, az igazi teendőket az 1917. évi oroszországi események mutatták meg. Megtaláltuk végre a célhoz, a proletárfor­radalomhoz vezető utat. Ez mindannyiunk­ból nagy lelkesedést és fokozott tettrekészsé­get váltott ki. Illegális röpcédulákat húztunk le, szétfutot­tunk vele a városba, üzemekben, kaszárnyák­ban szórtuk széjjel. Hadd idézzem egy ilyen röpcédula tartalmát: Munkástestvérek! Gondoljatok orosz test­véreinkre! Készüljetek a küzdelemre! Magyar munkások! Legyetek készen a proletárforrada­lomra! E jelben érkeztünk el az 1918 októberi őszirózsás forradalomhoz, amit Korvin Ottó már meghaladottnak tekintett. Kun Bélához csatlakoztunk. November 24-én alakult meg a Kommunisták Magyarországi Pártja. A Visegrádi utca 15. sz. helyiséget Sipos Er­zsivel ketten, nagy buzgalommal takarítot­tuk ki. Tisztítószereink nem lévén, a szemben lakó Kassák Lajosékhoz kopogtunk be és kér­tünk-kaptunk tőlük segítséget. Aztán megindult a „Vörös Újság". Kun Béla­, Hajdú Pál, Boros László, Tölgy László cikkeit én kopogtam le azon a gépen, ami most is látható a Visegrádi utcai múzeumban. Korvin Ottó a Belügyi Népbiztosságon telje­sített szolgálatot. A politikai nyomozó osz­tályt vezette és számtalan ellenforradalmi összeesküvést leplezett le. Az ellenség termé­szetesen rettegte és gyűlölte. A SORS KÜLÖNÖS IRÓNIÁJA, hogy a szelíd lelkű, ábrándozásra is hajlamos Kor­vinnnak milyen nehéz területen kellett meg­állnia a helyét. Korvin Ottó az embereket, állatokat szinte felhevült lélekkel szerette, védte. Gyermekkorát a Kárpátokban, egy fatelepen töltötte. Sokat mesélt arról, meny­nyire fájt neki, mikor az erdőben a hatalmas fákat irtották. A börtönben, a védekezése megfogalma­zására adott papírokra a többi között, véde­kezés helyett, a következőket jegyezte: „Amint fekszem a hajnali órákban, végigvonul előttem egész múltam, évek és idők, néha cse­lekvések is, néha csak képek. . . Én volnék ma is az, aki sírva fakadtam, mikor először lát­tam sudár jegenyék irtását ? Én volnék-e, ki virágokat szedtem, ki élveztem az erdőt, hanyattfeküdve tisztásain. . . ? Teljesíteni akarván az álmokat, tudtam, hogy tenni akarok. Azt is tudtam, mit akarok tenni, így jutottam el a mozgalomba." S a lefogása! A bukás után Ottó nem akart menekülni. Szabadon járt-kelt, még csak nem is bújkált. Egy este egy Erzsébet téri padon üldögélt nyugodtan. A rendőrök felismerték és elfogták. A Margit körúti fogházba vitték és rettenetesen megkínozták. Én Budakeszin vettem ki egy nyári lakást. Ott bújtattam Tölgy Lászlót, a Vörös Újság szerkesztőjét és öccsét, dr. Soós Lászlót, a Vörös Őrség főparancsnokhelyettesét (aki­nek később Bécsben a felesége lettem), Pallós Margitot, Csillag Lászlót. Megkezdtük a hamis papírok gyártását és a bujdosók Bécsbe menekítését. Sipos Erzsit, Korvin feleségét, áldott álla­potban internálótáborba vitték. Ottó kivég­zését, a rengeteg külföldi közbelépés ellenére, december 29-ére kitűzték. Erzsit a szülés idejére kiengedték a táborból, és még néhány levelet tudott váltani Ottóval. Ottó nagyon örült, hogy gyermeke született. „Nem baj, hogy leány — írta Erzsinek—,a forradalom ügye nem fejeződik be az én halá­lommal, harcolni lányok is tudnak." A temetésre Erzsi makacsul el akart menni. Hálás volt, hogy odaadtam neki a télikabáto­mat. Neki nem volt. A temetés után vissza­kellett mennie az internálótáborba. Később a Szovjetunió kicserélte. Ma is ott él. Kislányuknak Sipos Mária lett a neve. Erzsi szülei örökbefogadták. Kitűnő tanuló lett belőle. Érettségi előtt megnyert egy tanulmá­nyi versenyt és ezért állást kapott a Singer és Wolfner könyvkiadónál. 1944-ben férjhez­ment. Pár hónapos állapotos volt, amikor — szerencsétlenségére! — november 6-án vil­lamosra szállt, hogy a Margit hídon átkeljen. A német fasiszták akkor robbantották fel a hidat.. . Dokumentumaim nem maradtak meg Korvin Ottótól. Néhány hozzám írt levelét nem mertem Bécsbe magammal vinni, s így elvesztek. De helyettük hadd ajánlhassam Balázs Béla méltatlanul elfelejtett szép versét: Legenda készül (Korvin Ottó emlékére) Soha még, soha még ilyen árva csatát. Meztelenül harcoltatok és a halálba Lelketek is egyedül szállt. Harcos elődök Árnya se várta ott körbe köszöntve kupával. Régi csaták muzsikája se gőzölt Búsharagos mámorsisakot fejetekre Roppant ősi legendák kürtje üvöltő Szörnyetegeként nem taposott utcákat elétek. Meztelen eszmével, jeges űrben, árva legelsők. Veletek hadak útján nem harcoltak az ősök. Ti világ árvái, őstelen hősök, jaj ti ezerszer hősök Meg kell halnotok itt, fegyvertelen árva legelsők. Nem diadal, de legenda virágzik itt a holnapi harcra. Dallá halnotok igy kell, mert csak a dal diadalmas. Nevetek csatabárdja ha­zúg majd és repülő lobogókon A ti véretek bíbora leng unokánknak előtte Hadak útján akkor harsogó lelketek árja Proletárseregek rohamát diadalra röpíti. Lejegyezte: Becsky Andor 11

Next