Budapest, 1968. (6. évfolyam)
4. szám április - Vargha Balázs: Petőfi Pestje IV.
Vargha Balázs IRODALMI VÁROSKÉPEK Petőfi Pestje IV. Nem tudom, maradt-e meghatóbb ereklyéje Petőfinek, mint a drappszínű bőrtárca, benne vékony zsebceruzával és párlapos jegyzetfüzettel. A tárca, a bélés ép, nem sokat törődhetett a költő zsebében. De a finom világos bőrt barnára pácolta a keze verejtéke; csak egy-egy védettebb rész mutatja az eredeti színt. Tárgyi és szellemi relikvia a tárca. Ezt vette elő, ezt a ceruzát fogta a kezében, ebbe a füzetbe írt bele a Zugligetben, 1848. szeptember 8-án egy hatsoros verset: A bokor a viharhoz Lassabban, haragos lelkek testvére, vihar, hogy Lombjaim árnyékát szét ne zilálja dühöd! Szentegyház vagyok én, e fészek bennem az oltár, És ezen oltárnak papja a kis csalogány. Hadd dicsérje, ne bántsd, éneklésével az istent, A természetet, a szent közös édesanyát. A három disztichon nyilvánvalóan nemcsak bokorról és csalogányról szól. „Szentegyház vagyok én" — az első személy itt nem szimpla költői figura. De maradjon a vers megmagyarázatlan, bonyolult azonosításait egyelőre nehezen is tudnánk követni. Megfejti magát, értelmezés nélkül is, ha egy kicsit többet tudunk erről a szeptember 8-ról és Petőfi — pontosabban: Petőfiék — zugligeti időzéséről. Szeptember nyolcadikán vörös zászlós hajó indult Bécsből Pestre. A vörös zászló és a fiatal utasok kalapja mellett a vörös strucctoll azt jelezte, hogy elvégeztetett: a magyar vezetőknek nincs többé mit tárgyalniuk az udvarral. A radikálisoknak, a vöröstollasoknak, Petőfi elvbarátainak lett igazuk, ők tűzték ki a vörös zászlót arra a hajóra, amely a magyar nemzetgyűlés száz tagú küldöttségét szállította haza, megszégyenítő császári nyilatkozat meghallgatása után. Hetek, hónapok óta hitegette Bécs a magyar kormányt, hogy szentnek tartja az áprilisban szentesített törvényeket, de közben szervezte Batthyány minisztériumának fegyveres megbuktatását. Szeptemberre megérett a helyzet: a magyarokat kirúgták Schönbrunnból, Jellachot pedig császári leirat hatalmazta fel „Magyarország koronája épségének fenntartására", vagyis Magyarország fegyveres megtámadására. Petőfi a Zugligetben nem tudja még, hogy elindult a vörös zászlós hajó, hogy ettől a naptól kezdve a fegyverek feleselnek, nem a politikusok. Ha valaki lélekszakadva kirohanna most hozzá és hírül vinné az újságot, nem lenne meglepődve. Azt mondhatná: Emlékszik, barátom, május 10-re, a vérengzéssel végződött budai macskazenére ? „ ... ott a minisztériumnak úgyszólván szeme láttára kaszabolták az embereket. .. már ekkor nem tartóztathattam magamat, fölugrottam a múzeum udvarán a tribünre, és veszett dühömben elkiáltottam a nemzet színe előtt, hogy én a minisztériumra nem a hazát, sőt a kutyámat sem bíznám."" S mi folyt azóta is? Huzavona, tárgyalás, a császári hitszegés takargatása a nemzet előtt. Túlságosan soká voltunk fajankók ... Mit nem tudott még Petőfi szeptember 8-án a Zugligetben? Nem tudta, milyen visszhangja támad Vörösmartyhoz írt válaszának, amely aznap jelent meg Kossuth Hírlapjában. (Vitájuk eredete ismeretes. Nem is Petőfi és Vörösmarty polémiája volt ez, hanem Kossuthé és az ellenzéké. Kossuthot minisztertársai szorították rá, hogy szembeforduljon az ellenzékkel, a „törpe minoritással", és saját magát is helyreigazítva védje a védhetetlen intézkedést, hogy magyar újoncok harcoljanak Olaszországban a dinasztiáért.) Petőfinek eleve igaza volt a vitában. Ezen a napon, a vörös hajó napján megsokszorozódott az igazsága. Ha pár napot vár a válaszszal, talán nem ilyen rideg elszántsággal fejezi be: „Inkább legyek ezután is, mint ekkorig voltam, bátran és kérlelhetetlenül kimondott meggyőződésem mártírja, hogysem gyávasággal vádolhassam én magamat. Én magammal akarok békében élni, nem a világgal."" Inkább mártír, mint gyáva. Figyeljünk erre a fogalompárra. Egy idő óta — pontosan két hét óta — szüntelenül ez lüktetett az agyában. Augusztus 25-én, az Ungar című lapban szólították fel először, hogy ne csak másokat buzdítson a haza védelmére, versekkel, hanem menjen maga is harcolni. Erre a sunyi, de jól kiszámított provokációra írta feleletnek — még Zugliget előtt — Golyók süvítnek, kardok csengenek kezdetű versét: Ne magyarázza senki én nekem, Tudom, nagyon jól, hol van a helyem. Ha itt végzem kötelességemet, Csatába s a pokolra is megyek. Ha itt végzem , ez úgy értendő, ha majd itt elvégeztem kötelességemet. Mi az a kötelesség, ami a vers szerint Pesthez köti Petőfit? Védenie kell — kevesedmagával — a márciusi vívmányokat, az alkudozásra, retirálásra kész vezetőkkel szemben, és fel kell készítenie a megtámadott nemzetet a fegyveres önvédelemre. Ez a vers még meg sem jelent, már készült a szemtelenebb, személyesebb provokáció. Erről sem tud még Petőfi a Zugligetben. Bizonyos, hogy nem tud, mert — mint mondtam — szeptember nyolcadikán jelent meg az ő válasza Vörösmartynak, s erre felelt Vahot Imre a szeptember 10-én megjelent Nemzetőrben. Névtelenül jelent meg a cikk, ezzel az aláírással: „Egy önkéntes." Olyan színe lett ettől Vahot irományának, mintha valahonnan a veszélyeztetett végekről szólítanák föl Petőfit: gyere a csatába, s nem a pesti redakcióból üzennék neki: eredj. Mit ír, hogy ír ez az önkéntes, Petőfi egykori szerkesztője, egykori barátja? „Sándor öcsém, te minden versedben szabadságunk elnyomói, ellenségünk vérét szomjazod, te keservesen panaszkodál, hogy nem akkor születtél, midőn alkalma volt a magyarnak dicskoszorút szerezni a harcmezőn. Íme most nyakunkon a háború, minden ép karra szüksége van a hazának — te katona voltál, gyermeked nincs — s roppant kardod, mellyel a márciusi napokban annyira csörömpöltél, mégis hüvelyében rozsdásodik." Gyermeked nincs — Vahot Imre ne tudta volna, hogy igenis van? Szendrei Júlia hatodik hónapos volt szeptember elején. (December 15-én szülte meg Petőfi Zoltánt.) A bokor, a fészek, a csalogány ezt a családi szentháromságot jelenti abban a versben, amelyet az imént megfejtetlenül hagytunk. Ezt is jelenti. Amennyivel orcátlanabb Vahot cikke az Ungar-bélinél, annyival idegesebb, hajszoltabb Petőfi válasza, amit majd írni fog: Hallod-e, szív, szívem, hallod e beszédet ? Gyávaság vádjával kit illetnek? téged? Te reád merik azt mondani, hogy „gyáva", Te reád, hogy nem mersz menni a csatába. Csendesedjél, szívem, parancsolj vérednek, Melyet fölzaklatott viharok kergetnek, Mutasd meg azzal is a te nagyságodat. .. „Fölzaklatott viharok", a csalogányos versben meg „haragos lelkek testvére, vihar". Az egészet is jelenthetik ezek a rokon kifejezések: forradalmat, háborút, veszélyt; de jelenthetik benne a mesterségesen felkavart művihart is, a hírlapi hajszát a „gyáva" Petőfi ellen. És most már talán mindent felderítettünk, hogy illő gyönyörűséggel olvashassuk el Petőfi legszebb pesti városképét. A címe: A hegyek közt. Színhelye: a Zugliget. írásának dátuma: 1848. szeptember 8., vagy közvetlen előtte valamelyik nap. Ott alant, alant, a mélyben, A kék messzeség ködében.