Budapest, 1969. (7. évfolyam)
1. szám január - Fock Jenő látogatása a „Budapest” szerkesztőségében
fi FŐVÁROS FOLYÓIRATA Főszerkesztő: MESTERHÁZI LAJOS Szerkesztő: KATONA ÉVA Képszerkesztő: SEBŐK MAGDA Megjelenik minden hónap elején Szerkesztőség: I. Országház u. 20 Szerkesztőségi fogadóórák: szerda, péntek 16.18-ig Telefon: 351-918 Kiadja: A HÍRLAPKIADÓ VÁLLALAT VIII., Blaha Lujza tér 3 Telefon: 343-100 Felelős kiadó: CSOLLÁNY FERENC Terjeszti: a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Posta Központi Hírlapirodánál (Budapest, V., József nádor tér 1 sz.) Előfizetési díj: negyedévre 30,—Ft félévre ... 60,—Ft egy évre .. 120, — Ft 68.4605 100 éves az Athenaeum Nyomda é veszélynyomás Felelős vezető: SOPRONI BÉLA Index: 25 151 A TARTALOMBÓL Fock Jenő látogatása a „Budapest" szerkesztőségében Kereszty András: Egy városrész három arca (Rákospalota, Pestújhely) 8 Szamos Rudolf: Óbuda 14 Vincze Oszkár: Az ingatlanvagyon karbantartása 16 Sulyok Katalin: Ebédidő 20 Granasztói Pál: Milánó 23 FÓRUM ír. Reischl Antal: Lakás és család 28 Zolnay László: Elillant budai farsangok nyomában 47 A címlapon: Gink Károly: Az Operaház nézőtere A hátsó borítón: Manet: Hölgy legyezővel (A Szépművészeti Múzeum tulajdona, Schiller Alfréd repr.) VII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 1969 JANUÁR Szerkesztő bizottság: BARCS SÁNDOR, az MTI elnöke; BARACZKA ISTVÁN, a Fővárosi Levéltár igazgatója; BUZA BARNA szobrászművész; FEKETE GYULA író; GARAI GÁBOR költő; GRANASZTÓI PÁL építész; HANTOS JÁNOS, a Fővárosi Tanács V. B. elnökhelyettese; NAGY RICHÁRD, a Budapesti Pártbizottság osztályvezetője; RÉVÉSZ FERENC, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár igazgatója; SZILÁGYI LAJOS építésügyi és városfejlesztési miniszterhelyettes, TARJÁNYI SÁNDOR, a Budapesti Történeti Múzeum igazgatója Fock Jenő látogatása a „Budapest" szerkesztőségében Az elmúlt év végén meghívásunkra meglátogatta szerkesztőségünket Fock Jenő elvtárs, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a kormány elnöke. Az alábbiakban ismertetjük beszélgetésünket. Pesti gyermekkori emlékek „BUDAPEST": Fock elvtárs fővárosi születésű, s tudomásunk szerint életét nagyrészt itt töltötte. Mit jelent Önnek Budapest? Milyen emlékek fűzik ehhez a városhoz? FOCK JENŐ: Ha igaz — aminthogy igaz, — hogy a gyermekkorban szerzett benyomások az ember egész életére kihatnak, úgy én elmondhatom: az indulásom szerencsés volt. Munkáscsaládban nőttem fel, apám kommunista volt. Ez azt jelenti, hogy én a szüleimtől mindig csak a legjobbat láttam: harcokban és nélkülözésekben kipróbált kölcsönös vonzalmat, őszinteséget, mélyen átérzett felelősségtudatot egymás iránt. A mi családunkban magától értetődött, hogy a munkás-szolidaritás nem valamiféle elvont eszme, hanem a bajtársiasságnak, az önzetlenségnek, a figyelmességnek és hűségnek mindennapos gyakorlata, így hát én otthon megaláztatást, önzést, irigységet, durvaságot soha nem tapasztaltam és észrevétlen tanultam meg legtöbbre becsülni az emberi méltóságot. Nekem nem kellett keresnem az utat a munkásmozgalomhoz, netán dacolni szülői tilalmakkal; nem emlékszem, hogy egyszer is hallottam volna: „Vigyázz magadra, bajba ne juss!" vagy: „Engedj az elveidből !" Nem, ilyet az én szüleim soha nem mondtak, pedig tudom, hogy anyám menynyit reszketett értem. Gyerekkoromból hozom magammal az élményt és meggyőződést: kommunistának lenni nemcsak politikai, hanem erkölcsi elkötelezettséget is jelent. Abban az időben az emberek nem érezhették magukat biztonságban, nekem azonban erkölcsi-érzelmi védettséget nyújtott a család, s az azzal szinte egyszerre megismert nagyobb közösség, a munkásmozgalom. Gyerekként persze én ezt soha így meg nem fogalmaztam, csak később lett tudatos az, ami akkor természetes volt. — Úgy emlékszem a gyermekkoromra, hogy szép és vidám volt. Ritkán kaptam ki, apámra büszkén néztem. Pajtásaimmal csapatban jártunk az Epreserdőbe, ott hancúroztunk. Télen a Katona-réten csúszkáltunk-korcsolyáztunk sötétedésig és még annál is tovább. Aztán mentünk bámulni az Asbóth-féle helikopter-kísérleteket. Miénk volt a világ! Mikor farkaséhesen hazamentem, nem jutott eszembe, hogy ehetnék jobbat, táplálóbbat, ízlett minden! És örültem a nagy társaságnak, apám elvtársainak, akik sűrűn jöttek hol szemináriumra, hol csak baráti diskurzusra. Nem is értem, hogyan fértünk el annyian a szoba-konyhában! Hallgattam beszédjüket, s ahogy növekedtem, mind többet fogtam föl a felnőttek szavaiból. Tőlük tanultam meg azt is, hogy az osztályöntudatos munkásnak művelt embernek és kifogástalan szakmunkásnak kell lennie. Olyan embernek, aki hozzáértésével, fegyelmével tiszteletet és elismerést szerez magának és az eszmének. — 1933-ban, tizenhét éves koromban lettem műszerész-szakmunkás — akkor úgy mondták: segéd. 36-ban kerültem a Ganzgyárba. Akkoriban az a szokás dívott, hogy ha kevés volt a rendelés, a munkásokat „kizeccölték", vagyis fizetesen kényszerszabadságra küldték. Aztán amilyen mértékben növekedett a munka, úgy hívták be az embereket dolgozni. A teljes létszám akkoriban a Ganzban 3000 fő volt, de ennek a fele kisebb-nagyobb megszakítással kényte l