Budapest, 1970. (8. évfolyam)
12. szám december - Fülöp János: Lángék
A bécsi, majd a berlin-charlottenburgi műegyetemen szerzett gépészmérnöki diplomát, apja mellett a külföldi üzleti kapcsolatok ügyét vette kézbe. Ekkoriban törtek be a Láng-gyártmányok nemcsak a Balkánra, hanem pl. a cári Oroszországba is; az orosz üzleti kapcsolatok kedvéért Láng Gusztáv még a nyelvet is megtanulta. Láng-gőzgépek dolgoztak a kelet-kínai vasutak Ta-Lien Van-i áramfejlesztő telepén is. A jelentős vagyonba beleszületett fiatalember — sok más, hasonló helyzetben levő „aranyifjú"-val ellentétben — soha nem élt vissza körülményeivel. Fegyelmezett, értelmes, szúrós modorú, korrekt férfi lett belőle. A munkások soha nem kerültek vele olyan emberi viszonyba, mint apjával. Az „öregúr"-tól tartottak, tudták, hogy hamar kiabál, de ismerték arról az oldaláról is, hogy — ha „jó ingben van" — eltűri az élcelődést, esetleg az ellentmondást is. Láng Gusztáv azonban szárazabb, kedélytelen ember volt, ok nélkül nem állt szóba senkivel. Még az a szenvedélye is inkább taszította az embereket, hogy nagy lóbarát volt. Válogatott lovakat tartott — akkoriban csak ezek szolgáltak vontatásra —, maga ellenőrizte ablakjukat; a fuvarosok a gyár területén nem használhattak ostort. Ez a zárkózottság és fegyelmezettség — bár nem használt Láng Gusztáv népszerűségének — előnyösen hatott az üzleti és technikai életben. A fiatal Láng szervezte meg az 1896-os malenniumi kiállítás gyári bemutatóját, majd ennek sikere nyomán a párizsi vitágkiállításon való részvételt is. Az ott teljes üzemben működő 1300 lóerős gőzgép — amely egy Ganz-generátort hajtott — elnyerte a Grand Prix-t és az aranyérmet, de végső soron nem ez bizonyult a legjelentősebb nyereségnek, hanem az, hogy Láng Gusztáv érdeklődése a gőzturbina-gyártás felé fordult. A gőzturbina ekkorra vált gazdaságos, a hagyományos gőzgépnél sokkalta nagyobb fejlődést ígérő erőgéppé. Láng Gusztáv meggyőzte apját, hogy számukra is ez a gyártmány jelentheti a jövőt. A gyár arculatát meg kellett változtatni. Az első kísérlet balul ütött ki. Két-három évvel az első kísérletek után a gyár elvállalta két tízezer lóerős turbina elkészítését. Az akkori főmérnök, Iglauer, maga tervezte a turbinákat, a tengely helytelen méretezése folytán azonban a normális fordulatszám egybeesett az ún. „kritikus" fordulatszámmal , ezáltal a gép „berázott". Nemcsak a felkért külföldi szakértők honoráriuma s a javasolt átalakítás került nagyon sokba, hanem a bánatpénz és a presztízsveszteség is. Ha nem is csupán ez az egyetlen ok — mindenesetre ez a fiaskó volt a fő oka annak, hogy a magántulajdonban levő üzem 1911-ben részvénytársasággá alakult. „Új szerszámok és gépek kellettek, apám már idős ember volt, így részvénytársasággá alakultunk. A Hitelbank a részvények 25 százalékát vette át, de opciója volt további 26 százalék átvételére s ezt meg is tette 1916-ban. A többi részvény a családban maradt" — írja Láng Gusztáv említett feljegyzéseiben, alighanem szépítve kissé a rideg valóságot, amely sírba is vitte a régóta betegeskedő „öregurat". A gyár számára a hatalmas Hitelbank tőkeereje újabb fejlődést hozott. Az első viágháború kitörésekor minden eddiginél nagyobb termelési kapacitással rendelkezett és munkáslétszáma elérte az 1700 főt. A háború azonban törést jelentett: a dolgozóknak kereken a felét hívták be katonának, a vezérigazgatóval, Láng Gusztávval és a „tisztikar" nagyrészével együtt; az utóbbiakat azonban — ahogy a gyárat át lehetett állítani haditermelésre — felmentették. Láng Gusztáv első dolga az volt, hogy a két szomszédos kisüzemet, az Eisele- és a Langerhausen-gépgyárakat üzemébe olvasztotta, így új gyártási ágakat tudott meghódítani. A háború befejezése után a két forradalmat Láng Gusztáv és családja a tarvai birtokon „vészelte át" (mely egyébként Trianon után Csehszlovákia része lett). Érdekeiket néhány, a polgári forradalom után is helyén maradt igazgató és főtisztviselő képviselte, akik természetesen minden adandó alkalommal fékezni próbálták a munkáshatalom gyári térhódítását. Március 21-e után az ő szerepük is végetért, a gyárat társadalmasították. A gyár vezetője az a Barna Jenő nevű esztergályos lett, aki korábban vasas főbizalmiként az angyalföldi munkásmozgalom legismertebb irányítói közé tartozott s a proletárdiktatúra kikiáltásától a főváros egyik kommunista alpolgármestere lett. A Láng-gyári munkások nevéhez néhány olyan munkasiker fűződik ebben az időszakban, amely a főváros népének zavartalan ellátását biztosította (rekordidő alatt javították meg például a Vízművek egyik megsérült gépegységének legbonyolultabb alkatrészét s így a város nem maradt víz nélkül). Meg kell említenünk azt is, hogy a gyári munkászászlóalj dicsőséggel verekedett az északi fronton, nem messze attól a vidéktől, ahol volt s leendő vezérigazgatójuk az idők változását várta... Az augusztusi fordulat után fokról fokra tért vissza a gyár a „régi" kerékvágásba. A munkásmozgalom vezetőit és harcosait börtön, emigráció, munkanélküliség várta. Néhány év múlva azonban — a Láng-féle tradíciókhoz híven — a gyárba több olyan „kompromittált" munkást viszszavettek, aki másutt nem kaphatott munkát, noha szakmájának mestere volt. Láng Gusztáv elég jó üzletember volt ahhoz, hogy számára a szaktudás legyen az első. Ez, persze, nem jelentette azt, hogy megengedte volna például a legális politikai szervezkedés megindítását. A két világháború közti időszak nagy részében a Láng-gyárat a „béke szigetének" nevezték Angyalföldön, mert ott főként a munkára figyeltek. A gyár ekkoriban további fejlődésen ment át. A háború utáni pangást a turbinagyártás újabb lehetőségei szüntették meg; később komplett gőzerőműveket, dieselmotorokat (vasutak és hajók részére is), különféle iparágak (nyersolajipar, élelmiszeripar, nyomdagépipar stb.) gépeit gyártották mind hazai, mind külföldi piacra. A részvénytársaság az 1929—1933-as válságidőszakot is aránylag jól vészelte át — miközben a munkások zömét elbocsátották, vagy felváltva, négy-négy órás műszakokban foglalkoztatták csupán. A második világháború előszele nagyszabású gyártási program végrehajtása közben találta a Láng-gyárat. A vezérigazgató — régebbi kapcsolataira emlékezve — korábban is próbált a Szovjetunió ipari piacain tájékozódni. 1929-ben tíz dieselmotort készítettek szibériai üzemek számára, 1934-ben pedig egy nemzetközi teherautó-versenyen a Lángmotor is a megvásárolt motorok közé került. 1939-ben aztán egy Makai Oszkár nevű üzletkötő sikerrel tárgyalt a „Masinoimport"hivatallal és a gyár összesen tíz félstabil gőzgépet készített el szovjet megrendelésre. A szállítást azonban az időközben kirobbant háború megakadályozta. 1939-től — s méginkább 1941-től — a gyár hadiüzemmé vált. Katonai parancsnokot neveztek ki a vezérigazgató mellé, erősödött a terrorfegyelem — de fellángolt a gyári munkásság osztályharca is. A Láng-gyár kommunista sejtjeinek tevékenysége révén a gyári munkásközösség mind radikálisabban antifasiszta, háborúellenes nézeteket vallott. A szervezkedésre súlyos csapást mért az 1942-es letartóztatási hullám, mely után számos bizalmit, köztiszteletben álló munkásvezetőt munkaszolgálatos „halálszázadokba" hívtak be, vagy hosszabb-rövidebb időre börtönbe csuktak. Mindennek ellenére, 1944 végén a Láng-gyári munkások különféle szabotázsakciókkal, értékes anyagok, szerszámok és gépek elrejtésével vagy használhatatlanná tételével lassították a haditermelést, elkerülték a gyár kitelepítését, java gépparkjának elhurcolását. így történhetett, hogy Angyalföld felszabadulásakor éppen a Láng-gyár volt az első, ahol a termelést meg lehetett indítani. Egyébként ebből a gyárból is igen sokan kerültek a közélet különféle posztjaira. Lánggyári munkás volt Venéczy János, a MSZMP Budapesti Bizottságának titkára, Rónyi Gyula, a párt XIII. kerületi bizottságának titkára, Kisléghy Imre, a XIII. kerületi tanács VB elnöke, Szarka Károly nagykövet, Magyarország állandó ENSZ-képviselője — hogy csak néhányukat említsem. Ami a Láng-családot illeti, azt nemcsak a történelmi változás, hanem egyéni sorscsapások is szétzilálták. Láng Gusztáv két fia meghalt, családjának több tagja disszidált, ő maga 1948-ig a gyár élén maradt. Az államosítás után nyugdíjazták, 1960-ban halt meg. * Tirser László még 1948 után is jó ideig műszaki vezetőként dolgozott a gyárban. Nemcsak kétségtelen tudását, híresen jó műszaki memóriáját és szervezőkészségét ismerték el, hanem azt is, hogy mindig polgári liberális felfogást vallott, bizonyos tiszteletet érzett s nyivánított a szervezett munkások iránt; politikai erejüket elismerte. Nyugdíjaztatása után — ha távolról is — figyelemmel kísérte a patinás gépgyár soha nem látott nagyarányú fejlődését, egyebek között például a magyar iparban mindeddig elképzelhetetlen nagyságú turbinák gyártásának megkezdését. Lojálisan nyilatkozott a gyár jelenéről, a munkásigazgatásról, az új szakemberek képességeiről. Hű maradt ahhoz a felfogáshoz, amely gyáralapító rokonait közel száz éven át jellemezte: a munka szeretetéhez és becsületéhez, a munkásember józan értékeléséhez. A Láng-család tevékenysége egyszersmind a magyar, közelebbről a budapesti nagyipar fejlődését is szolgálta. Nem tagadhatjuk meg tőlük az őket megillető emlékezést. 34