Budapest, 1972. (10. évfolyam)
8. szám augusztus - Dr. Grexa Gyula: Tabán
sem. A lakosok jó anyagi viszonyaira vall, hogy hamarosan újraépült, még pedig kőházakkal, szélesebb utcákkal. A faházak eltűntek. De valami azért még mindig megmaradt a Rácváros balkáni jellegéből. A házak (számuk meghaladta az ezret) elfordultak az utcától, utcai ablakuk alig volt, a kerteket, udvarokat magas kőfal övezte. A Balkán szláv kisvárosaiban mai napig is így építkeznek. A Tabán alkonya a főváros kiépülésével függ össze. Megnyílt a Lánchíd , megszűnt a Hajóhíd. Elkészült az Alagút, így a budai forgalom a város más részeire terelődött. Jött a gőzhajózás, kiépült a pesti rakpart s ezzel az egykori élénk kikötőváros csendes kisvárossá szegényedett. Tavasztól őszig csak nehezen lehetett megközelíteni az Eskü téri propellerrel, télen pedig, mikor a hajózás megszűnt, csak nagy kerülővel, a Lánchíd felől, míg az új Dunahidak föl nem épültek a Gellért, majd a Rudas fürdő vidékén, a századforduló idején. De ekkorra már a Tabán elcsendesedett, lakói megmagyarosodtak, elszegényedtek, az egykori kétes mulatóhelyek eltűntek. Csak a barátságos kiskorcsmák maradtak meg a pesti kispolgár nyáresti üdülésére. Egyszer még fölcsillan a Tabán romantikája. A húszas években, a magyar filmgyártás első hőskorában filmoperatőrök vonultak föl utcáin. De a Tabán nem mint Tabán került a mozik vásznára, hanem ismételten mint Párizs valamelyik külvárosa. Jókai Mór Névtelen Vátjának első megfilmesítésekor a Hadnagy utca a párizsi Montmartre-ra vezetett; itt rejtegette Cambray marquis XVI. Lajos megmentett lányát. A Júdás fiai filmben, mely Ponson du Terrail Ma Eddin kincse c. regényéből készült, Törzs Jenő a Fehér sas tér és Czipő utca sarkán szállott a föld alá, mint a kalandor Sir Archibald Párizs külvárosában, egy régi kút titkos lejáratán. (A kutat, persze gipszből, a fölvételre építette oda a Corvin-filmgyár.) Zilahy Lajos Halálos Tavaszinak Ág utcáját is a Tabánban vették föl, mert az igazi Ág utca a Krisztinavárosban moziszempontból nem felelt meg. Kár volt lebontani? A Tabán eltűnt. Romantikus lelkek fölsóhajtanak. Hát nem volt kár lebontani a kedves, tarkára festett házakat, galambdúcos vadgesztenyefás udvarokat? A régészet kedvelői fejüket csóválják. Mennyi értékes műemlék pusztulhatott el ennél a rombolásnál? Mind a két kérdésre meg kell felelnünk. A török időkben Budavár számos ostroma alatt elpusztult minden korábbi épület. Varjú Elemér, a Nemzeti Múzeum Történeti Osztályának néhai nagytudományú igazgatója megállapította, hogy a Tabánban csak egyetlen épület volt, melyet még Bocskay István kortársai építettek s ez még ma is áll: a Döbrentey utca 9. udvari része feljáróval az Apród utcába. A több épület mind sokkal későbbi. Az 1810-tűzvészben a házak kiégtek, csak az alsó tartófalak és kőkerítések maradtak meg, a beléjük épített kőkapukkal. Ezeket az újjáépítésnél beépítették az új házakba. A legrégibb ilyen kapuk az 1767 évszámot viselték. Ezekből kettőt el is vittek a bontáskor a Fővárosi Múzeumba. Valódi műemlékek kerültek elő a bontáskor a római vagy a megelőző kelta korból, s mellettük középkori maradványok is vannak. Ismert jelenség: az új épületeknél felhasználták a régi település alapfalait. A Tabánnak csakugyan sok bájos, festői, régies zuga volt. De közegészségügyi és tűzbiztonsági viszonyai évszázadokkal hátramaradtak. Legnagyobb részében sem vízvezeték, sem csatornázás nem volt, ezt csak roppant költséggel lehetett volna pótolni. Ilyen beruházást nem volt érdemes vállalnia a Fővárosnak, hiszen nyilvánvaló volt, hogy a Tabánt előbb-utóbb le kell bontani. A Rudas és Gellért fürdők közötti favázas épületek már 100 év előtt eltűntek, a Duna-part szabályozásánál. Az Erzsébet-híd megépítése után összeköttetés kellett a Sashegy vidékével. Ennek esett áldozatul a Hadnagy utca vidéke, a Felsőhegy utcáig, ott fut ma a Hegyalja út. Legtovább a Naphegy és Várhegy közötti rész maradt fönn, ezt 1927—30-ban bontották le, kivéve a Szarvas tér és Döbrentey utca vidékét. De ennek legnagyobb része elpusztult a II. világháború folyamán. Ez a naphegyi rész volt a Tabán legpoétikusabb, de legelmaradottabb része; ez él még az idősebb nemzedék emlékezetében. Itt állottak a legrégibb tabáni házak, a XVIII. sz. végéről s a XIX. sz. elejéről Itt voltak a hagyományos kisvendéglők, itt kerültek elő az említett ó- és középkori törmelékek — ezek most mint műemlékek díszítik a kis tabáni parkot. Hogy egy-két érdekes házacskát nem lehetett volna-e megmenteni, renoválva, talán kioszk vagy tejivó céljaira, azon lehet vitatkozni ... A nagy hiba nem az volt, hogy a Tabánt lebontották, hanem az, hogy semmit sem építettek a helyére, még csak egy szépen befásított ligetet sem, holott a lebontás és a második világháború között erre több mint 12 esztendő állott rendelkezésre. Hogy az eltűnt városrész emlékét megőrizzük néhai professzorom, Dr. Kuzsinszky Bálint, a Fővárosi Múzeum igazgatója buzdítására készült róla közel 300 fényképfelvételem, a felvétel helyének pontos megjelölésével. Ő kívánta, hogy ne érdekes zsánerképeket készítsek, hanem szakszerű építészeti felvételeket. Ehhez tartottam magamat. Képeimet ki is állítottuk a Vízivárosban 1961-ben rendezett tabáni emlékkiállításon a nagyközönség számára. Az Ahlbecker vendéglő a Kereszt téren Az Arany Kacsa utca Udvar az ív utcában A Holdvilág utca 6. 35