Budapest, 1972. (10. évfolyam)

10. szám október - Dr. Szalai György: A hetvenöt éves magyar labdarúgás

S­ széder István, Iszer Károly, Yolland Artúr, Hajós Alfréd, Lederer Ernő, Püsky Vilmos, Harsády Jó­zsef, Klebersberg Géza, Ashton James és Ray Fe­renc. A bécsi csapat mindjárt fergetegesen támadott és rövid időn belül két gólt rúgott a magyar kapuba. A közönség elszontyolodott. Mindenki elkönyvelte már a BTC nagy vereségét, mikor a BTC játékosai, levetkőzve kezdeti elfogódottságukat, váratlanul rohamozni kezdtek. Gólt rúgni ugyan nem tudtak a nagyhírű ellenfélnek, de további gólokat sem kap­tak. A bécsiek 2:0-ra nyertek, ám a játék a közönsé­get lázba hozta. A futball ezen a napon indult hódító útjára Ma­gyarországon. Mint apróságot kell megemlíteni, hogy a közön­ség felváltva hol derült, hol lelkesedett a mérkőzé­sen és a végén már maga kezdte interpretálni a sza­bályokat. Csak a hölgyek nézték egy ideig értetle­nül a bírót. Erről a Sport-Világ tudósítója a követ­kezőképpen ír: ,,A futkározó bíró elég szokatlan látvány volt a nézők előtt és cseppet sem kell csodálkoznunk, ha a bájos hölgykoszorú egy tagja rajta mulatott leg­jobban, mert azt hitte, hogy a nézők mulattatására szalad és ugrál a labda előtt." * Az Angliából hozott játék kezdetben a felsőbb körök tetszését is megnyerte. Nemcsak a bemutató mérkőzésen jelentek meg frakkos urak és „malom­kerék-kalapos" hölgyek, de a sportvilág művelői között is találkozunk az első években arisztokra­tákkal. A MAC is felkarolta a játékot. Perry nevű angol trénere a Ludovika Akadémia tanárait és nö­vendékeit is oktatni kezdte a játékra. A futballnak kimeríthetetlen tartaléka akadt a középiskolások között. A Markó utcai gimnázium, a Barcsay gimnázium, a Ferencz József budai nevelő­otthon és más iskolák növendékei tornatanáraik vagy nevelőtanáraik vezetésével lelkesen fogtak hozzá a futball-játék technikájának elsajátításához. Az úttörők közül meg kell említenünk Ottó Józse­fet, a Markó utcai gimnázium és Colland Ferencet, a Barcsay utcai gimnázium tornatanárát. A magyar futball másik, talán még népesebb tar­talékát a grundol­ fiataljai szolgáltatták. A sportág nagyságai kevés kivétellel itt, a tereken nőttek fel, ahol bőrlabda hiányában rongylabdával játszották a futballt. Az angyalföldi, a lágymányosi és a perem­városi grundok, a városligeti Fáskör, a Városmajor, a Vérmező, a lipótvárosi Fa tér, a Nyolcház-udvar, a Petőfi tér stb. — ezek voltak a magyar futball első gyakorlóterei. A magyar labdarúgás a kapitalista viszonyoknak megfelelően sokáig pénzes pártolókra volt utalva. Az első ismert mecénásnak, Podmanitzky Frigyes­nek hamar akadtak követői. Hogy lelkesedésből, hobbyból vagy jól felfogott és a futballt üzletileg kamatoztatható érdekből adtak súlyos összegeket a futball céljaira, az ma már egyremegy. De Aschner Lipót, Offner Alfréd, Gschwindt Ernő vagy Brüll Alfréd mecénási tevékenysége nélkül a magyar futball nem foglalt volna el előkelő helyet a világ­ranglistán a két világháború között. Igaz, hogy ezt az áldozatkész támogatást csak néhány nagy egyesület élvezte. A többi csapat ál­dozatkész híveinek filléreire volt utalva és még abból is igen kevés jutott. A Kőbányai Hírek című lap az 1900-as évek elején joggal panaszolhatta, hogy Kőbányán a futballnak nincsen tábora, mert az emberek szegények és az egyesületeknek nagy nehézségekkel kell megküzdeniük. Az anyagi nehézségek mellett a budapesti labda­rúgóknak számos előítéletet is le kellett győzniök. Romantikus-reakciós, konzervatív, vagy egy­szerűen csak naiv ostobaságok voltak ezek, melyek még más sportágak művelőit is fogva tartották.1897-ben, a magyar futball születésének évében, egyik sportnagyságunk a következő kijelentést tette: „Futballt nem lehet Magyarországon játszani, mert nálunk felpofozzák az ellenfelet, ha nem tudnak gólt csinálni nekik." Még a BTC sikeresen helytálló csapatával szem­ben is elhangzott az őszinte dicséret mellett némi aggodalmaskodás. A Sport-Világ 1897-ben az egyik számában ezeket írta: „Mindinkább kitűnik, hogy a játékok terjesztése mily háládatos talajra találhat nálunk és talán leghálásabb maga a futballjáték, melyben önzésnek nincs helye, melyben 20—22 ember teljesen alárendeli magát egy őt összesítő fogalomnak. Ezt nálunk nehéz elképzelni, de a BTC csapatai a legjobb úton vannak e szép cél elérése felé." A labdarúgásnak meg kellett küzdenie a többi sportág féltékenységével is. De a futball népszerű­ségét nem lehetett megakadályozni. Még az 1897-es évben hét labdarúgócsapat alakult a fővárosban. Nyomon követte ezt a vidéki csapatok szervezése. A Criketterek elleni mérkőzés után a lapok már úgy írnak a futballról, mint a jövő tömegsportjáról. Az egyik újság megjegyzi: „Azt gondoljuk, hogy ezzel kezdetét vette az, hogy ezentúl meglett fér­fiak is űzni fogják az angol labdajátékot, úgy, mint az Franciaországban és Németországban is szokás." Némelyek vérmes reményeket is fűznek a futball térhódításához, mondván, hogy az majd a kocsmá­zástól is elvonja az embereket. Hogy ez mennyire hiú remény volt, azt szomorúan bizonyítja szur­kolók jórészének mérkőzés előtti, alatti és utáni alkoholfogyasztása s néhány nagytehetségű magyar labdarúgónak hamar kihunyt dicsősége, akikne­k felfelé ívelő pályáját éppen a sportszerűtlen élet­mód és gyakori kocsmázás törte derékba. A futball ugyan nem tudta betölteni a némelyek által számára megjövendölt világ- és emberboldo­gító szerepet, de a legnépszerűbb sporttá vált Ma­gyarországon is. Az első magyar labdarúgó csapat, a BTC. (1879) Balról az ötödik Iszer Károly Orth György Az 1908. jún. 10-én lejátszott angol—magyar mérkőzés résztvevői (sötét mezben a magyar csapat) 43

Next