Budapest, 1972. (10. évfolyam)
12. szám december - Dr. Szekeres József: Emlékezés Csonka Jánosra
A kékfestő budai Goldbergerek Kelmefestők (XIX. sz.) Az iparszabadságot proklamáló II. József uralkodása idején Óbudán, főként a Duna-parti részen meghúzódó műhelyekben virágzó háziipar volt az indigófestés. 1784-ben újabb kis festőműhely keletkezett itt. Megalapítója, Goldberger Ferenc, kispénzű, tüdőbeteg aranyműves volt, aki német földről, Goldberg városából települt be. Goldberger gyorsan sajátította el újonnan választott mesterségét, és csekély pénzét befektetve, három indigó-csávával és három kézi erővel hajtott nyomófelszereléssel működő kisüzemet hozott létre. Innen indult útnak a későbbi nagy hírnevű „Goldberger-gyár". Kezdetben főként a családtagok, felesége és fiai dolgoztak a műhelyben, hamarosan azonban öthat munkást is alkalmazhattak. A napóleoni háború, majd a reformkorszak beköszöntése nagyot lendít a vállalkozáson; a tulajdonos először Pesten, később Debrecenben áruraktárt és fiókvállalatot létesít. A mind tekintélyesebbé váló cég valósággal megújítja a kékfestő-ipart: külföldi szakembereket foglalkoztat. Ismerünk egy Keller Mátyás nevezetű „festő-kémlészt", aki a Rajna-vidékről jött, jó pénzért. Az alapító halála után fia, Sámuel vette át a munka irányítását és két évtizeden át igen eredményesen vezette az üzemet. A vállalkozást saját nevén mégjegyeztette, alapító apja nevét egy „F"betűvel örökítette meg. Igen jó szervezéssel és nagy hozzáértéssel folyamatossá tette a munkát, zökkenő nélkül állította elő a termékeket. Nagy nehézségekbe ütközött azonban az áru elhelyezése. Goldberger Sámuel hatalmas társzekerekből álló mozgóárudákat szervezett, ezek jelentős árukészletekkel állandóan járták a magyar és az osztrák országrészeket. 1842-ben a szépen működő vállalat sikerrel vett részt az „első ipari kiállításon". Ennek volt köszönhető, hogy Kossuth Lajos jelentésében a vállalat egy nagyon is biztató konstellációjáról számolt be. Nagy teherpróbát jelentett az üzemnek az 1848-as forradalom kitörése; meghalt a vállalkozás vezetője is. Jóformán teljesen megbénult először a kereskedelem, majd a termelés. Az új vezető az özvegysorba jutott Goldberger Erzsébet lett, aki igen lelkesen állt a forradalom ügye mellé. Huzamosabb ideig a gyár kis házi múzeuma őrizte ennek szép emlékeit is. Goldberger Erzsébet rendkívüli érzékkel, a lassú konszolidáció után felvirágoztatta a gyárat, és nem idegenkedve az újtól, korszerűvé tette. Amikor 1857-ben az uralkodó, I. Ferenc József látogatást tett az óbudai gyárban, már kétszázötven munkást foglalkoztattak és százhúsz lóerős gőzgépet is beállítottak. A kiegyezés évében a vállalatot vezető özvegyet, érdemeire való tekintettel, a „budai" előnévvel és magyar nemességgel tüntették ki. Az első három generációt követte a többi; ők a gyárat gyors ütemben fejlesztették. A kapacitást új gőzgépek beállításával ötszáz lóerőre növelték, majd a fejlődés lehetőségeit kihasználva, villamosították a gyárat. A legkorszerűbb hengernyomógépet szerezték be, felállították a színes festőtelepet, megszervezték a „clobh-gyárat" és az önálló vámterület kialakulásakor szövödével, majd egy huszonegyezer orsós fonodával bővítették a gyárat. Mind több új szabadalmat állítottak be a korszerű termelés szolgálatába. A fejlődés további útja már széles körökben ismeretes. A Goldberger Sámuel-féle szekértábort felváltották a vasúti kocsik és gőzhajók. A híres gyár kitűnő termékei eljutottak Afrikába, Ázsiába és Amerika jelentős részébe. Az egykor szerény kis műhely, az egyszerű kis óbudai viskó sok ezer munkást foglalkoztató hatalmas gyáróriássá növekedett. Ez az időszak azonban már nem az alapítók hőskora, hanem a munkásoké. Szepessy Géza Előkészület a szövéshez Ferenc József látogatása az óbudai Goldberger-gyárban 1857-ben (Winter zsidó naptárjából)