Budapest, 1974. (12. évfolyam)

3. szám március - Barkoczi Péter: Petőfi főbérleti lakásai

* * Barkóczi Péter Petőfi főbérleti lakásai Petőfi Sándor anyagi helyzete 1847-ig csak albér­leti szállásokat engedett meg. Körülményei ekkor­tól kezdenek rendeződni: a Tizek Társaságának felbomlása után szerződést köt az Életképek divat­lappal, ahova hat verset kell adnia negyedévi 45 Ft-ért. Ugyanilyen szerződése van a győri Hazánk­kal is. Ez volt a fix alap, és hozzá a tőke: az Emich Gusztávval kötött szerződés 1500 forintról, az Összes Költemények kiadói tiszteletdíjáról. Ennyi jövedelemre már meg lehet házasodni, és az elké­nyeztetett fiatalasszony részére főbérleti lakásról gondoskodni. Még az esküvő előtt megkéri jóbarátját, a neves színművészt, Egressy Gábort, hogy nézzen lakás után, s ha megfelelőt talál, kösse is le. Egressy bejár vagy ötven címet — épült a város, bőven volt kiadó szállás — s a legmegfelelőbbnek a Dohány utcai Schiller-ház első emeletén levő egyik lakást találja. Lakbére elég magas: évi 650 Ft, s negyedévenként előre kell fizetni. A ház ma már nincs meg. A mellette levővel együtt 1910-ben lebontották. Helyére — a zsina­gógától számított második épület ez­­ 1911-13-ban vöröstéglás, hatalmas újságpalotát építtetett a Tolnai Világlapja, a neves Jónás Dávid és Zsigmond tervezőkkel. Az ifjú pár a koltói mézeshetek után 1847. no­vember 4-én érkezik Pestre. A lakás háromszobás, bére is túl magas, így az ugyancsak jóbarát, az addig albérletben lakó Jókai Mór is hozzájuk költözik társbérlőként. A szép, napos szobák mindegyikébe be lehet jutni az előszobából, ahonnan a konyhába is nyílik ajtó. A korabeli építkezési mód szerint persze fürdőszoba nincsen. Fürdeni dézsában szo­kás a konyhában, mosakodni pedig ott van a háló­szoba márványlapos mosdója. Közös illemhely a körfolyosó — a gang — végén van. A konyhán át is megközelíthető jobb oldali szo­bát foglalja el Jókai. A középső egyablakosból lesz a közös ebédlő. A bal oldali kétablakos, melynek al­kovja is van és a legnagyobb, Petőfiéké. Háztartást nem vezetnek. Van egy cselédlánykájuk, ő hordja haza az ebédet hármuknak a mai Semmelweis ut­cából, az Arany Sas fogadóból. Júlia, ha tud is főzni, de nem szeret. A lakás hiánytalanul és szépen van berendezve. Az após, Szendrey Ignác jómódú ember — nyugdí­jaztatása után két házat is vesz Pesten —, s bár ho­zományt nem ad a kedve elleni házassághoz, de bi­zonyára kiadja Júlia leánykori bútorait. Jókai ugyan „szerény bútorzatról" emlékezik meg, de megvan a leltár, melyet később a „Királyi Jogügyek Igaz­gatósága" rendeletére vettek fel a rebellis költő el­kobzott javairól. Ez az aprólékos jegyzék — mely még négy üvegsótartót is számba vesz — felso­rolja a kék-fehér csíkos kelmével kárpitozott gar­nitúrát, mely kanapéból, hat székből és egy karos­székből áll, a női íróasztalt, varróasztalkát, a költő zöld posztóval bevont íróasztalát, a komplett háló­szobabútort és az ebédlő berendezését is: asztal, 12 fényezett szék, egy nagy és egy kis kredenc. Ezekben a kredencekben állhatott a 28 porcelán tányér, 9 porcelán kávésfindzsa, a 9 üvegpohár (a szokatlan darabszámok valószínűleg a Dohány utcai lakásból való hurcolkodásoknak tulajdoníthatók). Nem sorolom itt fel a jegyzék nagyszámú tételét, de nem lehet kihagyni a francia forradalom nagy­jainak és a két barátnak: Arany Jánosnak és Garay Jánosnak bekeretezett metszeteit. A fényezett könyvszekrényben állhatott a 160 könyv és Júlia kottagyűjteménye. Néhány hónapig békésen és nyugalmasan éltek. Júlia — utánozva kedvenc írónőjét, George Sand­ot — vállig lenyíratta dús fekete haját. Sokat olvas­tak. „Mindig olvasva találtam őket" — mondja egy visszaemlékező. Jókai is így emlékezik: „A vacsorát pótolta a b­eázás s olyankor egymásnak olvastunk fel saját műveinkből vagy a francia költőkből." Mivel Jókai házassági tervét Petőfi minden esz­közzel meg akarta akadályozni, a megbántott író 1848 júniusában a Kossuth Lajos utcába költözik, ugyanabba a házba, ahol jövendőbelije, Laborfalvi Róza is lakott (a helyén most a HUNGAROTEX Irodaháza emelkedik). A megüresedett szobába a Vácról felhozott Petrovics szülők költöznek. Mióta apja teljesen tönkrement, fiuk tartotta el őket. Az édesanya megszünteti az ételhordást, s fia,­szája íze szerint főzte kedves ételeit, mely közül a legked­vesebb a hornyú, juh és bárányfej volt, miket min­dig meg tudott szerezni, ha 10-15 mészárszéket is kellett végigjárnia. Ezekből a fejekből aztán igazi élvezettel ette ki a velőt." Jókai távozásakor már zajlott a politikai élet. Vége szakad a családi idillnek. A varrogató, kötö­gető Júlia is politizál. Pénzük kevés. A költő a sza­badszállási követválasztásra mindössze hatvanöt forinttal megy le. A kiadó nem ad további előleget. Májusban 200 forintot kell kölcsönkérnie, s a drága lakás helyett kisebbet, szerényebbet kell keresni. Augusztus elsejével átköltöznek a Lövész utca és Bástya utca sarkán levő egyemeletes házba. (Ma Királyi Pál utca 18.) * Ez az egyetlen épület pesti szállásai közül, mely még ma is fennáll. Ma háromemeletes, erősen át van alakítva, két udvara egyikébe van beépítve a régi városfal. A lakás itt is háromszobás, az egyik az öreg szülőké. Egy rokoni látogatás emlékei felidé­zik ottani életük néhány mozzanatát. A látogató a konyhában kis cselédlányt talált. Petőfiné reggeli pongyolában, fodros fehér főkötőben tovább kala­uzolja. Korán van, nyolc óra. „Kis keskeny szobán, mely a vetetlen ágyról ítélve hálószobájuk lehetett, átmenve a másikba, mely még keskenyebb volt", a költőt találja íróasztala mellett: „nyúlánk tagjait hosszú, reggeli öltönye fedte, melynek alapszíne piros volt, sárga és kék virágokkal". A sebtében kivett lakást még csak ki sem festették. „Kopasz, régi festésű falai — mondja a visszaemlékező — teljes összhangban voltak szorongatott anyagi hely­zetükkel." Petőfi szeptember 10-én még az Élet­képek szerkesztéséről is lemond, bár ez már mind­egy volt, hiszen az előfizetők száma 1500-ról 300-ra szállt le, s a kiadó a lapot felmondotta. Ebből a la­kásból jelentkezik katonának az 57 éves Petrovics, s fiára való tekintettel nyomban kinevezik a Pesti önkéntes Szabadcsapat zászlótartójának. Tisztele­tet keltő jelenség lehetett a régi jó időkből meg­maradt ezüstgombos dolmányában, a hosszú szárú csizmában és pörge kalapjában. Nemsokára részt vesz a Jellasics elleni, győzelmes sukorói csatában. Petőfiék alig pár hétig maradnak a Lövész utcai lakásban. A költő szeptember 24-én a hetedik hó­napos terhét viselő Júliát Endrődre viszi, apósához, maga pedig bekapcsolódik a szabadságharc forga­tagába. A Petrovics-szülők a Zöldfa utcába (ma Reáltanoda utca) költöznek, ahová az összes bútort magukkal viszik. Nincs akkora lakásuk, hogy be­rendezkedhessenek, a bútort elraktározzák. A le­hető legszerényebben élnek. Petőfi tartja el őket, de ez még technikailag is nehéz. Decemberben el­küld nekik húsz forintot, de attól fél, hogy nem kapják kézhez. Aggódva írja Pestre Orlay Petrich Somának: „. . . ha a húsz pengős levelet nem kap­tátok volna meg, akkor eredj tüstént Vörösmarty­hoz, s kérj nevemben annyi pénzt kölcsön, ameny­nyire szüksége van szüleimnek." A szülők — em­lékezik vissza Sass István — megadással tűrték a rájuk mért csapást. Zúgolódásukat, midőn Pesten szűkösen élni kényszerültek s a szó szoros értel­mében nyomorogtak, „senki sem hallotta". Pesten többfajta járvány is fellép; a jó öreg korcsmáros márciusban meghal tífuszban. Megtört felesége a távoli Erdősor utcában húzódik meg. Ismét tavasz van: a győzelmes honvéd hadsereg Buda várát ostromolja. Az éppen hazaérkezett Pe­tőfit az izgága ifjú Klapka György őrizetbe helyezi. Itt értesül arról, hogy anyja haldoklik. Pestet Hentzi ágyúgolyói pásztázzák, egymás után gyul­ladnak ki az épületek, a lakosság a Városligetbe és az Orczy-kertbe menekül, a Lipót- és a Terézváros is (az Erzsébetváros még nem vált ki) igen sok kárt szenved. Petőfi a legnagyobb életveszélyben siet a mai Benczúr utca táján levő Erdősorra, ahol a homokbuckák között álló falusias házban anyja utolsó napjait éli. A Három Dob utcáig egy barátja is elkíséri „az utcán záporként hulló golyók és bombák között". Rákóczi út 12. A Síp és a Dohány utca sarkán most sokemeletes, vöröstéglás lakóház emelkedik, földszintjén zsibongó áruház. Az épületet Wälder Gyula tervezte 1937-ben, az ódon, kétemeletes Marczibányi-ház helyére. Ennek második emeletén volt Petőfi utolsó főbérleti lakása. Ablakai a Dohány utcára néztek (amit ekkor még a Síp utcától kifelé Fűzfa utcának hívtak). Május 19-én költözött be Júliával s a csecsemő Zoltánkával, a szabadságharc­ban is aktívan résztvevő Egressy Gábor szomszéd­ságába. A ház arról volt nevezetes, hogy lakói majd mind valamiféle kapcsolatban álltak a Nemzeti Színházzal, színész, zenész vagy írói minőségben. Júliára sokan emlékeznek vissza ebből az időből. A lakásuk északi volt, de a függőfolyosóra — a gangra — sütött a nap. Itt „húzogatta a kis Zoltán kocsiját, s közben egyik kezében könyvet tartoga­tott és olvasgatott". Hívják Arany Jánost is, hogy költözzék fel és lakjék velük. Petőfi saját vállalko­zásban kinyomtatja A honvéd című költeményét. A példányszám felét átveszi a kormány, a másik fe­lét maga akarja értékesíteni. A kormánytól 500 Ft­ot kap, de a drágaság egyre nagyobb. (A pesti pol­gármester 800 forintos fizetését például 1500, majd 2000 forintra emelték az egyre magasabb árak miatt.) Június 30-án Kossuth magához kéreti Petőfit és Vas Gerebent, hogy hirdessenek népgyűlést a Mú­zeum-kertbe, s indítsák meg a népfölkelést. De már mindez késő. A kormány még aznap, Petőfiék pedig július 3-án elhagyják a várost. A lakáskulcsot a szomszédokra bízzák. Október végén otthonukat hatóságilag lepecsételik, s nemsokára elárvereznek minden ingóságot. Amikor a ház bontásra került, egy újságíró még utoljára körülnézett benne: „A zegzugos nagy konyhában a tűzhelynél vasajtó a falban, zugában húst lehetett füstölni. Az egyik nagy fehér cserép­kályha még a régi. Megvannak még a régi ková­csoltvas gangrácsok is." Petőfi utolsó három éve. Petőfi három főbérlete: 23

Next