Budapest, 1975. (13. évfolyam)
2. szám február - Barkoczi Péter: Jókai három háza
Aztán a tekézőnél próbálta meg, hogy mit tud még. Délben ebédelt, ha tésztának kapros lepény volt: ez volt az ebéd lelke. Utána pihent vagy szobájába zárkózott dolgozni. Jaj volt annak, ki szorgos kézzel ott rendet akart teremteni." Jókai halála után Feszty Árpádnénak, a festő feleségének, a harmadik Rózának jutott anyai részként a svábhegyi ingatlan fele. 1922-ben eladásra került. Sokáig Fleiszig Sándor bankvezérigazgató tulajdonában volt, ő emeletet is húzatott rá. Az ostrom alatt harcok dúltak körülötte, düledezővé, lakhatatlanná vált. Ilyen állapotban kapta meg az Országos Természetvédelmi Hivatal s a KÖZTI építészei tervezték meg átépítését. A Költő utcai Jókai-ház mai alakjában már alig idézi a múltat. A Magyar utcai ház Jókaiék még a Zöldkert (ma: Reáltanoda) utcában laktak, amikor felvetődött, hogy a nyaralójuk mellett szükségük lenne egy pesti házra is. A sok ajánlat közül legjobban a Jankovich-féle telek tetszett, ami a mosoni Múzeum utca és Pollack Mihály tér sarkán feküdt. Jókai már az építendő ház tervét is felrajzolta, de a kis Rózának sehogysem felelt meg a környék. Mit szólnak majd ifjú arisztokrata udvarlól! Ha őszinték akarunk lenni, igaza volt: az utca sáros, kültelki sikátor, Kálvin térre eső sarkán a hírhedt „Kétpisztoly", a környék csirkefogóinak, vidéki marhahajcsároknak a tanyája. Így került sor a Magyar utcai ház megvételére. A házat ma már hiába keresnénk, mert a helyén nyitották meg a Kaplony utcát. (Egyébként a Magyar utcának ez a része sem volt valami jóhírű, majd mindegyik ház ablakaiban kifestett lányok könyököltek s hívogatták be a férfiakat.) A ház 18 000 Ft-ba került, ebből hatezret Jókai az anyai örökség egy részéből könnyen kifizetett, a fennmaradt vételárat pedig félévenként kétezer forintjával lehetett törleszteni. 1857-ben költöztek a nemrég felépült kétemeletes házba, melynek kis kertjében tavasszal ebédelni is lehetett. Az „udvari" szobák ablakai az akkor még elzárt, dúslombú Károlyi kertre néztek. Csak éppen a lakások elrendezését lehet nehezen megérteni. A visszaemlékezésekből ítélve, mai műszaki nyelven szólva kétfogatos lehetett, vagyis a lépcsőházból szintenként két lakás nyílt. Az alagsorban lakott a házmester. A földszint egyik oldalán volt Jókaiék konyhája és ebédlője, a másik oldalon egyszobás lakás aminek bérével rendszerint adósak maradtak; akadt olyan bérlő, aki, lévén éjszakára a kapu bezárva, a fizetés elől az ablakon hurcolkodott ki. Az emeleten volt Jókaiék szalonja és hálószobája; túloldalon, a lépcsőházból nyílt egy kis előszoba s abból a dolgozószoba, szép kilátással a Belváros alacsony ablakai felett a budai hegyekre. A második emelet egyik lakását Szigligeti Ede bérelte, a háziak jóbarátja, a Svábhegyen is szomszédjuk. A másik, a kisebb lakásban a hajdani komika lakott: Kovácsné, Róza asszony „huennája", a jövendő pletykázó, hízelgő, ingyenélő, idős színésznőkből álló „udvarhölgyek" alapító tagja. Kovácsné nemcsak azért költözött át nemsokára az utca túloldalára, mert a kis lakás Róza asszony húgának, a „Szép Pepinek" kellett, aki házasságra lépett a neves színésszel, Szerdahelyivel — sokkal inkább amiatt, hogy a kis Róza nála szülhesse meg kislányát, a harmadik Rózát, a majdani Feszty Árpádnét. A kicsi hároméves koráig ott maradt Kovácsnénál. Az egész világ tudott a dologról, csak Jókai nem. A kislány apja Andrássy Gyula volt, a kiegyezés miniszterelnöke, majd a monarchia külügyminisztere. Az anya később tébécés lett, az akkori csodafürdőn, Grafenbergben kezeltették, de súlyosan megfázott s 1861-ben elhunyt. A kislányt — aki később sok keserűséget okoz — Jókai adoptálta. Jókai Erdélyben tesz tanulmányutat, megírja az Erdély aranykorát. Róza asszonyon ez idő tájt kezd elhatalmasodni a migrén, az állandó fejfájás. Tubákot szív ellene, fejét folyton borogatja é s féltékenykedik. Ám Jókai még ezt sem veszi zokon: „Hát olyan nagy baj a papucskormány? A legjobb asszonyok szerelme a legjobb papucskormány." A nagy tragika eddig is sokat foglalkozott a konyhával, de most a rabja lesz. Maga főzi férje kedvenc ételét, a malackörmöt, fehér gömbölyű babbal. (Eltorzítva ma ez a „Jókai bableves".) A régi városháza előtt volt a halászok piaca, onnan hozzák a halászléhez valót, a sütnivaló gazdát, mindazt, amit az író szeret. Rövidesen megunták a házat, a bérek rendetlenül folytak be, sok gonddal is járt. „Minden lakónak én meszeljem ki a szobáját? A kéményseprő létráját én támasszam a kürtő mellé?" Jókainak 1860-ban sikerül eladnia a Magyar utcai házat. A szomszédságba költöznek át, a ma is meglevő átjáróházba (Múzeum körút 7.). A Stáció utcai ház Az új lakásban kapcsolódik be Jókai mindinkább a politikába. Megírja a Haynau-Ankerschmidt regényt, Az új földesurat. Majd súlyos beteg lesz, s a tüdővérzés után orvosai — a kor legjobbjai: Kovács Sebestyén Endre és Bókay János — még az írástól is eltiltják, hogy ne üljön órákig meghajolva. Orvosai javallják azt is, hogy keressen másik lakást, ahol több a levegő. A Svábhegyre télen még nem lehet közlekedni; mellékesen vásárol a papoktól Balatonfüreden egy telket, majd Pesten néz körül. Itt aztán sikerül megvennie a legrosszabb helyen fekvő, legrosszabb házat. 1869-ben a Baross utcát még Stáció utcának hívták, mert még állt a Kulich Gyula téren az öreg Kálvária. Amikor Róza asszony Jolánkával, a kis unokahúggal — napjaik rajongó megörökítőjével — elindult megtekinteni férje új szerzeményét, a Koszorú utca sarkán álló házat, csak a templomig jutott el. Kövezet híján térdig ért a sár. Az utca két oldalán pedig düledező kis militári házak és nagy zöldséges kertek . . . A ház előzőleg egy mészárosé volt, aki vágóhídnak is használta. Kocsma is volt benne és rengeteg lakó. Jókai tizenkétezer forintért vette meg s úgy gondolta, hogy további kétezerből rendbe tudja hozni. Ám amikor kiköltözött az utolsó lakó és nekifogtak a munkának, kiderült, hogy a falak nagy része vályog, korhadtak a gerendák, roskatag a tetőszerkezet, jóformán az egészet újra meg kell építeni. Az alaprajzot maga Jókai vázolta fel, s így ő tehet róla — mint azt Róza asszony egy napon felfedezte —, hogy a „mellékhelyiség" nincs sehol. Újra kellett rontani-bontani. S végül, mire mégiscsak elkészült a ház , elúszott újabb tizennégyezer forint, az derült ki, hogy a fürdőszobából nem vezet csatorna az emésztőgödörbe . . . A ház egyébként valóban impozáns lett. Tizenegy lakószobájának mindegyike egymásba nyílt. Csak éppen Jókai dolgozószobája volt rossz helyen: a Stáció utcára nézett, ahol az Északi-Losonci vasúti indóházhoz (most is megvan a Mező Imre úton) zajoskodott az élénk forgalom. A lakószobák előtt fűthető széles veranda, az udvarból csatlakoztatva a konyha és a szobányi éléskamra. (Róza asszonynak még ez sem volt elég, a féltettebb élelmiszert a vendégszobában tartotta.) Volt tehén-és lóistálló, kocsiszín. Hízott két malac is, a számtalan baromfinak is volt helye. A kapu mellett volt a házmester lakása. A szobák zsúfolva voltak bútorokkal. Róza asszony még a Múzeum körúton megszokta, hogy zálogházasok, régiségkereskedők, árverési hiénák, ügynökök jártak hozzá s kínálták a rengeteg bútort, ékszert, műtárgyat, kelmét, szőnyeget, készpénzért vagy részletre. És nem tudott ellenállni. Legendák keringtek arról, hogy a padlás is tele van bútorokkal és drága kelmékkel. A lakásban már nem lehetett rendet tartani. Bulyovszky Gyula író ezt írta feleségének: „. . . Xantus a minap látta a Jókai házat belülről, ilyet még regényben sem olvastam: szobák, melyek takarítva nem voltak évek óta, ágyakon díványdarabok, gyertya, ferslég, leandernedrek. Tizenegy szobán keresztül menni s még egy lélek sem mutatkozik . . ." Váli Mari, a pápai unokahúg visszaemlékezéseiben a zongorát is említi, mint Róza asszony második éléskamráját: a fedelén különféle nagyságú fazekak, bögrék, tejesköcsögök, uborkás üveg, aszalt vargánya, maradék főzelék, maradék pecsenye. Valaki pedig megírja, hogy „a szobalány takarítás helyett szerelmes leveleket olvasott". Végül Fesztyné: „A házban sosem hallatszott nevetés." A ház légköréhez hozzátartoztak az állatok is. Az udvarban a Jancsi gúnár uralkodott, megcsípett embert, állatot, még a borjú nagyságú újfalandiak is féltek tőle, meg a két fehér kuvasz (egyikük neve Lakőr volt: Lakőr). A lovakat a háziasszony annyira kímélte, hogy férje rendszerint nem a saját fogatán, hanem lóvasúttal járt. A lakás a cicáké volt, köztük a legfőbb kedvenc, Narcissa ebéd közben Jókai székének támláján ült s kedvenc falatjait a villáról kapta el. A többi az asztal mellett, viaszkosvászonra helyezett tálból falatozott. A bő étkezés után a foteleken heverésztek s a vidáman futkározó egerekre rá sem néztek. Valaki megszámolta: 18 macska volt a házban. Az ebédlőben a madarak laktak. Egy kalitkában kanári, veresbegy, stiglicek, egy másikban a gerlék. Egyegy kisebben a két kedvenc: a fekete rigó meg a fülemüle. Állványon a kakadu tollászkodott. A hálószobában éltek a mókusok, egy fekete és egy vörösszőrű. Egy télen át a talált malacka is itt szállásolt. Ha éjjel nyugtalankodott, felesége kérésére Jókai leszállt az ágyból, spirituszon tejet melegített és megetette ezüstkanálkával. Szigligeti Ede mondta, hogy Jókaiéknál még a kutyák is bifszteket ettek. Ezt a különös háztartást Jókai vagy nem vette észre, vagy nem akarta. „Tanuld meg Móric bátyámtól -oktatja Váli Mari a kis Rózát azt a jó szokást, mely által láthatatlanná tudja tenni az olyan borzasztó körülményeket, melyeken segíteni úgysem lehet." Jókai ha néha súlyos anyagi terhekkel, kifizetetlen váltók gondjaival küzdve, képviselőválasztások zűrzavarában élt is, de álomvilágban. Imádta Róza asszonyt: „Ami életemben sikernek nevezhető, annak legnagyobb részét neki köszönhetem." Mikszáth pedig így vélekedik: „Mit tudta ő, mi a pénz ? Abszolúte nem volt arról fogalma ennek a nagy gyereknek." A reális élet elől a dolgozószobájába menekült, ami szinte múzeumszámba ment, tele emléktárgyakkal, ritkaságokkal, antikvitásokkal. Mindig lila tintával írt, egyenes sorokat róva, kiadója szerint oldalakon át csak egy-két javítással; ha belemelegedett, egy napjában két nyomtatott ívre valót. A mesét, a történetet sétálva állította össze. Az íróasztal egyik sarkában rézsarkú noteszkákban a jövendő regények jegyzetei, még a fejezetek szerinti beosztás is: egy ötkötetes regény váza — öt lapon. Végül eljött az idő, amikor a súlyosbodó anyagi gondok, a háztartás mindinkább elburjánzó pazarlása, a Stáció utca távolsága miatt el kellett adni a házat. Jókai megsimogatta a kutyák fejét: „Na, kutyeszek, a ti uraságtok is elmúlik." De vevő nem akadt, rossz helyen volt a ház, rosszul építve, rossz beosztással. Végülis kapóra jött, hogy az út kiszélesítésének vonalába esett s ezen a címen a főváros vette meg, 38 ezer forintért. 1881-ben Jókaiék átköltöztek a Kerepesi (a mai Rákóczi) útra. Így végződött a kor legolvasottabb magyar írója három házának története. Róza asszony szavaival végzem: „Nem nekünk való a háziuralkodás, nagyon drága mulatság, nem szegény embernek való." 44