Budapest, 1977. (15. évfolyam)
10. szám október - Szabó Gabriella: Lift-program
30 1014 Országház utca 20. A Budapest postája Hozzászólás és válasz A „Budapest" ez évi 4. számában dr. Radnai Lóránt tollából értesülhetett a folyóirat olvasóközönsége arról, hogy a nemrég elkészült Hilton Szálló iparművészeti-képzőművészeti kialakításában ki mindenki vett részt. A cikk huszonhét nevet sorolt fel — munkájuk volumene, eszmeiesztétikai hatásuk jelentőségének rangsorolása nélkül, s látszólag a teljesség igényével. A cikkben felsoroltak zöménél nem kevésbé jelentős művek illetve alkotóik azonban kimaradtak e lényegében kultúrtörténeti dokumentumot is szolgáltató „leltárból". (Egyébként is sajnálatos jelenség, hogy a sajtóorgánumok képzőművészeink, iparművészeink nevét vagy műveiket olykor bántóan tévesen, hiányosan közlik.) Ezért is fontosnak tartanám a nevezett cikk megfelelő kiegészítését az alábbi, a Hilton Szálló belső tereinek kialakításában szintén közreműködő művészek felsorolásával : Antal Károly szobrászművész, Ardai Ildikó iparművész, Bohus Zoltán iparművész, Darvas Árpád grafikusművész, Duray Tibor festőművész, Farkas Éva iparművész, Halászi Tibor iparművész, Illés Gyula szobrászművész, Jenei Tibor iparművész, Kiss Kovács Gyula szobrászművész, Kiszely Katalin iparművész, Kodolányi János iparművész, Kovács Ferenc szobrászművész, Lehoczky János iparművész, Majoros Árpád iparművész, Oborzik Edit iparművész, Pécsi László iparművész, Szilasi Anna iparművész, Tóthfalussy László iparművész. Felsorolásom szándékosan nem tartalmaz kiemeléseket, de úgy érzem, hogy a cikk szerzője jelezhetett volna néhány feltűnő hangsúlybeli különbséget. Mert a hiányok bántó hangsúlyt kapnak, amikor részletesen ismerteti, mondjuk, az eszpresszó-pult homloklapját (anélkül, hogy egy pillanatra is alábecsülném annak tervezőjét, vagy akár a mű környezetesztétikai jelentőségét), miközben említés nélkül maradnak—a többi között—Duray Tibor színes üvegablakai, Kiss Kovács Gyula reliefsorozata, Pécsi László csomózott szőnyege, Lehoczky János kovácsolt munkái, Kodolányi Jánosnak, Kovács Ferencnek vagy Bohus Zoltánnak az egész szálló hangulata szempontjából fontos alkotásai. Tisztelettel: Puskás István, a Képző- és Iparművészeti Lektorátus munkatársa 1119 Budapest, Fejér L. u. 61.. * Puskás Istvánnak „A Hilton Szálló belső terei" című cikkemmel kapcsolatos észrevételeihez szeretnék néhány szót fűzni, írásomnak nem az volt a célja, hogy taxatíve felsorolja mindazoknak a tervezőknek és művészeknek a nevét, akik ebben a nagyméretű munkában részt vettek. Hiszen szívesen szóltam volna pl. azokról az igen míves munkát végzett fizikai dolgozókról is, akik a Hilton Szálló alapozásától kezdve a villámhárítók elhelyezéséig valóban derekas munkát végeztek. Cikkem szerény kerete azonban korlátot szabott. Ugyanakkor elsősorban a Szerkesztőség által rendelkezésemre bocsátott fotóanyagot kívántam kommentálni. Hozzá kell tennem: a fényképfelvételek (és a cikk is) még a szálloda felavatása előtt készültek, amikor még nem volt minden a helyén, ill. nem volt hozzáférhető. (Sajnos, a hosszú nyomdai átfutási idő miatt ilyen kényszermegoldást választunk, amikor egy-egy jelentősebb eseményre mi is szeretnénk — a lehetőségeinken belül — frissen reagálni. ( Szerk.) A Puskás István által felsorolt művészek nevének elhagyása tehát semmiképpen sem volt szándékos. Nagyon sajnálom, ha ily módon „a hiányok bántó hangsúlyt" kaptak; egy művészettörténész valószínűleg másként mutatta volna be az új szálló képzőművszeti és iparművészeti értékeit. De a nagy tehetségű művészek bizonyára az én vázlatos írásom nélkül is megtalálják méltó helyüket a magyar művészeti élet porondján, amihez mindannyiuknak sok sikert kívánok. Dr. Radnai Lóránt okl. építészmérnök 1013 Bp. Attila út 2. * Teret, utat Ady Endrének! A centenárium fokozottabban Ady Endrére irányítja a közfigyelmet. Az utókor számtalan formában őrzi, tiszteli nagyjainak emlékét, egyebek között utcanevekben. Rónai Mihály András sokak gondolatát, kívánságát fogalmazta meg a Népszabadságban április 10-én megjelent írásában. Azóta fél esztendő telt el a küszöbön a centenárium napja: november 22. —, de az illetékesek semmi jelét nem mutatják, hogy tenni kívánnak valamit a cikk meggyőzően érvelő, elgondolkodtató mondanivalója nyomán. A tanács illetékes szervei úgy vélhetik, már vagy tíz peremkerületi utca viseli Ady nevét, s ez elegendő. De ugyanez a helyzet Petőfi, József Attila, Arany János, Jókai, Madách, Dózsa, Rákóczi, Kossuth, Széchenyi esetében is, akiknek nevét ugyancsak tucatnyi út, utca, tér, iskola, emléktábla őrzi kegyelettel , s mindegyikük a főváros szívében is „jelen van". Csak Ady nincs. Ha mi most, 32 év után, a centenárium alkalmából sem pótoljuk ezt a figyelmetlenséget, talán majd megteszik — röstelkedve gondolva ránk — utódaink a kétszázadik évfordulón. Ha nem utcát, akkor teret méltán kaphatna Ady Endre valahol, hozzá méltó helyen. Ő a kapocs Petőfi és József Attila között időben — miért ne lehetne a térben is kapocs valahol a Petőfi Sándor utca és a József Attila utca tájékán? A Vigadó tér vagy a Martinelli, esetleg a Kristóf tér miért ne viselhetné Ady nevét? Rónai Mihály Andrásnak is van tucatnyi reális javaslata. A főváros vezetőin a sor, hogy megfontoltan — de mielőbb! — döntsenek ez ügyben, a forradalmár Ady Andréhez és a szocialista Budapesthez méltó módon, a főváros lakóinak megelégedésére. A „Budapest" folyóirat, mint a főváros múltbeli értékeinek, hagyományainak egyik istápolója, hallathatná szavát e közügynek minősülő témában is. Szécsi Gyula ny. tanár 1052 Budapest * Olvasónk javaslatával egyetértünk: Ady Endrét valóban tekintélyesebb út vagy tér illetné meg, mint a Rózsadombon a Bimbó út kis nyúlványa. Meggondolandó azonban, hogy helyes-e tiszteleti okokból mindig a Belváros legbelsőbb részének utcaneveit bolygatni. A régi utcanevek: műemlékek. Egy patinás név megváltoztatása éppen olyan rombolás, mintha egy régi, szép épületet döntenénk le. Már eddig is sok hagyományos belvárosi utcanév ment feledésbe. Ne ezt a sort folytassuk. Új, reprezentatív terek, főútvonalak keletkeznek a nagy építkezésekkel. Ott keressünk méltó helyet Ady Endre nevének. Ki juthat be szociális otthonba? Forray Béla (XIII. Lehel út) hosszú levelében az idős emberek életéről, helyzetéről ír. Megjegyzi, hogy e téren igen vegyesek a tapasztalatai. Jól esett olvasnia a „Budapest" 1975. évfolyamának 7. számában az egyik szociális otthonról szóló cikket. Azt kérdezi: melyek a feltételei a szociális otthonba való beutalásnak? Megnéztük az idevonatkozó rendeletet. Eszerint a kétféle szociális otthon típusba: az általános és a betegek szociális otthonába azt a munkaképtelen vagy nagymértékben csökkent munkaképességű személyt lehet beutalni, aki nem képes magáról gondoskodni, nincs tartásra kötelezett hozzátartozója, vagy ha ilyen van is, a gondozást szociális körülményei miatt családja körében nem tudja megoldani.