Budapest, 1978. (16. évfolyam)
6. szám június - Tamás Ervin: Mátészalka
múlt is szült hihetetlennek tetsző történeteket. 1971-ben, amikor az új szállodát avatták, ötszázan kérték felvételüket a személyzet állományába, a végén bizottságnak kellett elbírálnia, hogy kiket vesznek fel, hiszen csak ötven embernek tudtak munkát adni. Itt csak két lehetőség kínálkozott: eljárni távoli vidékekre dolgozni, vagy hozzálátni Mátészalka iparosításához és a munkaerő-feleslegnek helyben biztosítani a megélhetést. Nehogy azt higgye, hogy könnyű volt az utóbbit választani. Még ma is előfordul, hogy egy-egy környező község magának követeli az ipart, holott húsz-harminc percre fekszik tőle Szalka! 1969-ben kapta meg Mátészalka várossá nyilvánító okiratát, s rá egy esztendőre készen állt egyedülálló modellje, az ipari park. Kormánytámogatással száz holdon alakították ki ezt a sajátos parkot, lefektették az összes közművet, biztosították a vasúti vágányrendszert, a távhőellátást, mindent, amire egy korszerű üzemnek szüksége van. 136 millió forintba került, hogy „készen" várják a letelepülő gyárakat. És jelentkeztek az üzemek. Igaz, akadt szerencsétlen eset is: az ÉVM Asztalosipari Vállalata 16 hektárt igényelt, 6 millió forintot az építkezésre is költött már, amikor megszigorították a beruházásokat, otthagytak csapot-papot, azóta sem jelentkeztek. A többiek azonban komolyan gondolták, hogy gyárat építenek: a Magyar Optikai Művek 380 millió forintért teremtett munkát több mint másfélezer embernek; a Szatmár Bútorgyár eddig 260 milliót költött fejlesztésre, s termelési értéke jelenleg 400 millió, de a közeljövőben 600 millió forint lesz. Avattak tejporüzemet, idén adják át a túróüzemet; a húsüzem 50 ezer sertést dolgoz föl évente; s nagyüzem az almatároló is, amely mintegy 3 ezer vagonnal forgalmaz a híres nyírségi gyümölcsből. Építészeti remekmű a Budapesti Finomkötöttárugyár 175 millió forintos beruházással épült mátészalkai telepe, ahol 800-an kaptak tavaly munkát. Miért mondom, hogy építészeti remekmű? Mert a gyárat úgy alakították ki, hogy belül saját parkja van, falai színesek, ablakai szélesek. A munkatermek tágasak és világosak, az itteni munkakörülményekhez fogható nincs a főváros textilgyáraiban sem. Ha már a fölsorolásnál tartunk, nem feledkezhetünk el az Ipari Szerelvény- és Gépgyárról, amelyik szintén fejlesztés előtt áll, s ebben az esztendőben készül el az óriási gabonatároló. Ezzel a bizonyítási eljárás véget ért. Kimondható a következtetés: Mátészalka nyolc év alatt iparvárossá vált. Ahonnan egykor az emberek többsége ingázott, mert csak az ország más részein talált munkát, oda ma naponta ötezren járnak be dolgozni. A 17 ezer lakosú városban ma mintegy 13 ezer munkahely van, iparának termelési értéke meghaladja a 2 milliárd forintot. Elmúlt a kétkedés ideje. Mátészalka bizonyított. És bizonyítottak lakói is. Sokan kérdezték néhány éve, hogy ,,szabad-e ilyen helyre ennyire korszerű üzemet helyezni?" Szabad volt. — Két gyárnak még van helye az ipari parkban. De a területet nem kapja meg akárki — mondja Lánczi János. — Most már válogathatunk! * — Az igények mindig gyorsabban nőnek, mint a lehetőségek, így van ez rendjén, de ekkora lemaradást behozni mégiscsak nehéz — kopog tollával íróasztalán a tanácselnök. — Minden utcában ott ma már a víz, kiépült a szennyvízhálózat rendszere. Most pedig már fúrhatjuk is az újabb kutakat, s növelhetjük a tisztítókapacitást. Nincs a munkának vége... Vagy mondjam azt, hogy néhány év alatt kétszeresére nőtt Mátészalkán a szilárd burkolatú utak hossza? Vagy: ahol még nincs korszerű közvilágítás, lázonganak a lakók? Mindegy, erre mondhatjuk: egészséges türelmetlenség. Megtízszereztük a parkhálózatot, van olyan lakótelepünk, amelyiknek tíz parkja van! Az elmúlt ötéves terv egyedülálló fejlődést hozott, hiszen 47 százalékkal nőtt lakásalapunk! — És a gondok ezzel egyenes arányban... — Ahogy mondja. Mert ugyan három lakótelep nőtt ki a földből, és már kevesen emlékeznek arra az időre, amikor összesen húsz emeletes házat számláltak Mátészalkán, de a kapcsolódó beruházásokkal lemaradtunk, s a városközpont rekonstrukciójára is csak most kerülhet sor. Minden lehetőséggel élünk... Bizonyítja ezt, hogy a tervezett 80 óvodai férőhely helyett 360-at „hozott" a város, lakóinak, üzemeinek köszönhetően. Iskolákat építettünk, s nagy szó, hogy tanárbőség van Mátészalkán, az órák 98 százalékát szakos pedagógusok tartják. Fejlődött az egészségügy, igyekeztünk fejleszteni a foghíjas kereskedelmi hálózatot. A művelődési ház öreg, feladatunk a következő ötéves tervben korszerűt, szépet építeni helyette. A régi rendezési tervét, amelyik 1965-ben készült, már kinőtte Mátészalka. Ennek átdolgozására pályázatot hirdettek, s így kerültek jó kapcsolatba a tervezőintézetekkel. A miskolci, a debreceni mérnökök és a Városfejlesztési Tervező Intézet építészei gyakran keresték föl Mátészalkát. Különösen Szokolay Örssel, egy debreceni építésszel fonódott barátivá a kapcsolat. — Négy évig itt ült. Magyarázott nekem, vitatkoztunk, érveltünk, minden utat, intézményt, épületet centiről centire „megálmodtunk" — emlékszik a tanácselnök. — Lakótelepeink az ő tervei alapján nőttek ki a földből. Szokolay Örs azonban hirtelen meghalt. Nagyon hiányzik. Biztos, hogy a tervező radírja és irónya nem mindig egyezett a tanács pénzügyi keretével, de alkotása maradandó. Négynyomsávos út épül, alatta vezetnek az új, korszerű közművek, s két oldalán 4 ezer lakásnak lesz helye! Azaz: a 15 éves lakásfejlesztési programnak ideális helyet teremtettek a szalkaiak. Ahogy egykor az ipari parkot, úgy alkotják meg most a lakótelepek parkját, azaz — előre — a teljesen közművesített területet. És ami a legszebb: Mátészalka tisztelettel adózik építésze emlékének. Az általa tervezett lakótelep egyik utcáját Szokolay Örs utcának nevezték el. „Terveink szerint 1980-ig kereskedelmi üzlethálózatunk kétezer négyzetméterrel, szolgáltató egységeink hálózata pedig 721 négyzetméterrel növekszik. Ezzel a városközpont szolgáltatási- és üzlethálózatának rekonstrukcióját végrehajtjuk" — olvasom az egyik tanácsi jelentésben. Hogyan vélekednek az urbanizálásról, a kisváros sajátos lehetőségeiről a szalkaiak? — Tudja, sokáig tartott ebben a városban az ablakkinézős korszak... — mondja Melegh Gábor, az almatároló vezetője. — Ez az elnevezés azt az időt takarja, amikor a szalkaiak kikönyököltek lakásuk ablakán, hogy figyeljék, mint építkeznek Mátészalkán. Ódzkodtak a társadalmi munkától. A járási Hivatal épülete A Kossuth u. 16. sz. ház, ahol először gyulladt fel a villany Régi parasztház a Fellegvár utcában 18