Budapest, 1980. (18. évfolyam)

11. szám november - Vőlegény, Menyasszony, Sógor, Mosoly, Gyermek

Arra a kérdésemre, hogy korábban is ilyen tágas volt-e a hely, azt felelik, volt időszak, amikor tízen laktak a három szobában. Az ilyen lakás felújítás után még jobban megmutathatja igazi arcát. A valóságban csak itt — ilyen körülmények között — képezhető ki a nyugalmat, pihenést szolgáló belső tér, s a más-más korú és érdeklődésű emberek itt különülhetnek el legjobban. „Szükség törvényt bont" alapon, egypáran lakásuk „hasznos" terét megnagyobbították: a konyhát — amely nem fűthető! — átalakították szobává. Fekete Zoltán (József Altéria) mezőgazdasági mérnök-tanár is erre kényszerült. Mit tehetett volna mást, lassan fölcseperedő fiuk és lányuk megkövetelte a szülőktől való elkülönítést. Azóta is mind a négyen itt élnek. Tisztaság — és zsúfoltság. Alig lehet a nagy szobát a folyosóról (ablakon át nem nagyon jár az ember!) megközelíteni. Miért nem próbálkoztak lakáscserével? A csupaszív mérnök-tanár a székesfehérvári Vántus Károly Mezőgazdasági Szakiskola alkalmazásában áll. Szerénysége tiltotta-e — sokáig ő volt a lakóbizottság helyettes vezetője —, hogy jogos igényét kérvénnyel alátámassza? A lányával, a 29 éves Máriával beszélgetek. Ő említi az egyetlen lakáscsere-kísérletet is, ami azért nem jött létre, mert az újpalotai lakótelepen kiszemelt egy szoba plusz két félszobás lakás alapterülete kisebb volt, mint a mostanié. Csöbörből vederbe ? Tizenöt-tizenhat éve alakították át a konyhát szobává, a régi kamrából csöpp teafülkét készítettek: egy állvány, rajta gázfőző. Minden más — hűtőszekrény, polc, befőttesüveg — kiszorult az előszobába. Miként változhatna meg a helyzet? Például, ha ő férjhez menne, vagy 25 éves fiútestvére megnősülne, s mindketten eltávoznának. Addig nem sok a remény. Kezdetben, amikor a legszükségesebb lett volna a változtatás, anyagi helyzetük nem engedte a cserét. A család úgyszólván évekig táppénzből élt, az édesapa ízületi gyulladással, az édesanya porckorongsérvvel bajlódott. Fényképeket mutat, és mesél. A kisgyerekes családok, segített a „téli ismeretség", hajdanában összejártak. Egy-egy születésnapon „kakaódélutánon" 10-15 gyermek is ünnepelt. Vasárnaponként kiürültek a lépcsőházak — mindenki kinn volt a strandon, a szabadban. Jó, jó a lakások felújítása, de mit segít, megoldást hozhat-e a fenti esetben (esetekben)? Feketéék előtte vannak-e vagy utána, nem is sejthetem. Keserű szájízemet fokozza a látvány: a szobává avanzsált konyha, s a szőnyeg alatt megbúvó, hideg kőpadló. A Kék Sün és környéke A Mosoly utca egyeseknek vidámságot jelent, másoknak mérgelődést, állandó rettegést. Az egyik ház földszintjéről szúrja a környék lakóit a Kék Sün vendéglő. A mozgalmassághoz az is hozzájárul, hogy a háztömbnek ezen az oldalán helyezkednek el a „szolgáltató" egységek: a „kocsmán" kívül, a közért, a totózó, s a megszűnt cukrászda helyén a vendéglátóipar egyik javítóüzeme. A sok-sok éve tartó háborút, úgy tűnik, eddig a lakók nyerték meg, hiszen a környéket rontó s félelemben tartó, rossz hírű talponállót évekkel ezelőtt megszüntették, s a helyén II. osztályú vendéglőt nyitottak. A Kék Sün azonban továbbra is célpont. Vékonyak a falak( ?), a lakásokba fölhallatszik a zaj, a „kerthelyiség" — valójában: pár „pléhasztal" — beszédtől, hordódobolástól, pohár, korsó összekoccanásától, némelykor káromkodástól hangos. A háztömb lakói egy-két kivétellel elkerülik a vendéglőt. „Szórakozási lehetőség nincs, csak lezüllesztett vendéglátóipari egységek." Panasz, panasz hátán. Sokan ezzel érvelnek: ha rendelet tiltja az utcán való italozást, miért lehet a kerthelyiségben szeszes italt fölszolgálni? Köztes megoldás már született: a vendéglő ugyan marad, de szombaton délután 4-től hétfő reggelig zárva kell tartani. — A betoppanó vendég mit reggelizhet?— Tojásrántottát, főtt virslit. Sajnos a reggelit nem nagyon veszik igénybe. — És az ebédet? Milyen a választék, és mennyi az ára? — Naponta 10—12 ebédet szolgálunk fel. Aki akar, 30—35 forintból már megebédelhet. Kap érte két fogást — savanyúsággal. Általában két-három leves, ugyanannyi főzelék és készétel (babgulyás, pörkölt) és négy-öt frissen sült közül választhat a vendég. — Délelőtt nincsen nagy áradat. . . — Mindössze egy-két törzsvendégünk van ilyenkor, megissza a két-három fröccsét, megveszi a Szimfóniáját, ül, nézelődik. Kora délután kezdődik a nagyüzem , s egészen zárásig, este nyolcig tart. — Mennyi a napi bevétel? — Hat-nyolcezer forint. De mikor vasárnap is nyitva tartottunk, megvolt 10—12 ezer. Jöttek a totózók, ide is be-belátogattak, ma a totózó vasárnapi forgalma megcsappant, az emberek Újpestre járnak, ahol a szelvény kitöltése mellett megihatják az egy-két pohár itókájukat. — Cukrászda nincsen a környéken? . . . — 1978 júniusában szüntették meg a vasárnapi nyitvatartásunkat. Addig bárki bármilyen cukrászsüteményt rendelhetett, jöttek is a háziasszonyok a környékről. — Rendbontásuk volt-e? — Három év alatt nem kellett rendőrt kihívni. Éneklés csak nagyobb névnapokon, Sándornapon, Erzsébet-napon, Mária-napon van. Csitítani próbálunk mindenkit, a „komolyabb" eseteket is magunk oldjuk meg. Beszélgető társam Herdlicska Márton üzletvezető-helyettes. Fiatal ember, 27 éves. A Kék Sün gebines vendéglő, a vezető hetedmagával látja el a kiszolgálást, főzést, takarítást. Meggyőzően beszél. Az ő igazsága: kiszolgálni a vendéget! Minél nagyobb a forgalom, annál többet keres ő is. És munkatársai is. S a lakók igazsága: csöndben szeretnének pihenni, a délutánjukat nyugalmasan eltölteni. A két „igazság" — senki sem akar engedni — ütközik, ütközget, s a megoldás, mely mindkét felet megnyugtatná, csak nem akar megszületni. Három család a Dagályon 1958-ban ;b;'"IHalt Feketék) Fekete Zoltán felvételei „Házi húsvét" 1960-ban Fekete Zoltán a téren, leányával, Máriával (1957) József Attila Művelődési Központ 12 Házhoz szállítható a kultúra? A lakók közül többen panaszkodnak a szűkös művelődési körülményekre: hiányolják a mozit, a szórakoztató előadásokat. Magukban füstölögnek, s evvel azt is jelzik, mekkora erővel vannak odaragasztva a televízió előtti karosszékekhez, fotelokhoz. Olyannyira nem mozdulnak ki otthonaikból, hogy — bármily hihetetlenül hangzik — a pár lépésre levő József Attila Művelődési Központ programját sem ismerik. Elmennek a hatalmas épület előtt, de a hirdetőtáblákat már nem nézik meg. Belülre pedig alig merészkednek. Vádolják néha keserű humorral, a „Házat", s várják, hogy szájukba röpüljön a sültgalamb.