Budapest, 1982. (20. évfolyam)
3. szám március - Vörös Károly:Március 15-i emlékműterv— 1848 áprilisában
VÖRÖS KÁROLY Március 15-i emlékműterv18 áprilisában Érdekes cikk jelent meg 1848. április 22-én a Kassán kiadott Képes Újságban, Magyarország akkor még egyetlen képes hetilapjában. A cikket, melyet „Májer István tanár" írt alá, fametszetű kép egészítette ki. „A szabadság oszlopa Casagrande-tól"— állt a cikk címeként, s alatta magyarázatul: „1848 Mártzius 15-e emlékeül fölállítandó Pesten a szabadság téren". Ezt követően a szerző elmondja: „A békés úton kivívott szabadság diadalérzetében lelkeslejeink aláírást nyitottak egy Pesten a szabadság terén emelendő oszlopra. Ez helyes, ezt országszerte örömmel értettük. Ilő, hogy remek cselekvéseit a nemzet megünnepelje, műremekek által örökítse s ezek által egyszersmind a kor nagyszerű eseményeit és magasztos honszerelmét késő unokáiba is átlehelje". A kép klasszicista ihletésű emlékoszlopot ábrázol. Két legjelentősebb darabja az ilyen típusú emlékműveknek: a Napóleont dicsőítő Vendôme-oszlop és az 1830. évi júliusi forradalom emlékére a Bastille helyén emelt hatalmas emlékoszlop már állt akkor Párizsban. Ezeket olyan hasonló monumentumok követték, mint például az 1843-ban felállított londoni Nelson-oszlop és az 1856-os brüsszeli, a győztes 1830. évi forradalomra emlékeztető ún. Kongresszusi-oszlop vagy a még későbbi, berlini győzelmi oszlop. Ha művészileg, stilárisan már túlhaladott is ez az emlékmű-forma, funkciója korántsem divatjamúlt: az egyalakos emlékszoborral szemben igen alkalmas kollektív cselekvések, absztrakt fogalmak, szimbólumok kifejezésére. A tervezett pesti oszlop eszmei tartalmára Májer cikke külön felhívja a figyelmet: ,,Hungária szellemdús hölgy alakjában, kinek fő dísze, mintegy koronája hazánk czímere, a mellén a világosság és honszeretet tüzét sugárzó nap, fölemelkedvén a nagylelkűség, erő, hősiség és éberséget jelképező négy oroszlánytól őrzött s a 12 pesti pont allegóriáival ékesített talapzat fölé, nemes arczvonásai a szabadságot híven ábrázolja [!], jobbra égbe nyúló útjaival a magyarok ezreinek sőt millióinak Mártzius 15ki egy szív és lélekkel óriásilag fölharsogott ama fogadására emlékeztetvén: 'Esküszünk Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk', baljában pedig diadalmi öntudattal a széttépett bilincs részét a világnak bemutatja, mely bilincs másik felét hősileg lábával tiporja; intvén a népet, hogy szabadságával visszaélni rettegjen, a közerőt szakadások által ne gyengítse; hanem inkább a testvériség, keresztyén szeretet által magát consolidálja, nehogy a zsarnok erőszak fejünkre nőve, láb alól kifeszítse a rabláncokat és újra a népek nyakába fűzze." Rendkívül jellemző az allegória dagályos magyarázatának végéhez fűzött értelmezés, amely az ábrázolástól teljesen (ám a konkrét március végi, április eleji politikai helyzettől éppen nem független, s teljes összhangban van a lap liberális, de antiradikális tendenciáival, amennyiben a szabadsággal való „visszaélésinek — vagyis a forradalom továbbfejlesztésének — a parasztság, a céhlegények, munkások és a radikális értelmiségi ifjúság részéről egyaránt várható veszedelmére figyelmeztet. Az emlékmű-tervről közölt rajz elég kezdetleges, ezért nem állapítható meg egyértelműen, hogy kerek oszlopról vagy szögletes formájú pillérről van-e szó. Az a körülmény, hogy a leírás a 12 pont allegorikus ábrázolásáról beszél, és a képen ebből négy látható, inkább kör alakú alaprajzot valószínűsít — különben ugyanis vagy 16 mezőt kellett volna allegóriákkal kitölteni (vagyis néggyel többet, mint ahány pont volt), vagy azt kellene feltételezni, hogy az emlékművet háromoldalú hasábnak tervezték. Ez esetben azonban értelmetlen lett volna a négyzet alakú talapzatot négy oroszlánnal díszíteni. (Ennek ellene látszik szólni viszont az, hogy az oszlop tetején álló szobor kétségtelenül kör alakú talapzata alatti koronázó párkány és a láthatólag március 15. egyes jeleneteit ábrázoló dombormű-sorozat között olyan vak keretezés látható, amely csak szögletes formájú test valamelyik oldalán képzelhető el.) Viszont hengeres oszlopra vall a nőalak talapzatának megszakított felirata: ZÜNK ESKÜS. Az egyértelműválasz nehéz: a legvalószínűbb, hogy a művész csak hevenyészve dolgozta ki a tervet. A kidolgozás rögtönzött voltát valószínűsíti a terv igen gyors megjelenése is: ahhoz, hogy a rajz április 22-én Kassán megjelenhessék, a fametszet dacának a szöveggel együtt Pestről, sőt, valószínűleg inkább Esztergomból (ahol ekkor a művész és a cikk szerzője is feltehetően tartózkodott) legalább április 10. táján már el kellett indulnia. A tervnek tehát legkésőbb április első hetében készen kellett lennie. A gyorsaságot azonban ez esetben nem kell meglepőnek tartanunk: rutinos művész készítette a tervet. Marco Casagrande neve akkor már nem csak a hazai képzőművészeti élet néhány bennfentese előtt volt ismert. A 44 éves olasz 1833 óta dolgozott Magyarországon. Pyrker János László egri érsek hívta meg a tehetséges művészt, akit velencei pátriárkasága idején ismert meg. Casagrande nagy szerepet kapott az egri székesegyház építésében: ő készítette el annak külső és belső szobrászati díszeit csaknem teljes egészében — emellett portrékat is mintázott. 1837-től Pesten volt műhelye, itt alkotta, legalábbis részben, az egri székesegyház belső szobrászati díszeit, de 1838-ban a fáji Fáy-kastély és a Heves megyei andornaktállyai Mocsáry-kastély szoborműveit is. Kiállított a pesti műegylet 1841. évi tárlatán. Pesti működésének legfontosabb terméke az Ullmann-palota nagytermének az Olimposzt, a Parnasszust és táncoló géniuszokat ábrázoló bájos domborműegyüttese. Mindez jó ajánlólevél volt számára ahhoz, hogy a kor legnagyobb hazai építkezésének, az esztergomi bazilikának külső szobrászati munkáira megbízást kapjon. Casagrande 1841-ben költözött Esztergomba, ahol 1848-ig maradt; ekkor (pontosan egyelőre nem tudjuk, mikor) visszatért Olaszországba. Az 50—60-as években azonban még visszalátogatott, és 1880-ban bekövetkezett haláláig hazájában magyar megrendelésekre is dolgozott, elsősorban az egri érsekség számára. Casagrande jelentőségét azon- 22