Budapest, 1982. (20. évfolyam)

10. szám október - Endrődi Szabó Ernő: Meg lehet-e fejteni egy kerületet?

a cinkotai Petőfi utcáról mondtál, hogy azért szüntették meg — pedig ott van a Hrúz-ház, ugye ? —, mert itt Mátyásföldön is van egy, és egy kerületben nem lehet két azonos nevű utca. De nem csak itt van ám Petőfi utca, vár­jál, Rákosszentmihályon is van egy. Úgyhogy ha ennyire szőröz­nek, nem igaz, amit állítanak. Képzeld el, hogy ott is van és nagyon sokszor ide hozzák a táv­iratot, itt keresik az illetőt, meg ilyenek, tudod! Úgyhogy, ha csinálnak valamit, tényleg, akkor már úgy csinálják, tényleg, hogy következetesen. — Biztos, hogy mindezekről a Tanács tehet? — Hát nem tudom, nem biz­tos, hogy mindet ők csinálják, de tudni csak tudnak ezekről, nem ?! — Azt hiszem igen. — Hát akkor...! ? Sashalom. Festetics-kastély. Azaz: nem is kastély, csak egy kastélyt utánzó, jó nagyra hízott és a „szegény atyafiakról", a vi­déki udvarházakról megfeledke­zett kúria. De annak tényleg jó nagy. Kastélynak viszont kicsi. És zömök. És tömör. Ennyi ma­radt a „magyarságából". Pedig, hogy ízig-vérig magyar századok szülték, afelől semmi kétség. — Minimum kétszáz-kétszáz­ötven éves, a tizenhetedik-tizen­nyolcadik században emelték — mondja beszélgető társam, egy középkorú, frissen borotvált férfi, akit a „kastély" belső udvarán sétálgatva szólítottam meg. (ő is így mondja: a kastély.) — Egye­sek szerint a Grassalkovichok, mások szerint a Festeticsek épí­tették, de amennyire én tudom, az utóbbi az igaz. — Elég ramaty állapotban van — mondom. Rám néz, arcán látom, hogy nyelve hegyéről nyelte vissza a mondatot — „hát mi nincs ná­lunk így, uram" —, de azután csak ezt hallom: — És már milyen régóta. Van benn az egyik néni konyhájában a falon egy festmény, falfest­mény, gyönyörű, de rövidesen lerohad. Azért egy konyha mégis­csak konyha. — Tanácsi kezelésben van ? — kérdezem. — Nem tudom — mondja —, azt hiszem, nem. Fürkészem az arcát, de most ügyesebb, mint az előbb volt. A nyakától a feje búbjáig begom­bolkozott már. Tekintete ked­ves, de távolságtartó hivatalos­ságot sugároz. Ő most a Nyilat­kozó. „Kár — gondolom magam­ban —, rokonszenves fickó." — De a lakások, amiben pél­dául maga is lakik, azok tanácsi­ak, nem? — De igen. — Hát akkor csak tanácsi ke­zelésben van ez az épület is?! — Nem tudom... én azt is hallottam, hogy a műemlékvédő bizottság... — így mondja: Bizottság. A tétova vitát azzal a kijelentés­sel zárom le, hogy szerintem biz­tosan tanácsi tulajdonú az épület. Megadóan bólint. — És semmi sem történt, hogy legalább egy kicsit rendbe hoz­zák? — piszkálom. — Hogy nem!? Hát itt aztán volt már mindenki, a műemlé­kesektől, a rádiósokig, a tévésekig mindenki. Még a Ráday Mihály is kinn volt. Meg annyi újságíró, annyi újságtól, hogy az már sok. — És? — És semmi. Ez történt, amit lát. Amit látok, siralmas. Az épület olyan képet mutat, mint egy középkorú, ám rendkívül muta­tós, kívánatos dáma háromhetes részegség utáni állapotban. A büszke, hivalkodó timpanon és az előreugró párkányzat aládúcolva. A „nem-stílusban" épült oszlo­pok az összerogyás előtti pillanat­ban, és a falak mocskos hámló koszréteggel borítva. — Mit gondol, meddig bírja még ? — kérdezem beszélgető társamtól és az épület felé bic­centek. — Hát. .. vagy két éve, hogy küldött a Tanács egy papírt... ki is... ha jól emlékszem, a lakás­osztály vezetője, azzal, hogy élet­veszélyes. Igaz, ezenkívül sem­mit nem írtak, hogy költözzünk ki, vagy vegyünk magunknak lakást vagy valami. De legalább a papírunk megvan. De szerin­tem bírja ez még vagy kettőig. — Úgy érti két évig? — Nem, legalább még két­százig. Nézze csak meg, milyenek XVI. kerület a falak. Legalább hatvan-nyolc­van centisek. Állni fog ez még akkor is, amikor emezekre már nem is emlékezünk. — és a „kas­télydomb" alatt félkörben elte­rülő lakótelepre mutat. — Nem nagyon szereti a lakó­telepeket. — Most hazudjak? — bátoro­dik neki. — Utálom őket. Pedig ez még csak-csak istenes, nem olyan mint az eszméletlen Füredi. Itt még azért csak akad fű, virág, fa, levegő. De én azért ezekbe se mennék bele. Nézze, én Szent­mihályon születtem, ott nőttem föl, világéletemben kertvárosi vol­tam és az is maradok, szent­mihályi ! Lakás a kastélyban A kastély ,,. . .én azért ezekbe se mennék bele."

Next