Budapest, 1982. (20. évfolyam)
10. szám október - Endrődi Szabó Ernő: Meg lehet-e fejteni egy kerületet?
a cinkotai Petőfi utcáról mondtál, hogy azért szüntették meg — pedig ott van a Hrúz-ház, ugye ? —, mert itt Mátyásföldön is van egy, és egy kerületben nem lehet két azonos nevű utca. De nem csak itt van ám Petőfi utca, várjál, Rákosszentmihályon is van egy. Úgyhogy ha ennyire szőröznek, nem igaz, amit állítanak. Képzeld el, hogy ott is van és nagyon sokszor ide hozzák a táviratot, itt keresik az illetőt, meg ilyenek, tudod! Úgyhogy, ha csinálnak valamit, tényleg, akkor már úgy csinálják, tényleg, hogy következetesen. — Biztos, hogy mindezekről a Tanács tehet? — Hát nem tudom, nem biztos, hogy mindet ők csinálják, de tudni csak tudnak ezekről, nem ?! — Azt hiszem igen. — Hát akkor...! ? Sashalom. Festetics-kastély. Azaz: nem is kastély, csak egy kastélyt utánzó, jó nagyra hízott és a „szegény atyafiakról", a vidéki udvarházakról megfeledkezett kúria. De annak tényleg jó nagy. Kastélynak viszont kicsi. És zömök. És tömör. Ennyi maradt a „magyarságából". Pedig, hogy ízig-vérig magyar századok szülték, afelől semmi kétség. — Minimum kétszáz-kétszázötven éves, a tizenhetedik-tizennyolcadik században emelték — mondja beszélgető társam, egy középkorú, frissen borotvált férfi, akit a „kastély" belső udvarán sétálgatva szólítottam meg. (ő is így mondja: a kastély.) — Egyesek szerint a Grassalkovichok, mások szerint a Festeticsek építették, de amennyire én tudom, az utóbbi az igaz. — Elég ramaty állapotban van — mondom. Rám néz, arcán látom, hogy nyelve hegyéről nyelte vissza a mondatot — „hát mi nincs nálunk így, uram" —, de azután csak ezt hallom: — És már milyen régóta. Van benn az egyik néni konyhájában a falon egy festmény, falfestmény, gyönyörű, de rövidesen lerohad. Azért egy konyha mégiscsak konyha. — Tanácsi kezelésben van ? — kérdezem. — Nem tudom — mondja —, azt hiszem, nem. Fürkészem az arcát, de most ügyesebb, mint az előbb volt. A nyakától a feje búbjáig begombolkozott már. Tekintete kedves, de távolságtartó hivatalosságot sugároz. Ő most a Nyilatkozó. „Kár — gondolom magamban —, rokonszenves fickó." — De a lakások, amiben például maga is lakik, azok tanácsiak, nem? — De igen. — Hát akkor csak tanácsi kezelésben van ez az épület is?! — Nem tudom... én azt is hallottam, hogy a műemlékvédő bizottság... — így mondja: Bizottság. A tétova vitát azzal a kijelentéssel zárom le, hogy szerintem biztosan tanácsi tulajdonú az épület. Megadóan bólint. — És semmi sem történt, hogy legalább egy kicsit rendbe hozzák? — piszkálom. — Hogy nem!? Hát itt aztán volt már mindenki, a műemlékesektől, a rádiósokig, a tévésekig mindenki. Még a Ráday Mihály is kinn volt. Meg annyi újságíró, annyi újságtól, hogy az már sok. — És? — És semmi. Ez történt, amit lát. Amit látok, siralmas. Az épület olyan képet mutat, mint egy középkorú, ám rendkívül mutatós, kívánatos dáma háromhetes részegség utáni állapotban. A büszke, hivalkodó timpanon és az előreugró párkányzat aládúcolva. A „nem-stílusban" épült oszlopok az összerogyás előtti pillanatban, és a falak mocskos hámló koszréteggel borítva. — Mit gondol, meddig bírja még ? — kérdezem beszélgető társamtól és az épület felé biccentek. — Hát. .. vagy két éve, hogy küldött a Tanács egy papírt... ki is... ha jól emlékszem, a lakásosztály vezetője, azzal, hogy életveszélyes. Igaz, ezenkívül semmit nem írtak, hogy költözzünk ki, vagy vegyünk magunknak lakást vagy valami. De legalább a papírunk megvan. De szerintem bírja ez még vagy kettőig. — Úgy érti két évig? — Nem, legalább még kétszázig. Nézze csak meg, milyenek XVI. kerület a falak. Legalább hatvan-nyolcvan centisek. Állni fog ez még akkor is, amikor emezekre már nem is emlékezünk. — és a „kastélydomb" alatt félkörben elterülő lakótelepre mutat. — Nem nagyon szereti a lakótelepeket. — Most hazudjak? — bátorodik neki. — Utálom őket. Pedig ez még csak-csak istenes, nem olyan mint az eszméletlen Füredi. Itt még azért csak akad fű, virág, fa, levegő. De én azért ezekbe se mennék bele. Nézze, én Szentmihályon születtem, ott nőttem föl, világéletemben kertvárosi voltam és az is maradok, szentmihályi ! Lakás a kastélyban A kastély ,,. . .én azért ezekbe se mennék bele."