Budapest, 1982. (20. évfolyam)
10. szám október - A Budapest postája
1076 GARAY UTCA 5. A Budapest postája Mihály vagy Mihály Jani János XII., Kapitány u. 1. V. 8. 1123. Barátai fölhívták figyelmét, hogy Vörösmarty sírkövén a Mező Imre utcai temetőben a költő keresztnevét hibásan vésték kőbe: Mihály helyett Mihál olvasható. „A költő neve Mihály alakban fordul elő nemcsak a mai, hanem a régi kiadású irodalomtörténeti könyvekben is - írja. Azonban legdöntőbb bizonyíték a költő aláírása. A hasonmások így mutatják az aláírást: Vörösmarty Mihály. Nem tudom, hogy a megcsonkított feliratú sírkövet mikor és kik állították fel. És arra sincs adatom, hogy a család miért nem emelt szót az említett bántó pontatlanság miatt. Azonban, ha már észrevettük, fel kellene hívnunk az illetékesek figyelmét. Szerintem elengedhetetlen egy új és megfelelő méretű sírkő felállítása, teljes szöveggel." Levelét a költő iránti tisztelet és a segítő szándék diktálta. S amellett egy érdekes névtörténeti és helyesírástörténeti problémát vetett föl benne. A kéziratok és a költő életében megjelent kiadások többsége ugyanis arról tanúskodik, hogy Vörösmarty a keresztnevét Mihál vagy Mihál' alakban írta. A kritikai kiadás első kötetének jegyzeteiben jó néhány adatot talál erről. E tények ismeretében így fogalmazhatjuk meg a kérdést: Mi lehet az oka, hogy míg korábbi Mihályok (Csokonai, Fazekas, stb.) következetesen Mihály alakban írták nevüket, Vörösmarty a Mihál formát használta? Ma ezt az alakot régiesnek érezzük, sőt, Ön egyenesen helyesírási tévedésnek minősíti. Az igazság az, hogy Vörösmarty (és mások) dunántúli ejtése kapott egy időre polgárjogot a helyesírásban. Ha megnézzük az Akadémia zsebszótárát, amelynek Vörösmarty társszerzője volt nemcsak a Mihál és Mihály alakot találjuk egymás mellett, hanem ilyet is: tavai, tavaly. (A sorrend persze nem feltétlenül azt jelzi, hogy a Mihály tavai alakokat inkább ajánlja a szótár, mert a betűrend is így kívánja meg.) Összegezve: nem értünk egyet javaslatával, hogy Vörösmarty sírkövét cseréljék ki. Ha valóban hibás volna a felirat, azt már a sírkő felállításakor észrevették és korrigálták volna. Hol furulyázott Kodály? 1982/8. számunkban közöltük Bors Irma emlékezését Kodály Zoltánról „Gyógyítsunk zenével, dallal" címmel. A szerzőtől kapott fényképen Kodály furulyázik, hátul Palló Imre mosolyog. A kép aláírása: Palló Imrével a csúcshegyi nyaralóban. Bors Irma kérte, közöljük olvasóinkkal, hogy felidézte a fénykép készülésének körülményeit, s arra az eredményre jutott, hogy ez a furulyázás nem a Csúcshegyen esett, hanem Palló Imréék kertjében Pátyon. S ezzel már eleget is tettünk a szerző kérésének. Sártory László (1026, Bimbó út 129.) Nagy Elemér Zuboly és a Centrál kávéház című cikkéhez (Budapest 1982/7.) fűz megjegyzéseket levelében. A leglényegesebb közlése: Surányi Miklós regényírónak is volt emléktáblája az írókművészek kávéházában. Surányi Miklós 1936. június 3-án halt meg, emléktábláját, Lányi Dezső művét, 1937. szeptember 27-én avatták föl. Az ünnepélyes leleplezésen készült két felvételt — olvasónk szívességéből — közöljük itt. Az első képen az író özvegye látható, két lánya — (Tuba és Éva), a másikon Harsányi Zsolt író és Mészáros Győző, a kávéház akkori tulajdonosa. Az emléktáblát a kávéház államosításakor eltávolították, azóta ismeretlen helyen van. Megköszönjük Sártory László adatait, aki egyébként Surányi Miklós lányának, Tubának férje, s várostörténeti írásokkal szerepelt már a Budapestben. Egy dologban azonban nem hallgathatjuk el ellenvéleményünket. Levélírónk igen szigorúan kéri számon lapunktól — és a cikk szerzőjétől, Nagy Elemértől —, hogy miért nem történt említés ez alkalommal Surányi Miklósról és egykori emléktáblájáról. Ha valaki elszánná magát, hogy rendszeresen feldolgozza a Centrál kávéház szerepét a magyar művelődésben, több kötetre terjedő művet kellene alkotnia. Cikkírónk erre természetesen nem vállalkozhatott. Ő megmaradt a címben is megjelölt témájánál: Zuboly és a Centrál, illetve némileg túl is ment rajta, mert a kávéháznak mint építészeti és művelődéstörténeti emléknek nem túl vigasztaló jövőjéről is írt. Most úgy hírlik, hogy kávéházként nem újulhat meg a Centrál. Cikkünkkel — ismerve sok szakember véleményét, s újabb megnyilatkozásokat — szerettünk volna egy esetleges perújrafelvételhez anyagot adni. De úgy látszik, hogy a külkereskedelmi vállalat vezetői, akik itt tárgyalóhelyiségeket akarnak építeni, erősebbek. S ezzel már egy általánosabb kérdést érintettünk. A főváros legértékesebb, legközpontibb ingatlanait vállalatok birtokolják, használják, egykori kiutalás jogán — ingyen. Állami tulajdonban lévő ingatlan és állami vállalat — ez így nagyon korrekt viszonynak látszik. De ha az ingatlan helyzeti értékével arányos használati díjat kellene fizetniük a vállalatoknak, lehet, hogy a vezetők nem ragaszkodnának annyira az egykor ingyen kapott jogaikhoz. S akkor a nemzeti művelődés szempontja és a gazdasági érdek viadalában nem mindig a művelődés volna a gyöngébb fél. A Centrál kávéház másik emléktáblája 48