Budapest, 1983. (21. évfolyam)
6. szám június - Aiegyesi Gusztáv: Forgó-Morgó
csak a Batthyány-örökmécses, a XV. kerületi 48-as örökmécses és a Dózsa György úti Leninszobor pompázhat, további 18 komplexum (mint a Mátyástemplom, a Halászbástya) csak hétvégeken — májustól októberig —, a többi jelentősebb köztéri létesítmény pedig csak állami ünnepeken, illetve az azt megelőző estén világítható ki. Ide tartozik a plébános úr temploma is. Állami ünnepeken, mondom, ami jól szimbolizálhatja az állam és az egyház rendezett viszonyát. Viszont épp ezt lehetne meglovagolni a plébános úrnak, bemenni a tanácsba, és e rendezett viszonyra hivatkozva kérni az esti világítást. A rendeletet egyébként a Minisztertanács hozta. Ez már jelzi, hogy fontos energiatakarékossági intézkedésről van szó. Mielőtt ez a rendelet megszületett, pontos számításokat végeztek, hány ezer forintot takarít meg az ország a díszkivilágítás mellőzésével. S gondolom, a világítás korlátozása jó propagandája energiaracionalizálási törekvéseinknek is. Ne mondhassa a hazánkba érkező keleti és nyugati turista, üzletember, hogy nahát, itt aztán pazarolják az áramot. Ki van számolva, meg van fontolva minden energiaracionalizálási döntés. Vállalati szinten is. Néhány napi alapos számolás, fontolgatás után elrendelték az egyik tröszt székházában, hogy az árammal való takarékosság jegyében tilos ezután elektromos berendezést kávéfőzésre használni. Csak úgy mellékesen: nem a kávéivástól tiltották el a székház alkalmazottait, csak az elektromos kávéfőzők, rezsók használatától. A szakszervezet semmit sem szólhatott, hiszen kávét ezután is lehet inni, a kávéfőzésnek csupán a módját korlátozták. A rendelet életbelépésétől kezdve megindult a vándorlás az emeletről a tröszt földszinti büféjébe. Mert kávét inni kell. Igen ám, de a büfében is elektromos gépen főzik a kávét, reggeltől estig, felfokozott iramban. Mielőtt valaki szóba hozhatta volna, hogy ez furcsa takarékosság, a vezetők egy számokkal, grafikonnal teleírt, rajzolt papírlapra mutogattak: igaz, hogy a büfében is elektromos gépen főzik a kávét, de a büfégép jobb hatásfokkal alakítja át az elektromos energiát gőzenergiává, mint az alkalmazottak Plútó meg Kotyogó gépei. A döntés tehát helyes és ésszerű volt. Ennyi és ennyi energia takarítható meg, évente nem kevesebb, mint ezer vagy ezerötszáz forintot érő. Ekkora összeg megtakarítása végett számoltak s hoztak rendeletet egy több száz millióval gazdálkodó trösztben, ahol egyébként több millióra rúg a szervezetlenségből adódó energiaveszteség. De ennek nincs akkora súlya, mint a kávéfőzésnek. Ezért frivol, gúnyoros néhol a hangnem, mikor a takarékosság szóba kerül. Ehhez a kávéfőzési energiaracionalizáláshoz csak annyit, hogy valaki dacból utánaszámolt a haszonnak. Kiderült, nincs is haszon. Nincs, mert igaz, hogy a büfégép hatásfoka igen jó a Plútó meg a kotyogó gépekhez viszonyítva, de a büfébe liften közlekednek az emberek, következésképp megnőtt a lift forgalma, a lift pedig szintén áramot fogyaszt. Többet, mint az összes Plútó gép együttvéve. A rendeletnek azért feltehetően mégis megvolt a maga haszna, be lehetett írni valamelyik felső szervnek küldött jelentésbe, hogy lám, a tröszt nagy gondot fordít az energiatakarékosságra. Persze, hogy pattogó szikrák születnek ettől az ember fejében. Hosszú évek óta az energiatakarékosságot a csöpögő vízcsapokra, a rosszul világított utcákra, a plébános úr templomára értelmezik. Mindenféle Forgó-Morgók próbálják azt a butaságot elhitetni a lakossággal, hogy energiaprobléma azért van, mert a lakosság felelőtlen, pazarló. S Forgó-Morgó ráadásul a népgazdasági érdekre hivatkozik, hogy aztán épp a népgazdasági méretű problémákról hallgasson nagy bölcsen. S miközben az emberben valósággal bűntudat ébred, ha csöpög a vízlapja, vagy ha túlságosan sokáig szellőzteti távfűtött lakását, FORUM vagy ha, uramisten, a csillár mellett még kis olvasólámpát is éget, és nem kapcsolja ki őket, mikor kiszalad vécére — arról alig hallani, hogy közben energiaracionalizálás címszó alatt miképp irracionalizálnak a lakosság tudta nélkül. Felelős poszton dolgozó energia-szakember mesélte nekem, hogy belátható időn belül más berendezésekre kell kicserélni a hivatalok, üzemek olajkályháit. Az olaj drága, az olajjal takarékoskodni kell. Nos, ez a szakember kiszámolta, hogy ezzel a hirtelen sürgőssé vált olajkályhalikvidálási akcióval jó ideig semmit sem nyerünk. Mert rendben van, át kell állni gáztüzelésre a hivataloknak. De mi van, ha nincs gázvezeték a közelben? Jó, akkor tüzeljenek szénnel. Ehhez azonban fűtőt kell felvenni, mert a takarítónő, aki eleddig az olajkályhákat megtöltögette, nem fog szenet lapátolni a széntárolóból. Ha van egyáltalán széntároló. Ha nincs, építeni kell. Persze, át lehetne állni például elektromos hőtárolós kályhákra is, ezek különösen gazdaságosak. A lakosságnak is a hőtárolós kályhákat ajánlották éveken át. Csak éppen nem lehet kapni ilyen kályhát. Arról nem beszélve, hogy helyenként a hőtárolós kályhák használatát megtiltotta az Elektromos Művek, mert nem bírja a hálózat a terhelést. Nemhogy a hőtárolós kályhát, még az automata mosógépet sem bírja jó néhány körzetben. Az ember választhat: vagy fűt otthon az elektromos kályhával, vagy mos, vagy grillcsirkét készít. Budapesten 3590 áramkörzet van, ebből 291 zárolt, amelyben nem lehet nagy teljesítményű fogyasztót bekötni. A XII. kerületben 14 százalék a zárolt körzetek aránya. Lehet választani: vagy lakást fűtünk, de akkor mocskos ruhában járunk és nem eszünk grillcsirkét, vagy jóllakunk, tiszta inget hordunk, de akkor meg hideg van. Igaz, van megoldás. A szakember megmondta, hogy adott esetben lehet segíteni. Maszek munkában mindent bekötnek. A népgazdaság jól jár? Nem jár jól, mert hiába fűt az ember árammal, kérdés, hogy az áramot miből állítják elő. Nos, az áram nagy részét olajból állítják elő. Eltüzelik a kazánban, abból lesz