Budapest, 1988. (26. évfolyam)
5. szám május - Dr. Kovács Zoltán: Evezősök a Dunán
másik, mindenkori bámulatomat kiváltó alakja a vízipólócsapat Sandy nevű tagja volt. Gyönyörűen crawl-ozott. Próbáltam utánozni, de önbizalmamat súlyos csapás érte: a káprázatos sebesség, amelyet a Duna-uszodában elértem, az állóvízben lassú vánszorgássá csökkent. A régi Bertalan — jelenleg Bertalan Lajos — utca és a Déli összekötő vasúti híd közötti területen hatalmas tó volt, melyet keskeny gát zárt el a Dunától. A Lágymányosi tó területe a Vérmező négyszerese lehetett, és vagy 500 méter széles volt. Feltöltött területén ma, többek között, a műegyetem újabb épületei állnak. A tavat szegélyező bokrok megfeleltek öltözőnek az ide fürödni járó egyszerűbb embereknek. Csónakot is lehetett bérelni. A vállalkozónak — úgy emlékszem — hat egységből álló „flottája" volt lapos fenekű és egypárevezős, gurulóüléses csónakokból. Kissé megviseltek voltak ezek a hajók, de az itteni közönség nem volt finnyás. Unokabátyám fedezte fel számomra a Lágymányosi-tavat, és az ő kezdeményezésére ültem először „igazi" csónakba. Ha akkor tudom, hogy életre szóló szerelem kezdődik az evezéssel, bizonyára megjegyeztem volna a pontos dátumot. Annyi biztos csak, hogy 1932-ben történt. Először a kormánynál ültem, később én fogtam a lapátokat. Ami a kormányülésből olyan egyszerűnek tűnt, borzasztó nehéznek bizonyult a gurulóülésen. Evezni úgy, hogy közben előre-hátra csússzunk az ülésen, s a lapátokat úgy forgassuk, hogy amikor előre gurulunk, azok a víz felszínén maradjanak, majd lábunkkal úgy tolni hátra a kocsit, hogy egyidejűleg az evezőlapátok tollát merőlegesre fordítva „vizet fogjunk". Jobb és bal hüvelykujjunknak az evezőlapátok végére kell szorulni, derekunkat egyenesen tartva, könyökünket testünkhöz kell szorítani, miként finom helyen étkezésnél illik. Ezek az egyidejűleg végzendő feladatok félelmetesen nehéznek tűntek. Az első napon csak azt tanultam meg, hogy ha hátrafelé csúszásnál görcsösen szorítom a lapátokat, akkor az evezők tolla belefordul a vízbe, és kiemelhetetlenül belekeveredik. Ezt hívják az evezősök rákfogásnak, így kezdődött... Első csónakomat két barátommal egyetemi tanulmányaink befejezése után vásároltuk. Kopott volt, de legfőképpen nehéz, mint a só. Gyászinduló névre kereszteltük, mert bármilyen erővel húztuk, ünnepélyes lassúsággal haladtunk. Három ember egy csónakban... Amíg a Szentendrei-szigetet megkerüljük, 9 ezer evezőcsapást kell tenni. Percenként tizenhatot. Kilenc órai kemény munka után visszaérkeztünk támpontunkra. Mi serkenti ilyen erőkifejtésre az evezést? Elsősorban az, ami a hegycsúcsok meghódítóit is: megcselekedtem! Hetven kilométert evezni egy napon, férfias tett. Aki még fiatal, örvend, hogy képes reá. Férfikorban annak örül, hogy az évek során szerzett rutin mennyivel könnyítette a cél elérését. Hanyatló korban elégtétel: még nem öregedtünk meg igazán, még nincsen nagy baj. De a teljesítményen túl... aki életében egyszer jól kipihenten hajnali öt órakor állt már a vízparton, és nézte a kelő nap fényében szikrázó tükörsima vizet, melyet még nem borzolt fel semmiféle jármű, ellenállhatatlan vágyat érez, hogy vízre szálljon. (Hasonló érzés, mint a kora reggeli uszodában elsőnek ugrani a kristálytiszta medencébe.) Amikor pedig elindultunk, elhagyva a szárazföldet, úgy érezzük, a parton hagytuk minden gondunkat-bajunkat. Visszagondolva ezekre a régi hajnalokra, most is látom az üresen sorakozó stégeket a néma Duna-parton. Csak a Suszter-malom melletti pallón áll egy horgász, az öreg Fojt János bácsi. Mellette elmaradhatatlan társa, a macskája. Izgatottan várja a zsákmányt, mert a kis halakat ő kapja. Hajnalonként úgy baktat gazdája után a vízpartra, mintha kutyának született volna. Az öreg pedig minden találkozásunk alkalmával felénk dörmögi a horgászátkot. A fene egye meg az evezősöket egytől egyig — miattuk nem fogok rendes halat, folyton felkavarják a vizet! Ez egyébként minden horgász rögeszméje, pedig nekik is tudni illenék: balszerencséjükről legkevésbé az evezősök tehetnek. Mégis ősellenségnek tekintik őket, amiért a part mellett húznak felfelé a kisebb sodrásban. Kudarcukat annak a néhány evezőcsapásnak tulajdonítják, és azt szeretnék, ha a Duna közepén eveznénk fölfelé. Ma már kevés evezős indul hajnalban. Lustábbak lettek a fiatalok? Erről is hallottunk-olvastunk már. Az öreg evezősök elkopnak lassan, amint a régi csónakok, csónakházak is. A vízi életben ma nagyobb szerepet játszik a kajak és a kenu a kielbootnál. Kétpárevezős csónakban nem lehet igazán versenyezni, nem arra készült, csak a sportolásra jó. Talán ezért hanyatlik a becsülete. A régi evezősökkel együtt tűnnek el a csónaképítő iparosok is. Ezek a mesterek elengedhetetlen szereplői voltak a dunai vízi életnek. Csónakot készítettekjavítottak, egyesek csónakházat építettek, víkendtelepet létesítettek abból a pénzből.