Budapest, 2004. (27. évfolyam)
10. szám december - Buza Péter: B. B. B., a kávéházi garabonciás
DECEMV K R 2004/10 B U D A P E S T ma kell, kisegítenie a fiatal generációt, nem tudtok ti már a városról semmit" - meséli nekrológjában Kőbányai György. Élő tanúként arra is emlékszik, az utolsó évben, években odáig csúszott lefelé a nincstelenség lejtőjén a jó B.B.B., hogy már csak teát ivott, azt is három föltöltésben: kétszer kért még forró vizet, kiegészítve újra és újra a fölénybe kortyolt adagot. Ezek azok az évek, amikor az őt (talán) szerelemmel csodáló, nála bő húsz évvel fiatalabb Finály Olga tanítónő, költőnő (vagy inkább műfordító, mert versei okán az irodalomtörténet nem tartja számon) fizeti a legtöbbször a számlát. Szinte mindennap együtt vannak a kávéházban, az eszpresszóban (ez már a szocializmus gyökeresedő korszaka, de a kávéházi titulus még mindig burzsulkodásnak számít). Bevilaqua azzal hárítja el a rá nézve hátrányos szituáció amúgy bizonnyal régen megszokott bélyegét, hogy biztatóan fölhorkan a megrendeléskor: „Hát igyunk akkohh ehhéhe a medve bölhébe!" Hiszen majd csak lesz valami honorárium előbb vagy utóbb -ígéri. Finály Olga természetesen jól tudja, az imádott Béla nem ejti már soha el azt a medvét. Erősen raccsolt a mester, de szép, testméretéhez illően erős, dallamos baritonja betöltötte a szomszédos asztalok vidékét is. S az sem zavarta azokat, akik hallgatták, amikor éppen mesélt, és nem körmölte ferdén futó sorait a negyedrét cédulákra, hogy az élőbeszédben nem használt nevelőket. (Írott stílusának is vannak ilyen egyedi furcsaságai. Ha egy főnevet fontosnak ítélt, nagybetűvel kezdte, ha különösen fontosnak, idézőjelbe is tette.) Fedor Ágnes idézi fel 1963-ban két kávéházi beszélgetését B.B.B.-vel, halála első évfordulóján az Esti Hírlapban. (Az elsőre még visszatérünk. Most a másodikat idézzük.) 1960-ban találkozott az író és az újságíró a Király (akkor Majakovszkij) utca Tanács (ma Károly) körúti sarkán lévő eszpresszóban. Es Bevilaqua elmesélte „filmforgatókönyv"-ének szüzséjét (mert írt operettlibrettót is, bábdarabokat - sőt ő volt az ötvenes években a bábművészek szövetségének az elnöke -, tervezett díszletet, múzeumi installációt, házdíszt, a delizsánsz majolikából az ő rajzai nyomán született meg a Régiposta utca 13. számú házra). A Faveréb című fantaszikus mű rezüméjét, amelyről sokkal többet ír a Víziváros kötetben, de azt ott még nem említi, hogy mozit csinálna belőle: „Amerikai milliomos hazajön, Óbudára (tollhiba: a Vízivárosba - B. P.). Szülőháza lebontás előtt. Padlásán festett faveréb. És akkor egyszerre látja egész gyermekkorát, édesanyját fiatalon, operett kardalosnők szerelmét, mind a hármat. (Figyelemre méltó konkrétum B.B.B. ifjúságáról és a nőkről, akik »mint méhecske a mézre!« - B. P.) Macskát, öreg szabót, peanderfát, haboskőris bútort, csipkefüggönyt. Milliomos. Elutazik, vásárol szigetet. Valahol, tengerben. Mindegy neki, hol. Ügynökökkel fényképalbum alapján leszerződteti alteregókat, szövegét leírja, betaníttatja. És oda költözik. Három napig bírja ki... -mondta hirtelen Bevilaqua és elcsuklott a hangja." A Víziváros kéziratában kissé eltér az itt megörökítettől a szüzsé. A milliomos egy hatásos elixírt is megvesztelik rá, a feltámadás vizét. A figurák sem alteregók ott, hanem rég halott vízivárosiak. Akik aztán fellázadnak egy idő után, nem kell újra az élet. És az öreg milliomos visszaengedi őket a halálba. Mert belátja - tudós is ő, a múlt kutatója hogy az élet, csak ha igazi, akkor élet. S hogy ő maga mindvégig kulisszák között élt, a múltban bolyongva. Mit sem ért, ami volt. Hamisság egészen. Illúzió. Ilyen a történész sorsa, ha józanul látja önnönmagát, így gondolta bizonyosan akkor már B.B.B., ezért csuklott el Fedor riportjában, a kávéházi asztal mellett a hangja: „Hiszen semmi sem igazi. Se anya, se macska, se oleander. És éjszaka elmenekül. Teheti. Milliomos. De hová?" Néhány törzshelyét ismerjük, ahová sok-sok éven át rendszeresen bejárt írni, lakni. Az egyik a Centrál, a másik a Huszár (utóbbi Deák néven is ismert, a Baross utca és a Nagykörút sarkán működött), meg a Bodó. De gyakran ellátogatott a Király utca sarkán lévő presszóba, főleg a háború után, meg, amikor Budán lakott, a Sadikba, Karinthy törzshelyére. Sokat a Japánba. Fáradhatatlanul körmölte az ezer és ezer oldalakat, emlékezetére támaszkodva. Mi, akik nyomtatott szövegeivel találkozunk, tudjuk, sokszor rosszul emlékezett egy-egy adatra, meg arra is: leírta-e már az adott történetet az éppen készülő munkája valamelyik korábbi fejezetében. S mivel köteteit, főleg nagy monográfiáit, senki sem szerkesztette, ezek a hibák, a tartalmilag ismétlődő szakaszok, duplán, olykor triplán is benne maradtak a publikált változatban. Kritikával kell olvasni so- Ebben a mosókonyhában töltötte B.B.B. élete utolsó hónapjait