Budapest, 2005. (28. évfolyam)

6. szám június - Téglás Tivadar: Mesélő házak - Jókai otthonai Pest-Budán

25 JÚNIUS gflfliffi BUDAPEST Mesélő házak TÉGLÁS TIVADAR SEBESTYÉN LÁSZLÓ Jókai otthonai Pest-Budán • „Éppen a huszadik évét töltötte be (il­letve egypár nappal volt túl rajta), mikor február elején Pestre utazott, hogy Molnár József ügyvéd híres irodájában előkészül­jön az ügyvédi cenzériára, azt letegye, és aztán végképp megtelepedjék Komárom­ban. " Mikszáth Kálmán Jókai Mór éle­te és kora című munkájához, melyből az idézetet vettük, még visszatérünk. Jókai a vizsgáit letette, de sem ügy­véd, sem komáromi polgár nem lett az ifjúból. 1846-tól haláláig, 1904-ig pest-budai polgár maradt. Mi sem természetesebb, mint az, hogy a történelmi és korabeli Pest-Buda, majd a „hangos Budapest" meg­jelent műveiben. A török idők, ami­kor Budavárában az utolsó basa vitéz­kedett, a Nemzeti Színház megnyi­tása a forradalom mámoros napjaiban s a tragédiák: az 1838-as esztendő je­ges árvize, később, 1849-ben, amint Hentzi löveti a vár bástyáiról a pesti Duna-sort. Megnyílnak olvasói előtt az intim budoárok, fényes szalonok, báltermek. Remekbe szabott leírá­sok születnek a fiskális irodákról vagy a Pilvaxról. A külvárosokba, a tisztes szegénység „zöld paradicsomába" is elvezeti olvasóját a Gazdag szegé­nyek lapjain, sőt a nyomor legmélyé­re az Asszonyt kísér­ő Istent kísért fe­jezeteiben. Mindezek villanó képek csupán, szubjektív szemelgetés a nagy egészből, idézve Az utolsó bu­dai basa, a Kárpáthy Zoltán, az A kő­szívű ember fiai, az És mégis mozog a föld emlékezetes pest-budai ké­peit. Miként köszöntsük az idén 180 éve - 1825. február 18-án - született re­mekírót? Talán idézzük meg otthona­it, melyek emlékét a história is meg­őrizte. A fiatal házas Petőfi a pesti Dohány utcába hozta magával a „feleségek feleségét", Szendrey Júliát. Az 1847-es év már a végét járta. „Az ifjú párt Pesten egyszerű lakás várja. A Dohány utcai három szobából csak egy az övék, egyet Jókainak adnak ki albérletbe, a kö­zépső szobát pedig közösen használják " -írta Illyés Gyula örökbecsű Petőfi­könyvében. Sándor örömmel fogadja „Marci"-ját, aki addig Szigligetiéknél lakott. Bő fél esztendő múltán, 1848 júniusában Jókai elköltözött­­ s en­nek fő oka a szerelem volt. Évtize­dek távolából erre így emlékezett a nagy romantikus: „Magyarország ösz­szes nagy emberét együttvéve sem szeret­tem annyira, mint Petőfi Sándort. Ha­nem valakit mégis jobban szerettem." (Petőfi eszmecsírái) Az elhallgatott név viselőjét ismerjük: ő volt a költő barát által kifogásolt Laborfalvi Róza, az ünnepelt tragika. „Édes szép zöld fáim!" A Dohány utcából távozva, házasság­kötése után (1848. augusztus 29.) Ró­za asszony Sváb-hegyi lakásán éltek. 1853 augusztusában vették meg a legigazibb otthont a Sváb-hegyen, mely igazi menedék lett ötven éven át. A telek köves talajával, bozótos felszínével nem sok szépet mutatha­tott elsőre. Ám a kilátás! Idézzük az unokahúg, Váli Mari lelkesült mon­datait: „Mint egy varázslatra előttünk feküdt az egész Pestváros a Dunának ezüst tükrével. Olyan csodaszép panorá­ma volt ez, hogy az enyéimnek ajkán el­halt a szó nagy meglepetésükben." (Em­lékeim Jókai Mórról) A szakirodalom egyik otthonról sem ír annyit, mint a budairól, ahol az író imádott virágai, gyümölcsfái között élhetett. Erzsébet körút 44.

Next