Budapest, 2007. (30. évfolyam)

2. szám február - Kirschner Péter: Iskola a város szélén

2007 február A Burattino Szociális és Kulturális Egye­sület egy jellegtelen óvodaépületben rendezte be iskoláját, Csepel központjá­ban, a nagy múltú Munkásotthon köze­lében. Az utcára is kihallatszó gyermek­zsivaj az első bizonyság arról, hogy az egyesület és a hozzá kapcsolódó alapít­vány sikerrel küzd e nem mindennapos intézmény túléléséért. Az ötletesen és ízléssel kibővített épü­letben még késő délután is zajlik az élet. Orosz Lászlóval, az egyesület elnökével biciklik között botladozunk, hogy egy nyugodtabb zugot találjunk. – A hétvégi biciklitúra óta még nem volt időnk elpa­kolni – szabadkozik. A Burattino alapítói és tagjai az is­kola tanárai, tanítói, támogatói sorából kerülnek ki. Céljuk, hogy nyári táboro­kat, kirándulásokat, szabadidős progra­mokat szervezzenek a diákok számára, és szponzorokat találjanak tevékeny­ségük fenntartásához. A közelmúltban nagy vállalkozásba fogtak. Jásdon egy elhagyott, de még üzemképes vízima­lom felújításával állandó, télen-nyáron üzemelő táborhelyet alakítanak ki. Itt működik majd erdei iskolájuk, ahol minden tanulócsoport legalább egy he­tet tölt a természet tanulmányozásával, környezetvédő munkával. Mindez hátteréül szolgál annak a pedagógia aktivitásnak, amelyet a Bu­rattino Iskola létrehozói a hátrányos helyzetű, ám tehetséges gyerekek ok­tatásához szükségesnek gondoltak. A hátrány nagyon sokféle lehet. Tanulnak itt értelmi sérültek, mozgáskorlátozot­tak, magatartási zavarokkal küszködôk, diszlexiások és rossz szociális és családi környezetbôl érkezôk. Összességében, amolyan „hátsó pados gyerekek”, akik­tôl az oktatási intézmények többsége szabadulni szeretne – fogalmaz Orosz László. Azt már Keszthelyi István, az iskola vezetôje teszi hozzá, hogy a kü­lönféle hátránnyal küszködô gyerekek oktatása és szabadidős foglalkoztatása integrált rendszerben folyik. Abban az értelemben sem hagyományos ennek az intézmények a munkarendje, hogy délután négy óráig folyamatosan nyúj­tanak programokat a gyerekeknek. Jó híre Budapesten sokfelé felkeltette a gyermekükkel bajlódó szülők érdek­lődését, de a diákok hatvan százaléka ma is csepeli. Az igazgató azt már szo­morúan konstatálja, hogy a beíratással a család mintha a teljes felelôsséget is átadná. Csak kevesen tartanak rendsze­res kapcsolatot az iskolával, a tanárok­kal. Van abban valami elgondolkodta­tó, hogy a nevelôszülôk e tekintetben sokkal aktívabbak, lelkiismeretesebbek. Talán ez a tapasztalat vezetett a sajátos ”burattinós” módszerek és oktatási for­mák kialakításához. Az átlagosnál jóval kisebb tanulócso­portokat egy férfi és egy női osztályfő­nök vezeti. Már az alsós gyerekekkel is igyekeznek megbeszélni a problémákat, megosztani a feladatokat. Csak így tud­nak minden gyerek számára személyre szabott programot kidolgozni. Ahogy az iskola falait is a színek, képek, ötletes de­korációk jellemzik, a tanításban és a prog­ramokban sem viselik el a szürkeséget. A családok és az önkormányzat vál­láról is terhet vesznek le a két önálló krízisház működtetésével. Az állami gondozásból kikerülő vagy éppen a be­kerüléstől óvott általános- és középisko­lások laknak ezekben a házakban, ahol szociális munkások gondoskodnak ró­lunk. Ragaszkodnak ahhoz, hogy a di­ákok többsége nyaranta legalább három táborban részt vegyen, nem kizárólag a program miatt. – Akkor legalább rende­sen esznek – indokol némi szomorúság­gal Keszthelyi István. Az iskola pedagógusai által kigon­dolt, kipróbált módszerek lépten-nyo­mon felbukkannak más kísérletező kedvű, nagyobb áldozatra kész tantes­tületekben is. Keszthelyi Istvánnak nem sok ideje jut arra, hogy menedzselje sa­ját magukat. Elég feladat a folyamatos pályázatkészítés, mert más forrást alig­ha találnak fejlesztési terveikhez. A kö­zépiskolát is azért indították, hogy saját tanítványaik ne vesszenek el. Többük útját tudják végigkísérni, akár a diplo­ma megszerzéséig. Jó-e ebben az iskolában diáknak len­ni? A kérdés látszólag felesleges. Sok gyerek azonban keserű szájízzel pa­naszolja, hogy a Burattino Hátrányos helyzetűeket Segítő Iskola neve önma­gában is elég, hogy csúfolják őket, ott­hon, a játszótéren, ahová már nem ér el a tolerancia szelleme, a megszállott pe­dagógusok óvó figyelme.­­ CIVILIÁDA Iskola a város szélén Kirschner Péter 39 BUDAPEST

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék