Budapest, 2008. (31. évfolyam)

10. szám október - Tomsics Emőke: Belvárosi emlék

BUDAPEST Mindaz, ami ezen a bőven több mint száz éves felvételen látszik, áldozatául esett az Erzsébet híd építése okán megkövetelt sza­bályozásnak. 1894 és 1897 között százhúsz épületet bontottak le a „tót” kőművesek csákányai, hogy helyet teremtsenek a fővá­ros újabb szenzációjának, amely egyetlen, Európában egyedülállóan hosszú nyílással ívelte át a Dunát, újabb út­érrel kötve össze Buda és Pest nehezen egybeforró testét. A pesti Belváros déli része a beavatkozás során teljesen átalakult. Eltűnt négy tér: a Sebestyén, a Rózsa, a Városház és a Hal nevűek, s számos utca. De a megmarad­takat is új, többnyire négyemeletes házak szegélyezik a korábbi egy-két emeletes, sokszor földszintes, még az 1838-as árvíz előtt emelt épületek helyett. A fotó 1894-95 körül születhetett. Az 1896-ban keletkezett képeken a boltok ki­rakatában már feltűntek a „Házlebontás miatt végeladás” feliratú táblák. Itt még, úgy tűnik, a megszokott mederben folyt az élet az ódon falak között. „Ott keringőzött a napfénnyel a dunai szél; ragyogtak az ál­lomáson a bérkocsik, amelyekből az imént szálltak ki a szarvaslábú grófnék; tiszta ruházatú öreg nyugdíjasok üldögéltek a padokon; a gyékénykosaras virslis és a csá­szárzsemlyeszagú pék kezet csókolt a feke- FÉNYÍRDA Belvárosi emlék Tomsics Emôke Ismerős házak, ismerős hangulat, mégis hiába keresünk az emlékezetünkben, hol is láttuk. Pedig a boltfeliratok is tanúsítják, Magyarországon járunk. Képünk az egykori Budapest szívét mutatja – bár ezek a házak még pest­budaiként élték le életük nagyobb részét. A Kalap (ma Irányi Dániel) utca és Lipót (ma Váci utca) sarkát látják. A Kalap utca és Lipót utca sarka dél felől 1895 körül. Ismeretlen fényképész felvétele forrás: Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtár 16 2008 október

Next