Budapest, 2009. (32. évfolyam)

12. szám december - Toronyi Zsuzsanna: Ahol és ahogy a zsinagóga felépült

2009 december BUDAPEST Ahol és ahogy a zsinagóga fölépült Toronyi Zsuzsanna 1854-ben az addigra megerősödött Pesti Izraelita Hitközség elhatározta, hogy új, sokszemélyes, reprezenta­tív nagyzsinagógát építtet a bécsi sztárépítésszel, Ludwig Försterrel. Az épületet idén százötven esztendeje, 1859-ben ceremoniálisan fel is avatták, de tulajdonképpen csak nyolcvan évvel később, az 1930-as évekre alakult azzá a reprezentatív épületté, aminek eredetileg szánták. Az átalakulás sem zökkenőmentes nem volt, sem nem tanulságok nélkül való. 1859-ben még a zsinagóga mindkét oldalán lakóházak álltak, a jobb oldalon az, amely­ben a felavatás utáni évben megszületett Theodor Herzl, Izrael állam megálmodója. A zsidó templom bejárata mélyen az utca­front mögött, a zsinagóga házak mellé csat­lakozó két előreugró pillére között nyílt. Ez egyrészt praktikusnak tűnhetett, mert így sikerült a tóratekercseket befogadó frigy­szekrényét az ősi hagyománynak megfele­lően kelet felé fordítani, másrészt megfelelt annak a középkori pápai előírásnak is, amely megtiltotta, hogy a zsidó imaházak bejárata közvetlenül az utcafrontra nyíljon. Ami a 19. század közepén Pesten talán már nem lett volna szempont, de a hosszú évszázadok alatt olyan mélyen beleivódott a zsidó ha­gyományba, hogy még a későbbi szakrális épületeket is így helyezték el. Mindenesetre a szűk Dohány utcában a két pillér mögött megbúvó zsinagóga csupán az épületbe lép­ve tűnhetett reprezentatívnak, amúgy csak a tornyai hívták fel rá a figyelmet. 1896-ban, a millenniumi városrende­zésnek köszönhetően a Wesselényi utcát kivezették a körútig, és ezért lebontották a mellette álló Herzl-házat. Az ezt követő negyven évben a zsinagóga hatalmas tűz­fallal nézett a fővárosi tulajdonban lévő üres telek – és a város – felé. A Pesti Izraelita Hitközségnek egyébként ekkor még birtokában volt az a – Wesselé­nyi utcainál háromszor nagyobb – építési telek, amelyre a Lipótváros reprezentatív zsinagógáját szándékoztak felépíteni. 1907-ben a hitközség – a fennmaradt jegyző­könyvek tanúsága szerint – megállapította, hogy „nagy szükséglet egy nagy templom­ra a Lipótvárosban fenn nem forog”, majd a telket 1909 novemberében elcserélték a fővárossal a Dohány utcai zsinagóga tő­szomszédságában lévőre. Az ajándékozási szerződés értelmében itt hitközségi székházat és egy kisebb zsi­nagógát építettek volna, valamint bővíte­ni szándékoztak a telek Síp utcai végében már álló leányiskolát. Az elfogadott ter­vek értelmében a zsinagóga melletti részt parkká kellett volna alakítani. Az impozáns koncepció ellenére az épít­kezések az első világháborúig el sem kez­dődtek, azt követően pedig a megválto­zott körülményeknek megfelelően teljesen újragondolták őket. Az 1922-ben megvá­lasztott új hitközségi elnök, Léderer Sán­dor valláskulturális reformként ismertetett programja a korábbi esetleges építkezések és beruházások helyett egységesen kezelte Budapest egészének zsidó infrastruktúrá­ját. A hitközség nagy építkezési program­jában a templomkörzetek létrehozása és a körzeti zsinagógák (Páva utcai, Garay téri, Csáky utcai stb.) felépítése mellett ek­kor teremtették meg a felekezet központi vagy országos intézményeit. A Wesselényi – Síp – Dohány utcai tel­keken ennek a programnak a keretében alakult ki a ma is látható épületegyüttes. Ekkor már a világháborúban meghalt zsi­dó katonáknak emléket állító Hősök templo­ma felépítését tekintették a legfontosabbnak, amely mögött a korábbi lányiskola átépíté­sével kialakították a Rabbiság új irodaházát, Talmud Tóra oktatóhelyiséggel és a máso­dik emeleten színházi előadások megren­dezésére is alkalmas kultúrteremmel, me­lyet később Goldmark Károlyról neveztek el. A Dohány utcai zsinagóga melletti te­lekrészre Kultúrházat terveztek, melynek első emeletére a Zsidó Múzeum, második emeletére pedig a hitközségi könyvtár ol­vasótermét kívánták beköltöztetni. A ter­vezett építkezések mellett a Dohány utcai zsinagóga renoválását is tervbe vették, mert az építkezés fontos eleme volt méltó környezetének kialakítása. Ez nem csupán a zsidó kulturális intézmények nyújtotta szellemi szomszédságot jelentette, hanem főleg azt, hogy az akkor már hetven éve álló nagyzsinagógát ki akarták szabadít A Dohány utcai zsinagóga és a Herzl-ház Klösz György felvételén (1894)

Next