Budapest, 2010. (33. évfolyam)
6. szám június - Horváth Júlia Borbála: Kőbe vájt körök (Underworld kupa)
BUDAPEST Kőbe vájt körök (Underworld Kupa) szöveg: Horváth Júlia Borbála, fotó: Sebestyén László Manapság a valamirevaló belvárosi közlekedő kerékpáron közelíti meg úti célját. Köszönhetően olyan rendező elveknek, mint nyár közeledte, tömeg távolodta, felbontások, terelések szaporodta, és más gazdasági és kulturális körülmények gerjesztette kihívás elkerülésének szüksége. De adódhat egyszerű jófejségből, mert manapság full zsír kikötni a szakadt huszonnyolcast a lámpavashoz, majd ezerrel benevezni egy croissantmenüre, vagy egy light-goffi plusz mentes vízre valamelyik kávézóban. Előbb-utóbb minden biciklist elkapja a versenyszenvedély, ha elsuhan mellette egy hasonló kvalitás – de csak akkor, és nem a profibb esetében, akit lenyomnia oly lehetetlen lenne, mint helyből fölugrani a Csomolungma csúcsára. S egyszer csak érkezik a lehetőség, hogy mindezt hivatalosan megtegye, és a versenyen megmérettessen. Földalatti kerékpárverseny kezdőknek és haladóknak – hirdetik plakátokon –, futamok ifjúsági fiúknak, lányoknak, fiatalasszonyoknak, korosztályos amatőr férfiaknak, profi telivéreknek, általános utcai bicikliseknek, licensszel rendelkező igazolt versenyzőknek. Csak nézni is lehet jönni, mert izgalmas a pálya, javarészt a kőbányai pincerendszer rejtelmeiben, négyezer négyzetméter területen a föld alatt. Az érdeklődők érdeklődjenek, nevezzenek, bár a pálya terhelhetősége miatt korlátozott a létszám, tehát nemcsak ott, hanem a nevezésnél is gyorsnak kell lenni. A program felejthetetlen élményeket és igazi nyár eleji hangulatot biztosít kicsinek, nagynak – ígérik a rendezők. A versenynaptárban is szerepel, de már ennyi is éppen elég, ha valamennyire hajtányra vagy hajlamos, összteles (értsd: ugratásra alkalmas teleszkóppal bíró) bringák előnyben. Akik valóban elszánták magukat, böngésszék a pályatérképet, s ne késsenek, mert első rajt délelőtt kilenckor, de addig a legfontosabb teendő: edzeni, edzeni, edzeni! Mindennek fele se tréfa, a futamokat chipes körszámlálóval ellenőrzik (tehát annyi lesz az annyi, se több, se kevesebb), az eredményt számítógépes nyilvántartásban rögzítik, boxutca-lehetőség, ösztönzőként mindenkinek reklám energiaital jár, zuhanyozni is van hol, ráadásként egy tál étel is jut a futam után. A szünetekben, a verseny előtt, alatt, után és közben, ha kell, ha nem, két disc jockey, két helyszínen fáradhatatlanul nyomja a funkyt – és feladatkörükön túllépve kommentálják a verseny állását. A legtöbbször előforduló mondat a részükről, hogy ők aztán nem bírnák ezt a macerát, mert sokkal de sokkal testhezállóbb számukra álló nap a keverőpulton zsizsizni, amitől viszont úgy megjön a hangulat, hogy tekerő és néző egyaránt szárnyakat kap – szerintük. Mindezt a helyszínre érkezők kapott feelingként szívhatják magukba, szinte a barlang is átveszi a tucc-tuccot, ég és föld egyesülni látszik; végül a fősátor elől, a számbavétel és kevéske tollászkodás után elrajtol az első futam; összesen kétszáznegyven érvényes nevezés érkezett, futamonként hatvan-hatvan indulóval. A kiforrt taktikával érkezők elképzeléseiben szemfüles rajt, azonnali élre törés, saját tempó diktálása és hasonló tervek szerepelnek, ehhez képest az első méterek után, egy rosszindulatú földdomb embermagasságban útját állja a versenyzőknek. Persze mindenki ismerte, a bejáráson bepróbálkozhattak a korán kelők (reggel nyolctól nyolc negyvenötig), és az előzetesen kiadott térképen is jelölték a turmányt, de a verseny hevületében minden más, és nekifutási lehetőség sincsen. Így hát a többség az esendők kikerülésével szépen föltolja a gépet, s fölocsúdva az első nem várt eseményből, rendületlenül tapos a lába, feszül a combja, és izzad a feje az áramvonalas sisak alatt, s minimum egy great-great grand prix befutójába képzeli magát, amint kielőzve az ellenfelet, babérkoszorús bajnoki címvédő magasságába emelkedik. Mindezt már a biztonságos salakon gurulva gondolja, ahol mintha több lenne a levegő, és a további elképzelések is pozitívabb irányt vennének, de e kellem nem tart túl sokáig, pontosan a sorra kerülő erdei kaptatóig. A következő szakasz túlélése után egy keresetlen rámpa (negyvenöt fokos) egyenesen a barlang gyomrába repít, földi halandó magától soha sem lépne beléje, de a kíváncsiság, i gaz csábító a hibás, mely a remélt izgalmaknak bedőlve hajtja a vállalkozó szellemet. 12 2010 június