Budapest, 2010. (33. évfolyam)

8. szám augusztus - Szécsényi Mihály: Egy pesti garniszálló 1891-ben

BUDAPEST2010 augusztus szolgáltatásait igénybe vette, távozott – a haditerv szerint igazoltatja a nőt a garni­szálló előtt, és rögtön rábizonyítja, hogy öt perccel korábban szerelmi szolgálatért mi­lyen címletű és számú bankjegyet fogadott el. Ez a történet azonban jó véget ér, miután a nyomozó – az aktus után... – úgy látja, a lány még jó útra térhet, ezért nyomatéko­san megkéri, hogy még a szállodában vált­sa fel a bankjegyet. A garniszállókat gyakran vették igénybe alkalmi kapcsolatokat kialakító párok és ter­mészetesen szerelmesek is. Egy ilyen eset­ről szól Hunyady Sándor Razzia az „Arany Sas”-ban című novellája, amelynek erede­ti helyszíne egy kolozsvári szálloda volt a két világháború között. A razziák során a rendőrség mindenkit igazoltatott, és aki­nek nem voltak rendben a papírjai, azokat bekísérték a rendőrségre. A nőket úgy ke­zelték, mint titkos prostitúciót folytatókat, orvosi vizsgálatnak vetették alá, és közös cellába zárták a prostituáltakkal. Az akci­ót vezető rendőrfelügyelő az egyik szobát kinyitó férfiban szobabérlőjére ismer. Talán lelkiismeretességből, talán kíváncsiságból az ismerőssel sem tesz kivételt. A férfit el­engedi, mert rendben vannak a papírjai, de a nőt – akiben viszont a feleségére ismer – nem, mert nem tudja magát igazolni. Az asszonyt társnőivel együtt végigkísérik a városon, és keresztülmegy mindazokon a tortúrákon, amelyeket úrinőként elkép­zelni sem tudott. Az alkalmi kalandból, avagy kezdődő szerelemből tragédia lesz. A felügyelő fájdalmában nem csak a fele­ségének, de magának sem tud megbocsá­tani embertelen magatartása miatt, és főbe lövi magát. A razziák során az esetek többségében a rendőrök egyik felet sem ismerték. Ekkor a szokásos eljárás szerint a feleket külön­külön kérdezték ki, és ha a válaszok meg­egyeztek, a kapcsolatot komolynak, hosz­szabb ideje tartónak ítélték, és elengedték őket, míg rosszul válaszoló páros esetén a nőket titkos prostitúcióval vádolták meg. A szerelem első látásra ismeretlen fogalom volt a hatóság képviselői számára. A garniszállók, szállodák világában ottho­nosan mozgó, anyagi problémákkal küzdő prostituáltak, cselédlányok, titkos kéjnők tipikus bűncselekménye volt Budapesten a szállodai szobákban található jó minőségű ágyneműk és más értékes textíliák ellopá­sa. Ebben a műfajban az egyik rekorder H. Margit 24 éves, négy elemit végzett, szlatni­cai születésű kéjnő lehetett, aki a VII.-VIII. kerületi szállókat kedvelte a legjobban. 1917. február 27-én jelentkezett be T. Flóriánné „Andrássy” nevű szállójába, ahonnan még aznap éjjel az ablakon át megszökött, és a szoba száznyolcvan korona értékű szövet- és csipkefüggönyeit vitte magával. Néhány nappal később S. Lajosné Alsóerdősor ut­cai, „Rákóczi” szállójából távozott ugyan­csak éjjel egy paplannal, csipkefüggönnyel, asztalterítővel, falvédővel, sezlontakaróval és a dívány selyemhuzatával. A bűnlajstro­mot még folytathatnánk, de talán az eddi­giek segítségével is sikerült bemutatnunk a Belvárostól távolabb eső, olcsóbb és kisebb garniszállók körét, utalni berendezésük sa­játosságaira, jellegzetes neveikre, és jelezni, hogy tulajdonosaik, működtetőik csak olyan megbízható idősebb nők lehettek, akiknek személye erkölcsi kifogás alá nem eshetett. Ami a lopásokat illeti, általános szokássá vált, hogy a jobb garniszállókban, szállo­dákban a szobaasszonyok rögtön a vendé­gek távozása után ellenőrizték a szobákat, a kevésbé elegáns, kevesebb személyzettel működő helyeken pedig maguknak a ven­dégeknek kellett távozáskor leadni az ágy­neműt. A hölgyeket ilyenkor alaposabban megnézték a recepciónál, mert akadtak, akik derekuk köré tekerve szándékoztak elvinni egy-egy szebb függönyt, huzatot. A 19.-20. század fordulójának és az azt követő évtizedeknek a garniszállói – a ko­rabeli bordélyokhoz hasonlóan és az iroda­lomi leírásoknak köszönhetően – ma már a múlt nosztalgikus emlékei. Megszépítve és megszépülve jelentek és jelennek meg a köztudatban és a kortársak visszaemlé­kezéseiben egyaránt. Ivánszky Elek szállo­dásmester a következőképpen emlékezett vissza a második világháború előtti idők­re, az utazókra, az „olyan” nőkre és termé­szetesen a szállodákra, a garniszállókra. „Igaz, hogy a garniszállodák a tulajdo­nosok kapzsisága és a hatóságok nemtörő­dömsége folytán eléggé piszkosak és züllöt­tek voltak, de azért sok esetben helyt adtak szerényebb vidéki megszálló vendégeknek, vagyis kisebb mértékben szállodai funkciót is betöltöttek. Egyébként, ami a találkahe­lyeket illeti, azok sehol sem nélkülözhetőek, ahol emberek élnek. Nagyon szigorúan nézve a kérdést, kezdve a legpiszkosabb garnitól a Dunapalotáig, lényegében a különbség csak a külsőségekben és az árakban volt.” A garniszállók és prostitúció az idegen­forgalomban is szerepet játszottak és ját­szanak ma is. Ivánszky szállodásmester ezzel kapcsolatos tapasztalatait és gondo­latait örök tanulságul a következőképpen foglalta össze. „Ahogy egy utazó nem viheti magával az otthonát, konyháját, éppen úgy nem tarthat egy nőt sem állandóan maga körül. Ha pedig mint ember egy nő társasá­ga után vágyik, úgy kapja meg azt is, akár egy vacsorát, vagy szállodai szobát. (...) Ha egy átlagos turistának valahol sikerül egy fogáravaló és neki kedves nővel megismer­kednie, arra pénzt költ, utána pedig mindig szívesen gondol vissza arra a városra, ahol jól érezte magát. Az érem túloldalát is te­kintve, az a régi igazság, hogy a szerelem papnőinek is egy bizonyos színvonalat kell képviselniük, mert bizony az egy igen komoly foglalkozás. A férfiakkal, pláne idegenekkel, bánni kell tudni, amihez még egy bizonyos lelki kiegyensúlyozottság is szükséges. Ezek a nők azelőtt is üldözöttek voltak és a ha­tóságok vegzálásai miatt sokat kellett szen­vedniük. Tehát »olyan« nőnek lenni, nem is volt olyan könnyű és léha foglalkozás. Ezek közül sokan még jó családanyák és háziasz­szonyok is voltak.”­­ Íme azok a kis szobák...

Next