Budapest, 2010. (33. évfolyam)
8. szám augusztus - Szécsényi Mihály: Egy pesti garniszálló 1891-ben
BUDAPEST2010 augusztus szolgáltatásait igénybe vette, távozott – a haditerv szerint igazoltatja a nőt a garniszálló előtt, és rögtön rábizonyítja, hogy öt perccel korábban szerelmi szolgálatért milyen címletű és számú bankjegyet fogadott el. Ez a történet azonban jó véget ér, miután a nyomozó – az aktus után... – úgy látja, a lány még jó útra térhet, ezért nyomatékosan megkéri, hogy még a szállodában váltsa fel a bankjegyet. A garniszállókat gyakran vették igénybe alkalmi kapcsolatokat kialakító párok és természetesen szerelmesek is. Egy ilyen esetről szól Hunyady Sándor Razzia az „Arany Sas”-ban című novellája, amelynek eredeti helyszíne egy kolozsvári szálloda volt a két világháború között. A razziák során a rendőrség mindenkit igazoltatott, és akinek nem voltak rendben a papírjai, azokat bekísérték a rendőrségre. A nőket úgy kezelték, mint titkos prostitúciót folytatókat, orvosi vizsgálatnak vetették alá, és közös cellába zárták a prostituáltakkal. Az akciót vezető rendőrfelügyelő az egyik szobát kinyitó férfiban szobabérlőjére ismer. Talán lelkiismeretességből, talán kíváncsiságból az ismerőssel sem tesz kivételt. A férfit elengedi, mert rendben vannak a papírjai, de a nőt – akiben viszont a feleségére ismer – nem, mert nem tudja magát igazolni. Az asszonyt társnőivel együtt végigkísérik a városon, és keresztülmegy mindazokon a tortúrákon, amelyeket úrinőként elképzelni sem tudott. Az alkalmi kalandból, avagy kezdődő szerelemből tragédia lesz. A felügyelő fájdalmában nem csak a feleségének, de magának sem tud megbocsátani embertelen magatartása miatt, és főbe lövi magát. A razziák során az esetek többségében a rendőrök egyik felet sem ismerték. Ekkor a szokásos eljárás szerint a feleket különkülön kérdezték ki, és ha a válaszok megegyeztek, a kapcsolatot komolynak, hoszszabb ideje tartónak ítélték, és elengedték őket, míg rosszul válaszoló páros esetén a nőket titkos prostitúcióval vádolták meg. A szerelem első látásra ismeretlen fogalom volt a hatóság képviselői számára. A garniszállók, szállodák világában otthonosan mozgó, anyagi problémákkal küzdő prostituáltak, cselédlányok, titkos kéjnők tipikus bűncselekménye volt Budapesten a szállodai szobákban található jó minőségű ágyneműk és más értékes textíliák ellopása. Ebben a műfajban az egyik rekorder H. Margit 24 éves, négy elemit végzett, szlatnicai születésű kéjnő lehetett, aki a VII.-VIII. kerületi szállókat kedvelte a legjobban. 1917. február 27-én jelentkezett be T. Flóriánné „Andrássy” nevű szállójába, ahonnan még aznap éjjel az ablakon át megszökött, és a szoba száznyolcvan korona értékű szövet- és csipkefüggönyeit vitte magával. Néhány nappal később S. Lajosné Alsóerdősor utcai, „Rákóczi” szállójából távozott ugyancsak éjjel egy paplannal, csipkefüggönnyel, asztalterítővel, falvédővel, sezlontakaróval és a dívány selyemhuzatával. A bűnlajstromot még folytathatnánk, de talán az eddigiek segítségével is sikerült bemutatnunk a Belvárostól távolabb eső, olcsóbb és kisebb garniszállók körét, utalni berendezésük sajátosságaira, jellegzetes neveikre, és jelezni, hogy tulajdonosaik, működtetőik csak olyan megbízható idősebb nők lehettek, akiknek személye erkölcsi kifogás alá nem eshetett. Ami a lopásokat illeti, általános szokássá vált, hogy a jobb garniszállókban, szállodákban a szobaasszonyok rögtön a vendégek távozása után ellenőrizték a szobákat, a kevésbé elegáns, kevesebb személyzettel működő helyeken pedig maguknak a vendégeknek kellett távozáskor leadni az ágyneműt. A hölgyeket ilyenkor alaposabban megnézték a recepciónál, mert akadtak, akik derekuk köré tekerve szándékoztak elvinni egy-egy szebb függönyt, huzatot. A 19.-20. század fordulójának és az azt követő évtizedeknek a garniszállói – a korabeli bordélyokhoz hasonlóan és az irodalomi leírásoknak köszönhetően – ma már a múlt nosztalgikus emlékei. Megszépítve és megszépülve jelentek és jelennek meg a köztudatban és a kortársak visszaemlékezéseiben egyaránt. Ivánszky Elek szállodásmester a következőképpen emlékezett vissza a második világháború előtti időkre, az utazókra, az „olyan” nőkre és természetesen a szállodákra, a garniszállókra. „Igaz, hogy a garniszállodák a tulajdonosok kapzsisága és a hatóságok nemtörődömsége folytán eléggé piszkosak és züllöttek voltak, de azért sok esetben helyt adtak szerényebb vidéki megszálló vendégeknek, vagyis kisebb mértékben szállodai funkciót is betöltöttek. Egyébként, ami a találkahelyeket illeti, azok sehol sem nélkülözhetőek, ahol emberek élnek. Nagyon szigorúan nézve a kérdést, kezdve a legpiszkosabb garnitól a Dunapalotáig, lényegében a különbség csak a külsőségekben és az árakban volt.” A garniszállók és prostitúció az idegenforgalomban is szerepet játszottak és játszanak ma is. Ivánszky szállodásmester ezzel kapcsolatos tapasztalatait és gondolatait örök tanulságul a következőképpen foglalta össze. „Ahogy egy utazó nem viheti magával az otthonát, konyháját, éppen úgy nem tarthat egy nőt sem állandóan maga körül. Ha pedig mint ember egy nő társasága után vágyik, úgy kapja meg azt is, akár egy vacsorát, vagy szállodai szobát. (...) Ha egy átlagos turistának valahol sikerül egy fogáravaló és neki kedves nővel megismerkednie, arra pénzt költ, utána pedig mindig szívesen gondol vissza arra a városra, ahol jól érezte magát. Az érem túloldalát is tekintve, az a régi igazság, hogy a szerelem papnőinek is egy bizonyos színvonalat kell képviselniük, mert bizony az egy igen komoly foglalkozás. A férfiakkal, pláne idegenekkel, bánni kell tudni, amihez még egy bizonyos lelki kiegyensúlyozottság is szükséges. Ezek a nők azelőtt is üldözöttek voltak és a hatóságok vegzálásai miatt sokat kellett szenvedniük. Tehát »olyan« nőnek lenni, nem is volt olyan könnyű és léha foglalkozás. Ezek közül sokan még jó családanyák és háziaszszonyok is voltak.” Íme azok a kis szobák...