Budapest, 2011. (34. évfolyam)

1. szám január - Lénárt András, Tamási Miklós: Budapest 100

2011 január Budapest 100 Akciózó Goldberger-ház szöveg: Lénárt András, Tamási Miklós, fotó: Sebestyén László Az Arany János utca 32. számú házat 1998-ban vásárolta meg a Közép-Európai Egyetem és 2005-től ad otthont az OSA Archivumnak. Az egykori Goldberger-ház mai lakói – levéltárosok, történészek és muzeológusok – a jubileum megünneplésére rendhagyó ötlettel álltak elő: más százéves budapesti házakkal, középületekkel közösen szeretnének megemlékezni a centenáriumról. Az ötletből akár egy új Budapest ünnep is kialakulhat: minden évben más „százéves” szereplőkkel. A BUDAPEST támogatja az akciót, a spirituális, de nagyon is gyakorlati vállalkozás „hivatalos” lapjaként. A Goldberger-házat a híres textilgyáros ke­reskedőfamília építtette kereskedelmi, textil­tervező és pénzügyi központnak 1911-ben. A családi vállalkozás akkor már több mint száz éve folyamatosan jelen volt az ország ipari életében. A cég Az ősökről a 18. század közepéről maradtak fenn az első hiteles adatok: ekkor született a kékfestő-textilkereskedő dinasztia első meg­határozó alakja, Ferenc. A család több nem­zedékének történetét – más céhen kívüli zsi­dó vállalkozókéihoz hasonlóan – átszövik a toleranciáért, vagyis letelepedési, működési és vásározói engedélyekért folytatott küz­delmek a már megtelepedett és befolyásos helyi iparos, kereskedő konkurenciával. De végül is bizonyították alkalmasságukat a kö­zösség igényes kiszolgálására (adóztatásuk pedig természetesen a városnak is jól jött). A kékfestő ruhaanyagokra a 18. sz. végén Óbudán és a környező Pilis járás német la­kosságának körében nagy igény volt, így az üzlet komoly ipari fejlesztések nélkül is be­indult. Goldberger Ferenc élete során főleg ingatlanokba fektette be manufaktúrájának jövedelmét, ami, ha nem is kiemelkedő, de nem lebecsülendő jövedelemhez juttatta a családot. A 1820-as évek végétől fia, Sámuel és az ő legidősebb fia, Fülöp vették át az üz­letvezetést. Az ő idejük alatt korszerűsítettek és bővítették a gyártást, raktárat építettek, és tíz évre szóló privilégiumot nyertek egyes találmányaikra és gyártási eljárásaikra. A korabeli nagyvállalkozói etika szellemében közösségi, szociális célokra sem sajnálták a pénzt: az Óbudai Jótékonyegyletnek rendsze­resen adományoztak több ezer forintot – bár időnként e téren elmaradásokról is szólnak a cég éves mérlegeiről fennmaradt iratok. Az 1840-es évek elején Sámuel sikeresen kérvényezett a helytartótanácsnál szélesebb körű privilégiumot vállalata számára. Pest vármegye a helyszíni vizsgálat során meg­állapította, hogy „a folyamodó gyárában évenkint folyvást 109 egyed foglalkozik és abban évenkint 199.988 Ft 44 krajcár értékű anyagot dolgoznak fel. Mivel a gyár számos munkáskezet foglalkoztat, a hazai tőke általa növekszik, a folyamodó vállalata mind nagy­szerű, mind hasznos voltát tekintve méltó arra, hogy a tulajdonos kérését teljesítsék.” Legalább ilyen fontos volt az óbudai gyár számára a fejletlen hazai textilipar megerő­sítése a Lajtán túli konkurenciával szemben, ezért nem csoda, hogy Goldberger Sámuel támogatta a negyvenes években létrejött Iparegyesületet és Védegyletet, illetve Kos­suth Lajos politikai programját. A fejleszté­seknek és a közéleti szerepének köszönhe­tően a cég termékei egyre ismertebbek és népszerűbbek lettek. Közvetlenül az 1848-as forradalom előtt Fülöp vette át az irányítást. Kezdeményezé­sére az óbudai zsidó hitközség teljes templo­mi ezüstkészletét felajánlotta a szabadságharc támogatására, és ötven lovas felszerelésének költségét is vállalta. A háború persze üzle­tet is hozott: a Goldberger gyár a magyar hadsereg egyik fontos ruhabeszállítója volt. A politikai szerepvállalás miatt 1849-ben kivetett osztrák hadisarc súlyosan érintet­te a céget, de a szabadságharc után a nagy keresletnek köszönhetően gyorsan megin­dították a termelést, és az értékesítés sem okozott komoly gondot. Újabb üzembőví­tés és korszerűsítés következett, az 1851-ben létrehozott osztrák-magyar vámunió immár jótékonyan hatott ausztriai értékesítési lehe­tőségeikre – ekkor vásárolt a család Bécsben lerakatnak is szolgáló házat. A gyár komoly presztízsnövekedését mu­tatja, hogy Ferenc József 1857-es magyaror­szági látogatásán az Óbudai Hajógyár mellett a Goldberger család üzemét is megtekintette. Később sem feledkezett meg a Goldbergerek érdemeiről, és Buday előnévvel nemességet adományozott az asszimiláns családnak. A dualizmus utolsó cégvezére 1876 és 1913 között Goldberger Bertold lett. Az újabb kor­szerűsítéseket, többek között a hengernyo­más bevezetését ő vitte végig, így az üzem a hetvenes évek eleji elmaradását ledolgozta, újra versenyképessé vált, és az értékesítési válságon túljutva a korszakban végig pros­peráló vállalkozás maradt, Olaszországba, sőt, Angliába is exportálta egyes termékeit. A forgótőke-hiány megszüntetéséhez, a nagy­szabású gyárrekonstrukcióhoz és nem utolsó sorban a családtagok anyagi kielégítése cél­jából 1905-ben részvénytársasággá alakult. A cégvezér ekkor már maga mellé vette utódjául kiszemelt fiát, Leót. A korszerűsí­tés nagyon is időszerűvé vált, mivel új és erős versenytárs, a Magyar Textilfestő RT. jelent meg a piacon. 1908-ban újabb nehéz időszak kezdődött el: megfogyatkoztak a 35 BUDAPEST

Next