Budapest, 2012. (35. évfolyam)
6. szám június - Varga Kálmán: Buzgó pestiek a besnyői kegyhelyen
2012 június BUDAPEST A kegyhely iránt elkötelezett vasutasok közül feltétlenül említendő a Keleti Pályaudvar állomásfőnöki posztját betöltő Lachnit János, akit önzetlen támogatásai miatt a kapucinus közösség confraterjévé (tiszteletbeli szerzetessé) választottak. A Lachnit család kötődése Máriabesnyőhöz oly erős volt, hogy itt temetkeztek, s János fia, Károly ide is költözött. Szintén confraterként kapcsolódott be a Mária-kultusz ápolásába a pesti Magyar Általános Hitelbank gondnoka, a ma már ugyancsak a besnyői temetőben nyugvó Wastl Udó és felesége, Ziegler Anna. A házaspár nem kisebb áldozatot vállalt magára, mint a templomtoronyba 1922-ben felhúzott 132 kilogrammos harang költségét, majd pedig a Kálvária felállítását szolgáló gyűjtőakció szervezését. E neveken túl a templomban ma is meglévő adománytáblákon számos más fővárosi támogató nevét olvashatjuk még. Kibetűzhetjük például Dragsits Gellért miniszteri tanácsos és felesége, Berinkey Gizella neveit (mindketten Besnyőn nyugszanak), vagy Beresztóczy Miklós főszentszéki jegyzőét, aki papi hivatása mellett szintén confrater volt, és mentorsága nélkül a templom 1940-es évekbeli megújulására nem kerülhetett volna sor. E néhány ismert családon kívül persze sokkal több lehetett a múlt homályába vesző önzetlen pesti hívők és segítők száma, legalábbis a historia domus és a még fellelhető kisebb adománytáblácskák erre utalnak. A budapesti Szent Rókus Egyházközség vagy a Katolikus Sajtóhölgy Bizottság márványlapocskája olvasható többek között a Kálvária stációin, találkozunk az adakozók között a Magyar Királyi Posta nőtisztviselőinek egyesületével is. Aztán ki tudná ma már megmondani, kik rejtőznek a szerényen megbúvó családnevek – Antal Dezső és családja, Petrovich Ferenc és felesége, Vargha József és családja stb. – alatt, vagy hány és hány különböző sors lehet a „Budapesti Józsefvárosi hívek” feljegyzés mögött? Végjáték – feltámadással A „nagy pesti inváziónak” az 1945 utáni világ vetett véget. 1950-ben a szerzetesrendek feloszlatásával megszűnt a máriabesnyői kapucinus közösség is, kolostorukba a gödöllői Agrártudományi Egyetem kollégiuma költözött. A kerteket és a gazdasági hátteret adó épületeket államosították, csupán a templom (mint helyi plébánia) maradt egyházi kezelésben. A búcsúkat ugyan megtartották, de a szervezett fővárosi zarándoklatok már elmaradtak az amúgy is elvilágiasodó, vásári tarkasággá váló ünnepeken. A már-már végtelennek tűnő, csendes évtizedekben az első apró neszeket a ’80-as években lehetett hallani, majd a rendszerváltozás itt is friss szeleket hozott: visszatértek a kapucinusok, és újra elfoglalták jogos örökségüket. A hitélet fellendült, ám ez már inkább a szűkebb környezetben volt érzékelhető, és nem volt képes a korábbi erővel mozgósítani Budapestet. Az újjáalakult kapucinus közösség is alig egy évtizedig lakta visszakapott kolostorát: 2000 végén utánpótlás hiányában kivonult a százados falak közül. Hiába, nagyot változott a világ... A negyed évezrede fennálló kegyhely 2001 óta a Váci Püspökséghez tartozik. Küldetése, a Mária-kultusz ápolása azóta sem változott, sőt bizonyos vonatkozásban megerősödött, amit a 2008-ban kapott „Basilica Minor” (kisbazilika) cím is mutat. Népszerűsége – jóllehet a főváros már nem tartozik dominánsan a vonzáskörzetébe – a mai körülmények között is erősnek mondható, ezért aligha lehet kétséges, hogy az alapító Grassalkovich Antal olyan szakrális energiát segített kibomlani a régi Besnyő-pusztán, amely századok óta változatlanul sugárzik. Egyszerűen és pontosan úgy, ahogy a főúr végrendeletében leírta: „...nagy Számmal és Sokasággal gyakorló ájtatos Hivek számára és szükségire, hogy az által Úr Istennek dicsősége és a’ Boldoghságos Szűz Anyánk tisztelete annyival inkáb nevekedgyék és terjedgyen.” Barokk gyóntatófülke