Budapest, 2013. (36. évfolyam)

7. szám július - Szécsényi Mihály: Nőkongresszus Budapesten, anno

BUDAPEST Nőkongresszus Budapesten, anno Szécsényi Mihály Kereken száz esztendővel ezelőtt, 1913. június 15. és 20. között a magyar fővárosban zajlott le a Nők Választójogi Világszövetségének VII. kongresz­szusa, háromezer résztvevővel. A szervezőknek 1200 külföldi vendégről kellett gondoskodniuk. Mit is akartak elérni ezek az asszonyok? És mi mindent láttak Budapesten? A 19. században az amerikai és európai feministák programjaiban egyformán fon­tos célként szerepelt a gazdasági egyenlő­ség, a házasság és a szexuális kapcsolatok alapvető megváltoztatása és a nők közéleti egyenjogúságának kivívása. A század má­sodik felében mégis elsősorban a nők sza­vazati jogáért folytatott küzdelemre tértek át. Ez a döntés reálpolitikai szempontból helyesnek bizonyult, míg a többi követe­lés és az azokat képviselő csoportok hát­térbe szorultak. Az Egyesült Államokban 1890-ben ala­kult meg az Amerikai Nők Nemzeti Vá­lasztójogi Szövetsége (NAWSA), amely javaslatot tett a kérdés nemzetközi szintre történő emelésére, de a Nemzetközi Nő­tanács ezt nem támogatta. Ezt követően amerikai kezdeményezésre, 32 nemzeti nőszervezet támogatásával 1904-ben, Ber­linben megalakították a Nők Választójogi Világszövetségét (International Woman Suffrage Allience – IWSA), amelynek el­nöke az alapítást kezdeményező szervezet nagy tekintélyű vezetője Carrie Chapman-Catt lett. Mélységesen hittek abban, hogy a választójog megszerzése az élet egyéb területein is biztosítja majd a nők jogait és egyenjogúságát, de abban is, hogy ez a békés és jogszerző küzdelem hamarosan eredményre vezet. A Világszövetség 1911-es stockholmi kongresszusán a magyar és az osztrák nőszervezetek is bejelentették igényüket a következő összejövetel meg­rendezésére. Meglepetésre Budapest kapta a rendezés jogát, mert a szövetség vezetői úgy látták, Magyarországon nagyobb az esély a választójog korábbi megszerzésé­re, mint Ausztriában. A magyar nőszervezetek a Feministák Egyesületének vezetésével hamarosan Elő­készítő Bizottságot hoztak létre, melynek el­nökéül gróf Teleki Sándornét (bölcsei Kende Júlia, írói nevén: Szikra) választották, két helyettese Glücklich Vilma és Schwimmer Rózsa, a gazdasági bizottság elnöke gróf Haller Györgyné lett. A bizottságba többek között bekerült dr. Giesswein Sándor pápai prelátus és Lukács György titkos tanácsos is, mindketten országgyűlési képviselők és a nők választójogának harcos hívei. A kongresszus megrendezése óriási ösz­szegbe, kb. 110.000 koronába került, amit részben gyűjtéssel, részben támogatások­kal igyekeztek összegyűjteni. Teleki Sán­dorné már 1911 novemberében a Fővárosi Tanácshoz fordult: „Az utolsó, Stockholm­ban tartott kongresszuson 1600 volt a kong­resszus tagjainak a száma, a svéd főváros lakosságának mintegy 1,5 millió svéd koro­na jövedelmet hozott (...) az összesereglett idegenek 8-10 napi ottani tartózkodása. A többi kongresszus színhelyei: Berlin, Kop­penhága, Amszterdam, London szintén szá­mottevő közgazdasági hasznát látták ennek a jelentékeny idegenforgalomnak. Az 1913. évi kongresszust előkészítő bi­zottságnak biztos és alapos reménysége, hogy az egész művelt világ képviselői: egy­részt a 34 Nemzeti Szövetség számos dele­gátusa, másrészt a hasonló célú Férfiligák Világszövetségének küldöttei, hasonló te­kintélyes számban fogják látogatni az itteni, szintén 8-10 napig tartó kongresszust. Sőt avval, hogy a kongresszust nem a külföldiek kívánsága szerint szeptemberre, hanem jú­niusra tettük, a magyar fürdők és Magyar­ország természeti szépségei hírének világ­szerte elterjedését is biztosítani reméljük.” A kérés eredményesnek bizonyult, mert Budapest és a kormány egyaránt 10.000 koronával támogatta az eseményt, míg a földművelésügyi minisztérium 1500, a ke­reskedelemügyi pedig 1000 koronával se­gített. Az 1911 októberében indult gyűjtés első hónapjában csak 2565 korona jött ösz­sze, de 1913 májusában már 80.746 korona 45 fillérnél tartottak. A szükséges összeg végül hiánytalanul egybegyűlt. A szervezők a külföldiek számára kala­uzoló és tolmácsoló bizottságot alakítot­tak, és lelkes aktivistákat toboroztak, sőt képeztek is, amihez ugyancsak a főváros segítségét kérték. A bizottságok elnökei, Mellerné Miskolczy Eugénia és nagysárosi Szirmay Oszkárné azt kérték a tanácstól, hogy az idegenvezetők és a tolmácsok kép­zésére biztosítsa a Váci körúti (ma Bajcsy Zsilinszky út) polgári leányiskola két tan­termét a délutáni és az esti órákban. Az is­kola igazgatója, Magyar László hozzájáru­lásával két évre meg is kapták. Budapest támogatása nem merült ki eb­ben. A Világkongresszus központi helyszíne a Vigadó volt, amelyet a főváros 1913. június 1-től 25-ig ingyen bocsátott rendelkezésre. A Schwimmer Rózsa (ül) és legközelebbi munkatársnői 2 2013 július

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék