Budapest, 2015. (38. évfolyam)

7. szám július - Szántó András: Kertvendéglő a kőrengetegben

BUDAPEST Properger arcképét és a történet jelene­teit Joachim Ferenc festményeken örökí­tette meg. Láthatók voltak a falakon egy­egy pesti és budai tábori ferivő jelenetet megörökítő festmények is, a budavári ost­rom idejéből. Az érdeklődés egyre nőtt, a vendégek – főleg hétvégeken – már nem fértek el, bőví­teni kellett: a földszinti baloldali szárnyban épült ki a Mayerffy szoba. A 18. század végi pest-budai nagyiparosok jeles képviselő­je volt a Mayerffy család is, mely három nemzedéken át volt óbudai, budai, majd pesti serfőző. Első ősük bajor földről jött bevándorló volt, de a család hamar elma­gyarosodott. Gvadányi József gróf is em­léket állított „az öreg serfőző mesternek” a Falusi Nótárius című verses szatírájában (1788). Franciscus Reginaldus Mayer mes­ter komoly érdemeket szerzett II. József délvidéki hadjáratában, ezért nyerte el 1794-ben a rangemelést, és ekkor „magya­rították” nevüket Mayerffyra. Később fiai, elsősorban az első igazi magyar nagyipa­ros, nemes Mayerffy Ferencz Xaverius, a pesti magyar serfőző céh főcéhmestere, több vármegye tiszteletbeli táblabírája folytatta az apai művet. Ő nagy szőlő­birtokot is vásárolt Pestszentlőrinc ha­tárában (a terület az ő nevéről lett Feri­hegy). Megbecsültségét jelzi az is, hogy elnyerte az akkori pesti társadalom egyik legmagasabb tisztségét: a Pesti Lövész­társaság főlövészmesterévé választották. Széchenyi reformtörekvéseit nagy lel­kesedéssel pártolta, mert felismerte az ipar és a gazdaság erejét és jelentőségét Magyarország fejlődésében. A Mayerffy terem díszítményeiről so­káig lehetne regélni, de a magyar sörös történelem itt lévő sok ereklyéje, a mú­zeumba való tárgyak tömege sajnos szét­szóródott, elkallódott, csak a leírások ma­radtak meg... A teremhez kapcsolódott az érdekes, ódon hangulatú Vadász-szoba. A falba épített két tálas szekrény egykorú eredeti barokk bútor volt, bennük régi ón- és cse­réptányérokkal és céhkorsókkal. A falakon vadásztrófeák voltak, a sarokban egy régi óra, körben erdei és vadász-jeleneteket áb­rázoló festmények. A Petz János szoba a sok vendég miatti további bővítésben, a három emeleti helyi­ség egyikében kapott helyet, algyesti Tükö­ry József és Dreher Antal szobái mellett. A régi paraszt-barokk bútorzatú Petz szoba a serfőzőmester képmásával és serfőző­házának 1815-ben kezdődött történetével fogadta a vendégeket, akik azonnal meg­kedvelték az egy-egy nagyobb társaság­nak önálló szórakozást biztosító, meghitt emlékszobákat. A Petz család a régi Ferencváros déli gyárnegyedében, a Duna partján az el­sők között megjelent iparosok közé tarto­zott. Az alapító Petz János a kecskeméti, majd az esztergomi érseki város árendás (iparjogát a várostól bérlő) serfőzőmestere volt, és hosszú küzdelem után 1815-ben építette fel pesti serfőzőházát. Ekkor elő­ször adta át Pest szabad királyi város ősi serfőző jogát magánvállalkozásba, előtte mindig csak árendába adták a Lipót utcai városi serfőzőházban. (Ennek helyén, a mai Váci utca 64. szám alatt épült Steindl Imre mester alkotása, a pesti új város­háza.) Később – több családtag után – a bécsi politechnikumot végzett ifj. Petz János, majd Petz Mária férje, Rumbach János lovaskapitány váltotta magához az összes örökrészeket, és az üzem 1868-as megszűntéig e családrész kezén maradt. (A Rumbach család lett az erzsébetvárosi Rumbach utca névadója is.) A serfőzőház az egykori Soroksári, a Te­hén és a Két nyulak utcája (ma Ráday, Ki­nizsi és Lónyai utcák) sarkán, ezek össze­futásánál állt, 1905-ben bontották le. Karl Müller 1855-ös verses pesti útmutatója így mutatta be a helyet: „A régi sercsarnokba jár A polgárság már régen, Kis pénzért innen visz haza Rózsás mámort cserében.” 2015 július A Puskin u. 6. alatti épület az 1930-as években (illusztráció Kecskés János prospektusából) A vendéglő első sörözője, a falakon különböző „sörös” emlékekkel, zászlókkal, régi cégérekkel (képeslap, kb. 1940.)

Next