Budapest, 2015. (38. évfolyam)
8. szám augusztus - Horváth Júlia Borbála: Állatkertészet Pesten
BUDAPEST Állatkertészet Pesten szöveg: Horváth Júlia Borbála, fotó: Sebestyén László Eredetileg könnyű sétát terveztünk a Budapesti Állatkertben, hol komoly, hol csapongó beszélgetést. Árnyas ligetesben meg megállni, a háttérben egy-egy madár felröppen, odébb rövidesen kezdődik a rájaetetés... A vihar azonban bemenekített a házba, melegbarna bútorok közé, a terrárium üvege visszaveri a villámlás fényeit, benne száradt faág és apró műanyag kobra. Persányi Miklós főigazgató nem csak a környezetét, a terveit is jó ízléssel tartja rendben. BP: Alig akad olyan ember, akit ha megkérdeznek, ne lelkesedéssel mesélne állatkerti emlékeiről. Főigazgatóként nyilván rengeteg szempontot figyelembe kell vennie az üzemeltetéshez. Az Ön részére mi az állatkert? PM: Állatkert, ahol nyolc napnál tovább mutatnak be vadon élő állatokat a nagyközönségnek. Ez van az EU és a hazai jogszabályban. Egyébként pedig tudomány, gazdászat, művészet, élvezet, ami nekem jobban tetszik. Szikár megfogalmazások, és ha külön említené valamelyiket, nem lenne meglepő, de így együtt... Talán szokatlan ennyire racionális alapokra helyezni, de másképp nem megy. Ugyanakkor a legfontosabb mégis az, hogy élvezetes dolgot teremtsünk. Kell valami csak a közönségnek? Nem csak kell, különösen nem azért, hogy utána tudományt verjünk a fejükbe. Kíváncsiságból viszont szívesen jönnek az emberek, mert a felnövekvő generációk meg akarják ismerni a világot, és ez a vágy a legtöbb felnőttben tovább él. Az állatkert sűrítve tartalmazza mindazt, amit a nagyon távol került természetben csak nagy erőfeszítéssel lehetne megszerezni. Az „élvezet” azt is jelenti, hogy a színházhoz, koncerthez vagy a könyvtárhoz hasonlóan értékes élményt nyújtson, miközben szórakoztat is. Nehéz feladat a könnyed és a komoly műfajt vegyíteni, honnan az ötlet? Pesten 1866 óta létezik állatkert, de akkor még egészen más karakterrel működött, mint most. Az igazi fejlődés 1908-ban kezdődött, amikor a Székesfőváros átvette, és négymillió aranykorona költséggel – mai értéken kb. húsz-harminc milliárd forint – négy év alatt átépítették. Kitessékelték az alkalmi mutatványosokat, cirkuszosokat, belőlük lett a kert keleti végében a vurstli. A tudományos koncepciót Lendl Adolf zoológus, az első székesfővárosi igazgató alakította ki. Ő találta ki, hogy milyen legyen a kiállítás, milyen állatokat tartsanak. Tisztviselőkből, mérnökökből létrehoztak egy városházi bizottságot, és munkájuk mellett kivételes elszántsággal és figyelemmel rendbe hozták a kertet. Amikor 1912-ben megnyílt, játszótere, mozgóképszínháza és szimfonikus zenekara is volt. Hogyan szerezték be az állatokat? Akkor még könnyű volt az élet, feladták a megrendelést állatkereskedőknek, akik Afrikából, vagy máshonnan begyűjtötték, amire szükség volt. A gyűjtemény és a mögötte húzódó szolgáltatás minden időben a közönség igényétől függ. Persze mondhatnánk nekik, hogy menjetek ki a budai hegyekbe, vagy a Börzsönybe, de ott nem ugyanazt az élményt kapják. A mostani fő törekvések között látjuk a lehetőséget, hogy az emberek megismerjék, és megszeressék a pusztuló világunkban egyre fogyó vadon élő állatokat, és impulzusokat adjunk, hogyan védjük őket. A trófeagyűjtő korban hogy lehet rávenni az embereket arra, hogy jelképesen szólva, otthagyják a zsákmányt? Segítheti egy-egy drámai film, ami a pusztulásról szól, viszont egészen más eljönni ide, belenézni annak a vadnak a szemébe, amely nélkül szegényebb lenne a világ. Éppen most dolgozik nálunk a National Geographic világhírű fotósa, aki a veszélyeztetett állatfajokat fényképezi. Utazik a természetben, a világ állatkertjeiben, képein az állatok a környezet nélkül jelennek meg, a háttér fehér, vagy fekete. Ahogyan a XIX. századi állatatlaszokban? Pontosan. Mintha herbáriumot lapozgatnák, amibe beleragasztották a növényeket. Érdekes érzés olyan állatot látni, amelyikről tudom, hogy összesen négy példány él belőle a világon. Melyik az? Mielőtt Joel Sartore eljött hozzánk, Csehországban, Dvur Kralovében fényképezte az északi fehér orrszarvút. Sajnos mind a négy aggastyán már, nincs abban a korban, hogy szaporodhasson. A többit kipusztították az orvvadászok, a szarv értéke súlyban mérve magasabb az aranyénál. Valószínű, hogy néhány év múlva ezek lesznek az utolsó felvételek a fajról. Lombik, klón, mutáció? Az elvi lehetőség megvan, de kihalt állatok feltámasztására nincs példa, bár a mamuton erőteljesen dolgoznak a japán tudósok. De ez még inkább fikció, mint valóság. 10 2015 augusztus