Budapest, 2015. (38. évfolyam)

11. szám november - Csontó Sándor: ÖTVEN ÉV - Szerelem a Normafánál

BUDAPEST 2015 november 9 tották le. Leérkező lejtőjének műhó bur­kolata ma is a gyermekek oktatását segíti. A Magyar Athletikai Club szánkópályája a Normafa út és Eötvös út találkozásától nyugatra indult, a cél több kanyar után a Tündérhegyi út alatt volt. Innen kiindulva a Hármaskút-tetőt megkerülve egy öt kilo­méteres sífutó pálya állt még rendelkezésre. Ezt mind a mai napig használják a futók – nordic walkingosok és terepkerékpáro­sok is –, ez a nevezetes „MHK” (Munkára, Harcra Kész!) kör. Ezen kívül a Honvéd sí­ház mellett, az Előre-kert felső részén, egy 1200 méteres, világítással ellátott edzőkör is a sífutókat szolgálta. Anno több síház is tartozott a fenti sportlétesítményekhez, mára az Anna-réten van az egyetlen meg­maradt, a Vasas SC szakosztályáé. De hol van már a tavalyi hó? A 60-as 70-es években a jobb teleken még 40–50 síelhető napot számoltak és reggeltől estig egy lécet nem lehetett leejteni a lejtőkön, annyian csúszkáltak. De a rendszerváltást követően az elszegényedő sportegyesületek megszüntették síszakosztályaikat, eladták ingatlanaikat, megkezdődött a terep romlá­sa. Ráadásul mára számottevően csökkent a síelhető napok száma is. Az élet és a természet csodái Az aranyidők tanúja és aktív szervezője volt Angelus Miklós , a magyar természet ­járás nesztora, kiváló síző, aki 2015. szep­tember 9-én töltötte be a 106. (!) életévét. Megtiszteltetésnek vettük, hogy felesé­gével, a 103 (!) éves Vidor Edit tel fogadott Mátyás-hegyre tekintő kis otthonukban Az ország legidősebb házaspárja szeretetben él együtt 80 éve. – Miklós bácsi, mikor kezdett el érdek­lődni a síelés iránt? – Tizennégy éves lehettem, amikor a bá­tyám beíratott a turistaegyesületbe, és én rögtön az első időben szereztem egy pár lécet, elkezdtem próbálkozni saját magam. Szépnek találtam ezt a harmonikus moz­gást a gyönyörű természetben. Szabadsá­got adott. Nagy telek voltak akkoriban és sok hó, március elejéig kitartott majdnem mindig. Kialakultak a különböző fokozatú, nehézségi szintű lejtők, a Sigray, Delmár a legmeredekebb, az Egyetemi, a Hullámos. Egészen Zugligetig lesiklottunk, szinte az erdőben, a fák között. A fogaskerekűvel mentünk fel, a tetejére pakoltuk a holmi­kat, s általában a hűvösvölgyi villamossal jöttünk vissza. Persze rengeteget gyalogol­tunk is, mert a közlekedés még nem volt így megoldva. – Már egészen fiatalon aktívan részt vett a közösségi munkában. 1934– 1944 között a Természetbarátok Tu­rista Egyesületének választmányi tag­ja, 1936-tól 1939-ig a Magyar Turista Szövetség Alpin és Túrasíelő Bizottsá­gában is benne volt. Minden szabadi­dejét a természetben töltötte? – Nem volt kérdés, hogy hová megyünk a téli hétvégéken. Ha Karácsonykor nem síel­tünk, akkor az nem volt igazi ünnep. Ké­sőbb a Börzsönybe, a Hideg-hegyre jártunk, de persze sokfelé máshová is. Az év többi hónapjában pedig rengeteget kirándultunk. Nyáron mentünk a vízre, a Rómaira, volt egypárevezős szkiffem, később kétpáre­vezős (dubló) csónakunk is, mindnyájan eveztünk a családban. Mi építettük fel a Kevély-nyergi turistaházat 1928-ban, aho­vá hátizsákban vittük fel az építőanyagot. A Normafa tulajdonképpen baráti társasá­gok, turista szakosztályok találkozóhelye volt, egy kis közösség jött össze, akik szinte mindannyian ismerték egymást. – Edit nénivel is itt találkoztak először? – Igen, egy másik társasággal jött fel a hegy­re és egy bokornál valahogyan egymás mellett kötöttünk ki. Nekem ő Casta Diva (tiszta istennő). Edit néni itt átvette a szót: 1933-ban ismertem meg Miklóst, és 36-ban házasodtunk össze. Tényleg mindig mozgásban voltunk. Az Anna-réten egy fára akasztottuk a holminkat, mint egy karácsonyfa, úgy nézett ki, és soha semmi nem tűnt el róla. A Városligeti műjégpálya megnyitásakor, már 1927-ben korcsolyabér­letem volt, én tanítottam Miklóst korcso­lyázni, ő engem síelni. A gyermekeinket is egészen kicsi koruk óta vittük minden­hová. Nem versenysportra neveltük őket, csak a természet szeretetére. Hétköznap, amikor kevesebb idő jutott, a Hármasha­tár-hegyre és a közeli lejtőkre jártunk ki csúszkálni, de akkor még nem volt ennyi­re beépülve a környék. – Úri sportnak számított a síelés a hábo­rú előtt, majd aztán a 60–70-es években? – Kezdetben nyilván nehezebb volt besze­rezni az eszközöket, és ezt nem mindenki tehette meg, de később egyáltalán nem. A barátaim, sporttársaim többsége egy­szerű nyomdász, asztalos, a munkásem­berek közül kerültek ki. A program min­dig az előző estén, a lécek felkészítésével, a waxolással kezdődött. Ugye, akkor még faléceink voltak, gondosabban kellett vi­gyázni rájuk. A paraffin alapú waxot a léc kiszálkásodott, kopott csúszófelületé­re hordtuk fel, így csökkentve a tapadást, megkönnyítve a siklást. A másik fontos dolog a kantni, a perem. Magunk készí­tettünk egy kis fém lécet, azt odacsavar­tuk, amivel a kantnizást csináltuk, ezzel a síléc élét és oldalát megéleztük. Mert a jó élek nélkülözhetetlenek a kanyarodás­nál, de az egyenes siklásnál is. – 1957 és 1987 között a Magyar Termé­szetbarát Szövetség alelnöke és Nem­zetközi Túra Bizottságának vezetője volt. Kiváló kapcsolatai révén több síelő részesülhetett külföldi síoktatásban. – A háború után kollektív útlevéllel, szer­vezetten mintegy száz főt tudtunk kivinni minden évben Ausztriába. Még a Kauká­zusban is voltunk három alkalommal 4500 méter magasan, csereüdülésen. Az oroszok meg nyáron jöttek a Balatonhoz. – Az aranyjelvényes túravezetők kor­elnöke, elhivatottságával és szakértel­mével sokat tett a sportért, mennyire becsülték meg az ön munkáját? – Háromszor kaptam meg a sportérdemé­rem arany fokozatát (1968, 1979, 1986), de sosem az elismerésért csináltam. Szerettem síelni, túrázni, a természetet csodálni, ez tartotta össze a családunkat is. És ez tartott életben idáig. 86 évesen még léc lehetett a lábamon. Ma minden sokkal könnyebb és egyszerűbb: utazni, sporteszközöket be­szerezni. Csak adjanak időt maguknak az emberek arra, hogy élvezzék a természe­tet, és persze vigyázzanak rá! ● Miklós bácsi és a fiúk, Iván, Róbert és Tamás a Normafán 1960-ban

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék